You are here

"Habemus büdzsé!"

Tanács közös álláspontra jutott 2003-2007-es EU-költségvetési periódusról
2005.12.18. | Türke András István Ph.D
ETTDK Papers - Nr. 7

A Tanács közös álláspontra jutott 2003-2007-es EU-költségvetési periódusról (ámbár még kissé korai azt állítani, hogy megszületett a költségvetés) és mint az lenni szokott kormány és ellenzék, a média és a szakértők mind máshogy látja az elért eredményeket. Az első órák eufórikus kijelentései – tagországok, csatlakozó országok, bizottsági elnök – mellett kritikák is megfogalmazódtak. Lássuk tehát amennyire lehet sine ira et studio mi is a végeredmény, és milyen következtetések vonhatók le a nyilvánosság elé került számok tükrében.

Az unió államai végül is 862 milliárd 363 millió eurós keretösszegben egyeztek meg a 2007 és 2013 közötti időszakra. Az Európai Parlament 883 milliárd, az Európai Bizottság pedig 943 milliárd eurós keretet javasolt. Összevetésként, a jelenlegi időszakra (2000-2006) az AGENDA 2000 program 702.780. milliárd eurót irányzott elő a kötelezettségvállalási oldalon 21 tagállamra számolva. A büdzsé az EU GNP-jének 1,27%-án alapult.

A Bizottság kezdeti javaslata az új költségvetésre nem haladta túl a jelenlegi periódus keretösszegét (1,27%) azaz nem követte a büdzsé-viták megszokott metódusát (1988,1992,1997-99) hogy a keretösszeg viszonylag nagyobb megemelését irányozták elő, majd az ezt követő kompromisszumok során a javasolt emeléseknek nagyjából-egészéből fele valósult meg. 1992-ben például az Edinburghban megszületett kompromisszum a Bizottság által eredetileg javasolt 1,34 %-os büdzsét 1,24%-osra csökkentette. Ez 0,04 százalékpontos emelést jelentett a korábbi periódus keretszázalékához képest.

Elsőként tehát leszögezhetjük: A 2003 elején az EU legnagyobb befizetői által indított offenzíva tehát elérte célját: Az 1,27%-os (eredetileg 21 államra tervezett) büdzsét nem viszik tovább, hanem leszorítják 1%-osra. Mindez azt jelenti, hogy a felhasználható keretösszeg ugyan effektíve nő, de a keretet immár 27 ország között kell elosztani. Magyarán a rendelkezésre álló összeg alig lett nagyobb: 27 országra számolva (német javaslatra) 1,045%-os GDP keretben állapodtak meg, Blair javaslata 1,03% volt, míg júniusban a luxembourgi elnökségé 1,06%. Következtetésként levonható, hogy a nagy befizetők eldöntötték a kérdést, nem hajlandóak többet fizetni és akaratukat keresztül is tudták vinni. Gyakorlatilag lesöpörve a Bizottság álláspontját a keret százalékaránya 0,225%-al csökkent, és – szintén százalékos arányt és nem összeget tekintve – az 1988-as szint elé esett vissza. Mivel a rendelkezésre álló összeg kisebb mértékben nőtt, mint azok száma akik között a keret összegét el kell osztani, különböző súlyozásokkal átcsoportosításokkal és egyéb kedvezményekkel próbálták meg áthidalni az ellentmondásokat.

További következmény, hogy a fejlettebb európai államok nem kívánnak a lisszaboni stratégia célkitűzéseiből fakadó legelemibb lépésre sem: álláspontjuk szerint a forrásokat lehetőleg saját kézben szeretnék tartani, belső (gazdasági) gondjaik enyhítésére, míg eközben elmulasztanak abba a régióba (Kelet- és Közép-Európa) több forrást invesztálni, mely még valamennyire – az olcsóbb munkaerő miatt és a hosszú távú szállítási költségek megspórolásával – képes lenne megőrizni versenyelőnyét.

A KAP-reform ügye

A KAP-reform bedobása egyértelműen politikai húzás volt az elnökséget betöltő britek részéről, hiszen ennek legújabb reformjáról 2003/2004-ben állapodtak meg. Eléggé szerencsétlen húzás volt tehát összekapcsolni a kettőt, veszélyeztetve egy korábbi megállapodást, majdnem olyan helyzetet előidézve, amely 1965-ben teljes joggal az üres székek politikájához vezetett Franciaország részéről. (A költségvetés elsietett átalakításáról folyó viták ugyanis megakasztották az 1965 júliusi határidő betartását a közös mezőgazdasági politika finanszírozására vonatkozó tágyalásokat illetően, Franciaország megtagadta a hozzájárulását ahhoz, hogy a Közösség belépjen a RSZ által meghatározott 2. szakaszba. A franciák jogosan érveltek amellett, hogy a Közösség megsértette az 1962 januárjában és főleg júliusában kötött vonatkozó megállapodást a KAP reform határidejét illetőleg. )

A KAP reformot – vagy pontosabban az egész büdzsé revízióját, bár ez utóbbi megfogalmazás a briteknek nyújt csupán egérutat, hiszen mindehhez egyhangú döntés kéne – tehát 2008-2009 magasságára halasztották úgy, hogy ez gyakorlatilag nem kötelezi semmire a leginkább érdekelteket. (Megjegyzés: Még a Le Monde-ban is Franciaországot említik a KAP legnagyobb haszonélvezőjének – tévesen.)

Ezt a sajtó széleskörűen a franciák győzelmeként tünteti fel. A Blair-lufi lényegében kipukkadt a vitában nem releváns KAP reform és a brit visszatérítés ügyének szétválasztása sikerült és ez kétségtelen tény, hogy Franciaországnak sikert hozott. Blair úgy értékelte az eseményeket, hogy minden nagyobb befizető többet vesztett, mint Nagy-Britannia és (végre) előállt az a helyzet, hogy Franciaország és Nagy-Britannia azonos szinte került a befizetések területén.

A KAP összege a büdzsében folyamatosan csökken. Az EU össz-GDPjének ’90-es évek elejei 0,54%-ról 2004-re 0,43%-ra, 2013-ra pedig 0,33%-ra fog csökkenni az aránya. A támogatás egyébként a német szociális kiadások felét teszik ki és állampolgárokra lebontva kb. heti 2 eurot jelent.

Miközben mindenki lelkesen hangsúlyozza a KAP csökkentésének szükségességét, nem sokan gondolnak bele, hogy a lengyel (és magyar) csatlakozással is jelentősen megnőtt a mezőgazdasággal foglalkozó népesség aránya, amit a román és bolgár csatlakozás tovább és jelentős mértékben növel majd, miközben az összkeret egyre csökken (és várhatóan legnagyobb haszonélvezője Románia lesz). A KAP további csökkentése ismerve a mezőgazdaság elmaradottságát a csatlakozó országokban tehát nemhogy nem kívánatos, de veszélyes folyamat is, Magyarország számára pedig mindenképpen káros. / Ne dőljünk be az olyasfajta hangzatos brit érveknek, hogy a KAP a K+F legfőbb gátja. Nem az, hanem a büdzsé keret csökkentése. /

A franciák kétségtelenül elégedettek lehetnek, hiszen az 1a rubrikában a Bizottsági terv által előirányzott éves összegek teljes egészében bekerültek a végső változatba. (ld. táblázat)

Az új tagállamok és a brit visszatérítés

A brit javaslatokat (Franciaországon és Spanyolországon kívül) leginkább az új tagállamok sínylették volna meg. Blair cinikusan még Budapestre is eljött, hogy megmagyarázza miért jó a visegrádiaknak a kisebb keret, miközben „elfelejtette” a teljesen idejétmúlt rabais/rebate jelentős csökkentését kezdeményezni, melybe Magyarország – jogilag vitatható alapon, mert ez nem képezte az aquis részét, továbbá Magyarország de facto nyilván nem lehetett ott mikor erről 1984-ben megállapodás született – mellesleg a tavalyi évben 49 millió euróval (2004 10, 2005: 19, 2006: 20 milliárd forint) abszurd módon hozzájárulva a brit gazdaság fejlődéséhez és az új költségvetésben pedig évi 18 millió euróval (a szolidaritás jegyében?).

1997 és 2003 között a visszatérítés átlagosan 4 milliárd euró volt, ami a 2004-es bővítéssel 5,27 milliárd euróra növekedett. Franciaország fizette a legtöbbet, 1,49 milliárd eurót a brit kedvezményből, majd Olaszország 1,22 milliárdot és Spanyolország 716 millió eurót.

Mindenki a britkeket sajnálja, pedig végül is sikert értek el: egy teljesen jogtalan és idejét múlt visszatérítés 4/5-ét megőrizték, azaz a költségvetési periódus 50-55 milliárd eurós keretének csupán 20%-át, 10,5 milliárd eurót vesztették el. (Saját maguk az utolsó fázisban 8 milliárdos csökkentés elfogadására tettek javaslatot.) Szerintem ez jelentős siker a briteknek, és az még jelentősebb, hogy gyakorlatilag nem történt meg az ilyenkor egyébként „szokásos” phasing out megoldásról való megegyezés sem, amely fokozatos csökkenést előirányozva a visszatérítés felszámolását eredményezte volna.

A brit visszatérítés csökkentését a következőképpen ütemezték:

Nem árt tudni, hogy a brit korrekció mértéke fölülmúlja a kutatás-fejlesztésre és a külső akciókra fordított összegeket (jelenlegi költségvetésben: 5,5 : 4 : 2,8 milliárd euró, az új költségvetési időszakban: )

A büdzsé legnagyobb nyertesének Lengyelországot szokták kihozni, hisz Kazimierz Marcinkiewicz lengyel miniszterelnök állítása szerint minden ötödik euro Lengyelországnak jut. Varsó lényegében 4 milliárd euróval kap többet, mint amennyit a brit javaslat előirányozott. Az utolsó pillanatban Angela Merkel német kancellár 100 millió euróról mondott le – igazi példáját adva a szolidaritásnak – a legfejeletlenebb lengyel régiók részére azon összegből, melyet német régióknak szántak.

Sikerről számolnak be Magyarországon is, bár ezt – nem úgy mint a lengyel sikert – az európai lapok szinte nem is említik meg. Nem sikerült azonban elérni, hogy az uniós pénzek felhasználási időtartamát 2-ről 3 évre kitoló szabályozást fogadják el: ez a lehetőség csak 2010-ig lesz érvényes, nem 2013-ig. Megkezdődött a számháború a 30 illetve 22,6 milliárd eurós magyar szeletről is, de ez ügyben még aligha lehet tisztán látni. Annyi mindenesetre körvonalazódik, hogy az igazság valahol a kettő között lehet, hiszen Magyarország 2007 és 2013 között 22,6 milliárd eurót kap és mintegy 3,5-3,5 milliárd euróval tehermentesíti önnön költségvetését a társfinanszírozási és áfaszabályok lazításával.

A további menetrend

A menetrend ezután a következő: az EP vagy jóváhagyja első olvasatban a Tanács tervét (nem jellemző) vagy a kötelező kiadások terén módosításokat tesz, vagy a nem kötelező kiadásoknál változtatásokat szavaz meg és a tervezetet visszaküldi a Tanácsnak, mely ekkor a kötelező és nem kötelező kiadásokat illetően minősített többséggel dönt. Míg előbbieket a Parlament nem utasíthatja el (csak a költségvetés egészét), az utóbbiakról második olvasatban ő mondja ki a legfőbb döntést. Az Európai Unió mostani nehéz helyzetében az első optimista jelet a költségvetés elfogadása jelenti még a brit elnökség idején, ezért is – véleményem szerint – aligha várható, hogy az EP megvétózza a javaslatot mint egyébként 1979-ben és 1984-ben tette.