Vous êtes ici

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Hidegfront vet véget az eddigi hőségnek, viharok várhatók

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - lun, 16/08/2021 - 19:15
Hidegfront vet véget az eddigi hőségnek, éjszaka a kiadós esőzések érezhető lehűlést hoznak. Heves viharokra figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kárpátalja anno: Visk turulmadarai

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - lun, 16/08/2021 - 19:05

Nem elírás a többes szám. Visk főterén 100 éven belül két turulmadaras emlékmű is állt.

Az elsőt 1943. július 11-én avatták fel a viski hősök emlékére. Az ünnepség szónoka Padányi Gulyás Jenő országgyűlési képviselő volt.

Mellette beszédet mondott dr. Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter is, akit aznap Visk és Técső díszpolgárává avattak.

A politikus így szólt a jelenlévőkhöz: „Ezt az országot ezer esztendőn keresztül a magyar nép ősi államalkotó és nemzetfenntartó képességei vezették át a történelem viharos évszázadain s ugyanezek a képességek biztosították az összes, később ide bejövő és most ittlakó más ajku népek boldogulását, fejlődését, kultúráját és egész exisztenciáját is. Éppen ezért az a kívánatos, hogy a magyarság itt is és bárhol másutt az országban a hagyományos magyar állam vezetési metódusokkal: megértéssel, szeretettel, békével, türelemmel, jóakarattal és az idősebb testvér meleg érzésével közeledjék a vele együtt élő más nemzetiségű népek felé; de egyben azzal a biztonságos öntudattal és szilárd nyugalommal is, amellyel tiz évszázad küzdelmei és tapasztalatai ezt a magyarságot oly bőven gazdagították. Erőszakra, fenyegetésekre és gyűlölködésekre saját államuk fenntartásában csak gyenge népeknek van szükségük, csak olyan népeknek, amelyeknek nincsen önbizalmuk a maguk elhivatottságukban és örök életében. A magyarság nem tartozik és soha nem is tartozott az ilyen népek közé.”

Egy évvel később a Kárpátaljára bejövő szovjetek lerombolták az emlékművet. Ezt követően több mint fél évszázadon keresztül hiányzott a térről a turulmadár.

Az új szobor (Fotó: www.mapio.net)

2006-ban sikerült elkészíteni az eredeti szobor mintájára az új emlékművet. Stark István építészmérnök tervei alapján Matl Péter szobrászművész alkotta meg a turulmadarat.

A madarat tartó oszlopra 10 emléktábla került, melyeken az első és a második világháborúban hősi halált haltak, valamint a málenykij robotra elhurcoltak neve szerepel. Összesen 215 viski emléke marad így fenn.

Az emlékoszlopra pár hónappal később felkerült Visk címere is.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

The post Kárpátalja anno: Visk turulmadarai appeared first on Kárpátalja.ma.

Elárverezik a Beatles történelmi fellépéséről származó Aphrodité-szobrot

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - lun, 16/08/2021 - 18:55
Akár a 20 ezer fontos leütési árat is elérheti egy augusztus végi aukción az az Aphrodité-szobor, amely a Beatles csaknem fél évszázaddal ezelőtti történelmi fellépésének egyik díszlete volt.

Beregszászi járási kupa: előnyben a Beregvidék és a Tiszakeresztúri FC

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - lun, 16/08/2021 - 18:53

Minimális, egygólos előnyt szerzett idegenben a beregszászi járási labdarúgó-kupa elődöntőjében a Beregvidék FC, miután 1:0-ra győzni tudtak Kígyóson. A másik párharc után a Tiszakeresztúri FC várhatja előnyből a visszavágót, mivel 2:1-re legyőzték hazai pályán az esélyesebbnek tartott Mezőgecsei Baktyanec együttesét.

Beregszászi kistérségi rangadóra került sor Kígyóson, ahol a bajnokság két legeredményesebb csapata lépett pályára egymás ellen. A szoros, kiélezett találkozón a vendég beregszásziak Homa Loránt góljával 1:0-s győzelmet arattak, így nyugodtabban várhatják a hazai visszavágót. Az elődöntő másik összecsapásán a Tiszakeresztúri FC Dudics István góljával szerzett vezetést, amire még válaszoltak a mezőgecseiek, de Balog Máté találatával megnyerték a hazaiak a mérkőzést. Az első mérkőzések után senki sem dőlhet hátra, mindkét párharc visszavágója izgalmasnak ígérkezik. A mérkőzéseket szombaton rendezik.

Beregszászi járási labdarúgó-kupa elődöntő:

Kígyósi FC – Beregvidék FC 0:1

Tiszakeresztúri FC – Mezőgecsei Baktyanec FC 2:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

The post Beregszászi járási kupa: előnyben a Beregvidék és a Tiszakeresztúri FC appeared first on Kárpátalja.ma.

Nyáron kevesebben adnak vért a komáromi kórházban

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - lun, 16/08/2021 - 18:43
A nyári hónapok alatt csökkent a véradók száma a komáromi Agel kórházban. Ez részben a nyári szabadságokkal magyarázható.

Többnyire napos idő lesz holnap

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - lun, 16/08/2021 - 18:32

Többnyire napos időre számíthatunk holnap, augusztus 17-én a Kárpátaljai Megyei Hidrometeorológiai Központ előrejelzése szerint. A megyében helyenként futózáporok is előfordulhatnak, ritkábban zivatarok.

A szél északnyugati irányú, 5-10 m/s-os erősségű, ami csapadék esetén erősödhet fel 15-20 m/s-osra. A hőmérséklet éjjel +14 ℃ és +19 ℃ között, nappal +22 ℃ és +27 ℃ között alakul. A hegyvidéken éjjel legfeljebb +11 ℃, nappal +17 ℃ és +19 ℃ közötti értékeket mérhetünk.

Az utakon a látótávolság jó, köd nem várható.

Kárpátalja.ma

The post Többnyire napos idő lesz holnap appeared first on Kárpátalja.ma.

Repülővel hoznak haza 35 román állampolgárt Afganisztánból

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - lun, 16/08/2021 - 15:53
Repülőt küldenek a hatóságok a még Afganisztánban tartózkodó 35 román állampolgár kimenekítésére – közölte hétfőn Florin Cîţu kormányfő. A miniszterelnök elmondta, a jelenleg biztonságban lévő román állampolgárokat egy hamarosan induló NATO-géppel, vagy egy román repülővel hozzák haza. Florin ...

Tíz nappal az iskolakezdés előtt derülnek ki a pontos szabályok

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - lun, 16/08/2021 - 15:47
Sorin Câmpeanu tanügyminiszter szerint szeptember 3-án tudjuk meg pontosan, milyen szabályok lesznek érvényesek az iskolákban a következő tanévben. Ekkor jelenik meg ugyanis a tanügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium erre vonatkozó közös rendelete. A tárcavezető leszögezte: szeptember 13-á...

Otthonról Haza: két keréken az augusztus 20-i budapesti ünnepségre

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - lun, 16/08/2021 - 15:36
A vasárnapi kolozsvári magálló után hétfőn reggel Zilah irányába indult útjára a határon átívelő Otthonról Haza biciklitúra. A közel ötven fős csapat Sepsiszentgyörgyről, illetve Kézdivásárhelyről indult, és több erdélyi várost, így Kolozsvárt érintve Budapestre kerekezik az augusztus 20-i...

Doktori dolgozatának felülvizsgálatát kéri az oktatási miniszter

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - lun, 16/08/2021 - 11:03
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter saját doktori dolgozatának felülvizsgálatát kéri a bukaresti Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemtől. Igénylésébe azt is belefoglalta, hogy ezt követően a felsőoktatási intézmény küldje el disszertációját az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanácsn...

Nagyon sokan vesztették életüket a haiti földrengésben

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - lun, 16/08/2021 - 09:02
Megsokszorozódott a szombati haiti földrengés halálos áldozatainak a száma, a polgári védelem már 1297 halottat tart nyilván. A polgári védelem legfrissebb összesítése szerint a halálos áldozatok zöme – több mint ezer ember – a fővárostól, Port-au-Prince-től nyugatra fekvő Sud megyében vesztette éle...

Afganisztán: folyamatban van a tálib kormány megalakítása

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - lun, 16/08/2021 - 08:50
Suhal Shaheen tálib szóvivő szerint folyamatban van a tálib kormány megalakítása, egy nappal azt követően, hogy a fegyveresek átvették a hatalmat Kabulban. A szóvivő, a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy Ashraf Ghani elnök Üzbegisztánba menekült, illetve nyugalomra intette az afgánokat, akik közül s...

Utolsóként az afgán fővárost is hamarosan beveszik a tálibok

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - dim, 15/08/2021 - 12:53
A már az afgán főváros kapujába is eljutott tálib lázadók és a kormány is békés hatalomátadásra készül mindkettő vasárnapi nyilatkozatai szerint. Abdul Szattar Mirzakval belügyminiszter közölte: „nem kell aggódniuk az afgánoknak, a tálibok nem támadják meg Kabult, békés lesz a hatalomátadás eg...

Florin Cîţu: nem merült fel, hogy lemondjak a kormányfői tisztségről

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - dim, 15/08/2021 - 12:15
Nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Florin Cîţut a Nemzeti Liberális Párt elnöke, amiért nem tájékoztatta a választópolgárokat a több mint húsz évvel ezelőtt történt incidensről. Ludovic Orban szombat esti Facebook-bejegyzésében azt írja, tőle is bocsánatot kellene kérnie a miniszterelnöknek, a...

Több mint tízezren zarándokoltak el Füzesmikolára

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - dim, 15/08/2021 - 08:01
Több mint tízezren zarándokoltak el szombaton a Kolozs megyei Füzesmikola ortodox kolostorához, Nagyboldogasszony előestéjén. A búcsú legfontosabb pillanata éjszaka volt, amikor a kolozsvári könnyező Szűz néven ismert csodatévő Szűz Mária-ikont körbehordozták a templom körül. A zarándokok többsége n...

Több mint háromszáz halálos áldozata van a haiti földrengésnek

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - dim, 15/08/2021 - 07:55
Legalább 304 ember vesztette életét, és több mint 1800-an sérültek meg a Haitit megrázó 7,2-es erősségű földrengésben – közölte vasárnapra virradóra az országos polgári védelmi ügynökség. A mentőcsapatok és önkéntesek gőzerővel dolgoznak az épületek romjai alatt rekedt emberek kiszabadításán. ...

Több mint öt év börtönre ítélték a "brightoni macskagyilkost"

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - ven, 30/07/2021 - 15:22
Öt év és három hónap börtönbüntetésre ítélték pénteken a "brightoni macskagyilkosként" emlegetett brit férfit, aki 2018 és 2019 folyamán 16 macskát késelt meg az éjszaka leple alatt.

Újra apa lesz George Clooney – felesége ismét ikreket vár

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - ven, 30/07/2021 - 15:09
Négy évvel ikreik születése után ismét terhes Amal Clooney, a sármos színész felesége.

Hegernek is tele van a hócipője a fővárosi közlekedést megbénító tüntetőkkel

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - ven, 30/07/2021 - 14:54
Eduard Heger (OĽANO) kormányfő szerint nem ismétlődhet meg az, ami a Pozsony központjában zajló csütörtöki (július 29.) tüntetésen történt: hogy a tüntetők elállják a Hodža tér körül vezető utakat, a rendőrség pedig csak órák múlva lépjen fel ellenük.

Valószínűleg meghosszabbítják a karantént Ukrajnában

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - ven, 30/07/2021 - 14:52
Minden bizonnyal meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt bevezetett, augusztus végével lejáró országos karantént Ukrajnában - jelentette ki Ihor Kuzin országos tisztifőorvos egy pénteki tévéműsorban.

Pages