Vous êtes ici

Határon túli magyar portálok összesített hírei

A negyedik gyertya lángja is fellobbant Beregszász főterén

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - dim, 20/12/2020 - 16:43

Advent negyedik vasárnapján meggyújtották a szeretet lángját is Beregszász adventi koszorúján december 20-án.

A korábbi években már hagyománnyá vált, hogy a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a város vezetőségével, a történelmi egyházakkal, más civil szervezetekkel és oktatási intézményekkel Közös Advent néven vasárnaponként meleg teával, ünnepi énekekkel, fellépőkkel várta Beregszász lakóit, hogy együtt gyújtsák meg a hit, a remény, az öröm és a szeretet gyertyáit.

A 2020-as évben a szigorított karanténintézkedések nem tették lehetővé, hogy a szervezők a város lakóival közösen, ünnepi műsorral tűzdelve valósítsák meg az adventi gyertyagyújtást.

A negyedik gyertyát szűk körben gyújtották meg a történelmi egyházak képviselői, valamint Dobsa István, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnöke és Tóth Győző, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség frakcióvezetője.

A szeretet lángjának fellobbanását követően Marosi István görögkatolikus parochus, Molnár János római katolikus plébános és Taracközi Ferenc református lelkész Isten áldását kérték az ünnepre.

Kárpátalja.ma

The post A negyedik gyertya lángja is fellobbant Beregszász főterén appeared first on Kárpátalja.ma.

Széleskörű koronavírus-tesztelést indít hétfőtől Szlovénia

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - dim, 20/12/2020 - 15:09

Széleskörű, gyors antigén koronavírus-tesztelést indít a lakosság körében hétfőtől Szlovénia – közölte a helyi sajtó vasárnap.

Első körben Ljubljana főterén állítanak fel mozgó laboratóriumokat, és naponta 2000 tesztet végeznek majd. Összesen közel félmillió teszt elvégzését tervezik. A cél az, hogy kiszűrjék azokat a tünetmentes vírushordozókat, akik nem is sejtik, hogy fertőzöttek lehetnek a kétmilliós országban.

A kabinet által közzétett adatok szerint szombaton 884-gyel, 105 ezer 897-re nőtt a fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 39 beteg, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 2353-ra emelkedett. A diagnosztizált betegek közül 1214-en vannak kórházban, 202-en intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt egy nap alatt 1975 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 194 ezer 962-öt. Az elmúlt napon 76 beteg halt bele a fertőzés következményeibe, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 3177-re emelkedett. Kórházban 2976 beteget ápolnak, közülük 290-en vannak lélegeztetőgépen.

Mindkét országban kevesebb tesztet végeztek a hétvégén, mint a hétköznapokban.

Forrás: mti.hu

The post Széleskörű koronavírus-tesztelést indít hétfőtől Szlovénia appeared first on Kárpátalja.ma.

Hetek óta először esett ötezer alá a korona-vírusos megbetegedések száma

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - dim, 20/12/2020 - 13:28
Az elmúlt 24 órában feldolgozott koronavírus-tesztek közül minden negyedik pozitívnak bizonyult: a 12 234 mintából 3350-ben mutatták ki a vírust. A Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése 98 halálesetről számol be, november 8. óta nem volt ilyen alacsony az elhalálozási arány. Némileg csökkent az...

Környezetszennyezésért bírságoltak meg egy szemetelőt

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - dim, 20/12/2020 - 12:07
Emlékezetes módon büntetett meg egy illegális szemetelőt az oláhszentgyörgyi polgármester. A Beszterce-Naszód megyei település elöljárója megelégelte, hogy a lakosság egy része a Nagy-Szamos partján szabadul meg a felgyűlt háztartási hulladéktól, ezért turkálni kezdett a szemétben, hogy hátha talál ...

Hétfőn ül össze az új parlament

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - dim, 20/12/2020 - 10:03
Holnap délben ül össze a december 6-i parlamenti választások eredménye alapján kialakult törvényhozás. Az új összetételű parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak 47 szenátora és 110 képviselője, a Nemzeti Liberális Pártnak 41 szenátora és 93 képviselője lesz, az USR-PLUS Szövetség 25 szenátori és 55 ...

Rehabilitáció az állatvilágban – a (szabad) lét a tét

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - sam, 19/12/2020 - 16:18
Egy sérült vadmadár, emlős kezelése ritkán ér véget az állatorvosi rendelőben. Az alapkezelést, beavatkozást követően védett környezetben kell biztosítani a gyógyulást, újra alkalmassá kell tenni őt az önálló, szabad, teljes értékű életre. Ez a folyamat a rehabilitáció. Ha az embereknél egy-egy alap...

Kevesebb teszt elvégzése után, kevesebb fertőzöttet jegyeztek

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - sam, 19/12/2020 - 13:29
Az elmúlt 24 órában 5158 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 25.788 teszt feldolgozása nyomán. A Stratégiai Kommunikációs Csoport 139 új halálesetről számolt be, és ezzel 14 296-ra nőtt a koronavírussal összefüggésbe hozható halálos áldozatok száma. A jelentés szerint intenzív osztá...

Kolozs megye három települése rövidesen kikerülhet a vörös forgatókönyv hatálya alól

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - sam, 19/12/2020 - 09:02
Désen, Aranyogyéresen és Bánffyhunyadon 3,11 és 3,30 ezrelék között mozog a koronavírus-fertőzések száma. Amennyiben 3 ezrelék alá kerül az incidencia, a szabályozás szerint a készenléti állapot sárga forgatókönyvét kell alkalmazni, azaz befogadóképességük 30 százalékával működhetnek a zárt légterű ...

Hétvégén is folytatódnak a közös kormányprogram tárgyalásai

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - sam, 19/12/2020 - 08:43
A magyar érdekképviselet számára kiemelt fontosságú területek élén áll majd RMDSZ-es tisztségviselő – nyilatkozta az MTI-nek Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök, a szövetség szóvivője. A közös kormányprogram kidolgozása érdekében a hétvégén tovább folytatódnak a tárgyalások. Az RMDSZ itt négy fontos té...

Alibista, amatőr, alkalmatlan személynek nevezte Pellegrini Matovičot

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 20:04
Élesen bírálta Peter Pellegrini ex-miniszterelnök (a statisztikák szerint jelenleg legerősebb Hlas párt vezetője) Igor Matovič kormányfőt (OĽANO).

Megszületett a megállapodás az uniós költségvetésről Brüsszelben

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 19:44
Megszületett a megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetéséről és a koronavírus utáni helyreállítási alapról a tagállami vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján - jelentette be a Twitteren Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Anyaszült meztelen fotóját posztolta ki zuhanyzás után a várandós Emily Ratajkowski

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 19:40
Emily Ratajkowski már bőven túl van várandóssága félidején. Ezt meg is mutatta most a követőinek.

Fico: Szlovákiának bocsánatot kellene kérnie Magyarországtól és Lengyelországtól

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 19:37
SME: Robert Fico volt miniszterelnök, az ellenzéki SMER párt elnöke szerint Szlovákiának bocsánatot kellene kérnie Magyarországtól és Lengyelországtól, amiért nem állt ki a két ország mellett a költségvetési vétóvitában. Az ex-miniszterelnök szerint Szlovákiának inkább a V4-es államokhoz kellene közelítenie.

Idén nem jár díj a legrosszabbul megírt szexjelenetért

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 19:20
A Literary Review minden évben kioszt egy díjat a fikciós művek legrosszabbul megírt szexjeleneteiért. Ennek kiosztása azonban az idei évben elmarad.

Komárom: A diákok már nem térnek vissza karácsony előtt az iskolákba

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 19:00
A komáromi alapiskolák felső tagozatos tanulói a karácsonyi ünnepek előtt már nem ülnek vissza az iskolapadokba. Erről a városi képviselők és az iskolaigazgatók találkozóján született megállapodás.

Idős emberektől csalt ki pénzt egy tatabányai férfi, letartóztatták

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 18:40
A bíróság elrendelte annak a 30 éves tatabányai férfinak a letartóztatását, aki idős személyektől csalt ki pénzt.

Putyin támogatja egy orosz emberi jogi bíróság létrehozását

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - jeu, 10/12/2020 - 18:20
Támogatásáról biztosított egy külön emberi jogi bíróság létrehozására tett javaslatot Vlagyimir Putyin elnök az orosz Emberi Jogi Tanács csütörtöki online tanácskozásán.

Ittasan okozott balesetet egy fiatal Hársfalvánál

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - lun, 07/12/2020 - 20:13

Közlekedési baleset történt a Szolyvai járásban december 6-án az esti órákban – közölte a mukachevo.net hírportál.

Egy VAZ típusú személygépkocsi vezetője Munkács felől Szolyva irányába közlekedve elveszítette az irányítást gépjárműve felett, lehajtott az úttestről és a szalagkorlátnak ütközött.

Az autóban négyen utaztak, egy 18 éves fiút kórházba szállítottak. A 20 éves volóci sofőr szintén orvosi ellátásban részesült. Kiderült, hogy alkohol befolyásoltsága alatt ült a volán mögé.

A jármű másik két utasa nem sérült meg.

A balesetet okozó sofőr három év szabadságvesztésre és vezetői engedélyének meghatározott időtartamú bevonására számíthat.

Kárpátalja.ma

The post Ittasan okozott balesetet egy fiatal Hársfalvánál appeared first on Kárpátalja.ma.

FIGYELEM! – Közlemény a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elmaradt tehetséggondozó hétvégéjének bepótolásáról

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - lun, 07/12/2020 - 19:44
Tisztelt kollégák, szülők, tehetségeink!

Tisztelettel tájékoztatjuk Önöket, hogy a járványügyi szigorítások miatt a 2020. november 7-én elmaradt GENIUS Tehetséggondozó program 2020. december 12-én valósul meg az alábbi tehetségpontokban: aknaszlatinai, bátyúi, beregszászi, mezővári, nagydobronyi, péterfalvi, ungvári. Kivételt a munkácsi tehetségpont képez, ahol a foglalkozások 2020. december 19-én kerülnek megvalósításra.

Tisztelettel kérjük, hogy a tehetséggondozó programon részt venni kívánó gyerekek jelezzék részvételi szándékukat az adott körzet koordinátoránál, akikhez az alábbiakban találják az elérhetőséget:

Aknaszlatinai Tehetségpont

Koordinátor: Benedek Imre (e-mail: benedekimre@indamail.hu)

Bátyúi Tehetségpont

Koordinátor: Bajusz Erzsébet (e-mail: bajusz.erzsebet@freemail.hu)

                   Szántó Edit (e-mail: editszanto@freemail.hu)

Beregszászi Tehetségpont

Koordinátor: Katkó Éva (3-4. osztály) (e-mail: katko.eva.79@gmail.com)

                     Bacskó Erika (5-11.osztály) (e-mail: bacsko.erika@gmail.com)

Munkácsi Tehetségpont

Koordinátor: Pfeifer Anita (e-mail: geniusz.munkacs@gmail.com)

Nagydobronyi Tehetségpont

Koordinátor: Molnár Erzsébet (e-mail: erzsebet.zsofi@gmail.com)

Péterfalvai Tehetségpont

Koordinátor: Kalanics Irén (e-mail: kalanics.irenke@gmail.com)

Ungvári Tehetségpont

Koordinátor: Kulin Judit (e-mail: kulinjudit@kmf.uz.ua)

Továbbá emlékeztetjük Önöket, hogy a foglalkozások időtartama 4×60 perc, melyeken az alábbi korosztályi (3-4. osztály, 5-6. osztály, 7-8. osztály, 9-11. osztály), valamint tantárgyi csoportokon vehetnek részt a bejelentkezett gyerekek:

  • magyar nyelv-ukrán nyelv, angol nyelv (AUM)
  • biológia- kémia-földrajz (BKF)
  • történelem- irodalom-művészettörténet (TIM)
  • matematika- informatika-fizika (MIF)
  • alsós

A tehetséggondozó programra minden kedves gyereket nagy szeretettel vár a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány!

The post FIGYELEM! – Közlemény a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány elmaradt tehetséggondozó hétvégéjének bepótolásáról appeared first on Kárpátalja.ma.

Bejelentette lemondását Ludovic Orban román miniszterelnök

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - lun, 07/12/2020 - 19:21

Bejelentette lemondását hétfőn Ludovic Orban román miniszterelnök, miután az általa vezetett jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elvesztette a választásokat az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben.

Nem sokkal a bejelentés után Klaus Iohannis elnök felmentette Ludovic Orbant a kormányfői tisztségből, és Nicolae Ciuca védelmi minisztert nevezte ki ügyvivő miniszterelnökké.

Orban azt mondta: nem ragaszkodik semmilyen tisztséghez, lemondásával utat akar nyitni egy jobbközép kormánykoalíció megalakítása előtt. Kifejtette: az a célja, hogy egy PSD nélküli kormánytöbbség alakuljon, amely egyértelműen támogatja Románia euroatlanti elkötelezettségét és képes felhasználni minden, Románia rendelkezésére álló eszközt a polgárok életminőségének javítása érdekében.

Kifejezte meggyőződését, hogy a koalíciós kormány vezetőjét is a PNL adja majd.

A tavaly óta kisebbségben kormányzó PNL, amelyet a közvélemény-kutatások egész évben a parlamenti választások biztos győztesének jósoltak, vasárnap a voksok mintegy 25 százalékát szerezte meg, a választásokat pedig a PSD nyerte meg 30 százalékot megközelítő eredménnyel.

Tavaly, amikor a PNL jelöltjeként második mandátumért induló Klaus Iohannis államfőt kétharmados többséggel választották újra tisztségébe, a PNL-nek még 45 százalék feletti győzelmet jósoltak a közvélemény-kutatások. A Ludovic Orban PNL-elnök vezette kisebbségi kormány és Klaus Iohannis államfő azonban hiába próbálta előrehozott választásokkal parlamenti mandátumokra váltani a PNL történelmi népszerűségét, a baloldali parlamenti többség megakadályozta a a törvényhozás feloszlatását, és a koronavírus-járvány idején nagyrészt válságkezelésre korlátozódó egyéves kormányzás népszerűtlen intézkedései során elolvadt a PNL előnye, miközben a PSD ellenzékben megerősödött.

Klaus Iohannis hétfőn úgy értékelte: egy jobbközép kormánykoalíció megalakulása körvonalazódik, miután a PNL és az időközben a liberális PLUS-szal összeolvadt Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) növelte támogatottságát a legutóbbi parlamenti választások óta, miközben a PSD “drámaian” meggyengült.

Iohannis nem említette a voksok mintegy 6 százalékát összesítő Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amely Dacian Ciolos, a PLUS elnöke szerint “megkerülhetetlen” tényező egy kormánytöbbség kialakításánál.

Az államfő várhatóan a választások hivatalos végeredményének közzététele után hívja kormányalakítási egyeztetésre a parlamenti pártokat.

Forrás: mti.hu

The post Bejelentette lemondását Ludovic Orban román miniszterelnök appeared first on Kárpátalja.ma.

Pages