Feed aggregator

Kevés dolog lehet annyira ijesztő a francia gazdaság és politika legalább viszonylagos stabilitásáért aggódó befektetőknek, vállalkozóknak, polgároknak és politikusoknak, mint egy Marine Le Pen – Jean-Luc Mélenchon elnökválasztási második forduló. Márpedig lassan el kell kezdeni ezt az eshetőséget is beárazni. A kommunisták és a radikális baloldal jelöltje ugyanis az elmúlt hetekben felért a Le Pen, Macron és Fillon hármas nyakára, négyszereplőssé téve az elnökválasztás befutóját, és elsöpörve a bizonyosságot, hogy biztosan jut mérsékelt kormányképes jelölt a második fordulóba. Itt az ideje tehát, hogy kicsit alaposabban megnézzük, mit is kínál Mélenchon a franciáknak.

Amikor bejön az önérdek

Akik Mélenchont a kezdetektől támogatták, de ellenezték az ún. baloldali összefogást, most igazolva láthatják magukat: lám, Mélenchon erősödik, jó mozgósítással bejuthat a második fordulóba, akár a győzelemre is esélyes lehet, mi értelme lett volna visszalépnie az igen gyengén muzsikáló szocialista jelölt javára? A szocialisták (PS) a maguk részéről meg már túl vannak azon a pillanaton,  hogy károk elszenvedése nélkül segíthessék Mélenchon jelöltségét: Mélenchon nem tudna pénzt, paripát, fegyvert, képviselői helyeket adni a támogatásért cserébe, legalábbis a szocialisták így látják (az elnöki támogatásokat és visszalépéseket gyakran csomagban tárgyalják a nemzetgyűlési helyekkel, ráadásul Mélenchonnak vissza kellene fizetnie a visszalépő Benoît Hamon tízmilliós kampányköltéseit, amit nyilván nem fog és nem is tud megtenni). Vagyis Mélenchon rettenetesen rosszul fordítható nevű La France insoumise mozgalma (Lázadó Franciaország-mozgalom) olyan helyzetbe került, hogy könnyen átveheti a vezető helyet a Szocialista Párttól a baloldalon, ha ügyesen keveri a lapokat, figyel a szervezettségre és kihasználja a rendelkezésére álló lehetőségeket – és ez akkor is igaz, ha Mélenchon történetesen nem nyeri meg az elnökválasztást.

A mai francia helyzetet úgy lehet választástechnikailag a legegyszerűbben elképzelni, mintha Gyurcsány Ferenc 19-re lapott húzott volna, elutasította volna a baloldali összefogást (és ezzel a baloldali szavazatok valamilyen szintű összeadódását), csak azért, hogy építhesse magát a baloldali ellenfél kárára – ráadásul még be is jött volna a húzás, azaz Gyurcsány Ferenc nemcsak lehagyta volna Botka Lászlót, de még versenyben is lenne a miniszterelnöki pozícióért (persze a hasonlat annyiban sántít, hogy Mélenchon nem töltötte be korábban azt a pozíciót, amiért most indul, és nálunk erőteljesebb a pártok szerepe, de a baloldai erőviszonyok szempontjából erről van szó).

Kicsoda Mélenchon?

Az 1951-es születésű Jean-Luc Mélenchon politikai veterán, s mint politikai veterán épített egy tulajdonképpen tiltakozó, rendszerellenes mozgalmat, maga alá temetve a szebb napokat látott kommunisták romjait is (a maradék Francia Kommunista Párt támogatja Mélenchon jelöltségét). Mélenchon a Szocialista Pártból vált ki, politikai karrierje nagy részét a PS-ben töltötte: volt miniszter, szenátor – és bizony EP-képviselő is, ami ismerve EU-ellenes programját, érdekes színes elem. 2012-ben a baloldal baloldalának jelöltjeként 11%-ot szedett össze az elnökválasztáson – elemzők is kommunikációs szakértők szerint azóta nagyban puhította a kommunikációját, elhagyta a vörös sálat, az internacionálét és a többi potencilisan félelmet keltő jelképet, s ez nagyban hozzájárult a 2017-es sikeréhez (az is közismert, gyakran emlegetett elem, hogy Mélenchon szinte meghódította a Youtube-ot, a francia politika szereplői közül messze ő kezeli a legjobban ezt az igen fontos, sokakat elérő platformot).

Mélenchon ugyanakkor a mai napig nem tudta levetközni “különleges” szimpátiáit, Hugo Chavez politikáját szociáldemokrata politikának nevezte, de bizonyos esetekben a Fidel Castro-féle Kubával is azonosulni tudott (legutóbb pontosítania is kellett: nem akar Kuba-típusú rendszert Franciaországban). Programjában egy antiglobalizációs szövetségi rendszer létrehozása mellett szerepel például az ún. bolivári szövetséghez (Bolivári Szövetség a Mi Amerikánk Népeiért, ALBA) való közeledés (egyes források szerint csatlakozás, de ezt Mélenchon mintha puhította volna). Az említett szövetséget éppen a két fentebb említett úriember, Chavez és Castro hívta életre 2004-2005 fordulóján…

A világból ki?

Jean-Luc Mélenchon programjában alig szerepel olyan nemzetközi szervezet, amelyből nem szeretne kilépni, kivéve az ENSZ-et, ahol részt venne kizárólag békefenntartó műveletekben. Otthagyná a NATO-t, az IMF-et, a WTO-t és a Világbankot, és ezek csak azok a szervezetek, amelyekből feltétel nélkül lépne ki. Az Európai Unió egy fokkal jobban jár, ott csak azt mondja Mélenchon, abból akkor viszi ki Franciaországot, ha az nem az esetleges új kormányzatnak tetsző irányba fejlődik tovább. 

A javasolt fejlődési irány pedig radikálisan ellentétes a Németország által képviselttel, ami azért nagyjából sugallja, hogy mi lenne a Mélenchon-elnökség vége: ahogy korábban Hollande, Mélenchon is megpróbálkozna a déli álamokkal való együttműködéssel Németországgal szemben, átalakítaná a pénzügyi kormányzást, nem alkalmazná a kelet-európai cégeknek kedvező kiküldött munkavállalókról szóló irányelvet, felszámolná az Európai Központi Bank függetlenségét és engedélyezné a monetáris finanszírozást is. A külpolitikában együttműködne Oroszországgal, elvetné az Európai Unió és Törökország megállapodását migrációs ügyekben, újragondolná a közös határvédelmet, de elsősorban a migránsok fogadási körülményeinek javítására fókuszálna. Ami pedig a Franciaországba érkezőket illeti, 10 éves tartózkodási engedélyeket adna ki, megkönnyítené az állampolgársághoz jutást, szavazati jogot adna a helyi választásokon a legálisan az országban tartózkodóknak, és legalizálná az illegálisan az országban tartózkodó idegen munkavállalókat. 

Adóemelés, szabályozás, állami foglalkoztatás

Mélenchon gazdasági programja a 35 órás munkahetet 32 órásra csökkentené, miközben minden munkavállaló kapna még egy 6. heti szabadságot is. A programban ezen felül szerepel járulékemelés, a munka törvénykönvye módosításának visszavonása, a piacon adható fizetések maximalizálása és a részvényopciók betiltása, a tőkemozgások kontrollálása, valamint a külföldön élő (!) francia állampolgárok megadóztatása. A személyi jövedelemadózást Mélenchon 14 (!) sávossá alakítaná, a legmagasabb sávban, vagyis 360 000 – 400 000 euró felett az állam gyakorlatilag minden (!) jövedelmet elvonna). Ezen túlmenően Mélenchon egy 175 milliárdos gazdaságélénkítő csomagot is ígér, mely szerinte nyereséges lenne államháztartási szempontból, mivel várakozásai szerint beindítaná a növekedést.

Ami a munkanélküliséget illeti, Mélenchon ezt a problémát állami eszközökkel oldalán meg, vagyis joggá emelné a munkát: ha valaki a piacon hosszú távon nem kap feladatot, akkor az államnak kellene számára munkát biztosítania közpénzből. Átalakítaná az ÁFA szabályozását is, bevezetne egy luxus ÁFA-kulcsot, hogy a legalapvetőbb cikkek ÁFÁ-ját csökkenthesse.

Intézmények: vissza a múltba?

Mélenchon teljesen egyértelművé teszi, hogy szeretne visszatérni a IV. Köztársaság pártokráciájához, és véget vetne a mai francia félelnöki rendszernek (igaz, ezt ő VI. Köztársaságnak hívja, de valójában a IV. Köztársaság francia viszonylatban sajátosan instabil intézményeiről van szó). Arányos választáson választana képviselőket, a miniszterelnök lenne a végrehajtó hatalom feje, és a parlamenti koalíciók alakíthatnának kormányt (ez elvben bizonyára jól hangzik, de a IV. Köztársaságban átlag fél évente jött egy új kormány hasonló politikai agoltság mellett, az ország szinte kormányozhatatlan volt, mígnem Charles de Gaulle javaslatára 1958-ban átalakították a politikai rendszert – az V. Köztársaság intézményrendszerét amúgy nem kell szeretni, nem azért van, de azt el kell ismerni, hogy legalább stabilan működik).

Amiben Mélenchon és programja ellenfelei reménykedhetnek, az ugyanaz, mint amiben azok reménykednek, akik Le Pen uniós kilépési programjától félnek: lehet, hogy Mélenchon elnök lesz, de ha elnök is lesz, nem kap többséget, azaz a franciák a nemzetgyűlési választást nem az elnöki erő felpumpálására, hanem éppen a kiegyensúlyozására használják, s olyan többséget választanak, amely nem egyezik az elnök politikai nézeteivel. Ebben az esetben az elnök kénytelen lesz egy politikai ellenfelét miniszterelnöknek kinevezni, és egy ellentétes többségű parlamenttel együttműködni (persze 12 havonta egyszer bármikor feloszlathatja a Nemzetgyűlést, de akik ismerik a francia intézmények működését és a politikatörténetet, tudják, hogy az elnöknek az újraválasztása szempontjából sokszor inkább megéri a belső ellenzékiség, mint a konkrét “kormányzás”).

Április 20-án este a francia elnökjelöltek utoljára csapnak össze egymással az április 23-i első forduló előtt. A radikalizmusokra és populizmusokra, meg az európai békére (vö. az Európai Unió megmaradására) érzékenyek jól teszik, ha lejönnek a kizárólagos Le Pen-tripről, és figyelnek Mélenchonra is. Merthogy a két jelölt programjában igencsak sok a hasonlóság – csak a Mélenchon-program eddig radar alatt futott, a sajtóban megjelent mindenféle összehasonltások ellenére is…

From 3 to 14 April 2017 in the Western Mediterranean, 1 000 French soldiers participate in SKRENVIL operational training. This joint exercise between the French Army and the Navy is designed to ensure amphibious deployment procedures.

As part of this operational training, an amphibious group is deployed in the Mediterranean. It is composed of the Dixmude (Projection and Command Ship,BPC), Cassard (Antiaircraft Frigate, FAA), Montcalm (Anti-submarine Frigate, FASM) and the Mediterranean demining group (GPD Med). Command Landing Group / CLG is provided at the 2nd Foreign Infantry Regiment (2nd REI).

A Joint Battle Group (GTIA) of the 6th Light Armored Brigade composed of different units of the 2th REI, 1st REG (Foreign Regiment of Engineers), 1st REC (Foreign Cavalry Regiment), 3rd RAMa (Marine Artillery Regiment) of the 5th RHC (Combat Helicopter Regiment), is created for the occasion. The major equipment involved is 15 VBCI (Armored Infantry Combat Vehicle) and a dozen VAB (Front Armored Vehicle), as well as 4 Puma and Gazelle helicopters.

The amphibious detachment boarded the Diksmuide with its 2 Equipment Chalands (CTM) and a Rapid Amphibious Landing Craft (EDAR).
This training consists of two phases:
- evacuation of nationals,
- followed by a grounding of the GTIA.
In total, some 20 vehicles, maneuver helicopters and attack helicopters will have to land in a coordinated way to make a progression of about 30 kilometers.

This training is characterized by a suitable training ground, the realism of the scenario, the means and the military capabilities. These are all specific features that allow the Army and the Navy to maneuver jointly and to be sufficiently reactive in the event of an amphibious operation.

Tag: SKRENVIL-2017

A Jobbik bejelentette, hogy plakátkampányt indít. A közterületen már megjelent plakátokon például a Habony-Rogán, illetve a Mészáros-Orbán párosok láthatók. És van itt egy érdekes francia kapcsolat is.

A plakátokon ugyanis nemcsak az egyszerűen érthető “Ti dolgoztok – ők lopnak” felirat látható:

Nézzétek a bal alsó sarkot, a zöld feliratot (a kép forrása amúgy a Jobbik Facebook-oldala). Ott áll, hogy “a nép pártján”. Nem ismerős ez valahonnan?

Hát dehogynem. Innen:

Igen, ez Marine Le Pen egyik friss kampányanyaga, rajta öles betűkkel, hogy “a nép nevében”.

Több, mint érdekes egybeesés, s bár van esélye, hogy véletlenről van szó – én ezt azért kétlem, szerintem a Jobbik adaptált. 

Az egyes politikai eszmék, szlogenek, ötletek utaznak, inspirálnak, működnek máshol is. Különösen pártcsaládon belül. Elvégre a legtöbb tisztességes tanácsadói munka ott kezdődik, hogy az ember megnézi, máshol mi működik… 

Nem kell feltétlenül feltalálni a spanyolviaszt, ha más már feltalálta.

​Ajjajj! Már aggódom! Ez az a nap, amely minden évben hülyét csinál belőlem, elsősorban önmagam előtt… 

Furcsa módon lassan minden évben elhiszek ugyanis legalább egy, a francia sajtó által gondosan megkomponált áprilisi tréfát. Mondjuk mindig csak egy pillanatra, de akkor is… 

Két éve benyalintottam, hogy a francia kormány titokban lehallgatókat tesz a kötelező füstjelzőkbe. Közel volt az NSA-botrány, na. Tavaly meg azt gondoltam komolynak, hogy feltörték Manuel Valls akkori miniszterelnök telefonját, és kiderült, minden tevékenységét percre rögzíti, ideértve a szexuális aktusokat is. Utóbbi ott lett gyanús, amikor rájöttem, egy ekkora, nemzetbiztonságilag is értelmezhető balhét csak megírna minden lap…

Kicsit tartok tőle, vajon mára mit tartogat nekem a francia sajtó pihentebb agyú szekciója!

Tippeljetek!

Aki gyakori olvasója ennek a blognak, az tudja, hogy fél évvel ezelőtt még semmi sem szólt Emmanuel Macron elnöksége mellett. Ám a republikánusoknak sikerült – teljesen irracionális módon – elrontaniuk ezt a kampányt, így ebben a pillanatban Emmanuel Macron a toronymagas esélyes. Ha nem történik újabb nagy fordulat, és ha a mozgósítása is jól sikerül, akkor május közepétől Franciaország elnökét Emmanuel Macronnak fogják hívni. De ki is ez a fiatalember, aki 2017 meglepetésembere lehet? Nézzük!

Vidékről az Élysée-be

Emmanuel Macron vidéki értelmiségi szülök gyermeke, apja egyetemi professzor, édesanyja orvos. Ő maga azonban filozófia alapszakon szerzett diplomát (Révolution, azaz Forradalom című könyvében hosszan magyarázza, miért). Ezután a párizsi Sciences-Po-n fejezte be egyetemi tanulmányait. 2004-ben elvégezte a híres közgazdasági iskolát, az ENA-t is (ahova a magyar NKE-vel ellentétben csak diplomás embereket vesznek fel). Nős, felesége, Brigitte Trogneux volt tanára, 24 évvel idősebb nála, a családot három gyerek és hét unoka egészíti ki (e házasság aztán számos pletykát is életre hívott, elterjesztették például, hogy Macron homoszexuális, ő viszont azt mondta: ha meleg lenne, melegként élne).

Szakmai pályáját a Gazdasági Minisztériumban kezdte, de csakhamar – 2008-tól – kitérőt tett a magánszektorban is, amikor befektetési bankár lett a Rothschild & Cie bankháznál. A közszférába 2012-ben tért vissza, az akkor megválasztásra kerülő Hollande elnök kérésére: az Élysée főtitkár-helyettese lett. 2014 augusztusában volt főnöke meglepetésre gazdasági miniszternek nevezte ki, ám Macron ezt a tisztséget is csak két évig töltötte be: 2016 augusztusában – számos polémia után – távozott a kabinetből, hogy teljes egészében a frissen gründolt mozgalmának, az En marche!-nak szentelhesse magát.

Alkalom szüli az elnököt?

Amikor Macron 2016-ban kilépett a kormányból, arra lehetett számítani, hogy 2022-re építkezik, azaz befolyást igyekszik gyűjteni a következő elnöki ciklusra. Szervezetileg és politikailag sem tűnt valószínűnek, hogy 2017-ben akár egy pillanatra is az elnökség közelébe kerülhet. 2016-os lemondása után és még jelöltsége novemberi bejelentésekor is kis téteket tettem volna arra, hogy 2017-ben bármire is esélye lesz – azon túl, hogy felépítheti magát, és komoly zsarolási potenciálra tehet szert a baloldalon és a centrumban a következő kormány felállásakor.

A republikánus François Fillon botrányai azonban megváltoztatták az erőviszonyokat. A szocialista Benoît Hamon és Fillon radikalizálódása egyébként is nyitva hagyta a teret egy centrista jelöltnek, ám Fillon korrupciós ügyei erre rátettek még egy lapáttal, és megnehezítették a természetes örökösnek, a következő elnöknek tekintett republikánus jelöltnek a megkapaszkodást és a bázis-bővítést. A feleség-botrány tehát az a rendkívüli körülmény, amely megkövetelte Emmanuel Macrontól, hogy átalakítsa a terveit, és olyan kampányt csináljon, amely befolyás-szerzés helyett immáron ténylegesen is a nyilvánosan megfogalmazott célra, vagyis az elnökségre fókuszál.

Hol áll Emmanuel Macron?

Emmanuel Macront centristának, harmadik utasnak vagy szociálliberálisnak szokták nevezni, miközben saját mozgalmát se nem jobb, se nem baloldalinak jellemzi, és a szövegeiben gyakran megjelenik a “progresszív jobb- és baloldal” összefogásának, Franciaország haladó, “hatékony” újragondolásának az igénye is. Egy biztos: ahogy lenni szokott, a baloldaliak jobboldalinak, a jobboldaliak baloldalinak tartják, s érdeküknek megfelelően a baloldaliak jobbra próbálják tolni, a baloldaliak pedig jobbra…

A politikai támogatók azonban mindenhonnan jönnek, a centrista MoDem nevű párt és François Bayrou után állt már ki Macron mellett republikánus szenátor, de a végnapjait élő Hollande-ia egyes képviselői sem fogják vissza magukat, amikor nem a szocialista Hamont, hanem Macront választják.

Ezekben a napokban utóbbi egyébként éppen kockázatnak tűnik, Manuel Valls volt szocialista miniszterelnök támogatása után a Macron-stáb vélhetően éppen könyörög, hogy több szocialista most ne jöjjön, nehogy úgy tűnjön, mintha Hollande klónozná magát éppen (ezt a narratívát már Fillon is építi, hiszen azzal vádolja Hollande-ot, hogy a korrupciós ügyeiről szóló szivárogtatásokat egyenesen az Élysée-palota irányítja).

A centrista kétarcúság azonban nemcsak hátrány, hanem előny is Macron számára: a centrumhoz viszonylag közel álló progresszív jobboldaliak éppúgy szavazhatnak rá, mint a progresszív baloldaliak. Ez persze egyben egy volatilis, viszonylag illékony szavazóbázist is jelent. Nem véletlen, hogy Fillon csapata a jó mozgósításban és abban reménykedik, Macron frissen gründolt pártja csődöt mond, s a bizonytalan bázis a döntő napon otthon marad. És valljuk be, ez benne is van a pakliban: egy rossz Macron-mozgósítással és egy jó republikánus mozgósítással könnyen lehet, hogy a Macron-elnökség az utolsó pillanatban lufinak bizonyul és kipukkan…

Mit képvisel a (most) legesélyesebb elnökjelölt?

Macront sokáig  vádolták azzal, hogy nincsen konkrét programja (végleges programját csak március elején mutatta be), céljairól és értékeiről beszédein és a már említett könyvén keresztül azonban értesülhettünk.

Ha Marine Le Pen az Európa-ellenesség szimbóluma, akkor Macron az Európa-pártiságé. Ha Le Pen védekezni akar a globalizáció ellen, akkor Macron meg akarja nyerni azt. (Viszont egyfajta protekcionizmus Macrontól sem áll távol, amikor egyfajta Buy European Act-et javasol.) Ha Le Pen azért tárgyalna a németekkel, hogy rendezze az eurózónából való kilépés dolgát, Macron azért, hogy dinamizálja a híres-nevezetes német-francia tengelyt, amelyet Hollande ideológiai okokból finoman fogalmazva sem használt Franciaország javára. (A hírek szerint egyébként Le Pen kifejezetten szeretne Macronnal csatázni a második körben, mert úgy véli, vele szemben rajzolhatná fel legtisztábban a saját ideológiáját. Emmanuel Macron és Marine Le Pen elemzése és érdeke egyébként egy nagyon fontos ponton egyezik: mindketten úgy gondolják, hogy már nem a jobb-és baloldaliak, hanem a bezárkózók-szuverenisták és a nyitottak-globalisták állnak egymással szemben, így közös érdekük, hogy egymást támadják, mert ezzel kölcsönösen erősítik ezt a törést.)

A Forradalom című kötetből és a programból összességében megtudhattuk, hogy Macron véget vetne a formális egyenlőségnek, “az uniformizált” Franciaországnak, azaz a pozitív diszkrimináció híve, és nem ragaszkodik minden szerzett jog-státus védelméhez sem. Megtudhattuk, hogy erősebben védené Európa határait, de támogatna egy olyan menekültpolitikát, amelyet gyors és hatékony döntéshozatal és – a sikertelen kérelmezők esetén – kitoloncolás is jellemezne. Híve az eurozóna közös költségvetésének és politikai irányításának, és ahogy Fillon is, ős is úgy gondolja, hogy a németekkel való hatékony együttműködéshez, az európai projekt lendületbe hozásához és újragondolásához francia belső reformokon keresztül vezet az út. Nyitott a többsebességes és à la carte integráció irányába, azt vallja, hogy aki nem akar részt venni, ne blokkolja a többiek haladását.

Ami a belpolitikát illeti, Macron 50 milliárdos beruházási csomagot, egységesülő nyugdíjrendszert, munkavállalói adócsökkentéseket ígér, ahogy foglalkoztatásbarát intézkedéseket és egyszerűsítéseket is a vállalkozóknak. Folytatná az utat tovább a 2016-os munka törvénykönyve által kitaposott úton, és támogatná a vállalati demokratikus döntéshozatal terjedését az uniformizált központi döntéshozatallal szemben. A biztonság terén Macron nem tűnik liberálisnak: 10 000 további rendőrt és csendőrt állítana csatasorba, illetve 15 000 új börtönhelyet építene és többet költene a hadseregre is.

És akkor most tényleg Macron lesz az elnök?

Ha a republikánus kampány nem fullad irracionalitásba, akkor most arról beszélnénk, hogy mire juthat Macron 2022-ben. Így viszont kezdhetünk barátkozni a gondolattal, hogy a fiatalember bizony elnök lehet. Persze politikában és szerelemben a “mindig”, meg a “soha” tiltott szavak, ahogy lassan a “tuti” is.

Maradjunk annyiban, hogy ha ma lenne az elnökválasztás, Macron nyerné. A többi három hét múlva meglátjuk.

(Kiemelt kép forrása: Emmanuel Macron elnöki programja)

Rettentően érdekes Marine Le Pen múlt heti moszkvai látogatása, amelynek során váratlanul maga Vlagyimir Putyin is fogadta őt. A Front Moszkva-barátsága nem kérdéses, ám azt – részben legalábbis – más hazai, francia szereplők tudnák visszafogni, azáltal, hogy megfinanszírozzák a radikálisok kampányait.

Közismert, hogy a Nemzeti Front kifejezetten oroszbarát. A párt számára például komoly problémát nem jelentett a Krím bekebelezése, és a szankciós rezsimnek is véget vetne. Nyilvánvaló, hogy a még mindig relatíve elszigetelt Vlagyimir Putyinnak sem árt, ha egy ennyire baráti francia politikussal mutatkozhat (itt érdemes megjegyezni, hogy bár baráti látogatásnak aligha nevezhető, Putyin május elején Angela Merkellel is találkozik).

A nem elhanyagolható ideológiai barátságon túl azonban érdekesebb, hogy mekkora a hatása a pénznek ebben a jó kapcsolatban. Az sem titok a nagyérdemű előtt, hogy Oroszország egy kisebb, azóta tönkrement bankon keresztül korábban áttételesen finanszírozta is a francia radikális pártot. A finanszírozás befolyásolási lehetőséget is jelent, bár ezt a tényt az FN természetesen nem ismeri el (felmerült az a vád is, hogy az oroszok így köszönik meg az FN Krím-félszigettel kapcsolatos álláspontját).

Akit érdekel, és bírja a nyelvet, annak ajánlom az alábbi a dokumentumfilmet, amely Moszkváig követte titokban és kevésbé titokban Jean-Marie Le Pent – megleste a tárgyalásait, találkozóit. Igen, azt a Jean-Marie Le Pent, aki az idei Marine-kampányba 6 millió eurót tett, amúgy egy nem teljesen átlátható finanszírozási szervezeten keresztül, mivel a végső magánszemély adományozók neve nem feltétlen ismert…

Utóbbi azért lehet érdekes, mert a hírek szerint Le Pen idén politikai okokból nem vállalta az orosz hitelezést. Direktben legalábbis biztos nem – és akkor itt megállok, mert elemzőként nem akarok az összeesküvés-elméletek és a nem bizonyítható vádaskodások terepére lépni.

Az a helyzet, hogy Marine Le Pen ebben a konstellációban akkor se lehetne kevésbé oroszbarát, ha nagyon akarna. Tudjuk, hogy aki fizet, az rendeli a nótát. Márpedig a francia bankok nem igazán hajlandóak finanszírozni a Nemzeti Front kampányait, pedig a párt bőven beleesik abba a támogatottsági sávba, ahol a visszatérítés elég biztosnak tűnik…

A radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon pár hónappal ezelőtt még az igazságosság elve miatt javasolta, hogy segítsék a hazai szereplők forráshoz jutni a radikális pártot, a fenti gondolatmenet viszont egy ennél még súlyosabb érvet is felszínre dobhat.

Hogy tudniillik nemzetbiztonsági kérdés is lehet, hogy a francia bankok finanszíroznak-e Le Pen-kampányokat.

29 March 1967: 50 years ago, Le Redoutable, first French SSBN to ensure the permanence of nuclear deterrence, was launched in the presence of General de Gaulle in France, single autonomous nuclear military power in Europe. Nuclear deterrence is designed to protect people against any aggression of state origin against our vital interests, wherever it may come from and whatever form it may take. Strictly defensive, its use is conceivable only in extreme circumstances of self-defense.

Following the Second World War, France, wants to make nuclear the keystone of the energy and strategic independence of the country. In 1958, the French military nuclear program was formalized by General de Gaulle. By mastering this technology France ensures a place alongside the American and Soviet superpowers. In the 1960s, it was decided to equip the navy with a nuclear launching submarine. On March 29, 1967, Le Redoutable was launched ..

A step is taken. But that activity still to be deployed before the presentation to the tests planned for 1969! The outer shells and thick shells are finished, but the access chambers, flaps of the torpedo tubes, the hydroreactors intended to stabilize the SNLE during the firing of the missiles must be mounted and the breach of the machined reactor compartment.

The gateway, the platforms and the incorporated boxes are installed at 90%. But the partitions are installed only 70% and the carlingages, the crossings of hull, the definitive ballasting to 35%. As for the sailing shelter with its ailerons, too high, it can not be mounted before the launch. For the propulsion, tank, exchangers and pressurizers were embarked, the primary circuit was tried, but clutch, turbo-reducer group, condensers and cradles of the turbo-generator group are being lineed. The main cable layers have been fitted, but the circuit-breaker cabinets are just embedded.

This launch seems modest at a time when the US nuclear submarine fleet is hosting its 41st SSBN and the Soviet fleet already has twenty such units. But with the completion in May of the construction of the Pierrelatte isotope separation plant, which is essential for the enriched uranium of the reactors, and the continuation of the experiments to reach the H-bomb, a major step is taken. "An additional and costly illustration of a ruinous, dangerous and inefficient military policy", according to L'Humanité, or "a capital day for our navy, our defense and, hence, our independence", according to General Le Redoutable does not leave indifferent.

Source

Tag: SSBNLe RedoutableFrance

Az Elabe éjjeli mérése szerint a megkérdezettek mintegy harmada Emmanuel Macront találta a leginkább meggyőzőnek az első elnöki vitában. Vagyis hozta, amit kellett, nem vesztett. De Le Pen is elégedett lehet.

Önmagában hatalmas a jelentősége, hogy Marine Le Pen ezúttal ott lehetett egy elnöki vitában, mert ez a normalizálódás jele, szimbóluma. Tetszik, nem tetszik, az FN is olyan párt lett ezzel, mint a többi: program alapján vitatandó.

Bár a megkérdezettek szerint nem  ő volt a legmeggyőzőbb, Le Pen önmagában annak is örülhet, hogy támadták. Ezzel a politikai vita centrumába kerültek az elvei, vagyis mindenkinek viszonyulnia kell hozzájuk.

És Emmanuel Macron is szívességet tett neki azzal, hogy kiemelten támadta, hiszen ezzel a vezető esélyes szintjére emelte. Majdnem ott is van.

Az első nemzeti vitáján tehát Le Pen egy lépést tett az elnökség felé. Akkor is, ha idén nem ér oda. Bár a vitát Macron nyerte, Le Pen győzött.

Erről beszéltem ma reggeli elemzésemben az M1-en is – a videót majd osztom Facebookon!

Sokszor mondtam és leírtam, hogy François Fillonnak vége. Önmagában is érdemi politikai teljesítmény, hogy Fillon egyelőre meghazudtolta ezt a politikai racionalitást. Az pedig még inkább az, hogy Fillon még mindig lőtávon belül van Macronnal szemben, azaz mégcsak nem is ásta el magát teljesen.

Persze egy ekkora botránnyal a nyakában így is bajban van, de nem nullázódott le a végtelenségig. (Hogy erkölcsileg igen, az más tészta.) Az az öt-hat pont viszont, ami hiányzik, hozható, ha valaki (értsd Le Pen vagy Macron) hibázik, vagy lekerülnek a napirendről a korrupciós ügyek (na, egyelőre erről nincs szó). 

Ugyanis a napokban nyilvánosságra került, hogy egyes, miniszteri tisztséget betöltő képviselők anno képviselőként egyenesen a tini (!) lányaikat foglalkoztatták, így a korrupciós ügyek napirendről lekerülése egyelőre nincsen napirenden. Menet közben ez a miniszter is megbukott, igaz, a kampányban ez már kisebb hírnek számít, olyan sok az “ügy”.

Mégis, ne menjünk el amellett, hogy Fillon képes volt a politikailag irracionális lépést, vagyis a maradását ráerőltetni a saját pártjára, ami nem kis politikai teljesítmény – tartalmától függetlenül.

Vagyis joggal merül fel a kérdés, hogy hol tévedtem, miért nem láttam előre ezt a fejleményt, miért gondoltam azt, hogy nagyobb a valószínűsége annak, hogy a republikánusok racionálisak lesznek, és megszabadulnak vesztésre álló elnökjelölt-jelöltjüktől.

Először is, a politikai elemző a legtöbbször azt feltételezi, hogy a politikusok racionális lények, és nagyon nehezen kezd bármit is olyan helyzettel, amikor nem.

Persze azt gondoltam, hogy Alain Juppé csak kéreti magát, azt feltételeztem, ha könyörögnek neki, vállalja. Ha így is volt, Fillon azzal a bizonyos nagygyűléssel keresztülhúzta a számításait.

Másodszor Fillonéknak vannak állítólag bizonyos big data mérései, amelyek azt mutatják, hogy Fillonnak van esélye a második fordulóba jutásra és a győzelemre (ebben annyi igazság távolról is lehet, hogy Macron szavazóbázisa volatilisebb, mint amilyennek tűnik, de ez a mozgalma újdonsága okán nem is meglepő). Tény, hogy ha az öt-hét pontra álló Macront sikerül megközelíteni, akkor tényleg van esély, csakhogy ahhoz az kéne, hogy lekerüljenek a korrupciós ügyek a napirendről, és ne arról cikkezzenek a lapok, hogy Fillon a kommunikációs tanácsadójával sms-ezett (!) a hétfői vita alatt.

Harmadszor, François Fillon hosszútávfutó, és amíg erőből le nem szedik, marad. Ez 2012-ben is így volt, az előválasztás során is így volt. És bár 2012-ben elvesztette a pártot, az előválasztás bejött neki. Joggal gondolhatja, hogy ha nem teljesen esélytelen, akkor nem adja fel élete álmát, mert akkor élete végéig bánná, hogy “mi lett volna ha”.

Így is lehet, hogy veszíteni fog, de legalább ez a kétely nem mardossa majd. Lesz más baja, bőven, ami foglalkoztathatja. Például a bíróság.

Mivel megvan a végleges jelöltek névsora, ma este először sor kerül egy elnökválasztási – azaz éles – vitára a TF1 és az LCI csatornák rendezésében. Juhúúú!

21 órától az öt legerősebb jelölt csap össze minimum (!) 2 óra 30 percen keresztül: Fillon, Macron, Le Pen, Hamon és Mélenchon a résztvevők (most nem kezdek legott rinyálni, hogy de jó lenne Magyarországon is két és fél órás vitákat látni a pártvezetők, pártelnökök és miniszterelnök-jelöltek között, és mennyire izgalmas lenne – éppenséggel nagyon jót tenne a magyar politika színvonalának, de zárójel bezárva).

A forgatókönyv a szokásos: az első forduló győztesének tűnő jelölteknek, Marine Le Pennek és Emmanuel Macronnak tartani kell magukat, elég, ha nem veszítenek. De az a minimum kötelező kör számukra, és nem lehetnek látványosan gyengék a többiekhez képest, különben lendületbe jöhet valaki más.

A többieknek viszont csipkedniük kell magukat az erősödéshez (persze ha valakinek az a stratégiája, hogy pártelnök akar lenni, akkor elég, ha a bázishoz szól, de ezt majd meglátjuk).

François Fillonnak és Benoît Hamonnak van gyakorlata a hosszú menetelésekben, nyertek már úgy előválasztást, hogy vesztesként indultak, így izgalmas lesz figyelni, hogy mit főztek ki a stratégáik. Különösen Fillon lesz érdekes, hiszen ő ennek a választásnak az antisztárja: támadják-e az ügyeivel? Visszatámad-e Le Pen ügyeivel? És ha már itt tartunk, a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon és Le Pen egymásra találnak-e bizonyos kérdésekben?

2002-ben elmaradt az elnökválasztási vita, úgyhogy Marine Le Pen jelenléte mellett azért ne menjünk el csak úgy. Ezúttal ott lesz egy Le Pen. És vezető jelöltként lesz ott.

Én ezen tényezők szellemében figyelem ma este a vitát, igyekszem közvetíteni is a gondolataimat (már ha lesznek értelmesek, ezen a késői órán ) a Facebookon és a Twitteren. Szóval ha valakinek kedve támad, ott találkozunk!

Még csak március eleje van, de a sok “ügy” miatt lassan eldől, hogy mi lesz az év szava Franciaországban.

És ez nem más, mint tadam!: a déontologie. Ami szakmai etikát, vagy valami hasonlót jelent (állítólag magyarul is létezik a deontológia szó, de csokit kap, aki nem orvos vagy jogász, és találkozott már vele).

Ez csak onnan jutott eszembe, hogy François Fillon többezer eurós öltönyöket kapott egy tehetős “baráttól”, ami egy politikus esetében felvet etikai kérdéseket (vizsgálják is). Például, hogy a tehetős barát mit kért és kér cserébe…

Fillon szerint az van, hogy kapott öltönyöket, és “na és?’.

Szerintetek?

Kedves Olvasóim!

Kérem, nézzék el nekem, hogy kissé "eltűntem", de az elmúlt időszak mind a doktori program, mind pedig az előadások és publikációk tekintetében komoly terheket rótt rám. A következő időszakban majd pótolom mindazokat a szerepléseket és írásokat, amelyek kimaradtak a blogból.

Nemrég jelent meg legújabb írásom a The Fletcher Forum of World Affairs hasábjain, amelyben azt elemzem, hogy Donald Trump elnök külpolitikai nézetei jelentős hasonlóságot mutatnak a nemzetközi kapcsolatok tudományának ún. neorealista iskolája javaslataival. Ezen a linken érhető el:

http://www.fletcherforum.org/home/2017/3/4/neorealist-trump-a-new-grand-strategy

Üdvözlöm Önöket ismét az Atlantista blogon, köszönöm, hogy kitartanak mellettem. Jó olvasást kívánok!

Tisztelettel:
dr. Fehér Zoltán

Kedves Olvasóim!

Kérem, nézzék el nekem, hogy kissé "eltűntem", de az elmúlt időszak mind a doktori program, mind pedig az előadások és publikációk tekintetében komoly terheket rótt rám. A következő időszakban majd pótolom mindazokat a szerepléseket és írásokat, amelyek kimaradtak a blogból.

Nemrég jelent meg legújabb írásom a The Fletcher Forum of World Affairs hasábjain, amelyben azt elemzem, hogy Donald Trump elnök külpolitikai nézetei jelentős hasonlóságot mutatnak a nemzetközi kapcsolatok tudományának ún. neorealista iskolája javaslataival. Ezen a linken érhető el:

http://www.fletcherforum.org/home/2017/3/4/neorealist-trump-a-new-grand-strategy

Üdvözlöm Önöket ismét az Atlantista blogon, köszönöm, hogy kitartanak mellettem. Jó olvasást kívánok!

Tisztelettel:
dr. Fehér Zoltán

Olvasom, hogy a Karc FM-en halálkomolyan kibeszéltek egy szatirikus mémet, amely az ELTE most induló társadalmi nemek tudománya szakát parodizálja. A műsorvezető és betelefonálója a poén alapján megegyeztek, milyen szörnyű, hogy terroristák oktathatnak Pázmány Péter egyetemén, és milyen végtelenül felháborító a Kovácsné Szabados Gyula (!) által tartott Nemváltás házilag című tantárgy… Néhány héttel ezelőtt hasonló csapdába sétált bele egy algériai lap is: egy az egyben elhitte a “francia Hírcsárda” egy poénját.

Az El Hayat nevű algériai újság ugyanis címlapon (!) ismertette a Le Gorafi nevű szatirikus francia oldal (a “francia Hírcsárda”) elképesztő “hírét”, miszerint Marine Le Pen – az amerikai elnök ötletét átvéve – falat emelne Franciaország körül, és az árát Algériával fizettetné ki.

Természetesen a Franciaország körül épülő fal híre éppen úgy nem volt igaz, ahogy az ELTÉ-n tanító terrorista híre sem az.

Első körben mondhatnám, ilyen az, amikor az ember humorérzék nélkül olvas politikai humort, meg amikor túl komolyan veszi saját magát (mindig gyanús, ha valaki túl komolyan veszi magát, meg ha nincs humorérzéke – az ilyen ember más aljasságokra is képes… ).

De nem szabad ezt ennyivel elintézni. Lássuk be, a humorérzék és a politikai érzék különleges adomány, nem mindenkinek jutott belőle elég. Mit tehet tehát a politikai viccek, s bizony-bizony az igazi álhírek ellen az, akinek a Jóisten kevesebbet adományozott ezekből?

Kiindulópontként érdemes megnézni, hogy ki publikálja az adott “információt”. Ha egy blog, vagy egy kisebb oldal, akkor nyilván kevésbé bízom benne, mint egy nagy szerkesztőséggel és kutatók hadával dolgozó lapban (és igen, ezt bloggerként mondom, úgyhogy nekem elhihetitek). Ezen a ponton nem árt felismerni, hogy a Hírcsárda egy álhír-portál, és nem rohanni helyreigazítást kérni…

A keringő mémek és netes őrületek kapcsán is érdemes tenni egy plusz kört, azaz egy Google-kereséssel utánajárni, hogy az adott hírt vajon hozza-e komoly lap vagy hírügynökség, és ha igen, akkor vélemény- vagy hírcikkben? Nem mindegy – hírcikknek természetesen mindig jobban hiszünk, mint véleménycikknek.

A szabály alapvetően egyszerű: ha az ember talál valamit, akkor megnézi, hol találta, és fut egy gyors kört máshol is. Fél perces gyakorlat, két egyszerű lépés. Ezzel az egyszerű kétlépéses taktikával a hülyeség jelentős része kiszűrhető.

Marad csupán az a hülyeségkupac, amely komolyabb lapokban jelenik meg, és a fentiek szerint is átcsúszik a szűrőn (egy teljes szerkesztőség szűrőjén is!).

Ezért újságolvasás közben alapvetően nem árt azon agyalni, hogy az adott információt ki mondja-írja – és feltenni a kérdést, hogy miért írja-mondja. Ahol ez a kérdést nem lehet feltenni, ott azon érdemes morfondírozni, hogy az adott esemény kinek az érdeke. Az írásnak és a beszédnek általában oka van, az értelmesebbje nem véletlen csinálja, és a legtöbb politikai eseményről elmondható, hogy az valakinek jó.

A “miért?” az a kérdés, amelyet 4-5 éves korunk körül kinevelnek belőlünk (“csak”, “mert azt mondtam”, “mert én vagyok az anyád”, “mert ez mindig így volt”), és jól el is felejtjük használni. Használjuk!

És még ez utóbbi – már bonyolultabb, de annál hasznosabb – gyakorlat sem garantálja, hogy az ember időnként “nem kap be” gyanútlanul egy-egy hülyeséget, vagy április elsejei poént. Bevallom, számomra az április 1. különösen veszélyes, valami idiótaságot nagyjából minden évben elhiszek – egy röpke pillanatra. És ez minden évben egy kiváló alkalom arra, hogy egy jót nevessek magamon… :).

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

European Commission head Jean-Claude Juncker called for a common EU defence headquarters in September after the Brexit vote, resurrecting an idea that had circulated in the EU for years. Today, the European Union has approved plans for a military headquarters to coordinate overseas security operation, foreign and defence ministers of the 28 member states (Britain having long opposed it) "unanimously" backed the project.

The new MPCC (Military Planning Conduct and Capability facility) will command the EU's non-executive military missions. The facility will initially run three operations - civil-military training missions in Mali, the Central African Republic and Somalia - which do not involve the use of force, other than in self-defence. The MPCC will initially have a small staff of around 30 and come under the EU's existing military structures.

But top EU officials, including Ms Mogherini, have had to repeatedly issue reassurances that the bloc is not going to undercut NATO as the primary defence for Europe. Besides Britain, many of the former Communist states of eastern Europe such as Poland and Hungary have argued consistently that NATO must come first, given the need for US support in facing a more assertive Russia.

The EU has also mounted Operation Sophia in the central Mediterranean, which can use force to stop migrant smugglers, and Operation Atalanta, part of international antipiracy forces off the Horn of Africa, these executive operations have their own command centres which will remain separate.

Tag: MPCCMogheriniCSDP

Amikor ott vagy életed álmának kapujában, nehéz feladni az álmot a közösség érdekében. Hát még ha a közösség nem is tud megszabadulni tőled…

A republikánusok hétfő este kiálltak François Fillon jelöltsége mellett, pedig Fillon jelöltsége inkább garancia a vereségre, mint a győzelemre, azaz politikailag nem racionális (a mérések szerint Alain Juppé akár meg is nyerhetné az elnökválasztást, ha indulna, és szerintem azért utasítja el ilyen hevesen a jelöltséget, hogy könyörögjenek neki, és az a helyzet, hogy a racionális most az lenne, ha a republikánusok ezt most meg is tennék).

A racionális lépést viszont csak Fillon maga indíthatná el, a párttársai nem tudják visszalépésre kényszeríteni, és azzal sem segítenének, ha kiállnának mögüle, mert annak ellenére is elindulna, és trumposítaná, lepenizálná a kampányát, vagyis “az elit” ellen érvelne, rombolva a teljes politikai elit tekintélyét. Így egyelőre, akármennyire irracionális is, nincs B-forgatókönyv.

Ez a politikai elemzés egyik korlátja: a racionalitás a kerete, a politikai irracionalitást nagyon nehezen ragadja meg. Most Fillon leszedése lenne a racionális, mégsem ez történik, és mégis, mindenki azt kérdezi az elemzőtől, hogy miért?

Amit most látunk, az csak pszichológiailag elemezhető. A magyarázat nem politikai, hanem minden bizonnyal pszichológiai. Fillon ott áll az álma kapujában és nem tud róla lemondani, reméli, hogy megismétlődik az előválasztási csoda: hgoy surranópályán nyerhet. A közösségnek pedig nincsenek eszközei, hogy érvényesítsék a közösségi érdeket Fillon személyes reményeivel és az átala okozott károkkal szemben.

A politika elemzéséhez a nagy igazság is hozzátartozik, amikor a politika irracionális, amikor a felelőtlenség elképesztő méreteket ölt, akkor keresd az egót!

Ha így megy tovább, François Fillon bukása gyorsabb lesz, mint azt előzetesen gondoltam: már bizalmi kampányemberek ugrálnak a süllyedő hajóról, gyakorlatilag színre lépett Alain Juppé, és Fillon is mintha készítené elő a visszalépését.

A süllyedő hajóról ugrálás folytatódik, ez talán a legkevésbé új – bár amikor kampányszóvivők és kampánymenedzserek ugrálnak, az nem elhanyagolható. 

Fillon megmaradt környezete a hírek során lassan úgy gondolkodik, hogy a politikai ellenfelekkel, meg a  “bírókkal” a jelölt csak-csak elbír, de a republikánus párt lázadásával már nem tud megbírkózni. Meglebegtették, hogy ha a vasárnapi Fillon-demonstráció nem lesz igazi erődemonstráció, akkor Fillon a hét elején bejelenti a visszalépését. 

Hogy mennyire felgyorsultak a dolgok, arra más jelek is utalnak. Az előválasztáson második helyezett Alain Juppé állítólag már felhatalmazást is adott a környezetének, hogy megkezdjék a tapogatózást a “beugrás” dolgában. Nicolas Sarkozy, a másik nagy ellenfél és az előválasztás harmadik helyezettje sajtóhírek szerint szintén nem zárja ki, hogy kiálljon Fillon mögül, bár nem is akarja direktben megtenni – úgy hírlik, csak Juppé jelére, kéznyújtására vár (Sarkozy hívei fontos és erős csoportot képeznek még mindig a párton belül, a volt elnök tekintélye korábban betöltött pozíciója okán megkérdőjelezhetetlen, bár az azért túlzás, hogy Sarkozy valamiféle árnyék-pártvezér lenne).

Vagyis beindult a folyamat, amelyről korábban beszéltem. Itt vannak a jelek: Fillon már gyakorlatilag egyedül, a többiek pedig már azon gondolkoznak, hogy hogy lehet őt lecserélni, és kire. Egy pénteki mérés szerint utóbbi a legkevésbé kérdés, ha ugyanis Juppé beindulna, akár az első fordulót is megnyerhetné, Le Pent pedig a harmadik helyre szoríthatná (és mondogattam, hogy Macron lendületben, Le Pen elé állhat, itt ez most meg is történt). A komolyabb kérdés. hogy pártjogilag és pénzügyileg hogy lenne a csere megoldható – ehhez igazából az kellene, hogy Fillon bedobja a törülközőt, és a többiek ott álljanak valaki más mögött.

A radikális melegházasság-ellenes mozgalom és maradékai támogatásával létrejövő vasárnapi gyűlés – mely önmagában is megosztja a pártot, állítólag Sarkozy-nek sem tetszik – ezért döntő jelentőségű lesz.

Objektíve most már az lenne a jó a republikánus pártnak, ha vasárnap nem lennének túl sokan, és a Fillon-kampány erre hivatkozva bedobhatná a törülközőt. Fillon már az akadálya a republikánus győzelemnek, nem az elősegítője – ha ezt felismeri, nem is viszi túlzásba a mobilizációt. Az 500 szükséges jelölést már összegyűjtő Fillon visszalépése nélkül most már nincs B-terv, tartják a republikánusok, mert annyira “radikalizálódott” a Fillon-bázis, hogy ha a jelölt nem szólít fel a B-terv támogatására, akkor széthullik a kampány.

The Swedish government has decided to reintroduce military conscription, abolished in 2010. It means that 4,000 men and women will be called up for service from 1 January 2018, selected from about 13,000 young people born in 1999, who will be asked to undergo a military assessment. The 13,000 who undergo the military tests will be a mixture of volunteers and conscripts. The Swedish recruitment system will be modelled on Norway's. In September, a Swedish garrison was restored to Gotland, a big island lying between the Swedish mainland and the three ex-Soviet Baltic states.

The return to conscription was prompted by the security change in the neighbourhood, Russian "illegal" annexation of Crimea[in 2014, the conflict in Ukraine and the increased military activity in the area. Russian menace pushes Sweden towards NATO, Swedish officials say Russian military aircraft frequently infringe Swedish airspace. 70% of the Swedish parliament is behind the decision to strengthen the military and co-operation with the countries around. The closest co-operation is with Finland, she added. Sweden and Finland are not in NATO, but co-operate closely with the alliance. Their Nordic neighbours Norway and Denmark are in NATO. Sweden has about 52,000 full-time military personnel - 20,000 of them permanent staff and most of the others Home Guard members.

Which other European countries have conscription?
Most of the 28 EU member states abolished military conscription. France and the UK - the main pillars of NATO defence in Western Europe - made their armed forces fully professional (France in 2001, the UK in 1963). Germany suspended conscription in 2011, but provision for it remains in the constitution. There is a debate now about reintroducing some form of national service.
Turkey has the second-largest armed forces in NATO, after the US military. Turkey has conscription for all men over the age of 20. They must serve between six and 15 months.
Greece has compulsory military service (9 months) for men from the age of 19. Cyprus - a longstanding source of Greek-Turkish tension - also has conscription.
Denmark, Norway and Finland have limited conscription, but their forces are overwhelmingly professional. Estonia and Lithuania - small Baltic states wary of Russian moves near their borders - have similar recruitment policies.
Switzerland operates a militia system, whereby men have to serve periods in the armed forces from 19 to 34 years of age, and keep their equipment at home.
In Russia all men aged 18-27 have to spend a year in the armed forces and Ukraine brought back conscription in 2014, when tensions with Russia escalated.

Which other East or Nord European countries, near to Russia or Ukraine, will also choice the same u-turn like Sweden?

Source : BBC.com

Tag: Military conscriptionSwedenNATO

A François Fillon ellen március 15-én meginduló eljárás előhozta a süllyedő hajó-effektust. Bruno Le Maire, az UDI és sokan mások ezekben a percekben azt mondják, itt a határ, kiszállnak a Fillon-kampányból. Pedig ez valójában csak erkölcsi határ: Fillonnak megvannak a szükséges támogató aláírásai (500 kell, választott tisztviselőktől országszerte). Ha indulni akar, indul. Itt tehát már mindenki csak a saját bőrét mentheti és láthatóan menti is…

François Fillon bázisa relatíve stabil volt eddig, a feleség-botrány kitörése után ráadásul sikerült is a republikánus bázis nagy részét összefogni és megmenteni, nyilván nem függetlenül attól az összeesküvés-elméletektől sem mentes áldozati póztól, melyben Fillon tetszeleg (bár én is tudom, attól, hogy valaki paranoid, még nem biztos, hogy nem üldözik).

A kérdés az, hogy a tegnap megindult kilépések és elhatárolódások megindítanak-e egy újabb lefelé tartó trendet, pontosabban fogalmazva egy méginkább lefelé tartó trendet (Emmanuel Macron a Bayrou-támogatás megszerzése után elhúzott Fillontól és közelíti Marine Le Pen támogatottságát az első fordulóban, ami a Fillon-tábornak önmagában is rossz hír).

Pénzügyi és politikai okokból nem hiszem, hogy a republikánus kampány menthető lenne. Szigorúan véve jogi lehetőség se nagyon van Fillon “levételére”, hiszen az ártatlanság vélelme őt is megilleti (bár a vizsgálóbírók gyors döntése az eljárásról azt sugallja, hogy bőven van matéria a kezükben…). 

Bonyolíthatja a dolgot, hogy Fillon élő egyenes adásban mondta ki, ha eljárást indítanak ellene, akkor eláll a jelöltségtől. Nem teszi meg, tehát egy dolog biztos: ezt a szavát nem tartja be és ezzel támadható. Erre lehet hivatkozni és hivatkoznak is. Már látom a kampányfilmeket…

Egy ilyen helyzetben az egyszeri republikánus politikus vagy a) a hallgatás és a Fillon-bukás következményeinek vállalása mellett, vagy b) a saját mandátum, tekintély, erkölcsi tartás megőrzése mellett dönthet. Nyilván mindenki lázasan felméri a választókörzete hangulatát, és aki azt érzi, hogy jobb elhatárolódni, az elhatárolódik. Aki úgy érzi, hogy Fillont támogatja a körzete, az meg marad a hajón.

Nem zárom ki, hogy átbillen a mérleg, lesz kritikus tömeg, és a pénzügyi, politikai kockázat ellenére leveszik Fillont, mondván, úgyis bukunk, de legalább kezdjük újra tiszta lappal. 

Ennek lesznek előjelei: például egyre többen könyörögnek Alain Juppének, hogy vállalja, vagy egyre többen beszélnek arról, mennyit veszítene pénzben a republikánus párt új jelölés esetén. Vagyis amikor már nem Fillon személye, hanem az utódlás módja a téma, akkor lesz igazán közel a vég.

On March 1 st EUCAP Nestor, the European Union Maritime Capacity Building Mission to Somalia, will be renamed “EUCAP Somalia”, the EU Capacity Building Mission in Somalia.
A Council decision published on December 12th 2016 in the Official Journal of the European Union, states in article 1, EUCAP Somalia has been established as a Capacity Building Mission in Somalia.

The operational “switch-over” to the new Mission’s name is now taking place.
For the occasion, a redesign of the Mission's Website has been launched under www.eucap-som.eu . All past content from www.eucap-nestor.eu has been migrated and will be accessible on the new site.

EUCAP Somalia operates under a new, broadened civilian maritime security mandate. With an active presence in Mogadishu, Hargeisa (Somaliland) and Garowe (Puntland), EUCAP Somalia works to strengthen Somali capacity to ensure maritime security, carry out fisheries inspection and enforcement, ensure maritime search and rescue, counter smuggling, fight piracy and police the coastal zone on land and at sea.

Source

Tag: EUCAP SomaliaEUCAP Nestor