You are here

"Jogos"-e az Európai Unió Nobel-békedíja?

Türke András István

Az utóbbi években a Nobel-békedíj kapcsán terjedőben az a gyakorlat, hogy a Bizottság "jövendőbeli tevékenységeket" szeretne vele inspirálni. Vajon ebben az esetben is erről van-e szó?

A békedíjat először 1901-ben olyan kvalitású személyiségek kapta, mint a svájci Jean Henri Dunant, a Vöröskereszt megalapítója, majd 1926-ban az európai föderációt és lefegyverzést sürgető Briand és Streseman, 1952 pedig Albert Schweizer, csak hogy pár példát említsünk a bizottság helyes döntéseiből, melyek esetében olyan emberek kapták meg ezt a díjat, akik egész életművükkel rászolgáltak. Bár korábban is voltak vitatható döntések lényegében az utóbbi években lett egyre nyilvánvalóbb a díj értékének sajnálatos politikai devalválódása : Például 2007-ben lett díjazott Al Gore, 2009-ben pedig Barack Obama amerikai elnök. Obamával egy olyan érdekesnek nevezehető megfontolás is bekerült a döntés indoklásai közé, hogy nem a már megtett lépésekért, hanem mintegy motivációs szándékkal a "leendő pozitív tevékenységet" előre sugallva kapja meg egy személy a díjat - hogy milyen eredménnyel, azt mindeki maga eldöntheti.

Az EU kapcsán szintén felmerülhet a kérdés, hogy "motivaciós erejű"-e vagy tényleges, eddigi tevékenységre reflektál, az október 12-én bejelentett Nobel-békedíj. Az EU díja jellegében leginkább az 1988-as döntésre emlékeztet, amikor is az ENSZ missziók kapták meg. (Szintén "jó érzékkel" gondolhatunk a későbbi Srebrenicára, de akár az ENSZ missziók sajnos a főtitkári felhívások mellett is folyamatosan tartó szexuális bűncselekményeire a helyi lakossággal szemben.) 1999-ben az Orvosok Határok Nélkül Szervezet kapta meg a díjat, mely szervezet általánosságban a nyilvánosság előtt betöltött szerepe és számos önkéntes orvosának tevékenysége kétségtelenül pozitív. Kár, hogy Bernard Kouchner egyik fő alapító, majd francia külügyminiszter személyében komoly befolyással való visszaélés, korrupció fogalmazódott meg, melyekre viszont sajnos e szervezet keretei között tett szert. A döntéshozók nincsenek olyan helyzetben, hogy a jövőbe lássanak, de Obama díjáig legalább a múltbéli tevékenységek között többé-kevésbé sikerült eligazodniuk...

Ha az EU tevékenységén végigtekintünk, ezt ráadásul úgy kell tekintenünk, hogy bizonyos szinten elvonatkoztatunk a tagállami tevékenységektől, tehát csak a közösségi szintet vesszük figyelembe, ami kétségtelenül némi absztrahálást igényel. Az Nobel-díj másnapján született karikatúra (ld. alább), bár kétségkívül jogos, mégsem "méltányos". Természetesen az EU rendelkezik az EDA-val (Európai Védelmi Ügynökség) mely számos katonai programot hangol össze. Maga az EU azonban nem foglalkozik fegyvereladásokkal, csak a tagállamai. Ennyi erővel akkor sok nemzetközi szövetség sem kaphatna Nobel-békedíjat, hiszen alkotó tagállamai valószínűleg túlnyomó részben rendelkeznek hadsereggel.

Azt kell tehát vizsgálnunk amikor az EU egységesen lépett fel illetve azon műveleteket, melyeket az európai uniós tagállamok EU keretek között, vagy legalábbis nagy többségükben "követtek el".

Hozzászámolhatjuk "kis jóindulattal" a Balkán-háborúkat is, melyek a közvélekedés szerint - részben tévesen - a közös fellépés kudarcaként értékelnek - eléggé pontatlanul. A közösségi intézményekben ugyanis komoly vita folyt a beavatkozásról, melyet azonban a britek megvétóztak. És az is kevésbé van reflektrofényben, hogy a daytoni megállapodáshoz vezető lépcsőket az európai színtéren dolgozták ki és finomították, az amerikai béketerv nem légből kapott koncepció volt - csak éppen nem hiányzott mögüle a politikai akarat... (A témáról az Europa Varietas Intézet 2013-ban fog megjelentetni egy részletesebb könyvet.)
Ha az ESDP/CSDP missziókat tekintjük az EU kétségtelenül pozitív szerepet töltött be minden színtéren, lényegében humanitárius-védelmi jellegű feladatokat, vagy képzési-logisztikai feladatokat látva el. Még akkor is igaz ez, ha egyes esetekben az EU "érzékenyebbnek" bizonyul mint más esetekben, főként ha a környéknek esetleg stratégiai vonatkozásban (pl. kiemelkedően fontos nyersanyagforrás, logisztikai centrum stb.) is szerepe van. Csupán egy komolyabb visszaélési ügyről tudunk az ARTEMIS misszió kapcsán : a francia-svéd közös katonai bázison (Chem-Chem) a KDK-ban állítólag komolyan megkínoztak egy kongóit, mely módszer talán szokatlan eszköz egy Nobel-békedíjas eszköztárában. (Itt jegyezzük meg, 2004 novemberében és 2005-ben a Firmin Mahé kivégzése kapcsán a Licorne francia misszió hasonlóan kínos ügyekbe keveredett Elefántcsontparton.)

Ha tágabb dimenziókban vizsgáljuk a kérdést, bizony az EU követett el komolyabb hibákat is, bár ezek szándékossága megkérdőjelezhető, és inkább tudás, vagy információhiánnyal magyaráznánk. A bissau-guineai SSR (biztonsági szektor reformja) folyamatban "sikerült" egy olyan reformfolyamatot támogatni, melynek célja az elnöki klán megerősítése és a rivális klánok "demokratikus lefegyverzése" lett : majd az összecsapó felek gyors egymásutánban végeztek az elnökkel és a vezérkari főnökkel. A helyzet nyilvánvalóan nem érett meg egy komolyabb SSR folyamat véghezviteléhez, a minimálisan szükséges demokratikus keretek hiányoztak, az EU mégis "nevét adta" a misszióhoz.

Dél-Szudán, Darfúr térsége sem sikertörténet, itt az EU főként anyagi és logisztikai segélyt adott. Sajnos itt a harcoló felek, maguk is ONG-ket hozva létre, illetve beszivárogva egyes ONG-kbe, számos az éhezőknek szánt segélycsomagot sikeresen kapcsolt be a harcoló felek utánpótlási vonalaiba... Azért pedig az európai állampolgárok adóit és segélyprogramok tucatjait kár létrehozni, hogy ezzel akaratlanul is meghosszabítsuk a harcokat, biztosítva az erőszakos felek logisztikáját...
Hasonló "profizmussal" jár el az EU a nemzetközi szervezetekkel együtt Szomáliában is, ahol a helyi terrorszervezetek könnyedén beépítik tagjaikat a rendőrség és katonaság köreibe, akik aztán megkapják szintén azt a kiképzést (esetenként felszerelést, fegyvert) melynek célja éppen az ellenük való harc lenne. (Az EU szomáliai szerepéről hamarosan megjelenik angol nyelvű elemzésünk a CERPESC Analyses keretében.)

A líbiai háborút ugyan nem az EU kezdte, ide tervezett logisztikai művelete az ENSZ kritika miatt (t.i. logisztikai-humanitárius álca mögött harcoló egységeket küldenek) csúfosan megbukott, már a kezdet kezdetén. Ashton is viszolygott a kezdeti beavatkozástól, mégis, az európai államfők többsége (fontos, de csak "állítólagos" kivétel : Németország) a beavatkozás mellet sorakozott fel, így az EU is kénytelen volt kényszeredetten bár, de a háború mellett állást foglalni a "szegény líbiai nép védelmének érdekében".
Ugyan eltakarították Kadhafit, de ezzel megerősítették a regionális Al-Kaidát, az AQMI-t a térségben, gyakorlatilag véget vetettek a regionális stabilitásnak (dominóként dőlnek össze az államok a térségben) megnövelték a migrációt (számos afrikai vendégmunkás dolgozott Líbiában) és egy csapásra megszűnt az Afrika-szerte az afrikai államok felzárkóztatását célzó igen komoly líbiai infrastrukturális és ipari beruházások pénzügyi háttere. (Itt jegyezzük meg: ezen beruházások számos európai élelmiszeripari cég profitját csökkentették fájdalmas mértékben.)

Ha csak ezt a líbiai beavatkozást nézzük, ezután közvetlenül Nobel-díjat adni az EU-nak hiba volt akkor is, ha az európai államok "uniós szinten" lényegében keveset avatkoztak be. Érzéseink szerint ez a díj inkább serkenteni akar a jövőre nézve, elismerve, hogy az EU softabb eszközeinek is komoly jogossága van a nemzetközi stabilitás rendszerében - már ha ezeket kellő közösségi politikai akarat mellett jóval körültekintőbben alkalmazzuk.

Az eddigi Nobel-békedíjasok listája
(forrás : magyar Wikipédia)

2012 Európai Unió
2011 Leymah Gbowee, Ellen Johnson-Sirleaf, Tavakkul Karmán
2010 Liu Hsziao-po
2009 Barack Obama
2008 Martti Ahtisaari
2007 Al Gore, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete
2006 Grámin Bank, Muhámmád Junusz
2005 Nemzetközi Atomenergia-ügynökség, Mohammed el-Barádei
2004 Wangari Maathai
2003 Sirin Ebádi
2002 Jimmy Carter
2001 ENSZ, Kofi Annan
2000 Kim Dedzsung dél-koreai elnök
1999 Orvosok Határok Nélkül
1998 John Hume, David Trimble
1997 Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért, Jody Williams
1996 Carlos Filipe Ximenes Belo, José Ramos-Horta
1995 Józef Rotblat, Pugwash Conferences on Science and World Affairs
1994 Jasszer Arafat, Simon Peresz, Jichak Rabin
1993 Nelson Mandela, Frederik Willem de Klerk
1992 Rigoberta Menchú
1991 Ang Szán Szu Csí
1990 Mihail Gorbacsov
1989 Tendzin Gyaco, a A XIV. Dalai láma
1988 ENSZ Békefenntartó Erők
1987 Óscar Arias
1986 Elie Wiesel
1985 International Physicians for the Prevention of Nuclear War
1984 Desmond Tutu
1983 Lech Wałęsa
1982 Alva Myrdal, Alfonso García Robles
1981 ENSZ Menekültügyi Főbiztossága
1980 Adolfo Pérez Esquivel
1979 Teréz anya
1978 Anvar Szadat, Menáhém Begín
1977 Amnesty International
1976 Betty Williams, Mairead Corrigan
1975 Andrej Szaharov
1974 Seán MacBride, Szató Eiszaku
1973 Henry Kissinger, Le Duc Tho
1972 Nem osztották ki a díjat
1971 Willy Brandt
1970 Norman Borlaug
1969 Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization)
1968 René Cassin
1967 Nem osztották ki a díjat
1966 Nem osztották ki a díjat
1965 UNICEF
1964 Martin Luther King Jr.
1963 Nemzetközi Vöröskereszt, League of Red Cross Societies
1962 Linus Pauling
1961 Dag Hammarskjöld
1960 Albert Lutuli
1959 Philip Noel-Baker
1958 Georges Pire
1957 Lester Bowles Pearson
1956 Nem osztották ki a díjat
1955 Nem osztották ki a díjat
1954 ENSZ Menekültügyi Főbiztossága
1953 George C. Marshall
1952 Albert Schweitzer
1951 Léon Jouhaux
1950 Ralph Bunche
1949 Lord Boyd Orr
1948 Nem osztották ki a díjat
1947 Friends Service Council, American Friends Service Committee
1946 Emily Greene Balch, John R. Mott
1945 Cordell Hull
1944 Nemzetközi Vöröskereszt
1943 Nem osztották ki a díjat
1942 Nem osztották ki a díjat
1941 Nem osztották ki a díjat
1940 Nem osztották ki a díjat
1939 Nem osztották ki a díjat
1938 Nansen International Office for Refugees
1937 The Viscount Cecil of Chelwood
1936 Carlos Saavedra Lamas
1935 Carl von Ossietzky
1934 Arthur Henderson
1933 Sir Norman Angell
1932 Nem osztották ki a díjat
1931 Jane Addams, Nicholas Murray Butler
1930 Nathan Söderblom
1929 Frank B. Kellogg
1928 Nem osztották ki a díjat
1927 Ferdinand Buisson, Ludwig Quidde
1926 Aristide Briand, Gustav Stresemann
1925 Sir Austen Chamberlain, Charles G. Dawes
1924 Nem osztották ki a díjat
1923 Nem osztották ki a díjat
1922 Fridtjof Nansen
1921 Hjalmar Branting, Christian Lange
1920 Léon Bourgeois
1919 Thomas Woodrow Wilson
1918 Nem osztották ki a díjat
1917 Nemzetközi Vöröskereszt
1916 Nem osztották ki a díjat
1915 Nem osztották ki a díjat
1914 Nem osztották ki a díjat
1913 Henri La Fontaine
1912 Elihu Root
1911 Tobias Asser, Alfred Fried
1910 Permanent International Peace Bureau
1909 Auguste Beernaert, Paul Henri d'Estournelles de Constant
1908 Klas Pontus Arnoldson, Fredrik Bajer
1907 Ernesto Teodoro Moneta, Louis Renault
1906 Theodore Roosevelt
1905 Bertha von Suttner
1904 Institute of International Law
1903 William Randal Cremer
1902 Élie Ducommun, Albert Gobat
1901 Jean Henri Dunant, Frédéric Passy

Undefined