Ma van a környezetvédelem világnapja. Ez alkalomból, június 5-7. között több helyen szerveznek tiltakozó megmozdulásokat az erdőpusztítások miatt. Sepsiszentgyörgyön vasárnap, a Mihai Viteazul szoborcsoport előtti téren tiltakoznak, főként a Holzindustrie Schweighofer fűrészüzemének engedélyeztetési eljárása ellen. Ha a rétyi fűrészüzem megkezdi tevékenységét, akkor az évi 800 ezer köbméter feldolgozott fenyő mintegy 2 971 hektár erdő letarolását okozza majd évente.Csíkszeredában ezekben a percekben kezdődik a tiltakozó akció, Brassóban ma este hat órától tüntetnek a prefektúra előtt. Marosvásárhelyen felvonulást szerveznek vasárnap délután fél hatkor az illegális erdőkitermelés ellen. Emellett a Vársétány és a zöld övezetek megőrzéséért is tüntetnek. A menetelés a Bolyai parkból indul, és a főtér megkerülése után a virágóránál ér véget. Május folyamán az ország több városában is tüntettek az illegális erdőirtások ellen.
Azt követően kérte az átszervezési eljárás beindítását, hogy múlt hónap végén bejelentette a fizetésképtelenségi állapotot, miután tavaly jogerős ítélet révén kötelezték egy 58 és fél millió dolláros köztartozás és kamatai kifizetésére. Az átszervezés révén lehetővé válna a Rompetrol gazdasági tevékenységének folytatása külföldön és Romániában is. A Rompetrol sajtóközleményében kiemeli, hogy saját forrásokból a közelmúltban több mint 50 millió dollárt fordított romániai lelőhelyek felkutatására és olyan kőolajipari berendezés vásárlására, amellyel Marokkóban is nyereséges tevékenységet folytathatna, ott kötött ugyanis szerződést, miután Líbiában kénytelen volt felfüggeszteni tevékenységét a politikai válság miatt. A Rompetrol részvénytársaság a kazah nemzeti kőolajtársaság, a KazMunayGas által irányított KMG International cégcsoport tagja. Ezt a tavaly elhunyt Dinu Patriciu üzletember építette ki, ő is adta el a kazah nemzeti kőolajtársaságnak.
Magyarország és Ukrajna földgázszállítási rendszerüzemeltetői, az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az Ukrtransgaz egy új együttműködési megállapodást írt alá május 29-én, amely szabályozza a földgázszállításokat a magyar-ukrán határkeresztező ponton, Beregdarócnál – közölte a Mol-csoporthoz tartozó FGSZ pénteken az MTI-vel.
A megállapodás összhangban van az Európai Unió harmadik energiacsomagjával, és ebben ez az első olyan megállapodás, amelyet az unió egyik tagállamának szállítási rendszerüzemeltetője és az Ukrtransgaz kötött.
Az FGSZ – 2013 márciusában – válaszul a kezdődő ukrán-orosz konfliktusra és a fenyegető ukrán energiaválságra, újra működésbe hozta a két ország közötti kihasználatlan határkeresztező vezetékét. Ezzel egy alternatív földgázellátási útvonalat teremtett Ukrajna felé a nyugat-európai források irányából. A határkeresztező vezeték, amely párhuzamosan halad a fő földgázellátási útvonallal Oroszország irányából Ukrajnán keresztül Magyarország felé, mindeddig ideiglenes együttműködési megállapodások jogi keretei között működött.
Az Oroszországból Európába történő gázszállítás hagyományosan kelet-nyugat irányú, és jelentős mértékben Ukrajnán keresztül történik. Az EU-Ukrajna – ebben az esetben Magyarország-Ukrajna – ellentétes irányú szállítás része az unió azon stratégiájának, hogy növelje Ukrajna energiaellátásának biztonságát.
A határkeresztező pont kapacitása Ukrajnából Magyarország irányába évi 26 milliárd köbméter, az ellentétes irányban évi 6,1 milliárd köbméter – áll a közleményben.
Ezt ma jelentette be Teodor Atanasiu, a PNL társelnöke. A PNL időhúzással vádolja a PSD-t a választási reformcsomag kidolgozásában, és azt állítja, hogy a szociáldemokraták nem akarnak olyan törvénymódosítást végrehajtani, amely lehetővé tenné, hogy a külföldön dolgozó mintegy 3 millió román állampolgár is megfelelő parlamenti képviselethez jusson a jövő évi parlamenti választásokon. A bizalmatlansági indítványt 183 parlamenti képviselő írta alá, ebből 169 a Nemzeti Liberális Párt tagja. A kormány leváltásához a törvényhozók többségének támogató szavazatára lett volna szükség.
Ferenc pápa és Vlagyimir Putyin orosz elnök béketeremtő szerepet tölthet be az ukrajnai válságban – vélekedett egy orosz vallási szakértő a katolikus egyházfő és az orosz elnök jövő heti találkozójáról a Kommerszant című napilapban.
A pénteki lapszámban megjelent cikk szerint az orosz államfő megbeszélést folytat Pietro Parolin bíborossal, vatikáni államtitkárral is.
Roman Lunkin, az oroszországi vallási és jogi szakértők szervezetének elnöke a Kommerszantnak nyilatkozva emlékeztetett arra: a jövő szerdai lesz a pápa és Vlagyimir Putyin első találkozója azóta, hogy a Krím félszigetet tavaly március végén Oroszországhoz csatolták, majd azt követően kitörtek a kelet-ukrajnai fegyveres összecsapások, amelyek a Nyugat és Oroszország kapcsolatainak erőteljes romlásához vezettek.
Lunkin arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a pápa korábban erőteljesen elítélte az ukrajnai fegyveres konfliktust, Oroszországot nem nevezte agresszornak, “mint ahogy ezt egyes európai vezetők állítják”. Az orosz szakértő vélekedése szerint Ferenc pápa és Putyin béketeremtőként fog fellépni. Találkozójukon minden bizonnyal szóba kerülnek az Oroszországgal szemben érvényben lévő nyugati büntetőintézkedések, s “minthogy a katolikus egyházfő az egyszerű emberek védelmezőjeként lép fel, tisztában van azzal, hogy a szankciók ártanak az üzleti életnek, így az emberek jólétét is veszélyeztetik” – vélte a szakértő.
Alekszej Gyikarjev, a moszkvai patriarchátus külügyi osztályának munkatársa a Kommerszantban arra hívta fel a figyelmet, hogy “a Vatikán Ukrajnával kapcsolatos álláspontja elfogadható Oroszország számára, minthogy a Szentszék az ukrajnai válság békés megoldására szólít fel”. Közlése szerint Ferenc pápa az év elején ukrajnai katolikus egyházi vezetőkel találkozva “belső konfliktusnak” minősítette az országukban zajló eseményeket. Gyikarjev hozzátette, hogy Kirill orosz ortodox pátriárka “gyakorta elégedetten nyugtázta Ferenc pápa Ukrajnával kapcsolatos kiegyensúlyozott álláspontját”.
Oroszországban nagy reményeket fűznek a pápához a Nyugat és Kelet közötti ellentétek feloldásában – írta a Kommerszant. Áprilisban Pinhasz Goldsmidt moszkvai főrabbi arra hívta fel a római pápát, hogy töltsön be “isteni küldötti szerepet, aki segít új hidakat építeni a Kelet és Nyugat között és elmozdítani a kontinens két felét a háború határaitól az egységes és békés Európa felé”. A főrabbi ezt április 20-án a Vatikánban mondta, amikor a katolikus egyházfő fogadta az Európai Rabbik Konferenciájának küldöttségét. Utóbbi felerészben az oroszországi zsidó kongresszus képviselőiből állt.
Nem tartom szükségesnek azt, hogy menesszem Arszenyij Jacenyukot a kormányfői posztról – jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Kijevben azon a sajtótájékoztatón, amelyet államfői beiktatásának első évfordulója alkalmából tartott.
Kifejtette, hogy a kormány lehetséges őszi átalakításáról tett korábbi kijelentésével nem konkrét személyek leváltására utalt, hanem arra, hogy a kabinet tagjainak nemcsak nagy munkabírásukat, hanem eredményességüket is bizonyítaniuk kell az elkövetkező hónapokban.
Reményét fejezte ki, hogy az ősszel tartandó helyhatósági választásokon befejeződik a hatalomváltás, megújul a régiók vezetése. “Nem engedhetjük meg, hogy a Moszkva-barát erők +revansot+ vegyenek és visszatérjenek a hatalomba” – hangsúlyozta.
Od sredstava koja su stigla od mesnog samodoprinosa i zahvaljujući novcu dobijenom na konkurskima, bačkotopolska mesna zajednica trenutno ostvaruje više projekata paralelno. U toku je uređenje divlje deponije otpada kod nekadašnje ciglane Horvat, a zahvaljujući pomoći pokrajinskog Sekretarijata za rad, zapošljavanje i ravnopravnost polova, mesna zajednica može uposliti radnike u okviru programa javnih radova.
- Divlja deponija koja se nalazi na mestu nekadašnje ciglane Horvat i koja se prostire na šest hektara zemljišta u vlasništvu lokalne samouprave se trenutno čisti i uređuje. Ovaj projekat se finansira iz pokrajinskih sredstava; Sekretarijat za uređenje, građevinu i zaštitu životne sredine je na konkursu odobrio 1.100.000 dinara za ovaj posao. Uređenje zemljišta u vrednosti od 816.000 dinara izvodi DOO Lukač Putevi iz Temerina, koji je dao najpovoljniju ponudu tokom javne nabavke – izjavio je za „Mađar so” Mihalj Satmari, predsednik izvršnog odbora bačkotopolske mesne zajednice naglašavajući da je uređenje dela teritorije na veličini od jednog hektara već ranije izvršeno, i tada su posađena i stabla na tom delu.
- U okviru sadašnjih radova otpad koji se nalazi na licu mesta će biti bačen u jamu na mestu nekadašnje ciglane, a nakon toga će se površinski sloj izravnati, a u cilju onemogućavanja ponovnog bacanja smeća će se iskopati jarak dužine 300 metara. Nadamo se da će i građani pokazati dobru volju i prestati sa bacanjem otpada. Zamolićemo i inspekciju za građevinu, odnosno policiju, da češće patroliraju ovim delom grada – dodaje predsednik.
Među planovima mesne zajednice je i postavljanje humusa na izravnanu površinu da bi se već ove godine moglo nastaviti sa sadnjom drveća, a ubuduće bi se pored ozelenjavanja napravili i sportski tereni. U ostvarivanju ovog projekta će sarađivati i radnici koje će u okviru programa javnih radova biti uposleni od prvog juna.
- Zahvaljujući programu javnih radova tokom pet meseci biće uposleno 16 radnika za šta nam je Sekretarijat za rad, zapošljavanje i ravnopravnost polova osigurao milion i po dinara, a istu sumu je izdvojila i mesna zajednica za izvođenje programa. Želimo da povećamo broj radnika na 20, uz pomoć lokalne samouprave. Radnici održavaju javne površine, njihov zadatak ja da skupljaju otpad, pokose travu, održavaju obalu jezera, parkove i okoline škola, odnosno cvetnih leja. Fokusiraćemo se i na održavanje kanti za smeće, klupa i dečijih igrališta. Na održavanje gradskog štranda mesna zajednica je izdvojila milion dinara od kojih planiramo uređenje zelenih površina, popravku klupa i korpi za otpadke – dodao je predsednik.
U Budimpešti je juče otvoren sajam knjiga pod nazivom „Svečana nedelja knjiga” iliti „Ünnepi Könyvhét”; manifestacija se održava 86. put, a na njoj će se predstaviti više od dve stotine mađarskih izdavača, kao i izdavača mađarskih knjiga van matice. Iz Vojvodine će se, u glavnom gradu Mađarske, sa svojim najnovijim izdanjima predstaviti četiri izdavača, sa svojih 20 naslova.
Manifestacija je svečano otvoren u četvrtak popodne na jednom od najlepših trgova Budimpešte, na trgu Veresmarti, gde će se pisci sledećih dana susretati sa svojom publikom, odnosno gde će zainteresovani moći prisustvovati raznovrsnom i bogatom programu.
Mađarske izdavače iz Vojvodine će predstaviti Forum, Zenta, Eletjel i Zavod za kulturu vojvođanskih Mađara.
Novosadski Forum će predstaviti devet novih naslova u Budimpešti. Gabor Virag, direktor izdavačke kuće Forum je za „Mađar so” ispričao da će se programi održavati čak i pre zvaničnog otvaranja. „To je prvenstveno manifestacija za mađarsku publiku, ali je za nas važno da nekog odjeka ima i ovde, u Vojvodini. Forum je već u sredu u Segedinu predstavio nov roman Roberta Hasa, a na centralnoj manifestaciji u Budimpešti ćemo biti prisutni sa novim i nedavno objavljenim naslovima: sa zbirkom dramskih tekstova Roberta Lenarda, sa zbirkom pesama Ferenca Mauritsa, prozom Atile Širbika, esejima Agneš Pisar, romanom Abduhaha Sidrana i izdanjem Rolanda Orčika. Predstavićemo i više izdanja koja su objavljena u saradnji sa drugim izdavačima. U petak, 12. juna, ćemo u Senti, u okviru programa Vojvođanska mađarska nedelja knjiga, takođe predstaviti svoje naslove. Planira se celodnevni program u okviru kojeg će se pre podne predstaviti knjige za decu, a posle podne izdanja za odrasle. Na ovoj manifestaciji će biti prisutni Laslo Geber, Robert Lenard, Marta Patak, Agneš Posar, Atila Širbik i Viktorija Toma – izjavio je Gabor Virag.
Zavod za kulturu vojvođanskih Mađara sa sedištem u Senti će na manifestaciji u Budimpešti predstaviti zbirku narodnih pesama koju je sastavila Aniko Bodor iz okoline Kupusine, i koja je objavljena u saradnji sa Forumom – naglašava u izjavi za „Mađar so” Angela Kasaš, saradnica Zavoda. Ovaj izdavač će pored toga predstaviti izdanje koje se bavi biciklizmom, a koje je uredio Imre Tot, zatim knjigu koja se bavi pogromom Mađara u Srbobranu tokom 1944. i 1945. godine, te knjigu eseja Lasla Gebera i zbirku radijskih eseja Nandora Nađa.
- Tokom godina se uspostavio neki red koji pokušavamo ispoštovati iz godine u godinu: svoja izdanja treba da objavimo početkom juna, jer ako je ikako moguće, svoje nove naslove predstavljamo na sajmu knjiga u Budimpešti zajedno sa autorima. Ove godine ćemo održati sa svojim autorima svojevrsnu turneju, sa svojim novim izdanjima, koja će obuhvatiti Tornjoš, Solnok, Budimpeštu i Sentu. Proteklih deset godina smo uvek bili prisutni na Svečanoj nedelji knjiga u Budimpešti, ali se trudimo da posetimo i druge mađarske gradove, jer se ova manifestacija posvećena mađarskoj knjizi obeležava širom cele zemlje. Ove godine ćemo posetiti Solnok, ali ćemo se predstaviti i u Tornjošu i u Senti – izjavio je za „Mađar so” Ištvan Besedeš, rukovodilac Zetne. U budimpešti će ovu izdavačku kuću predstavljati Monika Čik, Zoltan Šandor i Erne Verebeš, odnosno pet naslova.
Monika Čik i Zoltan Šandor će predstavljati i izdavačku kuću Eletjel.