Biztonságpolitika

A 2016-s Világgazdasági Fórumon, Davosban végre nem csak a napi problémákról esett szó, hanem stratégiai prognózis is szóba került. A Fórum fő-szervezője vetette fel, hogy "itt a nyakunkon a 4. technikai forradalom és a hatásairól nem tudunk semmit". Az igazság azonban az, hogy nagyon is sokat tudunk, de a globális világ hatalmasságai eddig nem akarták komolyan venni a tudomány figyelmeztetéseit.

Az utóbbi évtizedekben a politikát oly mértékben gyűrte maga alá a fiskálisgondolkodás, a „csak a pénz csinál pénzt” szemlélet, hogy a társadalmi folyamatoknak szinte minden más tényezője, összefüggése háttérbe szorult.   Az egymást követő, és egyre rombolóbb erejű pénzügyi válságok – amelyek a XXI. század első évtizedében már globális gazdasági krízissé terebélyesedtek – sem józanították ki pénzimádó mámorukból a világhatalmak vezetőit. A globálisan integrálódott országok mindegyike furcsa „mókuskerékbe” sodródott: semmi másra nem gondolva megszállottan fut a pénz(e) után. Újabb ezermilliárdok kerülnek ki a bankóprés alól, hogy azután elnyelje azokat a bankok és bankárok feneketlen extraprofit éhsége, a hivatalok és hivatalnokok megfékezhetetlen korrupciója, a mesterségesen gerjesztett végnélküli fogyasztásra hangolt gazdaság piaci lutrija.

Nem kisebbítve a pénzügyi-gazdálkodási, makró és mikró ökonómiai megközelítés fontosságát az állam- és társadalomszervezésben, a regionális és globális folyamatok összehangolásában, mégis ki kell mondani, hogy csak ezekre összpontosítva, kiszámíthatatlan következményű csőd felé rohan a világ.  

Amióta a szögesen ellentétes világnézetű blokkok hidegháborús szembenállása kiegyezéssel befejeződött, és a „poszthidegháborús” viszonyok között a kapitalizmus gazdasági rendszere egyeduralkodóvá vált, mintha kiiktatódott volna a rendszerszemlélet a döntésekért felelős agyakból. A pénz vezérel, és csupán az azonnali és hatványozottan növekvő haszon érdekében válnak érdekessé tudományos felfedezések, műszaki-technikai innovációk, a mind kiterjedtebb emberi megismerésből származó kreativitás eredményei, és maga az ember, aki a munkájával mindezeket létre hozza.

Rohanunk tehát az új világ felé, de oda a belépőt nem a pénz imádata határozza meg. Igazából fel sem fogtuk, hogy – a mobil telefonokkal, az internettel, a hírközlés és a távirányítás és távkapcsolattartás, a számítástechnika, a nanotechnológia, a televíziózás, az űrkutatás stb. egyéb újdonságaival – a civilizáció valóban új korszakába léptünk. Pedig, ez az új kor nem csupán korábban nem ismert eszközökkel könnyíti meg az életünket, hanem gyökeresen átformálja a viszonyaink egész rendszerét. Sokan azzal nyugtatják magukat és a kapitalista társadalmi berendezkedés örökkévalóságában hívőket, hogy a pénzügyi-gazdasági világválság nem a rendszer végjátéka. Arra azonban nem igen gondolnak, hogy az igazi „veszély” más irányokból érkezik. A termelő rendszer, a munkavilágának a valóban forradalmi átalakulása lehet a rendszerdöntő tényező. Mélyebb vizsgálatokra, szélesebb körű világszemléletre, bátrabb társadalmi mozgásokra van szükség ahhoz, hogy az egyes ember és az emberiség a pozitív élményét élhesse át ennek az új világnak. Ezt az új világot pedig a tudás, az emberek lehetősége a számukra fontos ismeretek elsajátításának lehetősége határozza meg. Ezért nevezhetjük azt a társadalmat, amely kialakul a „tudás-társadalmának”. Irány tehát a tudástársadalom ?

Az ipariból a tudományos-technikai forradalomba

Miről is van szó? A második világháborút követően kezdődő és napjainkban erőteljesen kibontako­zó tudományos-technikai forradalomban egyre dinamikusabban rendeződnek át az újratermelési folyamat természeti és társadalmi elemei és a közöttük alakuló viszonyok. Ez a termelési forradalom olyan mélységű és kiterjedtségű változásokat hoz az emberiség számára, mint amilyeneket a maguk korában a neolit, illetve az ipari forradalom eredményeztek. A legfejlettebb országok valamikor az 1980-as évek elején átlépték azt a küszöböt, amikortól azt lehet mondani, hogy elkezdődött a tudományos-technikai forradalom termelési rendszerbe állítása. Ez elsősorban a természeti jelenségek tudatos működtetésének, az automatizálásnak, a kibernetikának, az informatikának a termelésbe állítását jelenti, sok minden mással együtt, de ezeket legfőképp. A lényege pedig az, hogy az ember munkatevékenységének irányí­tási elemei is átkerülnek a különböző jellegű technikai be­rendezésekhez. Olyan technika, olyan termelési rendszerek jönnek létre, amelyek következményeként az ember­nek nem kell részt vennie, illetve nem is lehet jelen a ter­melés közvetlen folyamatában; amelyek nagyságrendileg többszörösen megemelik a korábbi termelékenységet, és ebből következően átalakul mind a termelés egésze, mind az ember egész környezete. A természeti és a társadalmi környezet egyaránt.

Az emberi munkafunkciók technikában való tárgyiasulásának civilizációs folyamata

  Az ember munkafunkciói                                        Technika

                                                                          (tárgyiasult funkciók)

1. A munkatárgy közvetlen

     megmunkálásának funkciója:                                 Kézi munkaeszközök

2.   Eszközfunkciók                                                      

    (az eszközök irányítása, mozgató funkció):               Gépek

3. Gépi irányítási funkciók: Automaták, robotok
4. gépek irányításának funkciói:                              gépi irányítás technikája
5. technológiai folyamatok irányításának technikai folyamat                                                                                 

        funkciói                                                              irányításának technikája

1. teljes termelés irányításának funkciói: teljes termelés                                                                                        

                                                                                  irányításának a technikája

                (G. Volkov, orosz filozófusnak 1976-ban megjelent „A haladás forrásai és perspektívái” című könyvében közölt szemléletes összefoglaló táblázat)

 

Az egyes ember számára pedig az a legfontosabb, hogy megváltozik az életritmusa. Az ipari forradalom létrehozta a gépeket. A gépek kiszolgálásának igénye, és a nagyipar tömegtermelése „behajtotta” az embereket a hatalmas tömegeket foglalkoztató gyárakba, üzemekbe, hivatalokba stb. Kialakult egy életritmus: a futószalagok igényelte szétdarabolt szakmaiság, a munkahelyhez kötöttség, sok harc árán kialakult „három 8-as”, stb. alapján. Az informatikai forradalom, az automatizáció, a kibernetika, a robottechnika termelési rendszerbe állításával mindez megváltozik. Amilyen mértékben jelentettek munkahelyeket a gépesített nagy termelő egységek, ezek után hatalmas mennyiségben meg is szűnnek ezek a munkahelyek, az embereket pedig „kihajtják” – ha nem vigyázunk - a semmibe.  

A civilizációs fejlődésnek ez a nagyléptékű történelmi folyamata azt mutatja, hogy - bár természetesen az ember használ még kézi munkaeszközöket, és többségében a termelés még gépek igénybevételével zajlik - már az emberi munkafunkciók technikával történő helyettesítésének a jellemző fő sajátossága és fejlődési iránya, hogy a gépeket irányító funkciót átszármaztatja az erre létrehozott eszközöknek (a távirányítású automatizált rendszereknek, a robotoknak). A munkás tevékenysége szervezeti-technikai tartalma változásának minden, az előzőtől minőségileg különböző fokozata egyúttal a munkafunkciónak, a "tudás tárgyiasult erejének", az "iparivá alakított természeti folyamatnak" történő átadása fokozatát is jelenti, és így az ember közvetlen termelésből való kiszabadulásának a fokozatát is. Miként alakul ez a folyamat, és mi ebben az ember szerepe? A válasz ezekre a kérdésekre adhatja a kulcsot ahhoz, hogy ne a „semmibe” hulljanak ki az emberek a gépi nagyipar átalakulásával. 

Az ember felszabadulása a technikai alávetettség alól

A kiindulópont, amely a folyamat lényege megértésének az alfája és az ómegája, hogy feltárjuk az ember tevékenységi funkcióinak jellegét, viszonyát önmagához, a természethez, a másik emberhez.  A munkafunkciók evolúciójával, vagyis a természeti anyagnak az emberi tevékenység, az emberi gondolkodás és akarat eszközévé válásával, összefüggően az ember helye és szerepe megváltozik a termelés folyamatában. A technikai forradalomnak, mint társadalmi jelenségnek a vizsgálatához ez a legfőbb metodológiai feltétel. A tudomány, a technika és technológia ezeknek a változásoknak a megjelenési módjai, kifejeződésre juttatása, ezeknek a változásoknak a funkciója, illetve eszköze. Abból kell kiindulni, hogy a természet nem épít gépeket, gőzmozdonyokat, elektromos telegráfot, számítógépet, automatizált rendszereket (a modern kor találmányaival ezt a sort sokáig lehetne folytatni). Mindezek az emberi munka termékei, az emberi akarat eszközeivé átalakított természeti anyag, vagyis az emberi tevékenységnek nem argumentuma, hanem funkciója, ennek a tevékenységnek a terméke, az ember-természet viszony megváltozásának a kifejeződése, a társadalmi termelőerők egésze fejlődésének az eredménye. Természetesen, minden dolgozó, munkás, vagy a munkások csoportjai és a termelési folyamatban létrejövő kapcsolataik függnek a technika, a technológia változásaitól. Az embernek azonban ez a technikától való függése nem más, mint az egyéni, vagyis az emberek közötti viszony jelentkezési módja, a társadalom termelőerői fejlődési viszonya, a társadalmi egyén fejlődésének különböző oldala.

A technika tehát nem más, mint az ember munkafunkcióinak tárgyiasulása. A technikai haladás lépcsőfokai pedig a munkafunkciók tárgyiasulásának a lépcsőfokai, vagyis a munkafunkciók átadása, átszármaztatása a gépben, a gépi rendszerben, a technológiában stb. elsajátított, birtokba vett természeti folyamatnak. Az ember munkafunkcióinak átadása a technikai eszközöknek - miután kifejezi az ember hatalmának növekedését a természet felett – ugyanakkor, a magántulajdonra épülő társadalmi rendszerekben, szükségszerűen együtt járt és ma is együtt jár az egyik embernek a másik felett gyakorolt hatalma növekedésével, vagyis a kizsákmányolás erősödésével. A társadalom termelőerői, a természet és a tudomány erői csakúgy, mint a társadalmi kombináció és a társadalmi érintkezés erői, miután a tőke tulajdonát képezik, idegen erőként állnak szemben a munkavállalókkal. Ennek eredményeként a tőke hatalma a "technika hatalmának" képében, a munkás alávetettsége a tőkével szemben pedig, az embernek a technikai eszközzel szembeni reális alávetettsége képében jelenik meg. A technika fetisizálása, az ember feletti uralkodás önálló erejével történő felruházása nem más, mint a dolgok fent jelzett állásának a tudati tükröződése.

A jobb megértéshez érdemes bemutatni az emberi munkafunkciók technikában való tárgyiasulásának civilizációs folyamatát ábrázoló összegzés folytatását, azt a történelmi folyamatot is, amely az embernek a másik emberhez való viszonyában bekövetkező lényegi változást szemlélteti.

 

Az ember viszonya a másik emberhez
 (társadalmi és termelési)

Helye a termelésben                                   Társadalmi viszonya

1.Maga valósítja meg a termelés teljes                Alattvalói, az egyik ember

folyamatát;                                                       tulajdonosa/tulajdona

                                                                          a másik  embernek

2. Az ember tömeges részvevője a termelésnek, Az ember formálisan

a gépek mellett, ahol a technika diktálja         (a  közvetlen alávetettség alól)

a munkaműveletek ütemét, jellegét;                felszabadulva, reálisan, technikailag

                                                                        (a termelőeszközök

                                                                          tulajdonlásán keresztül)

                                                                          alávetettje marad a másik

                                                                          embernek;

3..Az ember közvetlenül nem vesz részt a            Esély a formális és a reális (technikai)

termelési folyamatban, a  technikát  oly           alávetettség alóli felszabadulásra,

módon konstruálja,  hogy  az automatikusan   az emberek  egyenrangúságára és

képes legyen  a folyamatosan megújuló            minden rendű egyenlőségére.

szükségleteknek a kielégítését biztosító

termelés megvalósítására.

 

Az ipari-forradalomból eredő gépi-, nagyipari gazdasági viszonyok, és a tudományos-technikai forradalomnak a kapitalizmusban történő kibontakozása közepette, a társadalmi termelőerők fejlődéséért szükségszerűen nagy árat kell fizetni, hiszen az emberi személyiség degradálódásával, elértéktelenedésével, a munkásnak "részmunkássá", a "gép részévé", "szakbarbárrá" válásával jár együtt. A technika ily módon az ember leigázásának eszközévé válik, amikor is a rész munkafunkció, a foglalkozási meghatározottság egyúttal társadalmi, szociális meghatározottsággá, vagyis a munkás társadalmi leigázásának, társadalmi egyénként való fejlődése korlátozásának eszközévé válik. A tőke tendenciája, hogy azonosítja a munkást annak termelő-technológiai funkciójával, vagyis a társadalmi, a munkaszervezési, technikai kategóriával. Így lesz a "munkásból" - "szállító", "átrakó", "csévéző", "fonó", "szövő" stb.

A munkások szakmai struktúrája a kapitalizmusban a társadalmi leigázottság kifejeződése, hiszen a szakma a munkásnak nemcsak a technikához, a termelő-funkcióhoz való viszonyát fejezi ki, hanem kifejezi viszonyát a termelőtevékenységek összességéhez, a társadalmi termelőerőkhöz, a tevékenységek társadalmi kombinációjához, a tudományhoz stb., vagyis az egyik embernek a másikhoz és saját magához való viszonyát is kifejezésre juttatja. A termelő funkciók széttagoltságának és a hosszú távú, sőt életfogytiglan tartó specializáltság szükségességének körülményei közepette a munkás viszonya ezekhez a funkciókhoz egyúttal szociális viszonyt hordoz magában. Ezért a szakma szociális minőségét a társadalmi munkamegosztás jellege határozza meg.

A gépi nagyiparra épülő termelés rendszerében meghatározó a termelő eszközök magántulajdona és az ezen eszközök használatával a tulajdonosnál munkát vállalók teljesítménye. Ez a kapcsolat kettős alávetettséget tartalmaz. Egyrészt a munkavállaló kiszolgáltatott a termelőeszköz tulajdonosának, abból adódóan, hogy tőle függ megveszi-e, s ha igen milyen módon a munkáját. Ez így szociális tartalmú alávetettség. Másrészt azonban a munkavállaló tevékenységét - teljesítményét, munka- és életkörülményeit, díjazását stb. - jelentősen meghatározza az a technika, technológia, üzemi szervezet stb., amelynek használatával a munkavégzés megvalósul. Ennek az alávetettségnek technikai tartalma van. A tudományos-technikai forradalom olyan új termelési rendszert hoz létre, amelyben részben lehetetlenné, másrészt pedig feleslegessé válik az ember közvetlen jelenléte. Gondoljuk csak meg, pl. egy atomenergetikai rendszerben miként lehetne jelen az ember? Azt pedig, hogy az ilyen rendszer működési zavarai milyen következményekkel járnak az emberekre, az ukrán Csernobil majd a japán Fukushima atomerőmű katasztrófája óta mindannyian megtapasztaltuk. Azt is könnyű belátni, hogy a robotok pontosabbak, megbízhatóbbak, vagyis feleslegessé teszik a monoton, rutin munka elvégzésében az embert, miként, pl. az automatizált, zárt gyártási technológiában és a távvezérelt átviteli rendszerekben stb. is.

Megváltozik tehát a munka végzés tartalma, jellege, szervezete, korábbi szakmák, szakképzettségek eliminálódnak. Folyamatosan és egyre meghatározóbban az ember kikerül a technikával szembeni alávetettség alól. Ugyanakkor a magántulajdonra épülő piacgazdaságban az egyén magára hagyottá válik munkaerejének hasznosíthatóságát illetően. Ilyen értelemben szociális kiszolgáltatottsága nem szűnik meg, sőt a foglalkoztatási piacon állami beavatkozás nélkül végzetes lehet. Ez a körülmény hozza létre a munkahelyet elveszítők egyre népesebb táborát, s közöttük az un. strukturális munkanélkülieket.

 Ha megnézzük a nyugat-európai gazdasági, társadalmi folyamatokat, akkor azt látjuk, hogy a legnagyobb probléma, amire nincs válasz, az a munkanélküliség. Közel a magyarországi lakosság számával azonos mennyiségű ember munkanélküli ma Európában. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) adatai szerint a pénzügyi világválság előtti (2007) szinthez képest 2009-re 34 millió fővel növekedett a munkanélküliek száma a világban, és most összesen 212 millióra tehető ez az adat. Emellett a „bizonytalan foglalkoztatású”-nak minősítettek száma a világban több mint 1,5 milliárd ember, ami az emberiség munkaképes része 50,6%-nak felel meg. Mindehhez járul a foglalkoztatottak rendkívüli kizsákmányolása is. Az ILO adatai szerint 2009-ben 633 millió munkavállaló és családja élt naponta kevesebb, mint 1,25 USD-ből és 215 millióan már a mélyszegénység szélén balanszíroztak. A munkanélküliség növekedése nem egyenlő arányú a világban. A legnagyobb mértékben – több mint 10%-al – a nem EU-tag közép- és dél-kelet európai országokban, a „posztszovjet” államokban, valamint Észak-Afrikában növekedett a munkanélküliek aránya. Különösen figyelemre méltó a fiatalok munkába állási lehetőségeinek csökkenése. A 2009-es adatok alapján a fiatalkorú munkaképes világ-népesség 13,4% volt munkanélküli, és az utóbbi években ennek az aránynak a növekedése minden korábbi tendenciát felülmúl.  A kérdés az lesz, mit tud kezdeni az ember a feleslegessé vált munkaerejével, képes lesz-e valamiképpen hasznosítani?

 A technikai rendszerváltás szociális minősége

A fejlődés trendje arra int, hogy vélhetően a most indult évtized a robottechnológiának intenzív termelési rendszerbe állítását hozza magával. (Ugyanúgy, miként az 1990-es évtizedet a mobil számítástechnika és telefónia, az internet berobbanása jellemezte). A tudományban, a technikai megoldások gyakorlati kivitelezésében jószerivel minden készen áll. Vannak már robotkészítésre alkalmas új anyagok, mesterségesintelligencia-megoldások, rajtra kész a kollektív energiatakarékosság rajintelligencián keresztüli megvalósítása, túl van a kipróbáláson a bristoli egyetemi laborban az EcoBot II, a világ első robotja, amely biológiai eredetű szervesanyag tömeget, biomasszát elektromossággá alakítva olyan tevékenységeket kivitelez, mint az érzékelés, információfeldolgozás, kommunikáció és mozgás.

Az emberi társadalomban dolgozni képes autonóm eszközök létrehozása, a robotika és a beágyazott intelligencia társadalmi szerepének megértése, befogadása nem lesz könnyű feladat. Főként azért, mert ezek az eszközök az ember eddigi munkahelyét váltják ki. Bár ez történelmileg pozitív fejlemény a számára, mégis az embernek a közvetlen termelési folyamatból történő kiszabadulása csak abban az esetben igazolható, ha megteremtődtek a saját fejlődésének a reális előfeltételei, amelyek lehetővé teszik, hogy "kilépve" a közvetlen termelés folyamatából - "mellé álljon". Vagyis a társadalomnak előrelátóan gondoskodnia kell arról, hogy a szakmai korlátozottság és a technikai alávetettség alóli kiszabadulás együtt járjon a lehetőségek növekedésével a kulturáltság színvonalában, a munkáért járó juttatások mértékében stb., végül is a szociális biztonság meglétével. Ezért is a tudományos-technikai forradalom bázisán kiépülő új társadalomban, globális és integrálódott világrendben a döntések megválasztását a várható eredmények szociális minősége határozza meg.

A legnehezebben megválaszolható kérdés tehát az, hogy mi lesz az emberrel? Hol és mit fog csinálni? Miként lehet összhangot teremteni a kibontakozó posztindusztriális gazdasági fejlődés és az emberek szociális ellátottságának biztonsága között?

Mélyebb elemzés nélkül is szemmel látható, hogy mindkét féle alávetettségtől meg kell szabadulnia az embereknek ahhoz, hogy elfelejthessék a munkanélküliség borzalmait. A gyakorlatban ma ez elsősorban foglalkoztatási problémákat jelent. Az egész munkafolyamat, a munkaszervezet átalakul. Más üzemek, és más nagyságrendben, és más berendezkedésekkel lesznek, meg jórészt már vannak is. A munka tartalmában nem elsősorban a fizikai erő, hanem a szellemi képességek kerülnek előtérbe, bár erre biológiailag sincs még kész a legtöbb ember. Mindenesetre a munkaerő piacon meglévő igényeket valamilyen módon ki kell elégíteni. Másrészt pedig az oktatás kérdése vetődik fel. Nemcsak abban a felfogásban, hogy a még meglévő szakmáknak legyen strukturálisan megfelelő oktatási intézménye, hanem, hogy előretekintsünk, hiszen az embereknek az új helyzetben a fő „eszközük” a vállalt munka elvégzéséhez a felkészültségük, a tudásszintjük, a kreatív szellemi kapacitásuk lehet.

Számunkra ez utóbbi azért is fontos, mert a magyar közoktatás 2000 évi állapotáról készült átfogó jelentés, majd a későbbi elemzések kimutatták azt a tendenciát, hogy a rendszerváltást követően kialakult differenciált szociális struktúra mentén nagy különbségek jöttek létre a gyermekek iskolázottsági lehetőségeit illetően. A felsőfokú végzettséggel rendelkező szülők gyermekeinek a 80%-a úgynevezett elit iskolákban tanul tovább, míg a többieknek az ezekbe bejutás szinte lehetetlenné vált a pénzhiány miatt. Fokozódott a tudáshoz jutás lehetőségének a különbözősége iskola típusok (gimnázium, szakiskola stb.), a település szerkezetben elfoglalt hely (falu, város, főváros) szerint is. Jelenleg már 11-szer kisebb az esély faluról egyetemre kerülni, mint 1990 előtt volt, amikor ez a különbség 5,5-öt mutatott. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF által 2010. decemberben kiadott a „Leszakadó gyerekek” című tanulmány 24 OECD-országot – köztük Magyarországot – vizsgált abból a szempontból, hogy a legrosszabb körülmények között élő gyerekek mennyivel vannak lemaradva átlagos helyzetű társaikhoz képest. Három területet vizsgáltak: a gyerekek egészségi állapotát, iskolai eredményeit és anyagi jólétét. Összességében az anyagi javakat tekintve Magyarország, Szlovákia és az Egyesült Államok végzett az utolsó három helyen. Mindezeken túl minden szempontból a legnagyobb társadalmi hátrányt ma a cigányság szenvedi el ebből a szempontból is. A hátrányok és előnyök pedig kumulálódnak. S így ma már kimondható, hogy ezen tényezők mentén az ország kettészakadt.

A jelenlegi bonyolult átmeneti folyamatban – amikor a „manufaktúrás” múlt, a „gépi-nagyipari” jelen, és a „technoktron” jövő egyaránt érvényesül, - születtek meg a trendet jellemző fogalmak a „tudásalapú gazdaság” és a „tudásalapú társadalom”.  Az előbbi terminológia abból származik, hogy egyre inkább elismerik a tudásnak a szerepét a gazdaságban; az utóbbi pedig mindennek a hozzájárulását a társadalmi kapcsolatok átformálásában. Ha napjaink meghatározó nemzedékei még nem is, de a ma gyermekei - ­a munkanélkülieké is minden bizonnyal - már a posztindusztriális technikai és társadalmi körülmények között valósítják meg életpályájukat. Ezért is fontos és felelősségteljes olyan körülmények megteremtése, amikor esélyegyenlőség jön létre a tudás megszerezhetőségében. Ettől függ ugyanis, hogy ki rendelkezhet a jövőben saját tudástulajdonnal, és – ezáltal - munkával, megélhetéssel. Számukra evidencia lesz, hogy nem nagyüzemekben dolgoznak, hanem az új típusú munkaszervezeti formák nyújtanak esélyt a megélhetéshez. Olyanok, mint pl. az un. távmunka végzés, amikor a nagy, helyhez kötött szervezeti egységek helyett az emberek saját belátásuk és lehetőségeik szerinti helyen és többnyire maguk teremtette eszközökkel teljesítik vállalásaikat. A fő "eszköz" pedig a vállalt munka elvégzéséhez a felkészültségük, a tudás-szintjük, a kreatív szellemi kapacitásuk. Ez a korábbi, a tulajdon nélküliségből következő munkavállalási kényszer helyett minőségileg új helyzetet teremt, mert a tudás már nem csupán eszköz lesz a munkavállaláshoz, hanem egyfajta tulajdon is, amellyel a birtokosa viszonylag szabadabban rendelkezhet. Vagyis a szellemi tulajdon kialakításához is meg kell teremteni a bázist: a konvertálható alapismereteket biztosító iskolarendszerhez kapcsolódjon a távoktatás, a megújult továbbképzés, az átképző - felkészítő rendszer. Mindez kötődjék össze az Internettel, s mindazokkal a modern technikákkal, amelyek mindenki számára elérhetővé teszik a világ szellemi bázisait is.

A jelenlegi társadalmi viszonyok azonban nem az esélyegyenlőségről szólnak. A fentebb vázolt alávetettségi viszonyok, a szociális kiszolgáltatottság éppen hogy az egyenlőtlenségeket növelik. Van azonban lehetőség az előbbiekben vázolt módon kialakuló életpálya esélyegyenlőtlenségek jelentős mértékű kompenzálására. Az informatikai forradalom következtében ugyanis olyan ismeretekhez juthatnak a gyermekkorú generációk, amely mintegy tudás-tulajdonként kiegyenlítheti az egyébként igazságtalanul keletkezett hendikepet. A feltétele csupán az, hogy ehhez a tudáshoz ne a tehetősség, hanem a tehetség, a szorgalom, az akarat útján lehessen hozzájutni. Ez a lehetőség - miközben a gyermekkorú generáción belül esélyegyenlőséghez vezethet, - az előző, a szülők generációjával kapcsolatban kontinuitás zavart is kiválthat. Gondoljuk csak meg, a mi nemzedékünk még a tízes számrendszer alapján nőtt fel, a gyermekeink pedig már a kettes számrendszert tekintik logikai alapnak, s a számítástechnika nyelvét beszélik olyan perfekt módon, mint mi fújtuk az egyszer-egyet. Elegendő bizonyítékként a televízió műsoraiban megnézni azoknak a gyermekeknek a produkcióját, akik a legismertebb számítástechnikai, kibernetikai, informatikai szakemberekkel, professzorokkal partnerként képesek megosztani a gondolataikat. Az ő ismeretanyaguk lényegileg más jellegű, mint az előző nemzedékeké volt. Ha még figyelembe vesszük mind azt, amit az embernek a termelésben betöltött munkafunkciói megváltozásáról mondottunk, akkor könnyű belátni, hogy amennyiben a gyermekeink rendelkeznek majd az információs társadalomra jellemző konvertálható alapismeretekkel, akkor olyan tudást birtokolnak, amely "tulajdonosaként" szabadon és tehetősen lesznek képesek önmagukról gondoskodni. Ehhez azonban a mai viszonyok között e tudáshoz jutás esélyének a feltételeit mindenki - a munkanélküli szülők gyermekei - számára, az állam által garantálva szükséges biztosítani.

Mindebből adódóan az emberek a konvertálható alapismereteikre építve a hasznosítható tudásukat – a jelenlegi helyzettel szemben – nem meghatározóan szerzik majd az, úgymond „szervezett” oktatásból. Bár az állam és a magán szféra által biztosított feltételekként megmaradhatnak az át- és továbbképzés, szakképzés, felnőttoktatás, stb. kialakult rendszereinek modifikációi, mégis a meghatározó vélhetően a távoktatás, illetve az önképzés és az ismeret szint elismerésének normatív szabályaiból „összegyúrt” rendszerek lehetnek. Azt már a most kibontakozó folyamatokból ki lehet következtetni, hogy döntő szerepe lesz az emberek ismeretszerzésében a médiának. Főként a tömegkommunikáció eszközrendszerét is hasznosító, a mai internethez hasonló, annak technikai megoldásain túllépő eszközök, a mindenki számára hozzáférhető struktúrák szolgálnak majd az egyén felkészülésének bázisaként. A tudástulajdonával szabadon rendelkező, az önmagáról minden tekintetben gondoskodó ember már individuumként vehet részt a vele ekként is számoló társadalmi szervezetben. Amennyiben a felnőttek "nem szúrják el" háborúkkal, környezeti katasztrófákkal, akkor a gyermekeinknek meg lehet az esélye arra, hogy minden bizonnyal ilyen jellegű társadalomban éljenek.

Lehetőség az individuum kibontakozására

Ezért is érdemes néhány kérdésfelvetés erejéig kitérni az individuum problémakörére. Miként említettük a termelési rendszerek fejlődési tendenciája egyrészt a multinacionalitás, másrészt az egyéni tudásra építkezés irányába mutat. Azok a klasszikus munkahelyek, ahol sok száz vagy ezer ember együtt, egy helyen, egy épületben vagy területen dolgozott, már jelenleg is tapasztalhatóan eliminálódnak. Velük együtt megszűnnek a klasszikus értelemben vett dolgozó kollektívák, tanuló csoportok stb. Ezek helyébe a szabad individuumok önkéntesen szerveződő kooperációja, közössége léphet. A meghatározó tehát - az egyénnek önmagáról való gondoskodásából, a szükségletei kielégítésének fedezetére és önmaga fejlesztésére vállalt tevékenységének a saját tudástulajdonához kötödéséből adódóan - az egyén és a személyisége lesz vagy lehet. Természetesen azt még nem, vagy nagyon dús fantáziával lehet csak belátni, hogy milyen kapcsolatok szerveződnek majd az individuumok között, lesznek -e valamiféle közösségek, s ha igen, milyen szerepet játszhatnak?

Egyrészt a tömegkommunikáció eszközrendszerét is hasznosító, a mai internethez hasonló, annak technikai megoldásain túllépő eszközökhöz köthető, de mindenki számára hozzáférhető struktúrák szolgálnak majd az egyén felkészülésének bázisaként, s befolyásolják valamilyen módon életpályája alakulását is. Másrészt a társadalom szerveződéséhez olyan technikai megoldások szükségeltetnek, amelyek interaktív kapcsolatokat tesznek lehetővé. Az Internet ebből a szempontból a ma technikájaként és eszközeként az egyik meghatározó elem, de milyen lesz a jövőben, azt még nem tudjuk, mert napjainkban kötődik a drága telefóniához, s ezért nehézkes a működtetése és a hozzáférhetőség. Azt azonban már tudjuk, hogy olyan technikai eszközök is léteznek, - pl. a műholdakon keresztüli variációk -, amelyek megkönnyítik az elterjedését. Azt lehet mindezek következményeként mondani, hogy az informatikai eszközök nem csupán egyszerű technikai eszközökként, hanem társadalomszervező erőként is megjelennek. Nem véletlenül definiálja a tudomány (egy része legalább is!) informatikai forradalomnak a folyamatot és tudástársadalomnak a jövő társadalmi rendszerét.

Van azonban még egy viszonylata, amely részben az eszközök fejlődéséhez, másrészt pedig az embernek a termelésben és társadalomban már említett módon megváltozó funkciójához, szerepéhez kapcsolódik. Ha az individuum és a tudástulajdon lesz a meghatározó, akkor azt is előre lehet látni, hogy az informatikai eszközökre nem csak azért lesz szükség, mert az egyén számára közvetítenek ismereteket, hanem azért is, mert az emberek tudásának társadalmi hasznosítását szintén segíthetik.

Az informatikai forradalom és tudástársadalom kommunikációs eszközei előreláthatóan interaktív rezsimben működnek majd. Az emberek egymás közti tudományos, kulturális, gazdasági és társadalmi jellegű érintkezése is bizonyára nem olyan közvetlen személyes jelenléttel zajlik majd, hanem többnyire interaktív rezsimben működő technikai eszközökön keresztül. Már ma is érzékelhető, hogy növekszik az interneten keresztül kommunikálók tábora, sőt barátságok, szerelmek is szövődnek már ily módon. Vagyis a távkapcsolatokat biztosító eszközök, bázisául szolgálhatnak a társadalomszervezés erőinek is. Az a demokrácia, amelyet ma ismerünk, és amelyet elsősorban a képviseleti demokráciában jelenítünk meg, eliminálódik, a parlamenti döntéshozatalnál a képviselők személyes jelenlétére nem lesz szükség, s az interaktív informatikai eszközök felhasználásával a közvetlen, folyamatosan valamennyi polgár részvételével működő demokrácia válhat a társadalom rendszerszervező erejévé. Az interaktivitás lehetővé teszi, hogy ne egymáshoz utazva, valahol összegyűlve kommunikáljunk. Az információ fog áramolni és mindenki maga szabad akaratából választhatja meg, hogy mikor és miként vesz részt a társadalomszervezésben, az ügyek intézésében.

A társadalom kettévált. Egy része képes ebben a folyamatban részt venni, van konvertálható tudása, amely elsősor­ban matematikai, számítástechnikai tudást és nyelvismeretet jelent, tehát szakértőként vagy jól fizetett - per­sze nem nyugat-európai mértékben - ­munkásként dolgozhat. Egy másik réteg képes a középszintű technika kezelésére, de nem a kibernetikával vezérelt rendszerére, közülük kerül­nek ki a középszintű szakmunkások. Jó néhányan úgy tudnak benne ma­radni a termelésben, hogy léteznek még hagyományosan működő üze­mek. Végül ott van a munkanélkü­liek népes tábora, közöttük sokan tar­tósan azok, akik képtelenek a másfaj­ta tudás megszerzésére, és sajnos ez megpecsételi gyerekeik esélyét is. Mivel az ország a mindent átfogó ál­lami tulajdonból indult, és a tulaj­donváltás struktúrateremtő, hirtelen sokszínű lett a tulajdon, így ennek megfelelően a bérmunkások helyzete is megváltozott.

A legna­gyobb létszámú csoport a hagyomá­nyos termeléshez kötődő munkáso­ké, igen, csekély azoknak a száma, akik a tudományos-technikai forra­dalomra jellemző rendszerbe be tud­tak kapcsolódni, ők egyébként zöm­mel fiatalok. Még aggasztóbb, hogy a leszakadók, vagyis a munkanélkü­liek közt sok a fiatal, ez oktatásunk kudarcát jelenti.

Milyen új társadalmi-gazdasági berendezkedés születhet?

Az ember tehát kikerül a termelés közvetlen folyamatából és – ha közben olyan társadalmi berendezkedést alakít ki, amely elősegíti az aktív életvitelét - akkor a kreatív alkotással, vagyis azzal foglalkozhat, ami csak neki sajátja. S, ha ebből indulunk ki, akkor azt is látnunk kell, hogy a ma gyermekei egy olyan társadalomban nőnek majd fel, amelyről jelenleg még szinte semmit sem tudunk. Századok óta döntő mértékben a szülők és gyermekeik, sőt több generáció is a lényegét tekintve azonos társadalmi berendezkedésben szocializálódtak. Ezzel szemben most azt látjuk, hogy szülők és gyermekeik gyökeresen ellentétes társadalmi közegben szerezték illetve szerzik meg élettapasztalataikat. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem csak - s főként nem elsődlegesen - az államszocializmusról a kapitalizmusra visszaváltott rendszerről van szó, hanem a civilizációs fejlődés fő sodrában globálisan jelentkező termelési forradalom valamennyi állam társadalmi viszonyait átrendező hatásmechanizmusairól.

A XX. század meghatározó termelési rendszere az ipari-technikai forradalomból kiteljesedett gépi-nagyipari szervezetre épült. Ennek velejárójaként az emberek döntő többsége "munkavállalóként" - szociális és technikai alávetettségben - viszonyult a "tulajdonos", a "munkaadó", vagy a "menedzser" másik emberhez, illetve a tulajdonviszonyokat is tükröző államhoz. Az érdekek és konfliktusaik is jellemzően a munkavilágának viszonyrendszerében érvényesültek. Ezért játszottak meghatározó szerepet mindmáig a gazdasági-szociális érdekeket kifejező szakszervezetek. A nem diktatórikus politikai rendszerekben megvalósuló érdekegyeztetésben pedig a pártokra alapozott képviseleti (parlamenti) demokrácia kiegészítéseként a tripartid (munkavállaló - munkáltató - az állam végrehajtó hatalma) részvételű konfliktuskezelés érvényesült. A XXI. századra jellemzővé váló tudományos-technikai forradalom és a folyamatában kialakuló posztindusztriális társadalmi berendezkedés gyökeres átalakulásokat eredményez az érdekekben és az érdekképviseletekben is. A sok embert hosszú időre helyhez kötötten foglalkoztató nagy üzemek, hivatalok helyett, feladat orientált időszakos, távmunka szervezésű stb. rugalmas szervezetek jönnek létre. Megváltozik az emberek munkájának jellege és tartalma. Megváltoznak az értékek, s az érdekek, az azokat kifejező szervezetek és a konfliktusok, a megoldásuk módozatai is. A társadalom érdekviszonyainak meghatározó színtere már nem a kötött munkaviszonyt igénylő nagyüzem, hanem az életviszonyok egész rendszere. A munka világához közvetlenül kapcsolódó érdekek mellett azonos vagy jelentősebb szerepet játszanak az életkörülményekhez, az életpálya egészéhez kapcsolódó érdekek. Az érdekek kifejezésében pedig a gyökeresen átalakuló szerepet játszó szakszervezetek mellett az un. civil érdekképviseleti szervezetek (kor és réteg ill. szociális problémákkal foglalkozó érdekvédők stb.), jelentősége növekszik meg. Megteremtődnek a feltételei az emberek technikai alávetettsége megszűnésének és ez - adekvát társadalmi átrendeződés esetén - a szociális alávetettség felszámolódásához is elvezethet. Ez utóbbihoz az érdekegyeztetésben szükségessé válik a tripartid rendszer kiegészítése a civil érdekképviseletekkel, s a politikai-hatalmi berendezkedésben pedig a képviseleti jelleg szimbiózisa a közvetlen, a részvételi demokráciával.

A kibontakozott, rendszerbe szerveződött posztindusztriális tudástársadalomról természetesen még nem lehetnek megdönthetetlen tapasztalatok, de az átmenet tendenciái identifikálhatóan a fent jelzett változások irányába mutatnak. Akkor is igaz ez, ha az "államszocializmusból" a magántulajdonra és piacgazdaságra visszaváltó országokban (köztük Magyarországon is) ettől eltérő - inkább az ipari-társadalom kezdeti szakaszára jellemző - konfliktusokkal, tendenciákkal találkozhatunk. Fel kell tenni a kérdést: mindezek a változások miként érintik az országok, a globálisan integrálódó világ társadalmi-gazdasági berendezkedéseit?

A jelenben az emberiség a globálisan kialakuló integráció, a kölcsönös egymásra utaltság és függőség körülményei között, minőségileg megújuló technikai és termelési-fogyasztási rendszerben keresi az adekvát társadalmi berendezkedéseit.

                                   Civilizációs korok

Termelési korok                                  Társadalmi-gazdasági formációk

1. Neolit kor Feudalizmussal bezárólag
2. Ipari forradalom kora                                         Kapitalizmus
3. Tudományos-technikai forradalom kora ?

 

Globálisan beléptünk a civilizáció posztindusztriális korszakába. Ennek során a természet törvényeinek mind mélyebb megismerése, elsajátítása és hasznosítása arra szolgál, hogy lehetővé váljon „az egyetemes ember” munkafunkcióinak mind teljesebb körű átszármaztatása olyan eszközöknek, amelyek alkalmazásával az ember véglegesen felszabadul a technikával szembeni alávetettség alól. S mindennek következtében a mainál szélesebb körű és egyre globálisabb lehetőség nyílik az „egyetemes ember” mellett az „egyes ember” számára is a csak neki megadatott kreativitás (gondolkodás, tudás, ismeret stb.) által önmaga megvalósítására. A remélt jövő, a szabad individuum megszületése. A tényleges bekövetkeztéhez azonban szükséges még az ember felszabadulása a „reális” vagyis a „szociális alávetettség” alól is.

A termelési forradalom - bár globálisan egységes folya­mat - közvetlen jelenlétét és előrehaladottságát tekintve az országok, a régiók egyenlőtlen fejlettségének a függvénye. Romboló és építő mechanizmusa részben spontán, főként pedig az eltérő indíttatású politikai stratégiák következmé­nyeiként érvényesül. A fejlettségi szintek és a felzárkózási le­hetőségek, esélyek különbözősége miatt a legtöbb ország­ban még csak külső hatásként - a kooperatív együttélés és a harc dialektikájában - jelenik meg. A belső átrendeződése­ket tekintve egyelőre eltérő típusú modernizációs (evolúci­ós) folyamatok és feladatok körvonalazódnak.

A legfejlettebb országok átlépték azt a "küszöböt", amely után elkezdődött a tudományos-techni­kai forradalom vívmányainak termelési rendszerbe állítása. Az ipari forradalom nyomán kialakult gépi nagyiparhoz ké­pest lényegileg más elvű és gyakorlati működésű termelés olyan termelékenységet hozott létre, amely nagyon rövid idő alatt többszörösére növelte a távolságot a legfejlettebb és a kevésbé fejlett országok között. Az új típusú termelés új szük­ségleteket gerjeszt, amelyek az új eszközökkel hiánytala­nul ki is elégíthetők. Az országoknak a globalitás követ­keztében kialakult kölcsönös nyitottsága azonban ezeket a szükségleteket ott is megjeleníti, ahol kielégítésükre saját for­rásból nincs esély. S ezzel nemcsak ösztönző hatás, hanem súlyos szociális feszültség is keletkezik.

A lemaradtak közé tartozik a volt "szocialista világ­rendszer" s benne Magyarország is. A termelőerők fejlődésé­nek minőségi lemaradása - a jórészt történelmi gyökerű ere­dendő elmaradottságot is figyelembe véve - azért követ­kezett be, mert a "szocialista" termelési-társadalmi viszo­nyok (a tulajdoni, az elosztási, a politikai rendszer stb.) meg­merevedtek, s nem tartalmazták azt az innovációs készséget és képességet, ami a tudományos-technikai forradalom dinamizmusához húzóerőt jelenthetett volna. Ez a tény is közrejátszott abban, hogy a lemaradás a szocializmus társadalmirendszer-specifikus tévedésévé transzformáló­dott.

Az is sajátossága a termelési rendszerváltásnak, hogy nagyságrendileg ugrásszerűen nő meg a termelékenység, s ebből adódóan a piacgazdaságokban a nagy volumenű fizetőképes kereslettel rendelkező piacok iránti igény. Az utóbbi évtized történelme arról tanúskodik, hogy a már vázolt tudományos-technikai forradalomnak köszönhetően globálissá vált világban ugyan ellehetetlenült az alternatív társadalmi rendszerek hidegháborús szembenállása, de minden eddiginél kiélezettebb lett a küzdelem a piacok újraelosztásáért. A kelet-közép-európai országok a civilizációs fejlődésnek ebben a nagysodrású forgatagában a vesztes oldalon voltak, s maradtak le szinte reménytelenül. Az 1989-90-es rendszerváltoztató kényszerek jórészt ehhez a lemaradáshoz illetve a felzárkózás reményéhez kapcsolódtak. A hidegháborúban „győztes” legfejlettebb országok az erősebb pozíciójából várták el a gyengébbnek bizonyultaktól piacaik átengedését, s a "befogadás" feltételeként szabták a rendszerükkel kompatibilis viszonyok kialakítását. Nálunk is ez a meghatározó vonulata az utóbbi évek történéseinek.

A fejlett világhoz képest szegény országunk, az ottani felgyorsult növekedéshez viszonyítva, még szegényebbnek, s a felzárkózás pedig még reménytelenebbnek tűnt a váltás kezdeteinél. A nem piaci gazdaságból a piacira történő áttérés menetében azonban, - s az elengedhetetlenül hozzákapcsolódó privatizációval, a magántulajdon dominánssá válásával, a munkanélküliség megjelenésével, - a szegény ország azonnal nem vált gazdaggá. Az egyes emberek, illetve jelentős társadalmi rétegek szegénysége pedig jobban kiviláglott, és abszolút mértékben is számottevően megnőtt. Nálunk a tartós munkanélküliség és a szegénység között szignifikáns kapcsolat alakult ki. A kilencvenes évek elején a nulláról nagyon meredek emelkedést követően a munkanélküliség 1994 és 1997 között 9,2%-os szinten állandósult. Azóta ugyan csökkent a regisztráltak aránya, de ez a szám a közel egy millióval kevesebb munkahelyhez viszonyítva alakult így, és ismeretük hiányában a regisztrációból már kikerültek száma nem szerepel benne. Hitelt érdemlő adatok azt mutatják, hogy a kilencvenes években kialakult egy olyan „társadalom alatti” réteg, amely el van vágva a munkaerő piactól, és ily módon a növekedés hasznából való részesedés lehetőségétől is. Ez a hosszú távon krónikus szegénységben maradó réteg alkotja a rendszerváltás legelesettebbjeit, akiknek megfelelő állami programok nélkül nincs esélye a társadalmi beilleszkedésre. 1992 és 1997 között a magyarok 7,5%-a élt olyan háztartásban, amely legalább egyszer megtapasztalta a szegénységet. A nem szegény háztartások 28%-a volt kitéve a szegénység veszélyének. A legújabb felmérések szerint a lakosság egyharmada érzi magát szegénynek. A tartós szegénység, a szegénységet csupán egyszer megtapasztaló háztartások jelentős részében is komoly veszélyként jelentkezett. Bár a tartósan szegény háztartások a magyar lakosságnak csupán 4-5%-át jelentik, de ennek a rétegnek egyharmada a roma népességből tevődik ki. S ez a tény igazából felmérhetetlen gondot és károkat okoz.

Hatalmas feladatunk, hogy adottságainkat, lehetőségeinket a leghatékonyabban kihasználva felzárkózzunk a globálisan kibontakozó tudományos-technikai forradalom elérhető maximális szintjéhez. Ezzel kell összhangba hoznunk a gazdasági szerkezetet; a műszaki (technikai-technológiai) felszereltséget; az infrastruktúrát (közlekedés, információáramlás, szolgáltatás stb.); a természeti-települési környezeti értékek megőrzését-hasznosítását.

Szinte ennél is fontosabb követelmény a humán erőforrások fejlesztése: az emberek életkörülményének, életminőségének a civilizációs eredmények szintjére emelése; a demográfiai folyamatok ésszerű irányítása; az egész életen át tartó tanulás, a konvertálható tudás feltételeinek a biztosítása; a tudomány fejlesztése; a munkavégzés tartalmában, szervezetében bekövetkező változásokhoz illeszkedő foglalkoztatás, az innováció képesség, kreativitás hasznosítási lehetőségeinek a megteremtése; az egészségügy erősítése; a regenerálódás-önmegvalósítás (kultúra, sport, szórakozás, szabadidő stb.) kiszélesítése.

Alapvető az egész oktatási rendszer átgondolása az új követelmények szerint. Ha figyelembe vesszük mindazt, amit az ember munkafunkcióinak a megváltozásáról mondtunk, akkor könnyű belátni, hogy amennyiben a gyermekeink rendelkeznek majd a „tudás (információs) társadalom” igényelte konvertálható alapismeretekkel, akkor olyan tudást birtokolnak, amely „tulajdonosaként” szabadon lesznek képesek önmagukról gondoskodni. Ez vonatkozik a közép és felsőfokú képzésre is. Ehhez azonban a mai viszonyok között e tudáshoz jutás esélyének a feltételeit mindenki – a ma munkanélküli, szegény sorsú szülők gyermekei – számára, az állam által garantálva szükséges biztosítani.

Ma már hazánkban sem elegendőek a rendszerváltást konszolidáló reformok, de a sokkterápia sem a megfelelő megoldás, differenciáltabb folytatásra van szükség, amelyben utat találunk a világcivilizáció fő áramlataihoz. Nem elegendő csupán azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy a gazdaságpolitikában az államháztartás egyensúlya jelentse a prioritást, avagy az egyensúly és a fejlesztési célok kombinációja? Nem elegendő, ha a foglalkoztatási, a szociális gondokat csak a gazdaság függvényében, annak mellékágain kezeljük. Egyidejű feladatként jelentkezik a változásokkal lépést tartani képtelenek, a leszakadtak iránti szolidaritás, felzárkóztató segítség, és a multinacionális folyamatokkal való azonosulás, a bekapcsolódás a XXI. századba átvezető áramlatokba.

Az emberiség globális fejlődését és az egyes ember sorsát illetően – a bevezetőben jelzett pénzügyi problémákat is figyelembe véve – mindenképpen mielőbbi megoldásokat igénylő feladat: összhangot teremteni a kibontakozó posztindusztriális gazdasági fejlődés és az emberek szociális ellátottságának biztonsága között. Eljött az ideje annak, hogy - az új rendszerű társadalomban és gazdaságban, - a szociális kérdésekről is újszerűen gondolkodjunk, s új rendszert alkossunk. Két lábra kell állítani a társadalmat, hogy "járni", fejlődni tudjon. 

 Budapest, 2011. 04. 27.      

Elfogtak a rendőrök két tiszaújvárosi kábítószer-kereskedőt, aki új pszichoaktív anyagot adott el több fiatalnak – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

Dobi Tamás elmondta: a tiszaújvárosi kapitányság járőrei Nemesbikk községben ellenőriztek egy autót és annak utasait. A kocsiban ülőknél zöld növényi törmeléket találtak, a jármű utasai azt mondták, hogy az anyagot nem sokkal korábban vették Tiszaújvárosban egy lánytól és annak barátjától.

A nyomozók eljutottak a dílerekhez, akiket előállítottak. Egy 18 éves sajóörösi lány és egy 20 éves tiszaújvárosi férfi ellen új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétségének, illetve bűntettének gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába szerda reggel, a húszfős egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot.

Papp Károly országos rendőr-főkapitány a kontingens útba indításakor a Készenléti Rendőrség budapesti központjában elmondta: azzal, hogy néhány hete lezárták a macedón-görög határt, az illegális bevándorlással összefüggésben jelentősen megváltozott a helyzet, a macedón rendőrség támogatására nem csak Magyarország, de Csehország, Szlovákia, Ausztria és Németország is küldött egységeket.

Felidézte azt is: nem először küld rendőröket Magyarország Macedóniába, az előző egység február elején tért vissza egyhónapos kiküldetéséből, munkájukról elismerően nyilatkoztak a macedón rendőrök.

Az országos rendőr-főkapitány hangsúlyozta: a magyar rendőrök nem csak Macedónia közbiztonságára fognak figyelni, nem csak Macedóniát védik, de munkájuk során a Magyarországot és az Európai Uniót is. A magyar rendőrök hőkamerás gépkocsikat, terepjárót és éjjellátó készülékeket visznek magukkal, az eszközöket egyeztették a macedón a rendőrökkel.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója múlt pénteki sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy a nyugat-balkáni útvonal lezárása után már csak érvényes schengeni vízummal juthatnak el a migránsok Nyugat-Európába. Ez egyben azt is jelenti, hogy jelentős számú menekült rekedt a nyugat-balkáni útvonal államaiban – tette hozzá.

A főtanácsadó elmondta, hogy Görögországban 36 ezer illegális bevándorló tartózkodik és naponta két-hároezer érkezik a görög szigetekre Törökországból. Az idomeni görög-macedón áteresztési pontnál mintegy 15 ezer ember halmozódott fel. Macedóniában 1500, Szerbiában kétezer, Horvátországban pedig ötszáz migráns tartózkodik, akiknek egyelőre bizonytalan a sorsuk – mondta.

Hazaárulás, szolgálati titok megsértése és korrupció miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a müncheni tartományi felsőbíróság a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) egy volt munkatársát, amiért információkat juttatott el a szervezet munkájáról az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA).

A Markus R. néven azonosított férfit 2014-ben tartóztatták le, de nem azért, mert kémkedett az amerikaiaknak, hanem azért, mert a hatóságok arra gyanakodtak, hogy orosz titkosszolgálatoknak szivárogtat.

“Hogyhogy az oroszoknak? Én az amerikaiaknak dolgozom!” – sajtóbeszámolók szerint ez volt az első két mondata, amikor 2014 nyarán őrizetbe vették, és közölték vele, hogy mivel gyanúsítják. Nemcsak ő lepődött meg, hanem a nyomozók is, akik semmit nem tudtak arról, hogy 2008 óta rendszeresen juttat el a BND-től dokumentumokat a CIA-nak.

A szolgálatnál irodai, adminisztrációs munkát végző férfi számos dokumentumot lefénymásolt és hazavitt a munkahelyéről, majd otthon beszkennelte és különböző megoldásokat alkalmazva elküldte őket Alex fedőnevű CIA-s kapcsolatának. Az anyagokért cserébe legkevesebb nyolcvanezer eurót kapott, a pénzt rendszerint Ausztriában kapta meg, konspiratív körülmények között.

Azért bukott le, mert 2014-ben elküldött a berlini orosz nagykövetségre egy e-mailt, amelyben együttműködést ajánlott az orosz szolgálatoknak, és a német hatóságok olvasták a levelét.

Markus R. részletes beismerő vallomást tett, állítása szerint azért árult el államtitkokat a CIA-nak, mert unatkozott és izgalomra vágyott. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy pontosan milyen dokumentumokat adott el az amerikai titkosszolgálatnak.

Több korábbi sajtóbeszámoló szerint 218 anyagról lehet szó, köztük rendkívül érzékeny ügyekről szóló dokumentumok. A Der Spiegel című hírmagazin egy 2014-es beszámolója szerint az egyik egy leirat egy 2012 februári telefonbeszélgetésről, amelyet Hillary Clinton akkori amerikai külügyminiszter és Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár folytatott műholdas mobilszolgáltatás révén. Annan akkor az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai különmegbízottjaként dolgozott, és egy megbeszélésről számolt be Clintonnak, aki éppen repülőn utazott, ezért műholdas mobilt használt.

A BND hosszabb ideje figyeli a Közel-Keleten műholdas kapcsolattal folytatott mobiltelefonos kommunikációt, hogy minél többet megtudjon az iszlamista terrorista szervezetekről. Clinton és Annan beszélgetése így “véletlen találat” volt. A leirat a BND-nél bevett gyakorlat szerint a szervezet vezetősége elé került, ahol – ugyancsak a bevett gyakorlatot követve – elrendelték a dokumentum megsemmisítését. Ez Markus R. feladata volt, ő azonban készített egy másolatot és eljuttatta a CIA-nak.

A Der Spiegel szerint az amerikaiak fel is használták az értesülést az informatikai adatgyűjtésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Edward Snowden által leleplezett széleskörű adatgyűjtő tevékenysége körüli német vonatkozású ügyek rendezését célzó kormányközi egyeztetéseken, álszentséggel vádolva meg a berlini vezetést, amiért nyilvánosan felháborodást mutat az NSA németországi tevékenysége – egyebek között Angela Merkel kancellár hivatali mobiltelefonjának lehallgatása – miatt, miközben hírszerzői Washington ellen kémkednek.

A müncheni tartományi felsőbíróság kétrendbeli hazaárulásért és szolgálati titok megsértéséért, valamint korrupciós bűncselekmény ötrendbeli elkövetéséért ítélte el Markus R.-t, a nyolc év szabadságvesztés mellékbüntetéseként öt évre megvonták választójogát.

A bíróság méltányolta, hogy Markus R. büntetlen előéletű és beismerő vallomást tett, és súlyosbító körülményként vette számításba, hogy senki nem igyekezett rávenni őt a kémkedésre, hanem önállóan, “saját kezdeményezésére kereste a kapcsolatot az amerikai, illetve az orosz képviselettel”, és több éven keresztül “jelentős számú dokumentumot” juttatott el az Egyesült Államoknak pénzért cserébe – áll a bíróság közleményében, amely szerint az ítélet nem jogerős, egy héten belül lehet fellebbezni ellene.

Az ügyészség az súlyosabb büntetés, tíz év szabadságvesztés kiszabását indítványozta, Markus R. védői enyhébb büntetést javasoltak.

A Venezuelai Légierő a napokban újabb 6 darab K-8W Karakorum típusú harci-kiképző repülőgépet vehetett át.

Barack Obama új szankciók bevezetését rendelte el Észak-Korea ellen, válaszul az év eleji tiltott rakétakísérleteire.

Hosszú idő óta a legszigorúbb büntetőintézkedéseket vezeti be Észak-Korea ellen Barack Obama amerikai elnök által tegnap aláírt elnöki rendelet. A szankciók befagyasztják az összes észak-koreai kormányzati vagyont, teljes tilalmat rendelnek el minden exportra és beruházásra, továbbá kiterjesztik a feketelistázási hatáskört minden olyan vállalatra (beleértve nem amerikai szereplőket is), melyek Phenjannal üzletelnek.

Az újra kiéleződő feszültséget egy észak-koreai műhold február 7-én történő pályára állítása alapozta meg, mely Dél-Korea és a nemzetközi közösség szerint mindössze ürügy volt egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta tesztjéhez. A most elfogadott szankciócsomag egyesíti a nemrég elfogadott 2270-es számú ENSZ BT-határozat elemeit, valamint az Obama elnök által február 19-én aláírt büntetőintézkedéseket.

A felfokozott feszültséget jelzi az amerikai Otto Warmbier letartóztatása is, akit Phenjan március 16-án “súlyos államellenes bűncselekmény” vádjával ítélt 15 évi kényszermunkára. Washington a balul elsült látogatást tevő 21 éves diák azonnali szabadon engedését  követeli, akit egy propagandajelkép ellopása miatt vettek őrizetbe januárban.

Otto Warmbier alig egyórás tárgyalása során tett vallomást
(forrás: bbc.com/news/world-asia-35827861)

További baljós előrejelzésekre ad okot az Egyesült Államok és Dél-Korea által rendszeresen ebben a hónapban rendezett éves hadgyakorlat, illetve Phenjan – lassan szokássá váló – fenyegetése, melyben előbbi két ország elleni megelőző nukleáris csapást helyezett kilátásba.

Az amerikai Lockheed Martin vállalat a napokban megerősítette, hogy átadta az első 2 KC-130J Super Hercules típusú szállító-légiutántöltő repülőgépet Szaúd-Arábiának.

Két szerb diplomata veszítette életét egy Líbiában végrehajtott amerikai légicsapás során. A Pentagon tagadja, hogy tudott volna a diplomaták jelenlétéről, de számos bizonyító erejű tény azt mutatta, hogy a halálukat “járulékos veszteségként” könyvelték el.

Tovább olvasom

Kitiltották az amerikai katonákat egy japán városból, az Okinava prefektúrában, ameddig folyamatban van egy újabb nemi erőszak eset kivizsgálása. 28 ezren vonultak fel Tokióban a parlament épülete előtt, miközben öt másik városban zajlottak hasonló megmozdulások.

Tovább olvasom

Pakisztán az Egyesült Államoktól további 10 darab block 52-es verziójú F-16C/D-t vásárolna.

Egyedülálló, háromszoros sikert mondhat magáénak a Budapest Airport!

Spanyolország külügyminisztériuma elutasítja az Európai Unió Törökországgal való megállapodását, amelynek értelmében az EU Törökországba deportálná az illegális bevándorlókat, helyettük pedig legálisan venne át migránsokat.

Tovább olvasom

Mozgalmas, feladatokkal és fejlesztésekkel zsúfolt év elé néz mind az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, mind a szállítóhelikopter-zászlóalj.

Ben Hodges altábornagy, az Amerikai Szárazföldi Haderő Európai Parancsnokságának parancsnoka úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépése aláásná a Szövetség Oroszországgal szembeni pozícióját is. Hodges szerint minden olyan lépés, amely az EU közösségét gyengíti, előbb-utóbb a NATO-n belül is kiváltja hatását. Ebből fakadóan úgy véli, hogy a britek EU-tagságának fenntartása nemcsak az Unió, de egyben a NATO stratégiai érdekének is számít.

David Cameron miniszterelnök 2016. június 23-ára tűzte ki a kilépésről szóló népszavazást, azonban addig még a szigetországban és a nemzetközi színtéren is heves viták várhatók. Az Amerikai Egyesült Államok számára fontos a britek uniós tagsága, ezért Barack Obama amerikai elnök még áprilisban Londonba látogat, hogy támogatásáról biztosítsa a brit kormányfőt, aki az ország Unióban történő maradást támogatja. Oroszország elítélte azokat a brit nyilatkozatokat, amelyek szerint az orosz fél – az Európai Unió egységének megtörése reményében – az Egyesült Királyság kilépésében lenne érdekelt.

Hétfőn Vlagyimir Putyin orosz államfő váratlan bejelentést tett, miszerint Oroszország megkezdi katonai erőinek kivonását Szíriából. A két nap alatt számos elemzés, értékelés látott napvilágot ennek okáról, de a legfontosabb rész valamennyiből kimaradt; az orosz beavatkozás elérte célját, és stabilizálta az országot.

Tovább olvasom

A Légirendészeti Szolgálat leendő helikoptere, az MD 902 Explorer révén egy olyan helikoptertípus kerül az országba, amely a hagyományos, faroklégcsavaros megoldással szemben a faroklégcsavar nélküli, NOTAR (NO TAil Rotor) rendszerrel készült. A NOTAR gépek ritkaságnak számítanak és ebből a ritkaságból nem a rendőrségi helikopterek lesznek az elsők Magyarországon. Közel tíz évvel ezelőtt már üzemelt az országban egy NOTAR helikopter, az MD 600N. 

A földi mozgatást egy személy is könnyen megoldja, ha a gép a gurítható helipadra száll le. Az MD 600-asra többen is szereztek típusjogosítást, de a HA-FLY-t napi rendszerességgel csak egyvalaki repülte. A fotó 2007 nyarán készült a budaörsi repülőtéren, a háttérben szintén helipadon áll a légimentők EC-135 helikoptere.

A hátrajutó levegő szárnyprofil alakú lemezek között halad el a törzs végét lezáró, fazéknak is becézett részben, mielőtt kilép a szabadba. A függőleges felületek alsó része oldalkormányként is funkcionál.

A farokrész végén kifújt levegőt a gép tetején, a forgószárny-agy mögötti részen szívja be a hajtóműről meghajtott ventilátor. A farokrész alatt jól látszik a 808 LE tengelyteljesítményű Rolls-Royce hajtóműből kilépő forró gáz. 

Az MD 600-as forgószárnya hatlapátos. Faroklégcsavar híján a gép kb. 30 százalékkal csendesebb, mint hagyományos társai és a szűk helyen végrehajtott leszállásnál sem kell a faroklégcsavar sérülésétől tartani. 

A képen nem látszik, de a farokrész jobb oldalának teljes hosszában két rés fut végig. Ezeken a réseken a hátrafelé fújt levegő egy része távozik, ezután a forgószárnyon átáramló levegő felgyorsítja, segítve ezzel a forgatónyomaték kiegyenlítését.

A HA-FLY a Dráva utcai ideiglenes heliportról indul a Hungaroring felé a 2007-es F.1 futam előtt. 

Az MD 500-as tojás alakú törzsét a 600-as esetében meghosszabbították, így lett hely a középső üléssornak. A gép egy pilótával hat utast szállíthat. A 600-as egyébként nem a legsikeresebb típusa az MD Helicoptersnek, az MD 902 Explorer sokkal jobban bevált.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

A létrehozása óta eltelt hosszú évtizedek alatt többször is változott a Kecskeméti Repülőkórház elnevezése, ám alapvető funkciója mindig ugyanaz maradt.

by 5.g & Rammjaeger83

Hivatásos és műkedvelő körökben egyaránt nagy népszerűségnek örvend annak kimerítő taglalása, hogy a bevándorlók / migránsok / menekültek (nem kívánt törlendő) okolhatóak-e a közelmúlt erőszakos cselekményeiért, rejtőzködnek-e közöttük terroristák és úgy általában biztonsági fenyegetést testesítenek-e meg, avagy sem.

Alighanem a KatPol számos történelmi adósságának egyike, hogy mindezidáig nem foglalkoztunk a migránsválság / bevándorlási hullám / menekültáradat (nem kívánt törlendő) biztonságpolitikai vetületeivel. Minthogy a kérdéskör egészéről gyaníthatóan az idők végezetéig elmélkedhetnénk, ma csak egy apró szegletét ragadnánk ki: vajon a bevándorlók hoztak új fenyegetést Európába, vagy meglévő feszültségekben kell keresnünk annak gyökereit? És egyébként is, mit számít mindez?

[...] Bővebben!

A XXVI. Országos Makett Kiállítást és Versenyt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, a Szolnoki Makettezők Baráti Köre, a martfűi Turul Makettklub és a kecskeméti Puma Makettklub szervezte.

Az Országos Népi Gyűlés 2016. március 5-én tartott ülését követően a Kínai Népköztársaság vázolta a 2016-ra tervezett védelmi költségvetését, ami idén 954 milliárd jüant, vagyis 135 milliárd dollárt tesz ki.

Kína védelmi költségvetése globális szinten továbbra is a második legnagyobbnak számít, maga mögött hagyva mind az orosz, szaúdi, brit és francia büdzséket, ám még így is alig haladja meg az Egyesült Államok védelmi kiadásainak egynegyedét.

Az idei védelmi költségvetés az előző évihez képest 7,6%-os növekedést jelent, ami a korábbi évekhez viszonyítva alacsonynak számít, tekintve hogy az elmúlt húsz évben az éves növekedés mértéke többnyire meghaladta a 10%-ot.

Chen Zhou, a Kínai Hadtudományi Akadémia professzora szerint a növekedés mértékének csökkenése összhangban van a kínai gazdasági mutatók várható visszaesésével. A korábbi előrejelzésekhez képest idén jóval visszafogottabb GDP növekedés várható (6,5-7%), így a védelmi kiadások növelését is ehhez igazították.

A Xinhua hírügynökség szerint az őszi katonai parádén bejelentett 300 000 fős létszámcsökkenés is közre játszik a mostani költségvetés meghatározásakor. A kínai vezetés határozott célja a nagy létszámú, strukturális problémákkal, valamint a főleg helyi és regionális szinten jelentkező korrupcióval küzdő haderőn belül az eszközök modernizációja mellett a „szürkeállomány” fejlesztése. Az állomány képzésének reformjai mellett idén a szárazföldi haderő, haditengerészet, légierő és a rakétaerők (korábban: “második tüzérség”) mellett létrehozták a hadászati támogató erőt. Az egyelőre még kevésbé ismert haderőnemi szervezet hatáskörébe tartozik az általános támogató feladatok mellett a kiber- és űrvédelmi műveletek felügyelete.

A védelmi minisztérium szóvivője szerint az összhaderőnemi és hálózatközpontú hadviselésen alapuló képességek hatékonyabbá tétele volt többek között az egyik fő elképzelés a hét katonai körzet számának csökkentése és átszervezése mögött. A Kínai Népköztársaság átfogó védelempolitikai reformprogramjának részeként létrehozták az új Észak-, Dél-, Kelet-, Nyugat-, illetve Központi-körzeteket.