Magyar nyelvű oktatás a Kárpát-medencében ̶ a jövő dilemmái címmel szervezett konferenciát az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) május 27-én. A konferenciának a komáromi Duna Menti Múzeum díszterme adott otthont.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország szlovákiai nagykövete; A. Szabó László, a Magyar Közösségi Párt (MKP) oktatási és kulturális alelnöke; Knirs Imre, Komárom alpolgármestere; Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője; Haraszti Attila, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese; Király Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság közoktatási és továbbképzési referense; Szigeti László, az MKP Országos Tanácsának elnöke.
Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke portálunknak elmondta, hogy az OFI még a 2014-es évben felkérte a pedagógusszövetségek elnökeit egy oktatási stratégia elkészítésére. Ennek zárása a komáromi konferencia, ahol minden képviselő bemutathatja az általa elkészített helyzetfeltárást és a jövőre vonatkozó terveket.
Elsőként Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondása szerint a konferencia remek lehetőséget nyújt a közös gondolkodásra, az együtt cselekvésre és a jövő tervezésére. Anyaországi és határon túli közös együttműködéssel megoldhatóak az előttünk álló időszak feladatai, a stratégiák megvalósításának alapjai.
Dr. Pompor Zoltán, az OFI főigazgató-helyettese elmondta, hogy a konferencia célja a határon túli magyar oktatás segítése.
Prof. dr. Péntek János, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke A magyar nyelvű oktatás lehetőségeiről Romániában címmel tartott előadást.
Fodor Attila, a komáromi Comenius Pedagógiai Intézet igazgatója A magyar nyelvű oktatás Szlovákiában címmel vázolta a felvidéki oktatás problémáit.
Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke A magyar nyelvű oktatás stratégiai kérdései című előadásával tárta fel a kárpátaljai oktatás helyzetét.
Nagy Margit, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke és De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke a Vajdasági magyar oktatási stratégia ̶ a magyar nyelvű oktatás lehetőségeiről címmel tartott előadást.
Varga Erna, a Horvátországi Magyar Oktatási és Művelődési Központ és a Horvát Oktatási és Nevelési Intézet magyar kisebbségi oktatásért felelős tanügyi tanácsosa a horvátországi magyar közoktatás helyzetét vázolta.
Mentsik Szilvia, az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke Magyar nyelvű oktatás Bécsben címmel számolt be az ottani oktatási helyzet nehézségeiről.
Vida Törner Judit, a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének elnöke a muravidéki kétnyelvű oktatásról beszélt.
Szoták Szilvia, a rendezvény háziasszonya Tanulságok és következtetések a Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatás helyzetéről címmel tartott beszámolót.
Az elhangzott előadások alapján kiderült, hogy a külhoni területek oktatásában sok közös probléma van. Ilyen például a tankönyvi ellátottság megoldatlansága, az emigráció és a korrupció.
Valaczka András tankönyvszerző a Kárpát-medence interaktív irodalmi atlaszát mutatta be. Egy olyan térképes adatbázist hoztak létre, amely a magyar írókat, költőket és műveiket tartja számon a Kárpát-medencében.
Dr. Baranyai Katalin tananyagfejlesztő a nyugati emigráció interaktív irodalmi atlaszának előkészítő munkálatait ismertette.
A rendezvény kreatív párbeszéddel, közös szakmai gondolkodással, úgynevezett Word Cafe-val folytatódott. Ennek keretén belül négy szekció alakult ki, ahol tankönyvek és tantervek, szakmai kapcsolattartás, kompetenciamérések és továbbképzések témakörökkel foglalkoztak. A szekciók vezetői dr. Péntek János, dr. Baranyai Katalin, dr. Orosz Ildikó és Fodor Attila voltak.
A konferencia dr. Kaposi József, az OFI főigazgatójának szavaival zárult. Beszédében elmondta, hogy a határon túliak segítséget kapnak majd tankönyvfejlesztés terén, valamint létre fognak hozni egy portált, ahol kialakulhat egy kárpát-medencei fórum. Így a határon túli pedagógusok nemcsak a kész feladatokat használhatják, hanem saját anyagaikat is feltölthetik. Ezzel létrejönne egy szabadon használható sajátos adatbázis, ami kiváló lehetőség a tapasztalatcserére.
Pallay Katalin
Kárpátalja.ma
Az üstökösök keletkezését modellezték svájci és amerikai kutatók, akik szerint a kométákat egymással ütköző, majd lassan összeolvadó objektumok hozták létre.
A kutatást a Science Express online kiadásában mutatták be.
A vizsgálat során Martin Jutzi, a Berni Egyetem kutatója és amerikai kollégája, Erik Asphaug (Arizonai Állami Egyetem) a Naprendszer életének korai szakaszában lejátszódó folyamatokat rekonstruálták. Ennek érdekében körülbelül száz ütközéses szimulációt végeztek, a karambol típusától függően egy-egy komputeres modellezés több napig, de sok esetben akár több hétig is eltartott - olvasható a PhysOrg hírportálon.
- Az üstökösök vagy előfutáraik a Naprendszer bolygóövezetének peremvidékén, nagy valószínűséggel sok millió évvel a planéták születése előtt formálódtak - hangsúlyozta Martin Jutzi.
A 3D komputeres szimulációk alapján készült el a tanulmány részét képező videofelvétel, amelyen látható, hogy miként közelít egymáshoz két körülbelül 1 kilométer átmérőjű jeges gömb. A két objektum lassan, egy kerékpár sebességével összeütközik, megpördül, majd elválik egymástól, és a találkozás eredményeként a kisebb testből kiszakadt anyag rákenődik a nagyobbra.
A kölcsönös gravitáció hatására a kisebb gömb lelassul, majd 14 órával később visszatér, hogy egy nappal az első ütközés után összeolvadjon nagyobb társával. A szimuláció során született új égitest alakját tekintve a Rosetta űrszonda célobjektumára, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösre emlékeztet, amely úgynevezett bináris érintkező, azaz két egymásba kapcsolódó objektumból áll.
Mint a kutatók kiemelik, a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös nem az egyetlen réteges szerkezetű bináris érintkező kométa. Hasonló réteges szerkezete van a 9P/Tempel 1 üstökösnek, amelybe 2005. július 4-én csapódott a Deep Impact amerikai űrszonda több mint 300 kilogrammos leszállóegysége, valamint vélhetően hasonló lehet a struktúrája annak a két másik kométának is, amelyeket egyéb NASA-missziók látogattak meg. Az űrszondák által megfigyelt egyéb üstökösöknek a fele szintén bináris érintkező, közéjük tartozik például a 103P/Hartley 2 és a 19P/Borelly kométa.
- Viták tárgya, hogy hogyan és mikor formálódtak ezek a sajátosságok, és milyen összefüggésben lehettek a Naprendszer alakulásával, geológiájával - fogalmazott Martin Jutzi. A svájci tudós meggyőződése szerint az üstökösképződés folyamatának megértése kulcsfontosságú információval szolgálhat arról, hogy miként fogantak a bolygók, mekkora lehetett az építőkockák, azaz planetezimálok (bolygócsírák) eredeti mérete a külső Naprendszerben.
A planéták kialakulásának korai szakaszát is a lassú összeolvadások jellemezhették, mielőtt a nagyméretű objektumok felpörgették volna a folyamatot. Ez alátámasztani látszik azt az elméletet, hogy az üstökös magok a Naprendszer kezdeti szakaszából való ősanyagot hordozzák - tette hozzá Jutzi.
A Nagy Háború kitörésének századik évfordulójára tavaly Európa-szerte megemlékeztek. Kulturális programok, színházi előadások, az alkalomra készült játékfilmek, vitafórumok, tudományos tanácskozások, a háború kirobbanásának körülményeit elemző kötetek, történelmi visszatekintők, újságcikkek foglalkoztak a centenáriummal, különös hangsúlyt fektetve a szarajevói merényletre. Azt gondolhatnánk, hogy száz év elteltével közeledtek az álláspontok, az idő múlása segített a köd eloszlatásában és a dokumentált tények tükrében egyetértés született az egykori szemben álló felek között a háború megítélését illetően. A tavalyi események azt bizonyítják, hogy ez koránt sincs így, amire az lehet a magyarázat, hogy a száz évvel ezelőtti események még mindig nem tekinthetőek „tiszta történelemtudományi anyagnak”, hanem egy évszázad elmúltával is az érintett területeken bizonyos tekintetben a politikai csatározások részét képezik.
27-го травня, у рамках Закарпатських днів, у брюссельському Інституті ім. Б. Балаші організували виставку робіт закарпатських художників під назвою «Скарби Закарпаття».
На відкритті заходу з концертною програмою виступив створений у 2006 році гурт народної музики та танцю «Kokas Banda». Завдяки віршовій та музичній композиції «Вінок», яка пролунала ввечері 28-го травня, охочі змогли поринути у світ виконавського мистецтва Закарпаття.
На відкритті закарпатська представниця партії «FIDESZ-KNDP» у Європарламенті Андрея Бочкор зазначила, що метою заходу є представлення регіону європейській спільноті. Вона підкреслила, що окрім національної ідентичності важливі й традиції, а потім нагадала, що у минулому столітті угорське населення Закарпаття проживало у пʼятьох різних країнах, хоча й не покидало рідний край. Андрея Бочкор звернула також увагу на те, що угорці Закарпаття стали жертвами економічної кризи та військового конфлікту, які наразі панують в Україні.
Генеральний консул Угорщини в Бельгії Золтан Нодь зазначив, що Закарпаття дало життя багатьом відомим людям, зокрема Міхалю Мункачі. «Традиції і талант продовжують жити», – наголосив генконсул. Звертаючи увагу на важке становище України, він заявив: «Угорський уряд підтримує Україну. Для нас важливо, аби угорська спільнота жила в безпеці та благоденстві».
Голова Закарпатського угорського культурного товариства («KMKSZ») та депутат Верховної Ради України Ласло Брензович зазначив, що він народився в СРСР, його батько – в Чехословаччині, а дід – в Австро-Угорській імперії. «Вони ніколи не виїжджали за межі Закарпаття. Таким було наше двадцяте століття», – підкреслив він, вважаючи, що населення Закарпаття зараз переживає найважчий період за всю історію свого існування, який загрожує майбутньому нації. «Ми хочемо залишитися угорцями на Закарпатті, а також маємо на меті зберегти угорську спільноту, яка розвиває та плекає свою культуру», – додав голова «KMKSZ». Ласло Брензович висловив свої сподівання, що незабаром конфлікт в Україні вирішиться, настане мир та утвориться така європейська країна, в якій поважатимуть права угорців Закарпаття.
Після відкриття виставки депутат ВР у коментарі для МТІ зазначив, що східноукраїнський конфлікт необхідно вирішити мирним шляхом, не застосовуючи зброї. Проте, це завжди призводить до компромісів. Закарпатський угорський політик додав, що немає іншого виходу, як дотримуватися Мінських домовленостей. Брензович покладає свої сподівання на адміністративно-територіальну реформу, тому що в законі зазначено, що при створенні добровільного об’єднання територіальних громад беруться до уваги й історичні, етнічні та інші чинники.
mti.hu/Kárpátalja.ma
A Szerbiai Belügyminisztérium és a rendőrség napja, illetve a szomszédság nemzetközi ünnepe alkalmából tegnap Zentán találkoztak a szerbiai, a magyarországi és a romániai rendőrség képviselői. A városházán rendezett fogadásra ellátogatott dr. Babity János, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja is.
A jelenlévőket Dragan Jović, a Nagykikindai Rendőrhivatal vezetője köszöntötte, majd a területi rendőr-igazgatóság elmúlt egy évben kifejtett tevékenységét ecsetelve kiemelte, hogy az illegális kábítószer-kereskedelem megfékezésére helyezték a hangsúlyt, aminek jegyében nagy lefoglalások történtek, az elmúlt év végén, jogerős bírósági végzés alapján, több mint 300 kilogramm kábítószert semmisítettek meg, raktáraikban pedig nagyjából ugyanennyi megsemmisítendő narkotikum található, amelyek a bírósági tárgyalások epilógusára várnak. A nagykikindai rendőrhivatal területén úgyszintén nagy figyelmet fordítanak a korrupció legyőzésére és a privatizációs visszaélések elleni küzdelemre. A hivatal vezetője megemlítette, hogy nem egész egy hónappal ezelőtt zártak le egy ilyen ügyet, amely során 10 személyt, vállalatigazgatót, illetve cégtulajdonost tartóztattak le, mivel fennáll a gyanú, hogy az államot és a nagykikindai Toza Marković vállalatot több mint 30 millió euróval károsították meg. Jović külön hangsúlyozta, hogy az illegális bevándorlás mindhárom országnak komoly gondot okoz, ezen a téren igyekeznek közösen fellépni, és az együttműködés eredményeként a közelmúltban sikerült kiiktatni egy embercsempész-hálózatot. Az akció során Szerbia területén négy, Magyarországon egy személyt tartóztattak le, akik ellen embercsempészet és tiltott fegyvertartás vádjával indítottak bűnvádi eljárást, a magyarországi gyanúsítottnál pedig a házkutatás alkalmával nagy mennyiségű kábítószert találtak.
Dr. Babity János főkonzul kiemelte, hogy a három ország csak úgy tud sikeresen együttműködni, ha a rendőri szervei is karöltve veszik föl a harcot a bűnözéssel szemben. Mindhárom ország rendőrsége új kihívásokkal kénytelen szembesülni, ugyanis a világ más tájain dúló háborúk elől menekülő emberek nagy része ezeken a határokon próbál átkelni. Az előző év őszétől kezdve a szerb–magyar határon különösen megnövekedett az illegális migránsok száma, ami elsősorban e két ország rendőrségétől követel fokozott feladatellátást és figyelmet. A főkonzul egyben elismerte a két rendőrség e téren kifejtett tevékenységét. Úgyszintén elismerően szólt a nagykikindai rendőrség abbéli igyekezetéről, hogy a körzetparancsnokság kereteiben magyar nyelvtanítás is folyik, s kérést intézett a rendőrhivatal vezetőjéhez, hogy továbbra is szorgalmazza, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői mind nagyobb számban helyet kapjanak a rendőrség soraiban.
– Az illegális bevándorlás kontinentális probléma, amely a megoldás terén feltételezi a globális gondolkodást és a lokális cselekvést – emelte ki beszédében Lukács János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, s beszámolt arról, hogy az elmúlt év hasonló időszakához képest az idén kétszer annyi embercsempészt fogtak el és állítottak bíróság elé, a rendőrkézre került migránsok száma pedig már most meghaladja a tavalyi egész éves átlagot.
A három ország belügyi szervei együttműködésének a fontosságát Ion Mirescu, a romániai Temes megye rendőrfőnöke is kiemelte a találkozó során.
A találkozó résztvevőit Ceglédi Rudolf, a község polgármestere üdvözölte a házigazdák nevében.
«Наступного вівторка на Закарпаття та за його межі відправлять вісім вантажівок з допомоги гуманітарним вантажем для потребуючих, вартістю в сто мільйонів форинтів», – заявив у вівторок в Будапешті Шолтес Міклош, державний секретар Міністерства людських ресурсів, відповідальний за релігійні, національні та громадсько-суспільні зв’язки.
На пресконференції він розповів, що до складу вантажу входять медикаменти, медичні допоміжні засоби та товари тривалого користування. Половину вантажу призначено для Закарпаття, а половину – за межі області.
Згідно повідомлення держсекретаря, на березневий заклик до благодійного збору протягом одного дня відгукнулося п’ять організацій-членів Карітативної Ради – Католицький Карітас, Угорська Мальтійська служба допомоги, Угорський Червоний Хрест, Угорська реформатська служба допомоги та Баптистська служба допомоги. Після цього до благодійного збору приєдналися ще такі організації, як Загально-угорська єврейська релігійна община, Греко-католицька служба допомоги Святого Луки, та Служба допомоги Йоаннітів.
mti.hu/Kárpátalja.ma
A Norvégia nyugati partvidékén fekvő Bergenben épül a világ legmagasabb fából készült épülete.
Ősszel költözhetnek majd be az új tulajdonosok a 62 lakásos, 14 szintes házba, amely A fa nevet kapta.
A Norvégia második legnagyobb városának központjában, a Puddefjord hídnál álló épület 51 méter magas, ami 19 méterrel több mint a jelenlegi csúcstartó fából készült épület, az ausztráliai fővárosban, Melbourne-ben álló tízemeletes, 32 méteres ház.
A norvég mezőgazdasági és élelmiszeripari minisztérium közleménye szerint az épületet modulokból építették, szerkezete ragasztott laminált faszerkezet, hivatalos nevén glulam. Ez a technológia igen környezetbarát, mivel megújuló alapanyagokat használ fel.
Számos magas épületet terveztek már fából Kanadában, Ausztriában, Norvégiában és Svédországban, de a bergeni az egyetlen, amelyet felépítettek.
Mintegy másfél évszázaddal ezelőtt, 1869. szeptember 11-én futott be Zomborba az első vasúti szerelvény, amit nyolcezer lelkes polgár köszöntött a város északi csücskében fölépített pályaháznál. Egy évre rá már működött az Alföld–Fiumeinek nevezett, Szeged–Rókus–Szabadka–Zombor–Dálja–Szarajevó közötti vasútvonal, mely 1870-ben készült el. Zomborban kereszteződnek a Szabadka–Gombos–Dálja közötti fő-, és a Baja–Újvidék mellékvonalak, innen indult ki a Zombor–Óbecse szárnyvonal.