Biztonságpolitika

Podcastunkban ma egy jogilag le soha nem zárt háború örökségével, a koreai válsággal foglalkozunk, de igyekszünk kerülni a sablonokat és lózungokat, melyekhez a média fősodrában többnyire folyamodni szokás ebben a témában. Megpróbáljuk inkább tájékozódási pontnak használni a konfliktusban érintett nemzetek múltját, történelmi hagyományait, és ezekből következtetni a lehetséges fejleményekre. Az adás letölthető innen. A korábbi adások elérhetőek itt, a Koreával foglalkozó cikkeink pedig itt.

[...] Bővebben!

Podcastunkban ma egy jogilag le soha nem zárt háború örökségével, a koreai válsággal foglalkozunk, de igyekszünk kerülni a sablonokat és lózungokat, melyekhez a média fősodrában többnyire folyamodni szokás ebben a témában. Megpróbáljuk inkább tájékozódási pontnak használni a konfliktusban érintett nemzetek múltját, történelmi hagyományait, és ezekből következtetni a lehetséges fejleményekre. Az adás letölthető innen. A korábbi adások elérhetőek itt, a Koreával foglalkozó cikkeink pedig itt.

[...] Bővebben!

Ri Jong Ho észak-koreai külügyminiszter közlése szerint az ország vezetője hidrogénbombát akar robbantani a Csendes-óceánon, miután tovább eszkalálódott a konfliktus az Egyesült Államokkal.

Tovább olvasom

A brit védelmi miniszter, Michael Fellon a napokban arról számolt be, hogy kollégájával, Khalid bin Mohammad Al-Attaiyah katari védelmi miniszterrel, szándéknyilatkozatot írtak alá 24 darab Eurofighter Typhoon eladásáról.

Az idén hetedik alkalommal rendezték meg az ostravai NATO napok egyik kiemelkedő eseményét, a Mi-17-es nemzetközi szimulátor versenyt.

A napokban, 2017. szeptember 14-én megérkezett Izraelbe a soron következő 2 F-35A Lighting II (Adir) típusú ötödik generációs vadászrepülőgép a Nevatim légibázisra.

A Brazil Légierő tervek szerint 2017 októberében-novemberében veheti majd át az utolsó 2, az Embraer Defense and Security által modernizált F-5FM Tiger II típusú vadászrepülőgépeit – írja a Jane’s Defence Weekly.

Angela Merkel német kancellár elítéli az amerikai elnök nyilatkozatát, miszerint egész Észak-Koreát meg kell semmisíteni, ha közvetlen fenyegetést jelent az Egyesült Államokra vagy szövetségeseire.

Tovább olvasom

Szeptember 18-án Bedzsi Káid esz-Szebszi tunéziai elnök fogadta Líbia erős emberét, Halifa Haftar tábornokot. Alig másfél hónappal ezelőtt Emmanuel Macron francia köztársasági elnök látta vendégül Párizsban a veterán tábornokot. Ezek az események beleillenek abba az egyre elfogadottabb elképzelésbe, amely a tábornokot tekinti a líbiai rendezés egyik sarokövének.

A jelenleg 73 éves tábornok váltakozó intenzitással, de folyamatosan részét képezte a líbiai politikai életnek. A Kaddáfit hatalomra juttató forradalom részvevőjeként neki is szerepe volt a későbbi rendszer kialakításában. A 80-as években Csád ellen folytatott háborúban fogságba eset, majd elveszítette Kaddáfi támogatását. A következő két évtizedet száműzetésben töltötte Virginia állambeli otthonában. Az arab tavasz következményeként kirobbant líbiai felkelésnek köszönhetően újra visszatérhetett szülőföldjére. A Kaddáfi-rezsim összeomlását követő zűrzavart kihasználva lépét Haftar tábornok a líbiai politikai élet színpadára. Az arab tavaszt követően az országot irányító Átmeneti Nemzeti Tanács, majd az azt váltó Általános Nemzeti Kongresszus nem tudta konszolidálni az ország belső viszonyait, így Nemzeti Kongresszus mandátuma 2014 februárjában lejárt. A Kongresszus az alkotmány előkészítő munka  befejezetlenségére hivatkozva meghosszabbította a mandátumát. Ekkor lépet elő Haftar tábornok, aki február 14-én a televízión keresztül lemondásra szólította fel a kormányt, ezt követően pedig az ország keleti felébe távozott. Kirenaikában berendezkedő Haftar a hozzá hű erőkből és milíciákból hadsereget szervezett. Saját erejének felállítása után, 2014 májusában elindította a Méltóság hadműveletet (Operation Dignity), melynek célja az Anszar al-Sária iszlamista terror szervezet Bengáziból való kiűzése volt. A nyár folyamán megtartott választások eredményeként létrejött szekuláris hátterű Képviselőháznak a Kongresszus nem volt hajlandó átadnia hatalmat. Ezt követően a nemzetközi közösség támogatást élvező Képviselőház Tripoliból a Kirenaikai Tobrukaba tette át a székhelyét. A következő hónapokban létrejött az együttműködés a nemzetközi elismertséggel rendelkező Képviselőház, valamint a katonai erő birtokában lévő Haftar között. A 2014 nyarán kirobban második polgárháborúban Haftár és a Képviselőház közösen vették fel a harcot az iszlamista hátterű Általános Nemzeti Kongresszussal  szemben. Haftar tábornok a Képviselőház mellett további három fontos szövetségest tudhatott maga mögött. Oroszországot, az Egyesült Arab Emírségeket és az Abdel-Fattáh al-Szíszí vezette Egyiptomot. A tábornok ereje és befolyása a következő hónapokban folyamatosan növekedett, 2015 márciusában a Képviselőház a Líbiai Nemzeti hadsereg parancsnokává nevezte ki Haftart. Az ENSZ  közvetítésével 2015 decemberében a marokkói Szkhírátban sikerült rávenni a Kongresszust és a Képviselőházat a Líbiai Politikai Megállapodás (Libyan Political Agreement) aláírására: az egyezmény értelmében létrejött a Fajez esz-Szarrádzs vezette egységkormány. Problémát jelenetet, hogy az egységkormány felállítást a két képviselő testületnek is meg kellett szavaznia. Miután a szavazást a Képviselőház hónapokig elhúzta, Fajez Szarrádzs és a leendő kormány több tagja megjelent Tripoliban és egyoldalúan kikiáltották az Egységkormány megalakítását. Ezt követően az Európai Unió és a nyugati országok többsége a Tripoliban székelő kormányt ismerték el Líbia egyedüli képviselőjének. A tobruki Képviselőház befolyása a nemzetközi támogatás hiányában  hanyatlásnak indult, Haftar tábornok tekintélye viszont tovább nőt. Egyrészt továbbra is mögötte állt Oroszország, Egyiptom és az Emirátusok; másrészt a tábornok kezében összpontosult az ország egyik legjobban felszerelt fegyveres ereje. Mindezek ellenére a nyugati államok többsége pusztán egy lázadó hadúrként tekintett Haftarra.  Válaszul az Egységkormány által indított Szírt városa elleni offenzívára, Haftar tábornok 2016 szeptemberében támadást indított az ország olajlétesítményeit őrző Petroleum Facilities Guard ellen. Bár Szarrádzs kormány által indított támadás célja a város Iszlám Államtól való visszafoglalása volt, a tábornok tisztában volt vele, hogy Szírt eleste után az egységkormány milíciái előtt megnyílt volna az út a kőolajban gazdag keleti területek irányába. A Szírttől keletre eső területek megszerzésével Haftarnak sikerült rátenni a kezét az ország szénhidrogén készletének nagy részére. A következő hónapokban a Líbiai Nemzeti Hadsereg sorra vette át az ellenőrzést az ország különböző területei felett.

A mediterráneum középső területét sújtó migrációs krízis előhozta a megoldatlan líbiai kérdésből fakadó problémákat. Bár az Unió továbbra is Fajez esz-Szarrádzs vezette Egységkormányt tekinti az ország legitim kormányának, az elmúlt hónapok eseményei rámutattak arra, hogy a tripoli kormány feltehetőleg nem lesz képes a szuverenitását kiterjeszteni az ország nagyobbik részére. Ebből kifolyólag az ország határainak az ellenőrzést, és a migráció megfékezést sem tudja az elvárt módon ellátni. A Líbiai kérdés megoldást egyre többen az Egységkormány és Haftar tábornok között létrejött megegyezésen alapuló politikai átmenetben látják. Az elmúlt időszak történéseinek legfőbb nyertese egyértelműen Halifa Haftar tábornok. A legtöbb nyugati ország által korábban pusztán rebellis hadúrnak tekintett tábornok szerepe egyre inkább felértékelődik a líbiai rendezés kérdésében. Haftar növekvő jelentőségét az Egységkormány gyengesége mellett alapvetően három okra lehet visszavezetni. Egyrészt a Méltóság hadművelet megindítását követő bő három évben Haftar uralma alá hajtotta az Észak-afrikai ország területének jelentős részét. Másrészről a földközi tenger középső szakaszán átívelő migrációs út lezárásában érdekelt olaszok és franciák lehetséges partnerként tekintenek a komoly haderővel rendelkező tábornokra. Harmadszor Haftar tábornok a 2014-es hadműveletek megindítása óta elévezi a líbiai rendezésben érdekelt két hatalom: Egyiptom és Oroszország támogatását. Ezen okokból kifolyólag a nemzetközi elszigeteltségből szép lassan kitörő Haftar jelenleg a békekötést követő politikai átmenet megkerülhetetlen szereplőjének látszik.

 

Törökországban eltávolítják az evolúció-elméletet a tankönyvekből, amit a nemzeti oktatási tanács vezetője azzal indokolt, hogy az elmélet túl bonyolult, ellentmondásos és nehezen érthető.

Tovább olvasom

Válaszul a 2017. augusztus 25-i terrortámadásra a mianmari hadsereg válogatás nélkül elkezdte felszámolni a rohingyák településeit, amelynek következtében humanitárius katasztrófahelyzet alakult ki a világ egyik legelmaradottabb országában. A két évvel ezelőtt demokratikusan megválasztott polgári kormány, valamint külügyminisztere és kulcsfigurája, a Nobel-békedíjjal kitüntetett Aung Szán Szu Csí, pedig kénytelen szemet hunyni a katonai vezetés túlkapásai fölött.

A lassú átmenet katonai diktatúrából “katonai demokráciába”

Mianmart 1988 és 2011 között kemény kézzel a hadsereg, vagyis a Tatmadaw irányította a SPDC-n (State Peace and Development Council) keresztül. Bár a gazdaság a 2000-es években két számjegyű növekedést produkált, a húszéves diktatúra alatt tovább éleződtek az etnikai és vallási ellentétek, nem beszélve a külpolitikai izolációról, amit elsősorban az ellenzéki mozgalmak erővel elfojtása eredményezett. 2008-ban a junta új alkotmányt fogadott el, aminek értelmében 2010-ben és 2015-ben általános választásokat rendeztek – az előbbit komoly korlátokkal, az utóbbit viszont lényeges korlátok és hatósági beavatkozás nélkül. Aung Szán Szu Csí pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) elsöprő győzelmet aratott országszerte, ennek ellenére a Tatmadaw komoly politikai pozíciókat tartott meg magának – a törvényhozásban például bármikor megvétózhatnak egy alkotmánymódosítást.

A polgári kormányzattal szemben komoly elvárás volt az ország belső feszültségeinek az enyhítése – ugyanis az etnikai és vallási szeparatizmus gyökerei az ország megalakulásáig nyúlnak vissza. Ebben az átalakulással ugyan sikereket könyvelhettek el 2015-ben és 2017-ben, amikor több, az ország területén működő fegyveres csoporttal sikerült fegyverszünetet kötni. Azonban az augusztus vége óta zajló tisztogatást elszenvedő népcsoport, a rohingyák fegyveres csoportja nem vehetett részt a béketárgyalásokon.

Forrás: International Crisis Group

 De kik azok a rohingyák?

A rohingya megnevezést többen vitatják és megkérdőjelezik, tartalma a mai napig nem egyértelmű. Legelterjedtebben a burmai partvidék északi részén, a bangladesi határ közelében élő muszlimokat értik alatta, ám ezzel együtt etnikai jelentése is van a szónak. Mianmar azonban nem ismeri el a rohingyákat államalkotó közösségként, és ezt a szó használatának mellőzésével hangsúlyozza. A csoportot általában pejoratívan “bengáliként” emlegetik az állami vezetői körökben, ezzel is idegenségüket, bangladesi származásukat hangsúlyozva. A rohingyák eredete ugyan dél-ázsiai, ám bizonyos, hogy a gyarmati időszakban is éltek a térségben muszlimok, akik helyzete az 1962 után romlott le jelentősen.

Bár a dekolonizáció után erős volt a térségbeli szeparatizmus, valamint a ’70-es évekbeli pán-iszlám ébredéssel megjelentek itt is terrorista sejtek (Rohingya Hazafias Front, Arakán Rohingya Iszlamista Front), a hatóságok fellépése és a társadalmi bázis hiánya következtében hamar elhaltak, a 2000-es évek közepétől kezdve eltűntek. A 2010-es években felerősödő buddhista nacionalizmus, a belőle fakadó kommunális összecsapások, ötvözve a ténnyel, hogy a rohingyáknak nincs a saját országukban állampolgárságuk se, összességében elég volt a lakosság militarizálásához, a korábban többnyire békés helyiek jelentős részének az erőszakra indításához. Az elmúlt három évben az ARMA (Arakán Rohingya Megváltó Hadsereg) egyre több merényletet hajtott végre katonai (kemény) célpontok ellen, amire válaszul a hadsereg az ún. “négy vágás” stratégiát alkalmazza: elvágják a felkelőket az élelemtől, a forrásoktól, az információtól és az újoncoktól, nem válogatva a célpontok között. A kivitelezésben ez nagy hasonlóságot mutat a “felperzselt föld” taktikával, ezzel is ellehetetlenítve az elmenekültek esetleges visszatérését.

Népfelkelés vagy globális dzsihád?

Műholdas képeken is jól látható a pusztítás
Forrás: bbc.com

Az ARSA gyökerei ugyan a fentebb említett mozgalmakig nyúlnak vissza, azokkal azonban kevés kontinuitást mutatnak. Alapítói és vezetői rohingya emigránsok, akik elsősorban Szaúd-Arábiában és Pakisztánban telepedtek le és kaptak kiképzést, katonái pedig döntő többségben helyiek vagy szintén az emigrációból hazatért rohingyák. A korábbi mozgalmakkal ellentétben jelentős támogatást élveznek a helyi lakosság részéről, akiket főleg a bangladesi határ két oldalán képeznek ki. Ezáltal egyelőre az utánpótlást is a helyiektől szerzik be, vagy a mianmari biztonsági erőktől zsákmányolják, azonban az akcióik sikere és az alapítók közel-keleti kapcsolatai valószínűsítik, hogy amennyiben a mianmari kormány nem képes átfogó politikai megoldást kínálni a hányattatott sorsú rohingyáknak, évtizedekre állandósulhat a konfliktus. A kialakult helyzet kiváló táptalajt kínál az Iszlám Államhoz hasonló terrorista szervezeteknek, amelyek – a Közel-Keletről elmenekülve vagy kiszorulva –, hasonló konfliktusokat keresnek, ahol megszerzett harci tapasztalataikat “kamatoztathatják”.

Az ARSA céljai azonban (jelenleg) nem egyeznek a “klasszikus” terrorista csoportok céljaival. A csoport az elidegenített, kirekesztett és kilátástalan helyi muszlimok politikai jogainak elérését tűzte zászlajára, nem pedig a félelemkeltést és a közvéleménynek a legitim vezetés ellen hangolását. Ez meglátszik a célpontjaikon és felkészültségükön is: előbbiek kizárólag katonai célpontok: a határőrség és a hadsereg utánpótlási vonalai, állomáspontjai; míg utóbbi főleg egyszerű robbanószerkezetek, IED-k (improvised explosive devices), amelyek elkészítéséhez azonban már külföldi tapasztalatokat vettek igénybe az ICG jelentése szerint.

Erőszakspirál mozgásban

A felkelés tehát egyelőre helyi jellegű, mind résztvevőit, mind céljait és stratégiáit tekintve. Amennyiben ezek közül bármelyikben változás áll be, igazat adhatunk majd a mianmari belügyminiszternek, aki augusztus végén már az Iszlám Állam egy újabb szervezetét vélte felfedezni az ARMA-ban. A nyilatkozat tükrözi a Tatmadaw hozzáállását, ugyanis a jelenlegi alkotmány szerint a belügyminiszteri posztot csak egyenruhás töltheti be. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa ezzel szemben már “az etnikai tisztogatás tankönyvi példájának” nevezte a kialakult helyzetet, ahol a falvakat felgyújtó hadsereg elől menekülő emberek elé aknákat helyeznek el a határon, valamint a szabad mozgásuk biztosításához állampolgári iratokat követelnek tőlük – amivel természetesen a rohingyák nem rendelkezhetnek. Bár a források különböző számokról számolnak be, a lakhelyükről idén elüldözöttek száma több százezres lehet, az ENSZ adatai szerint 270 000 körül mozog: többségük Bangladesben vagy Thaiföldön talált menedéket.

A hajthatatlanság a hadsereg részéről minden bizonnyal egyre több embert fog elüldözni az otthonából, és egyre többeket fog radikalizálni, míg a kormányzat polgári része tehetetlen: kezét a hadsereg alkotmányban foglalt hatalma és a közvélemény is megköti. Alternatív és békés megoldás híján egyre többen fordulhatnak az ARMA-hoz, amely jelenleg a rohingyák egyetlen politikai érdekképviseleti szervezeteként is működik. Ameddig ez a helyzet fennáll, nem születhet békés megoldás a Bengáli-öböl keleti partvidékén.

A cikket Háda Béla lektorálta.

Bahrein lesz a második ország, aki hadrendbe állítja az F-16V verziót, ugyanis Tajvan a jelenleg szolgálatban álló 142 darab Block 20-as verziójú F-16A/B-t szintén V verzióra alakíttatja át.

Szomorú évfordulóhoz érkeztünk - 10 év telt el azóta, hogy Hegedűs „Gege” Ernő repülő alezredes, a Puma-század újkori történetének meghatározó alakja, a század parancsnoka eltávozott az égi felszállópályára.

Egy Ka-52 típusú harci helikopter nem szándékosan levegő-föld rakétákat lőtt vélhetően újságírók közé az orosz-fehérorosz Zapad-2017 hadgyakorlat egyik helyszínén. A 66.ru információi szerint, a baleset a Szentpétervár közeli Luzsszkij lőterén történt.

Hónapokkal azután, hogy az amerikai rakétakomplexumok érkezése sokkolta a dél-korai közéletet, az Egyesült Államok annak lehetőségéről folytat tárgyalásokat, hogy atomfegyvert vinne a Koreai-félszigetre.

Tovább olvasom

Joshide Muroja bravúros győzelmével végződött hétvégén a Red Bull Air Race világbajnokság utolsó előtti fordulója.

Oroszország és Kazahsztán szerződést írt alá további 12 Szu-30SzM beszerzéséről, nyilatkozta Vlagyimir Kozsin, az orosz elnök haditechnikai együttműködés kérdésben illetékes tanácsadója a TASZSZ orosz hírügynökségnek.

 

A világ lélegzetvisszafojtva várta Donald Trump új afgán stratégiáját, amely megoldást kínálhat a közel 16 éve húzódó konfliktusra. Trump a kampányában ígéretet tett arra, hogy kivonja az Egyesült Államokat a külföldi konfliktusokból, azonban az Afganisztánt érintő új stratégia egészen más irány felé mutat. Az augusztus 22-én a Fort Myer katonai bázison tartott beszéde óta, politikusok szerte a világon reagáltak az amerikai elnök szavaira.

Mit is takar Trump új afgán stratégiája?

Az elnök élesen bírálta elődje, Barack Obama hozzáállását az afganisztáni konfliktushoz. Véleménye szerint Obama egy „mesterséges” ütemtervet állított be a konfliktus kezelésére, amely egyáltalán nem mozgott reális talajon, s nem vette figyelembe a helyi viszonyokat. Ezzel szemben az új stratégia egy átfogó, regionális alapokon nyugvó megközelítés lenne, amelynek célja elsősorban, hogy politikai megoldásokat kínáljon a konfliktusra. A terv további része továbbra is az, hogy az USA növelni fogja az Afganisztánban állomásozó erők számát azzal a céllal, hogy részt vegyenek az afgán erők kiképzésében. Tehát megállapítható, hogy nem áll Trump elnök szándékában az amerikai erők kivonása az ország területéről. Ezt a döntést azzal erősítette meg, hogy a hirtelen és meggondolatlan kivonulás hatalmi vákuumot eredményezne az országban, amelyet az Al-Kaida és az ISIS tagjai gyorsan feltöltenének.

Az új stratégia új, viharos fejezeteket nyithat meg Afganisztán és Pakisztán viszonyában is. Trump felszólította Pakisztánt, hogy számolja fel a terrorista búvóhelyeket az Afganisztánnal határos területeken. A pakisztáni hadsereg szóvivője, Ashif Ghafoor őrnagy elutasította az elnök megjegyzését mivel véleménye szerint az állítás hamis, hiszen Pakisztán területén nincs terrorista búvóhely. Pakisztán külügyminisztere, Khwaja Muhammad Asif találkozott az amerikai nagykövettel, David Hale-el, ahol biztosította a nagykövetet arról, hogy az ország elkötelezett a terrorizmus elleni harcban, valamint a szomszédos ország, Afganisztán stabilizálásában is. A pakisztáni külügyminiszter véleménye szerint, az USA-nak hangsúlyt kellene helyeznie a tálibokkal folytatott tárgyalásokra, megbeszélésekre is, mert hosszú távon ez eredményezne békét a háború sújtotta országnak. Azt is hozzátette, hogy a regionális hatalmaknak, beleértve Iránt és Oroszországot, szintén szerepet kellene játszaniuk a tálibokkal folytatott tárgyalásokban.

Afganisztán elnöke, Ashraf Ghani örömmel fogadta az amerikai elnök új stratégiáját. Ghani meglátása szerint, ezzel a lépéssel az USA bebizonyította, hogy hosszú távon elkötelezte magát, mint az afgán kormány kulcsfontosságú partnere. Az elnök azt is hozzátette, hogy az afgán-amerikai partnerség sosem volt még erősebb.

A stratégia kapcsán megszólalt Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is. A főtitkár üdvözölte Trump elhatározását és hozzátette, hogy az USA mindig is elkötelezett volt az afganisztáni jelenlét mellett. Jelenleg Afganisztánban a Resolute Support Mission keretein belül vesznek részt a NATO és a partner országok az afgán haderő kiképzésében, valamint tanácsadásban. Az USA jelenléte Afganisztánban az évek alatt sokat változott, összefüggésben az éppen hatalmon lévő elnök politikai célkitűzéseivel. A jelenlét 2010-ben volt a legmagasabb, akkor a csapatok létszámát nagyjából 100.000 főre tehetjük. A mélypont 2011-ben volt, ekkor az USA csapatainak a létszáma kb. 5000 fő körül mozgott. 2017 márciusában 8400 főre volt tehető ez a létszám, azonban a Pentagon a múlt héten nyilvánosságra hozta, hogy a jelenlegi létszám megközelíti a 11.000 főt.

A kép forrása: a szerző saját munkája

A stratégia megvalósulását bizonyítja az is, hogy szeptember elején James Mattis, az USA védelmi minisztere, engedélyt adott további 3500 katona telepítésére. Arról azonban nem adtak ki információt, hogy ez a létszám mikor érkezik az ország területére.

 

 

2017. szeptember 16-án szombaton, kiképzési repülés végrehajtása közben lezuhant az Orosz Légi és Kozmikus Erők egyik Jak-130-as kiképzőgépe.

A kilencvenes évek első felében, a mezőgazdasági repülésből ismert Z-37-eseknek új feladat adódott, légi reklámhordozók vontatógépeként élhették másodvirágzásukat. A módszer nem ismeretlen a katonai repülésben sem, a különböző vontatott légi célok között van egyszerű transzparens is, de most - a januári és márciusi bejegyzések óta elhanyagolt kisgépes témát folytatva - a kereskedelmi változatról lesz szó.

A Nyugat-Európában és a tengerentúlon évtizedek óta alkalmazott reklámhordozó, a  légi transzparens a kilencvenes évek elején Magyarországon is megjelent. A különböző repülőgéptípusok kezdetben vékony szalagokat emeltek a levegőbe. A módszer hagyományosnak volt mondható, vagyis a repülőgép a ráakasztott kis felületű transzparenssel felszállt.

A légi hirdetések legnagyobb megrendelőinek mondható multinacionális cégeknek ez kevés volt. Ők nagyobb hirdetési felületben gondolkodtak, így a transzparensek mérete rövidesen elérte majd meg is haladta a 100 négyzetmétert. Ezeket a reklámhordozókat már nem lehetett hagyományos módszerrel levegőbe emelni. A könnyű műselyemből készült nagyméretű transzparenseket erős szalagokkal egy hosszú alumínium csőre rögzítették, így már csak emiatt is lehetetlen volt, hogy a repülőgép a mögé akasztott transzparenssel kísérelje meg a felszállást.

Az új módszer neve a nem túl szépen csengő, de a lényeget jól tükröző felkapásos módszer lett. A földre kiterített transzparenst harmonikaszerűen összehajtogatták, és a karabinerrel rácsatlakoztatott 10 mm átmérőjű, 1600 kg szakítószilárdságú, 40 méter hosszú vontatókötelet „U” alakban a földre fektették. A kötél vége egy nagy hurokban végződött. Ezt a hurkot akasztották az egymástól kb. 6-8 méterre leszúrt, nagyjából 2,5 méter magas fémrudakra, a „kapukra”. A repülőgépen lévő kioldószerkezetbe egy, a transzparens vontatókötelével megegyező átmérőjű, 20 méter hosszú kötelet akasztottak, amelynek másik végén egy háromágú kampó volt.

A kapu a felkapáshoz feltűzött kötéllel. A háttérben újabb transzparens érkezik. Egy-egy sűrű hétvégén 6-8 behajtogatott és sorban kihelyezett transzparens is várta a felkapást.

Ilyen kampót húzott maga után a vontatógép.

A repülőgép ezzel a kampóval szállt fel, majd egy kör lerepülése után visszasüllyedt és olyan alacsonyan repült, hogy a hosszan mögötte lógó kampó beleakadjon a kapukra felhelyezett hurokba. A fülkéből ezt természetesen nem lehetett látni, így a földről egy segítő rádión tájékoztatta a pilótát, ha finom korrekciókra, süllyedésre vagy emelkedésre volt szükség. Miután a horog elkapta a vontatókötelet, a gép teljes gáz mellett kb. 45 fokos emelkedésbe kezdett. Mivel a kapuk jóval a földre fektetett transzparens előtt voltak kihelyezve, a vontatókötelet elkapó gép már javában teljes gázon emelkedett, mire a kötél megfeszült és a transzparens felvételéből adódó terhelést megkapta. A pilóták hamar ráéreztek a megfelelő magasságra, a gázadás és a belehúzás ütemére, így az esetek többségében a felkapás rádiócsendben zajlott. Miután a transzparens levegőbe emelkedett, az alumínium cső alsó felében lévő ólomsúly függőlegesbe állította azt és megkezdődhetett az emelkedés és a feladat lerepülése. Visszaérkezéskor vagy rendellenesség esetén a repülőtér kijelölt részén a transzparenst „tokkal-vonóval” azaz a két vontatókötéllel és kampóval együtt leoldották a repülőgépről, majd a gép leszállt.

Felkapáshoz közeledő Cmelak Budaörsön 2004-ben. A kampó gyakran összegyűjtötte a frissen vágott füvet. 

Felkapás egy másik szögből nézve a gödöllői repülőtéren 1996-ban. A vontatás célja a Hungaroring volt a Formula 1-es futam előtt. Aztán egy nap Ecclestone stábja elérte a légi reklámhordozók kitiltását a versenypálya körzetéből.

*

A transzparensek vontatására számos típust alkalmaztak, de az egyre nagyobb méretű reklámhordozók levegőbe emelésére a cseh(szlovák) gyártmányú Z-37 Cmelak (Dongó) bizonyult ideálisnak. Adott volt hát, hogy a mezőgazdasági repülésben feleslegessé vált Z-37-eseket befogják a munkára. A Cmelak tervezésekor természetesen nem volt szempont a transzparensvontatás, de a típus kitűnően helytállt a reptéri szlengben csak „rongyhúzásnak” nevezett feladatkörben.

A transzparensvontatást a pilóták a helyszín, a gép fogyasztása és a megrendelt légióra figyelembevételével tervezték meg. Ha több helyszínen is vontatni kellett, akkor a helyszínek között üresen repültek át, vagyis a transzparenst szétszerelt, összehajtogatott állapotban, a fedélzeten helyezték el. Erre több okból is szükség volt. A gép kisebb fogyasztás mellett gyorsabban repült, a transzparenst is kímélték és a néptelen vidékek feletti átrepüléskor amúgy sem látta volna senki a reklámfelületet. 

A fogyasztás a Cmelak esetében transzparens nélkül 60 literből is kijött óránként, de egy-egy nagyméretű óriásplakát vontatása óránként akár 80-90 liter repülőbenzint is igényelt. Ha a hosszú nyári napokon több helyszínre is rendeltek vontatást, akkor meg kellett szervezni a váltószemélyzetet, a műszaki kiszolgálást és a tankolást is.

Az a pillanatot, amikor a transzparenseket levegőbe emelte a gép, a kabinban is jól lehetett érezni. A kisebb-nagyobb transzparensek különböző erejű rántással adták a pilóta tudtára, hogy a felkapás sikerült. A hirtelen emelkedést a sebesség rendezése és további emelkedés követte. Ez utóbbi a legforróbb nyári napokon csak centikben volt mérhető másodpercenként, és ekkor bizony szükség volt a gép 315 lóerős csillagmotorjának minden erejére. A vontatást a 110-120 km/h sebességtartományban kellett végezni. Ennél kisebb sebesség a Cmelaknak már kevés volt, a gyorsabb repülést a transzparens sínylette (volna) meg.

A vontatási feladatok szünetében szellőzik a Mike Golf Romeo a pécsi ...

... és a Mike Fox Juliet a debreceni repülőtéren.

A hosszú útvonalakon olykor az eső is elkapta a gépeket és vontatmányukat. Ahogy a transzparensek lassan átáztak, úgy kellett növelni a teljesítményt a sebesség tartásához. Mindez igaz volt fordítva is; az esőzónát maga mögött hagyó gépen, ahogy a transzparens száradt, fokozatosan lehetett visszavenni a gázból.

A HA-MFJ a Velencei-tónál.

Egy siófoki kolléga ad ideiglenes kíséretet Piper Pawnee gépével az M7-es felett a Balaton felé tartó Cmelaknak.

A legaktívabb időszak a kilencvenes évek közepétől nagyjából 6-7 évig tartott. A nyári szezonban, különösen a Balaton környékén mindennapos látvány volt a sárga Cmelakok megjelenése a mögéjük akasztott légi óriásplakáttal. A legtöbb vontatás a Budaörsről illetve a Balaton környéki repülőterekről indult.  A Cmelakok és más vontatógépek fülkéjében sok fiatal pilótának volt módja repült időt és tapasztalatot gyűjteni. Többségük ma a közforgalmi repülésben dolgozik.

1999. augusztus 11. Amint kivilágosodott a napfogyatkozás után, a HA-MGO újabb vontatásra szállt fel a sármelléki repülőtérről. A Cmelakok ritkán üzemeltek betonról.

1995. december 31. Transzparensoldás után a budaörsi iskolakörön a HA-MGO.

Cmelakok a kenesei löszfal előtt a kilencvenes évek végén.

Egy helyszínen egy időben gyakran jelent meg kettő vagy több transzparens. Itt egy Cmelak páros tart vissza a Hungexpo területe felől az R1-es korlátozott légtér mentén Budaörsre.

A Mike Golf Oscar Siófok térségében 1995 nyarán.

Az időjárás néha megzavarta a feladat végrehajtását. Északról heves zivatar közeledik a Balaton déli partja felé, ezért a gép pilótája - napjainkban Boeing 787 Dreamlineren repül - egy gyors leszállás mellett döntött a Siófok-Kiliti  repülőtéren.  

* * *

Fotó: Szórád Tamás