Tagadta bűnösségét az Orbán-szobor ledöntése kapcsán garázdasággal megvádolt Pityinger László a Budai Központi Kerületi Bíróságon megkezdődött elsőfokú büntetőper szerdai tárgyalásán.
A vádirat szerint 2013. szeptember 29-én az Együtt–PM és a Szolidaritás Egyesület politikai demonstrációt tartott az I. kerület Clark Ádám téren. Pityinger László, Dopeman néven ismert rapénekes a rendezvény műsorvezetőjeként a kormányt és a kormányfőt trágár stílusban, durva káromkodások közepette bíráló dalt adott elő, mely közben a Himnusz több sorát is elénekelte.
Amikor pedig a rendezvényen Orbán Viktor miniszterelnök hungarocellből elkészített, letakart szobrát leleplezték, a szobor ledőlt, a feje letört és a vádlott elé gurult, mire Pityinger egy alkalommal belerúgott. Az ügyészség szerint a vádlott e két cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
A büntető törvénykönyv szerint az követ el garázdaságot, aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Büntetése alapesetben két évig terjedő szabadságvesztés, minősített esetben – például ha köznyugalmat súlyosan megzavarva, vagy nyilvános rendezvényen követik el –, akár három év is lehet.
Pityinger László a tárgyaláson elmondta, hogy nem kapcsolódik egyetlen szervezethez sem, de „ellenzéki figura”, nyilván ezért kértek fel showmannek.
A trágár kormánykritikába kevert Himnusz-idézetek kapcsán kiemelte: hasonló esetek nyomán korábban már többször is eljárást indítottak ellene a hatóságok nemzeti jelkép megsértése miatt, ám azokat az eljárásokat megszüntették, ezért merte most is elénekelni.
A miniszterelnök hungarocell szobráról letört fej kapcsán elmondta: pillanat szülte fricska volt, hogy lábbal odébb gurítja. Ezt a mozdulatot nem tervezte meg előre, de mikor elé gurult a „tárgy“, a kormányfő kedvenc sportjára gondolva „lábbal megállította, majd odébb passzolta."
A vádlott hangsúlyozta, hogy a véleményét akarta kifejezni, nem állt szándékában erőszak nyilvánítása, vagy annak sugallása, hogy a demokrácia szabályaival ellentétesen elmozdítsák a kormányt.
Pityinger a rendezvényt politikai performansznak minősítette, melynek egyik fontos üzenete, hogy kritizálják a miniszterelnök bálvánnyá válását.
„Ez egy poén volt” – tette hozzá, és megjegyezte azt is: a jelenlévők tetszéssel fogadták a történteket, a rendezvényt biztosító rendőrök nem léptek közbe.
Pityinger László elmondta azt is: a történtek után a sajtóban elnézést kért azoktól, akiknek az ízlését, érzéseit sérthették a történtek.
A tárgyaláson meghallgattak több tanút, aki feljelentést tett a demonstrációról a tévében vagy az interneten látottak nyomán. A tanúk többnyire a törvény szavait idézve a látottak miatti megbotránkozásukról, félelmükről számoltak be.
Egy idős balassagyarmati férfi arról beszélt: rosszul esett neki, hogy ilyen Magyarországon megtörténhet. Sok félelem van benne a Rákosi-rendszer és az azt követő időszak miatt, nincs szüksége lelki terrorra, szorongásra, békés országban szeretne élni, nem anarchiában.
A vádbeli események hatására unokája sírva fakadt, kollégái is elborzadtak – tette hozzá.
A bíróság tanúként hallgatta meg a demonstráció egyik szervezőjét is, aki arról számolt be, hogy az eredeti elképzelésnek megfelelően a Sztálin szobornál 1956-ban történtek mintájára a miniszterelnök hungarocell szobrát leleplezték, ledöntötték, részeit a Terror Házához vitték, ám az nem volt a terv része, hogy Pityinger László belerúg az egyik darabjába.
A tanú viccnek minősítette a vádlott elleni eljárást, mert az szerinte egy olyan demonstráció miatt folyik, ahol csupán a jelenlegi rendszer bálványimádó jellegét akarták kifigurázni.
A bíróság további bizonyítást rendelt el és szeptemberre napolta a szobor ledöntése kapcsán Pityinger László ellen garázdaság vádjával induló büntetőpert.
Az Airbus csoport egyik igazgatója megerősítette, hogy az Airbus A400M-es katonai szállító szoftverhiba miatt zuhant le Spanyolországban még május kilencedikén. Marwan Lahoud, az Airbus marketingigazgatója a német Handelsblattnak azt nyilatkozta, hogy minőségi problémák voltak a repülőgép-hajtóművel.
A repülőgép még május elején zuhant le, ezután az Airbus figyelmeztetést adott le, hogy valószínűleg szoftverhiba lehet a hajtóműt vezérlő rendszerben. A zuhanás előtt négyből három hajtómű leállt.
A hiba pontos okát azonban nem hozták nyilvánosságra, amíg a spanyol hatóságok nem vizsgálták meg a fekete dobozok adatait. Ez most megtörtént, ebből kiderült, hogy a telepítéskor rosszul állították be a hajtóművet, ez okozta szerencsétlenséget.
Kiderült, hogy a hiba nem a kódban van, hanem az elektronikai vezérlőegység (ECU - electronic control unit) beállításaiban. Ez azt jelenti, hogy nem kell teljesen újratervezni a hajtóműveket. A balesetben négyen meghaltak, ketten súlyosan megsebesültek.
Június 6-án, szombaton két olyan nagyobb horderejű rendezvény is szerveződik Topolyán, melyben közös, hogy mindkettő elsősorban a gyermek- és az ifjú korosztályához kötődik, továbbá mindkét szervezésben az Origo Egyesület vállal vezető szerepet.
A Ballagók bulija az Origo saját szervezése, míg a Rendezvények terén 14-től 18 óráig tartó I. Topolyai Gyermeknap a 3+ Nagycsaládosok Egyesületével közös rendezés. A fenti információkat Tölgyesi Huba, az Origo Egyesület elnöke osztotta meg lapunkkal, aki kiemelte, az I. Topolyai Gyermeknap, amelynek ötletgazdája Fekete Bánov Ágnes, színes programsorral várja a gyermekeket és kísérőiket a különböző tematikus sátrakban rendezett foglalkozásokkal, és 14 órától az esemény fő színpadán és körülötte zajló műsorszámokkal.
– Az esemény fő támogatója Topolya önkormányzata, és nagyon sok vállalkozás, cég is támogatja ezt a kezdeményezést. Ezt a tényt igyekszünk majd a rendezvény helyszínén is kellő módon kiemelni. A szervezés pozitív példája egy követendő, példaértékű összefogásnak Topolyán. – foglalta össze Tölgyesi Huba, aki a Topolya községi Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatójaként június 6-án, a Rendezvények terén 14 órakor hivatalosan meg is nyitja az I. Topolyai Gyermeknapot. Szombaton négy órán keresztül a topolyai Tűzoltóotthonnal szembeni tér igazi gyermekbirodalommá változik, gyermekkacajtól lesz hangos.
– Az alapkoncepciónk az volt – fogalmazott az ötletgazda, Fekete Bánov Ágnes –, hogy gyermeknapi rendezvényünkön minél többféle programot biztosítsunk a rendezvényre látogató családoknak, érdeklődőknek, teljesen ingyen. Az önkormányzat vállalt fő partnerséget terveink megvalósításához. Az érkezők az I. Topolyai Gyermeknap hivatalos megnyitóját megelőzően a regisztrációs sátornál jelentkezhetnek, ahol szerény ajándékcsomaggal is hozzájárulunk ahhoz, hogy minél jobban érezzék magukat a folytatásban. Minden felállított sátorban, a különböző programok, foglalkozások mellett, biztosítunk harapnivalót, üdítőt is a gyermekeknek. A helyszínen cukrász, kürtőskalács-készítő és fagylaltárus, könyvárus is jelen lesz, tőlük vásárolhatnak is a látogatók. A programok közül, a teljesség igénye nélkül, kiemelném: biztosítunk lovaglási lehetőséget, három ponton lesz arcfestés, mászófalat és trambulint is állítunk. Rendőr-, tűzoltó és mentőautó is lesz a helyszínen, a gyermekek számára szabad bejárással. Elsősegély-bemutatót is rendezünk, valamint szlalompályát állítanak fel a leendő szökőkút körüli téren. Ott lesz 17 órakor egy közlekedési verseny, ahol hivatásos versenyzők mutatják majd be tudásukat. Bemutatkozásuk előtt azonban az akadálypályán bicajokkal és baby taxikkal is lehet közlekedni – fogalmazott Fekete B. Ágnes.
– Szervezésünkkel szeretnénk nemcsak a gyermekeknek örömet szerezni, hanem többféle generáció képviselőit összehozni. Ennek jele például, hogy rendezvényünkön a Suli-buli sátor mellett kialakított játszótéren, amely sátor házigazdái a 3+ Nagycsaládosok Egyesülete lesz, a Topolya Községi Nyugdíjas Egyesület is biztosít szabadtéri játékhoz felszerelést és a játékhoz társaságot. Képzett animátorok is gondoskodnak a minőségi szabadidő eltöltéséről. Az Ovis sátorban óvónők biztosítanak a gyerekeknek kézműves programot, a Suli-buli sátorban az iskoláskorúak foglalkozhatnak kreatív tevékenységgel. A Baba-mama sátorban, ahol pelenkázóasztal áll majd és szoptatási lehetőséget teremtenek, a Együtt a gyermekeinkért civil szervezet képviselői várják a közönséget. A Bethesda Szeretetszolgálat is bemutatkozik és beszélgetésre invitál egy másik sátorhelyen, továbbá a Juhász Erzsébet Könyvtárnak is lesz sátra. A megnyitót követőn az Újvidékről érkező Kreativni pogon lép színpadra gólyalábasaikkal, bohócukkal, majd 15 órától a Művelődési Ház Mosolycsaló bábszakköre és a Csáki Lajos iskola diákszínjátszói teszik ugyanezt. A Mosolycsaló magyar, az utóbbiak szerb nyelvű előadásukkal. A nagycsaládosokat tömörítő egyesületünk kezdeményezésére 16 órától, Szabó Andrea koreográfiáját követve, egy flash-mob produkció formálódik a helyszínen, amelyben részt vesznek az Andrea által vezetett Mini táncosok is. Őket követően a pacséri általános iskolából lesznek táncos produkcióval fellépők. 16.15-től egyórás műsorral az adai ZenEgér szórakoztatja majd a jelenlevőket – foglalta össze a 3+ Nagycsaládosok Egyesületének elnöke, Sablauer Brindza Beatrix, aki kiemelte: minden résztvevő gyermek ujjlenyomatát leveszik a rendezvény helyszínén, amelyből egy színes, maradandó értéket képviselő alkotás születik majd.