Afrika

Szeretsz mozogni? Már régóta futsz? Esetleg az egyik újévi fogadalmad volt, hogy elkezded? Most itt a lehetőség!

A pici, szegény és fejletlen, ugyanakkor a Vörös-tenger partján nyugvó afrikai állam, Dzsibuti jelentősége hihetetlen mértékben felértékelődött a nagyhatalmak szemében. Amerikai, francia és japán katonai bázis már évek óta van a területen. Tavaly viszont a kínaiak is elkezdtek ott építkezni. S éppúgy, ahogy a dél-kínai-tengeri szigetbeépítések kapcsán, úgy időközben most is kiderült: nemcsak kiszolgáló állomás, hanem ténylegesen is katonai támaszpont létesül az országban. Most már pedig az is bizonyos, hogy nem ez lesz az utolsó.

Nagy sikerrel és eredményesen zárult a február 10-én megrendezett "Raks Africa-2018" jótékonysági gála a Kameruni Árva Program javára.

Február 5-étől a kispesti Hársfa Óvodában ismét elindult a Ko nipa Afrika! – Taníts Afrikáról! programsorozat.

Akár azt is mondhatnánk, hogy megállt az idő Maliban, hiszen néhány évvel ezelőtt még a magyar médiában is fel-feltűnt egy-egy tudósítás az ország északi részén fekvő régiókban zajló katonai konfliktusról és bár az érdeklődés az ország iránt alábbhagyott, sajnos a főcímek nem igazán változnának, hiszen alig pár napja hétvégén (február 3. és 4.) nagy valószínűség szerint a korábban az egész régiót uraló szélsőséges iszlamista frakció egyik csoportja megtámadta Talataye települését és több emberrel végeztek, mire a régiót ősi földjének tekintő és annak függetlenségéért harcoló tuareg Mozgalom Azawad Jólétéért (MSA) egyik frakciója ellentámadásba ment át és el nem űzte a fanatikus támadókat.

És ez csak egyetlen kiragadott hír volt az elmúlt hónapok eseményeiből, tehát mondhatjuk, hogy az egykor afrikai mintaállamnak számító Maliban a 2012-ben kirobbant lázadás óta nem sikerült megteremteni az annyira áhított stabilitást, hiába próbálkozik az ENSZ és Franciaország is rendületlenül. Emlékezhetünk rá, a mostani konfliktus úgy kezdődött, mint több hasonló már korábban (1963-ban és 1990-ben), amikor is az Észak-Malit hazájuknak tartó és ott független államot alapítani kívánó tuaregek lázadást kezdtek a központi kormányzat ellen. Legnagyobb szervezetük az Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) alig négy hónap alatt, 2012. januárjától áprilisig eljutott oda (köszönhetően egy közben lezajlott katonai puccsnak), hogy uralma alá vonta Észak-Mali jelentős részét és kikiáltotta Azawad függetlenségét.

A harcok ezen fázisában több szélsőséges iszlám szervezet is támogatta a tuaregek harcát, de Azawad függetlenné válása után gyorsan egyértelmű váltak a tuaregek és az iszlamisták közötti ellentétek, így a felek egymással is háborúba kezdtek, amelynek eredményeként a legnagyobb észak-mali városok, Kidal, Gao és Timbuktu is a szélsőségesek kezére került, a tuaregek pedig visszaszorultak oda, ahol az elmúlt éveiket is töltötték – a sivatagba. Ekkor léptek színre a franciák, akik az Afrikai Unióval karöltve nagyon rövid idő alatt visszafoglalták az északi területeket a kormány számára – csak hát a kormány képtelen volt és jelenleg is képtelen ellátni feladatát északon, így bár a korábbiakhoz képest az erőszak szintje visszaesett, a tuaregekkel kötött kormányzati béke ellenére Észak-Mali továbbra is egy instabil, veszélyes régiónak számít, a tuaregek harcolnak az iszlamistákkal, az iszlamisták a kormánnyal és a kormány a tuaregekkel.

AFP Fotó.

És ebben a helyzetben próbál valamiféle stabilizáló erőként jelen lenni az ENSZ missziója, a MINUSMA, de hát nem egyszerű a helyzetük, csak 2017-ben 220 alkalommal támadtak a békefenntartókra a régióban és 2013-as kivezénylése óta közel 200 embert veszített a 11 ezer fős kontingens. Csak januárban több tucat, halálos áldozattal járó összecsapás történt Észak-Maliban és az ENSZ embereit is többször megtámadták már az idei évben. De nem csak az ENSZ érzi, hogy ez a terület létfontosságú a régió és egész Európa számára, hiszen erre vezetnek a nagy migrációs, drogkereskedelmi és legális kereskedelmi útvonalak is, így Franciaország még mindig több ezer katonát állomásoztat itt, vannak itt amerikai katonai egységek, de például az Európai Uniónak is van itt kiképző kontinengse és az európai országok még fizetnek is a szomszédos országoknak (például Nigernek) a katonai támogatásért.

És a jelenlétre szükség is van, ugyanis a mali kormány (és az idei évi elnökválasztásra készülő elnök, Ibrahim Boubacar Keïta, IBK) számára nem prioritás az északi régió, az ország lakosságának 90%-a délen lakik és így északon délről származó katonáknak kell harcolniuk a békéért egy olyan helyen, ami még gazdaságilag sem fontos Bamako számára – nem csoda tehát, hogy a katonák morálja sem túl jó és jelenlétük csak növeli a helyben működő lázadó szervezetek támogatottságát. És a hosszútávú megoldás pontosan ebben a kérdésben rejlik, ugyanis a kormány nem igazán tesz sokat a helyzet rendezéséért, egyes településeken hosszú évek óta nem láttak kormányzati tisztviselőt, Bamako hallani sem akar bármiféle északi autonómiáról, nincsenek fejlesztési programok és támogatások, amit ha azzal kombinálunk, hogy egy itteni anyának átlagosan hat gyermeke van és a populáció fele 16 év alatti, egyértelműen látható a jövőkép.

Az országban már 2015 óta létezik elvileg a lefegyverzési, leszerelési és reintegrációs (DDR) folyamat, de hiába volt 8 állomás és koordinációs központ a tervekben, jelenleg egyedül Gaoban működik a központ (amelyet alig pár hete rohantak le szélsőségesek), de a több tucat lázadó csoportosulás nem igazán akar résztvenni a folyamatban, mert nem látják biztosítottnak a kormányzati ígéretek megvalósulását (fejlesztések, autonómia, politikai képviselet stb.), a kormány pedig a DDR mozdulatlansága miatt nem akar egy fillért sem elkölteni északon, szóval patthelyzetben van ez a folyamat is. Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy ki kell várni a választások eredményét, mert addig túl sok minden nem fog történni és a választások után talán ismét lesz politikai akarat az észak-mali stabilitás és béke végleges megteremtésére.

És csak hogy felfogjuk, mennyire komplex is a helyzet az ország északi részén, nézzük meg, hogy egyáltalán hány típusba sorolható fegyveres alakulatok léteznek a palettán: először is vannak a tuaregek, akik egy Azawadi Mozgalmak Szövetsége (CMA) nevű csoport égisze alatt harcolnak a függetlenségért, aztán vannak a kormányt támogató fegyveres csapatok, köztük tuaregek is (ők a Fegyveres Alakulatok Platformja név alatt tömöríthetőek, ide tartozik pl. a GATIA nevű frakció is), aztán vannak a szélsőséges iszlamista csoportok és végül vannak az önszerveződő, önvédelmi milíciák is, akik mind különböző célokért, különböző etnikai, vallási célok nevében harcolnak – és ehhez jön hozzá a hadsereg, az ENSZ, az AU és a többi segíteni igyekvő katonai alakulat.

twitter.com/napiafrika

Egy keddi délután az újpalotai gyerekek napközis foglalkozásában különleges színfoltot jelentett a Magyar Afrika Társaság kisiskolások számára szervezett délutáni programja.

Január 26-án, pénteken, az AHU rendhagyó történelem órát szervezett a kispesti Eötvös József Általános Iskola hetedik osztályos tanulói számára.

Bár alig néhány éve indult a kezdeményezés, napjainkra országos viszonylatban ismertté és sikeressé vált a bambuszkerékpárok gyártása Ghánában. Az ország gazdasága erősen függ a kőolajtól és a kakaótól, azonban az öko-biciklik gyártása és az ahhoz hasonló kezdeményezések, segíthetnek diverzifikálni azt.

Az élelmezési helyzet a konfliktus sújtotta országokban egyre romlik, így a humanitárius segélyezés folytatása, amely révén élelemhez és megélhetési támogatáshoz jutnak az ott élők, kulcsfontosságú ? jelentették az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Világélelmezési Program (WFP) képviselői az ENSZ Biztonsági Tanácsának, áll a FAO közleményében.

A bányászok szerda óta vannak a föld alatt áramszünet miatt - közölte csütörtökön az AMCU helyi szakszervezet.

Indiában talált csaknem 400 ezer éves kőeszközök vizsgálata alapján a Homo sapiens még korábban vándorolhatott ki Afrikából, mint azt a legutóbbi bizonyítékok alapján vélték a kutatók.

A Roszatom magyarországi leányvállalata, a Ganz Engineering és Energetikai Gépgyártó Kft. megállapodást kötött a Blue World Power and Energy Services PTY Ltd. dél-afrikai céggel mini vízerőmű létesítéséről Dél-Afrikában - közölte az orosz állami atomenergetikai konszern.

Viszonylag széles körben ismert, hogy a Microsoft alapítója és egykori vezére, a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates, sok pénzt áldoz jótékony célokra, valamint a fenntarthatóságot előmozdító kezdeményezésekre. Az adakozó milliárdos most egy állattani kutatásba szállt be.

A 2018. március 4-én, Los Angelesben tartandó 90. Oscar-gálán az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2017-es év legjobb filmjeit és filmeseit részesíti majd elismerésben és a nemrégiben közzétett jelöltek között a Testről és lélekről című magyar alkotás mellett a Legjobb rövidfilm kategóriában megtalálható a Watu Wote (Mindannyian) című kenyai film is. A német Katja Benrath által rendezett film már eddig is elég sok elismerést tudott bezsebelni, megnyerte például a Brooklyni Filmfesztivált is és most a legnagyobb filmes elismerésre váró filmek közé is bekerült. A mű megtörtént eseményeken alapul, annak a 2015-ös támadásnak a történetét mesélni el, amikor Észak-Kenyában az al-Shabaab szomáliai radikális szervezet fegyveresei megtámadtak egy buszt a manderai úton.

A korábbi hasonló támadások koreográfiája szerint a fegyveresek megpróbálták elkülöníteni egymástól a muszlimokat és a keresztényeket, de meglepő módon a muszlim utasok ellenálltak az utasításoknak és bátor kiállásuknak köszönhetően megmentették a keresztény utasokat és az al-Shabaab harcosai továbbálltak (két halálos áldozat azért volt, de sokkal több is lehetett volna, ha nincs az összefogás). Volt olyan keresztény asszony, akinek a muszlim nők adtak ruhákat, hogy ne tűnjön ki a többiek közül. A történet általánosságban az emberségről és a szolidaritásról szól, azonban jól belegondolva az észak-kenyai állapotokba, a valóságban még a frusztráció is komoly szerepet játszott a muszlim utasok ellenállásában, ugyanis a hasonló brutális támadások eredményeként tanárok és egészségügyi dolgozók ezrei menekültek el Kenya északi részéről, így a muszlim lakosság élete is egyre nehezebbé vált az al-Shabaab fenyegetettségétől, hiába voltak alapvetően csak a keresztény lakosok a célpontok.

Nagyjából egy évvel korábban, még 2014-ben egyébként szintén a Mandera felé vezető úton volt egy hasonló támadás, de ott 28 embert meg is öltek a támadók, kivétel nélkül azokat, akik nem tudtak idézni a Koránból. Akkor egyetlen nem muszlim túlélő volt, aki csak azért élte túl a támadást, mert a kivégzés során a két kivégző azt gondolta, hogy a másik már lelőtte a holttestek között heverő férfit. Visszatérve a Watu Wote című, egyébként mindösszesen 22 perces filmhez, a jelölés óriási siker a kenyai filmipar számára (még akkor is, ha egyébként a rendezői csapat német fiatalokból áll), az ország filmszövetsége nagy reményeket fűz a jelöléshez és már csak az előzetesben látható képsorok alapján is egyértelmű, hogy jogosan – jó látni, hogy továbbra is készülnek igényes, tartalmas és jó színészi játékot hozó alkotás a fekete kontinensen.

twitter.com/napiafrika

Izgalmas felfedezőút várja a kávé rajongóit, mert most Etiópia és Uganda szívébe barangolunk egy csésze gőzölgő kávéval, hogy megismerjük az arabica és a robusta legendáját. Így persze arra is fény derül, hogy mi köze a kecskéknek a kávébabhoz, és hogyan lett egy szertartás része a kávé.

A modern ember csaknem százezer évvel korábban hagyhatta el az afrikai kontinenst, mint azt eddig hitték. Egy izraeli barlangban talált lelet az eddigi legrégebbi ismert Homo sapiens-maradvány Afrikán kívül.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága ismét közleményt adott ki a napokban, amelyben felszólította a migrációs útvonalak tranzit- illetve célországait, hogy mindent tegyenek meg a menekültek, bevándorlók védelme és befogadása, biztonságos elszállásolása érdekében – tette ezt azután, hogy különféle hírügynökség szerint is csak a múlt héten közel 200 ember halt meg a Földközi-tengeren, miközben megpróbáltak átjutni Afrikából Európába. Legutóbb például egy 100 menekülőt, bevándorlót szállító, felfújható hajó süllyedt el Líbia partjainál és többen meg is fulladtak a nagy kavarodásban, miközben a jelenlegi becslések szerint közel 30 ezren lehetnek olyanok a Földközi-tenger felé tartó migrációs útvonalon, akiknek biztonságos befogadóhelyre lenne szükségük, mert ugyebár Líbia és Törökország az Európai Unióval kötött alkuk eredményeként kemény kézzel igyekszik megakadályozni a menekültként érkező emberek átjutását határaikon. Ilyen és ehhez hasonló beszámolókkal, elemezésekkel tele vannak az internetes portálok és a napi sajtó, miközben a jövőre vonatkozóan igazából túl sok elképzelése senkinek nincs, az aktuálpolitikai kérdések vonatkozásában kerülnek értelmezésre bizonyos folyamatok és a megoldást is csak rövidtávon képzeli el az európai politikai vezetés (sőt, ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban is), így most a következőkben pontokba szedve nézzük meg, mivel kell szembesülni 2018-ban migrációs “fronton”, Afrika vonatkozásában.

Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet és az azt vezérlő konfliktusok és szükségletek halmaza nem fog megoldódni határok lezárásával (és ne gondoljunk csak Magyarországra, általánosságban nézzük a képet), hiszen miközben az európai, észak-afrikai országok mindent elkövetnek a határok lezárásáért, az utazás, a migráció szabályozásának implementációjáért, Afrika déli és középső részén a humanitárius segélyek csökkenésével párhuzamosan tovább növekszik a feszültség, egyre több embernek kell menekülnie (lásd például Szomália, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Eritrea) akár tényleges fizikai fenyegetettség, akár a megélhetési nehézségek miatt. És ezt az áramlatot ugyebár a Líbiával kötött alku segítségével sikerült többé-kevésbé lelassítani, viszont a kérdés az, hogy az európai országok meddig tudják felvállalni az ezzel járó emberi jogi visszaélések tényét (lásd pl. a líbiai rabszolgavásáron készült felvételek).

Az is kérdés, hogy mi lesz a legális menekültbefogadási programok sorsa az Egyesült Államok minden eddiginél keményebb megközelítésének tükrében, amely ugyebár nagyjából leállította teljes egészében az Egyesült Államok befogadási folyamatát – főleg annak tükrében kell ezt közelről megvizsgálni, hogy olyan alkuk tömege született, amelynek keretében menekültek ezreit telepítik vissza biztonságos tranzitországokba, például Nigerbe. Mi lesz például egy szomáliai vagy nigériai menekült sorsa, ha egy nigeri táborba fogják bezsúfolni sok ezer társával egyetemben? Alternatívák, munka- és tanulási lehetőségek híján vagy radikálizálódik és egy radikális szervezethez csapódik vagy újra útnak indul vagy megpróbál ebben a légüres térben vegetálni (aki nem sejti a leggyakoribb választ, az nézzen meg néhány videót Agadezből a témában).

Vajon idén választ kapunk arra a kérdésre, hogy mi történik, ha egyes országok hajlandóak kinyitni kapuikat bizonyos számú szerencsét kereső bevándorló előtt, mások viszont akár a teljes nemzetközi közösséggel való kapcsolatukat is kockára téve másképp közelítenek a kérdéshez? És megint vonatkoztassunk el Magyarországtól, gondoljunk az Egyesült Államokra vagy gondoljunk azokra az afrikai országokra, ahol menekültként élni szintén nem túlságosan komoly életkép, hiszen a befogadó országban is komoly gazdasági, megélhetési problémák vannak és az újonnan érkezők nem szívesen látottak. Emlékezzünk csak vissza rá, hogy a két Kivuban milyen komoly háború kezdődött Ruandából érkező menekültek áradata után.

És ugyebár nem egyszerű kérdések ezek, hiszen ha azon országok, amelyektől az ENSZ vagy éppen a nemzetközi közösség befogadást vár, ellenállnak, akkor a jogi csűrés-csavarás könnyedén radikális eszmék táptalaja lehet – erre egyébként már többször figyelmeztetett a világszervezet és több választáson is látható volt az ilyen kérdésekre drasztikus válaszokat adó politikai csoportok előretörése. Az biztos, hogy idén is rengeteg “kibocsátó” ország lesz, Dél-Szudán, a Közép-afrikai Köztársaság, a Kongói DK, Szomália, Eritrea és még sorolhatnánk azon országokat, ahonnan biztos, hogy tömegével fognak útnak indulni szerencsét kereső, főként fiatal emberek. A helyben történő támogatásuk, konfliktusaik felszámolása nagyjából lehetetlen feladatnak tűnik, hiszen itt annyira komplex, vallási, politikai, etnikai, gazdasági vetületekkel bíró feszültségekről van szó, amelyek felszámolása biztos, hogy nem tud rövid idő alatt megtörténni – plusz erőforrás sincs már rá. Hogyan lehetne megoldani egy olyan konfliktust, mint a Kongói DK egyik-másik tartományának háborúi, ahol még az is nehezen érthető, hogy ki, miért és mit akar? Vagy mit lehet egy olyan országgal kezdeni, mint a Közép-afrikai Köztársaság, ahol nagyjából nem létezik állami infrastruktúra?

Ráadásul a fokozódó közhangulatnak megfelelve sok kormány sok évtizede az országában élő menekülteknek mutat utat (megint ne csak Magyarországban gondolkodjunk, gondoljunk Tanzániára, gondoljunk az Egyesült Államok salvadori munkásaira, gondoljunk a Kenyából az éhezésbe hazaküldött szomáliaiakra vagy éppen az Izraelből hazaküldendő sok ezer etiópra), ami nemhogy nem fogja segíteni a menekültkérdés megoldását, de egyrészt további terheket ró a hazájukra (és akár lehetőségek hiányában csak a konfliktusokhoz járulhat hozzá), másrészt konzervál egy olyan helyzetet, amely már ezen döntések nélkül is robbanásra kész puskaporos hordóra hasonlít.

A fenti rövid írás válaszokat nem igazán kínál ezekre az égető kérdésekre, valószínűleg azért, mert egzakt válaszok már nem léteznek ebben a globális világban, viszont az egyértelműen megjósolható, hogy a szimpla bezárkózás és radikális térnyerés hosszútávon nem lesz megoldás, mert annak eredménye egy teljesen új, kontrolláltabb, feszültebb mindennapi világ lesz.

twitter.com/napiafrika

Megtiltották a felügyeleti szervek a Celia márka készítményeinek árusítását Beninben. Valamennyi érintett terméket le kell venni a polcokról azért, mert a gyárban egészségre káros baktérium került a termékekbe.

Fekete-Afrika a világ legszegényebb része, ahol a gazdasági fejlődés egyes országoknak kiemelkedően magas lehet 2018-ban. Persze van honnan növekedni, azonban, ha a helyi politikusok felelőtlenül kezelik a helyzetet, akkor az adósság maga alá temetheti a régió országait.

Mintegy 1,7 milliárd dollárnyi vagyonával (nagyjából 450 milliárd forint) az 57 éves Strive Masiyiwa lett az első zimbabwei milliárdos. A leggazdagabb afrikai üzletembert ezzel az összeggel ugyan még nem lehet megszorongatni, de az igazán tehetősek listájára már föl lehet vele kerülni.