Brüsszel, Washington, New York, Moszkva, Berlin, Athén. A nyugalom megőrzésének, a vérontás elkerülésének, a demokratikus rend fenntartásának és a belpolitikai stabilitásnak a fontosságát hangsúlyozták, támogatásukról biztosítva az ankarai kormányt a nemzetközi szervezetek és a különböző országok vezetői a törökországi puccskísérlet kezdete után.
BUDAPEST. Ultramaraton-futók futják végig a Mariazelltől Csíksomlyóig tartó 1300 kilométert. Az eseményhez túrakerékpárosok is csatlakoznak. A rendhagyó rendezvényről a Térkép július 16-án számol be.
GOMBASZÖG. Nem a munkaerő szabad áramlásának megnehezítésével, hanem regionális fejlesztések megvalósításával lehetne elősegíteni a fiatalok szülőföldjükre való visszatérését - jelentette ki Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa pénteken a Gombaszögi Nyári Táborban tartott beszélgetésen.
GOMBASZÖG. A július 12-én kezdődő Gombaszögi Nyári Tábor elért negyedik napjához, a szervezők szeretettel várják a táborozókat és az érdeklődőket a hétvégén is a gombaszögi kempingbe. Pénteken a táborba látogatott többet között Menyhárt József, az MKP elnöke, Solymos László, környezetvédelmi miniszter, Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa is.
BUDAPEST. A hidegfront-betöréseknél, mint amilyen most is van, hirtelen megemelkedik a vérnyomás, így ez az időjárási helyzet kedvez a különböző szívritmuszavarok kialakulásának - mondta Merkely Béla klinikaigazgató, a Semmelweis Egyetem rektorhelyettese az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
POZSONY. Azt követően, hogy a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia gondoskodott Ľubomír Vážny új helyéről a Szociális Biztosító élén, egy hasonló forgatókönyv mentén Pavol Pavlis, volt gazdaságügyi miniszter a Szlovák Köztársaság Szabványügyi, Metrológiai és Vizsgálati Hivatalának elnöki székébe kerülhet.
NIZZA. A franciaországi Nizzában járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este. Legalább 84 áldozatról tudni, és több tucat a sérült. A támadó egy tunéziai származású, nizzai férfi, akit a rendőrök lelőttek. Azt egyelőre nem tudni, voltak-e társai. Az általa vezetett gépjárműben fegyvereket és robbanóanyagot találtak. A merényletnek egy magyar sérültje van, szerencsére csak könnyebben sérült meg. Szlovákiai áldozatokról, sérültekről nem tudni.
BUKAREST. Nem lehet minőségi, a jövőt megalapozó oktatást elvárni olyan körülmények között, amikor a tanulók nincsenek biztonságban az iskolákban - jelentette ki Klaus Iohannis román államfő pénteken, az iskolák közbiztonságának javítása érdekében összehívott tárcaközi tanácskozás megnyitóján.
POZSONY. A nizzai terrortámadás után a Szlovák Információs Szolgálat elfogadta a szükséges óvintézkedéseket. Anton Šafárik, a titkosszolgálat igazgatója úgy döntött, összehívja a Nemzeti Biztonsági Elemző Központ, amelyen az illetékes biztonsági tárcák elöljárói is részt vesznek.
VÁC. Pietro Parolin szentszéki államtitkár püspökké szentelte Pintér Gábor fehéroroszországi apostoli nunciust pénteken a Váci Nagyboldogasszony-székesegyházban. A vatikáni diplomáciát vezető bíboros-államtitkár mellett a társszentelő Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Beer Miklós váci megyés püspök volt.
POZSONY. Szlovákia július 16-án, szombaton reggel repülő a kormányzati különgépet küld a dél-franciaországi Nizza városába, ahol egy csütörtökön este végrehajtott terrortámadás során legalább 84 személy vesztette életét. A Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsának ülése után ezt Robert Kaliňák belügyminiszter jelentette be.
Napról napra nő a szexuális támadások száma az észak-spanyolországi Pamplonában, ahol most tartják a bikafuttatásról híres San Fermín-ünnepet. A hatóságok keddi bejelentése szerint eddig 15 férfit vettek őrizetbe nemi erőszak és szexuális zaklatások miatt.
Hamarosan anyai örömök elé néz Csemer Boglárka Boggie, aki 2015-ben képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az énekesnő gömbölyödő pocakjáról posztolt képet, így tudatta a csodálatos hírt rajongóival.
Ana Ivanovic és Bastian Schweinsteiger az Európa-bajnokság miatt szervezte július 12-ére az esküvőt. Nos, eljött a nagy nap, a pár pedig Velencében mondta ki a boldogító igent – írja a Daily Mail.
Őrizetbe vettek öt embert az amerikai fővárosban, mert rendőrkocsira adtak le lövést kedden. Az incidens Washington délkeleti kerületében történt, ahol elsöprő többségben afroamerikaiak élnek. Járőröző rendőrautóra nyitottak tüzet egy parkoló autóból.
Ambrus Zoli, az Irigy Hónaljmirigy egykori tagja 11 évvel ezelőtti balesete óta nehezen találja önmagát. Elvált, alkalmi munkákból él, és egy karaoke bárban zenél, de nem adja fel.
Egy skót ex katona egy védtelen háromévesnek a nyakára rakott egy elektromos nyakörvet, hogy ezzel rávegye, rendesen egyen. Háromszor is sokkolta egymás után, így nemcsak bevizelt, de hányt is a kisfiú - írja a The Sun magazin.
Ausztriában több mint 22 ezer menekültügyi eljárás, az idei évre meghatározott felső korlát mintegy hatvan százaléka indult 2016 első félévében - közölte kedden az osztrák belügyminiszter.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a sikeres Európa-bajnoki szereplésnek köszönhető bevétel nagyjából egyharmadát fejlesztésekre, utánpótlásra költi majd - jelentette ki Gudra Tamás, az MLSZ gazdasági igazgatója a Sport TV Mai Helyzet című műsorában.
Pages