Feed aggregator

/ Région parisienne, Serbie

/ Région parisienne, Serbie

39 métropoles africaines, sur 209 recensées à travers le monde, figurent dans le 22e rapport Mercer, publié mercredi, sur le coût de la vie des expatriés dans le monde. Luanda, qui faisait figure de ville la plus coûteuse depuis 2013, se fait doubler par Hong Kong.

Cet article [Infographie] Les villes africaines parmi les métropoles les plus chères pour les expatriés est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.

(B2) Pour la politique de défense européenne, la PSDC, paradoxalement le Brexit est sinon une « bonne nouvelle ». Certains des sujets « bloqués » jusqu'ici par les Britanniques vont pouvoir être remis sur la table, sans craindre de provoquer une "ire" britannique. Mais tout dépendra de la volonté des pays fondateurs essentiellement. Ce sera […]

Russian President Vladimir Putin has commented on the results of the referendum in the UK, where the majority voted to leave the European Union. According to Putin, such a turn of events has become possible because of the high concentration of power in EU structures and the erosion of national borders

Suite aux résultats du référendum britannique, nous vous proposons de relire l’article de Vivien Pertusot, « Brexit : les risques du référendum » publié dans Politique étrangère (n°1/2016), ainsi que le dossier « Le Royaume-Uni et l’Europe : in or out ? » publié dans Politique étrangère (n°1/2015).

« À l’évocation de la relation entre l’Union européenne et le Royaume-Uni, le titre de l’ouvrage de Stephen George Awkward partner (« partenaire embarrassant ») vient à l’esprit. Cette relation est le fruit d’une incompréhension entretenue, désormais bien ancrée et jamais réellement combattue au Royaume-Uni. Pourtant, elle recouvre une complexité que l’on ne peut occulter. Les Britanniques restent moteurs sur certains dossiers européens, dont le marché intérieur et le développement. Ils sont un utile mouton noir derrière lequel se cacher. Par ailleurs, la marginalisation croissante du pays n’est pas imputable à Londres seul. Ses partenaires européens se sont progressivement désintéressés du Royaume-Uni et se sont accordés sur une série de mécanismes intégrationnistes dont il ne fait pas partie.

C’est dans ce contexte peu lisible de l’étranger que va se tenir le référendum. Le Premier ministre britannique David Cameron a promis de le tenir avant la fin de l’année 2017. À l’heure où ces lignes sont écrites, les contours d’un accord se dessinent dans les négociations menées entre les 27 états membres et Londres ainsi donc que la tenue prochaine du vote.

Le débat britannique sur le Brexit et le référendum à venir incitent à s’interroger sur quatre risques. Le premier est la possibilité bien réelle d’une une sortie du Royaume-Uni de l’Union européenne. Le deuxième est lié au fait que le résultat du référendum ne marquera pas la fin du débat outre-Manche sur l’UE, et pourrait même engendrer un climat politique chaotique. Le troisième renvoie à la cohésion de plus en plus fragile du Royaume-Uni. Enfin, le quatrième risque touche à l’attitude du reste de l’Union qui, trop pressée d’en finir avec cet épisode, pourrait ne pas justement mesurer les conséquences du maintien, ou la sortie, du Royaume-Uni.

Le Brexit est possible

La réélection de David Cameron, et surtout la majorité absolue obtenue par le parti conservateur aux Communes, ont rendu inévitable la tenue d’un référendum sur l’appartenance du Royaume-Uni à l’Union européenne. La question posée est désormais connue : Le Royaume-Uni doit-il rester membre de l’Union européenne ou quitter l’Union européenne ? »

Lire la suite de l’article en intégralité sur Cairn.info.

* * *

Lire également les articles du dossier « Le Royaume-Uni et l’Europe : in or out ? » :

• Alain Lamassoure, « Europe : le cas du patient anglais » (disponible en intégralité)
• Philippe Moreau Defarges, « Et si l’Europe, libérée de la perfide Albion, perdait la boussole ? »

S’abonner à Politique étrangère.

 

I was recently advising a start-up offering job opportunities to individuals willing to relocate across the world. In one case, a Dutch chef working in a hotel in the Caribbean signed a contract with a new hotel chain in Georgia. Mobility is the key word in today’s labour market, but it doesn’t solve all the problems.

In my country, Greece, the CEO of a large multinational corporation will still find it hard to recruit for an entry-level position while at the same time youth unemployment rates are over 50%. Such peculiar observations are traditionally seen as a problem, but are now being taken by some as an opportunity. People often talk about ‘brain drain’ killing Europe’s best, while others, like the founders of the start-up I have been advising, see it as more of an opportunity, describing the phenomenon instead as ‘brain circulation’.

Ever since its establishment in 1997, the European Employment Strategy (EES) has been trying to set common objectives and goals regarding employment policies in order to make life easier for jobseekers. A lot has been achieved, including a fight against the number of administrative barriers within member states that often prevented the free movement of workers in the EU. People today find it much easier to look for a job abroad than before, and are also given indirect opportunities to kick-start their career in a foreign country through study programmes like Erasmus and Leonardo, which guide them into different cities.

All of this is good provided you actually secure a job at the end of the programme; otherwise you’re doomed to the eternal search many are still faced with. Here in Greece, when someone graduates as a chemical engineer, he or she has a couple of years of grace to find decent work. If the graduate doesn’t find work immediately, they will most likely end up supporting their family by working in a completely irrelevant sector – it wouldn’t be unusual for such a person to become a bartender on a Greek island. Even worse, they may have to continue in this job for long enough that when the right opportunity finally arises, there is nothing to boost their candidacy besides a well-framed, and now slightly dusty, degree. That, in practice, is driving people out of the market, making little to no use of the investment that they themselves, their families and their countries put into educating them.

“People often talk about ‘brain drain’ killing Europe’s best, while others see it as more of an opportunity”

But this description of the problem is a picture only in black and white, and is probably unfair and certainly lacks imagination. We need at the very least to add some grey – policies that will bridge the gap between the unemployed and the employed, not just matching the unemployed with whatever jobs are available at any given time.

My answer to the problem is the launch of a massive programme for paid, enterprise-based internships within the EU. I am an advocate of using paid internships, for what should be their primary role, to bring new talent into a company, not as a way of finding cheap labour. Internships can also be used by candidates to explore a number of potential job markets besides those in closest proximity to either their location or field of study. Traditionally, only a few sectors asked for student internships such as medicine, the law and sometimes accounting. All other sectors are more or less left without an established internship culture.

Companies are very selective, and once they pick someone they tend to stick with their investment. A good enough candidate working as an intern has considerably more chance of staying on to work for the company as opposed to an unknown competitor for the permanent position from outside. This is not a theoretical remark but a practical observation. The institution I work for, The Hellenic Initiative, has been one of the main sponsors of such a programme in Greece called ‘Regeneration’.

“An intern has considerably more chance of staying on to work for the company as opposed to an unknown competitor”

The programme, launched a couple of years ago, has so far had an overwhelmingly positive response from the participating companies, and the number of applications received and placements offered has nearly doubled since launch. Even with the dire macroeconomic factors surrounding Greece today, participating companies were asked to pay their interns the minimum wage for six months, and in return we guaranteed after a tough selection and training process to assign them the best fits for their vacancies. This small-scale experiment had a 78% success rate when it came to interns getting their contracts renewed and being hired as full-time employees.

I am sure that many can think of different alternatives to this idea, like for example having students involved in such programmes as part of their course and not waiting until after they graduate to gain work experience. But the main idea remains quite simple and is easy to implement. We need to bridge the gap between what universities offer and what companies need, and a good way of doing so is to spend as much time as possible in both worlds.

The post Rescuing a lost generation of graduates appeared first on Europe’s World.

A nyári hónapokban több hűsítő hatású gyógy- és fűszernövénnyel, továbbá számos táplálékunkkal egyenlíthetjük ki, vagyis csökkenthetjük a száraz és meleghatást, megteremtve ezzel a jobb közérzetet, elejét véve az egészségromlásnak, betegségnek.

Íme a legjobb hűsítő hatású növények:

A Hagyományos Kínai Orvoslás (rövidítve HKO) filozófiájának egyik alapja a yin-yang elv, mely egyben azt is jelenti, hogy minden kifejezhető jinként vagy jangként, valamint a yin és yang egymásnak ellentétpárjaiként csak együtt, egymással alkotnak egészet, és ez komoly tény a gyógyításban is.

A jin és jang elve szerint a meleg nyár, a száraz időjárás jang állapot, ezért a jint (hűvös, nedves, stb.) kell erősíteni. Ennek többféle módja van, melyből Benke Rita, a Harmónia Gyógyászati Centrum természetgyógyász és életmód szakértőjének segítségével most a nyári kánikulában történő egészséges táplálkozást és a bőséges folyadékpótlást ragadtuk ki.

A HKO a yin-yang elvre alapozva az élelmiszereket különböző csoportokba sorolja aszerint, hogy melegítő vagy hűtő hatást fejtenek ki (a jin vagy a jang energiákat támogatják-e), milyen az ízük és mely energiapályákra hatnak elsősorban. Így megkülönböztetnek forró, meleg, semleges, hűsítő és hideg táplálékot.

Fűszernövényként és gyógynövényként is talán a legismertebb a borsmenta (Mentha piperita) vagy Borsosmenta, melynek számos rokona is ismert, mint a fodormenta, macskamenta. A borsmentát különféle emésztőszervi panaszok enyhítésére önmagában és teakeverékekben is használhatjuk, alkalmas gyomor-, epe- és bélbántalmak, továbbá felfúvódás esetén, de menstruációs görcsoldó, és híres hűsítő ital teaként, mivel a hidegérzékelő idegsejtekre hat.

Ezt a tulajdonságát használják ki egyes mozgásszervi betegségek elleni kenőcsök, krémek összetevőjeként is, amikor a terület gyulladásos állapotot mutat. Kámforral együtt például kellemesen csökkenti a lobot az adott területen, kellemes közérzetet váltva ki ezzel. Hűsítőnek készíthetjük citrommal, valamilyen természetes édesítővel, jéggel és máris kész az alkoholmentes Mojito koktél. A mediterrán országokban, főleg az arab vidékeken közismert a nyári forróságban a forró mentatea, amit olykor pár szem hámozott mandulával vagy fenyőmaggal is gazdagítanak. Fűszerként gyümölcsételekbe, mártásokba használatos leginkább. De gyümölcslevesbe is beletehetjük fűszerként. Illóolajával csökkenthető a fejfájást, ha a problémás területet bemasszírozzuk vele, felfrissíti a lankadó figyelmet, ha a csuklóra, vagy papír zsebkendőre cseppentünk egy keveset, és szagolgatjuk.

Szintén az arab országokban kínálják frissítőként a forró, pikáns ízű hibiszkuszteát (Hibiscus rosa-sinensis). Modern világunkban a legfontosabb gyógyhatása egyebek mellett, hogy csökkenti a magas vérnyomást, az pedig már közismert tény, hogy ezzel elejét vehetjük olyan súlyos betegségeknek, mint a szívroham vagy az agyvérzés. Legalább ilyen fontos, hogy antioxidáns hatásának köszönhetően megköti a szabadgyököket, így akár a rákos betegségek ellen is harcolhatunk vele.

Kihagyhatatlan a citromfű (Melissa officinalis) a hűsítő gyógy- és fűszernövények közül. Amint a menták, a citromfű sem keverhető össze mással, ugyanis, ha megdörzsöljük a leveleit, félreismerhetetlen citromillatot áraszt magából. Legismertebb a nyugtató gyógyhatása, (a természetgyógyászatban zöldnyugtatóként is ismert), melyet kihasználva nyugtalanság, alvászavarok, ideges eredetű emésztőszervi problémák (epe, bél, gyomor, stb.) használatos. Remek összetevője teakeverékeknek is. Flavonoid tartalmánál fogva szintén szelíd segítség súlyos betegségek ellen. A konyhában ízfokozóként leginkább a gyümölcslevesek készítésekor használhatjuk (amint a mentát is), de a pudingok, gyümölcssaláták is finom ízt kapnak tőle.

A koriander (Coriandrum sativum) és a bazsalikom (Ocimum basalicum) a tőlünk kicsit délre élő népek ismert és elengedhetetlen alap-fűszernövénye. A levestől a húsig, a körettől a tésztafélékig majdnem mindenben megtalálhatóak, és ennek természetesen egyik oka, hogy hűsítenek, szemben a magyaros ételek piros paprikájával és fekete borsával, (amelyeknek szintén megvan a maguk elévülhetetlen értéke, de inkább a hidegebb, téli hónapokban, mert melegítő a hatásuk).

Az esti órákban leginkább érezhető, csodálatos illatú levendula (Lavandula officinalis) hűs teakánt elkészítve és kortyolgatva megkoronázhatja napunkat, a lila virágokat ugyanis nem csupán szagolgatni, de fogyasztani is lehet, sőt, mi több, érdemes! Virágai bizonyítottan nyugtató és görcsoldó hatásúak, mindemellett az idegi alapú gyomor- és bélproblémákat is kezelhetjük vele.

Ha kedveljük az ánizs különleges, fűszeres illatát, az édeskömény (Foeniculum vulgare) jó választás lehet. Az évelő fűszernövény a zellerfélék közé tartozik, és 30- 40 centiméter hosszúra is megnőhet. Az illata mellett a hatóanyaga is magáért beszél, hiszen a magjából készült, nyári hűsítő tea egyben remek görcsoldó, de köhögésre és étvágyjavításra is kiváló.

Néhány hűsítő alapélelmiszer:

Az összes citrusféleség, úgymint a narancs, a citrom, a lime, a grapefruit, valamint a kivi is a hűsítő táplálékok közé sorolhatók. Ezek azonban nyáron kevésbé elérhetőek, és helyettük inkább javaslom az aktuális idénygyümölcsöket és zöldségeket.

A boltokban már megjelent üvegházi és más, déli országokból származó eper is kellemesen hűsít, de érdemes még várni ennek a fogyasztásával legalább május végéig, amikor már a magyar szántóföldekről származik a gyümölcs.

Dinnyefélék (sárga, görög, cukor) szintén ebbe a körbe tartoznak. Mindegyiket ehetjük csak magában, készíthetünk belőlük leveseket (különösen a sárga és a zöld alkalmas erre), az előbbiekben felsorolt fűszernövényekkel, gyümölcssalátákat magukban vagy más gyümölcsökkel keverve.

Déli népek kedvelt hűsítő zöldsége a dinnyék unokatestvére, az uborka (Cucumis sativus), amely a magyaros tejfölös-fokhagymás variáció helyett nagyon finom hűsítő étel joghurttal, kaporral, de nem csak salátaként, hanem lehet hideg leves is – közismert nevén tzatziki (fogyókúrázóknak alap!). A nyár egyik slágere a kovászos uborka is nagyon finom frissítő. Még a fürdőszobában is fontos szerepet játszik, hiszen remekül tisztítja a bőrt. A megdagadt szemhéjra téve pedig lelohasztja a duzzanatot.

Végül, de nem utolsó sorban jöjjön a tök, úgymint a cukkíni (Cucurbita pepo), a spárgatök és a csillagtök (patisszon). Hazánkban az utóbbi 25-30 év kivételével leginkább a spárgatök volt ismert, főzelék formájában, esetleg (hússal, kapros túróval) töltött változatban. Mindegyik remek hűsítő étel számos recept található belőlük az interneten, sütve, főzve, párolva, rakott ételként. A család igazi kedvence lehet a majoránnával, korianderrel, bazsalikommal grillezett tökök bármelyike (esetleg kis reszelt sajttal gazdagítva).

Általánosságban elmondható, hogy nyáros friss gyümölcsöket és zöldségeket együnk, a lehető legkevésbé megváltoztatott formában. Ha mégis főzzük, akkor a zöldségeket hagyjuk roppanós állagúra akár a levesekben vagy párolt köretként. Kerüljük mind a nagyon forró, mind a nagyon hideg ételeket és italokat, hiszen ezekkel komoly sokkot okozunk a szervezetünknek, továbbá hagyjuk meg télre most az erős fűszereket, mint a piros paprika, a chili, a bors, a só.

Összegezve, a nyári kánikulában a leginkább hűsítő élelmiszerek a gyümölcsök, majd a zöldségek, s ne feledkezzünk meg a gyógynövényekről sem, hiszen a fentiek forrázata lehűtve, valóságos frissítő energiabombaként hathat ránk.

On the 23rd of June, the British people voted to leave the European Union. Against all odds and, above all, against all reason, one of Europe’s most moderate and pragmatic of peoples has decided to disregard overwhelming evidence that such a decision would have negative consequences for the country.

Almost the entirety of the country’s intellectual, economic and political establishment had explicitly opposed Brexit. There had been letters by Nobel laureates detailing the cost to UK research of a ‘Leave’ vote, a public statement by over 250 academics to the same effect, the official opposition of most British businesses as well as an avalanche of expert reports indicating the significant economic cost of leaving the world’s largest single market. In political terms, the ‘Remain’ campaign had the formal support of the country’s four largest political parties, the Tory-led national government and that of a plethora of international leaders, including the President of the United States. But as Michael Gove, a Brexit supporter, recently said: “people in this country have had enough of experts”. He was, of course, right. The fact that Gove is an Oxford-educated politician who recently led the UK’s Department of Education, an institution dedicated precisely to producing experts, seems to have been inconsequential.

“If illiberal populism takes hold, the European Union will be a particularly easy victim in large part because it is an elite-driven project”

The British are not alone in their rejection of their elites. Over the past few months, there have been numerous indications that many other Western societies are following a similar path. The presumptive nomination of Donald Trump as Republican candidate for the US Presidency is perhaps the most significant case. Trump’s nomination was not only something very few had predicted but also a significant blow to the Republican Party’s establishment, which opposed it en masse. Bernie Sanders’ almost successful run for the Democratic nomination, and in particular his results in caucuses (i.e. primaries in which party elites had less control over the outcome), points in the same direction. Spain is about to vote in a historic general election that is going to see close to a third of the vote go to Unidos-Podemos, a far-left coalition composed of former communists and a newly-born anti-establishment party. In the case of Austria, it was the far-right that almost won the presidency only a few weeks ago. And in Italy, a party founded only in 2009 by a comedian in protest against the political class recently won the mayoralty of Rome.

Opposing elites is not necessarily a negative development in itself. However, it so happens that the elites being opposed are precisely the ones that support the fundamental values and institutions of the Western liberal-cosmopolitan order. Therefore, this convulsion will see the reconfiguration of the classical left-right political axis into one composed of liberal cosmopolitanism versus anti-liberal populism. If this illiberal populism takes hold, anti-trade, anti-immigration and anti-capitalist policies will proliferate. The European Union will be a particularly easy victim of this new mood, in large part because it is an elite-driven project. The benefits of being a member of the EU are mostly understood by intellectual, business and political elites. If those elites are unable to carry the support of the broader European population, the project will be in dire straits. More pressure will be placed on politicians to detach themselves from European integration or to call for a referendum on membership – results in such elections and plebiscites will be very difficult to predict. Uncertainty will be the name of the game. Marine Le Pen has now called for an EU membership referendum in France, and the latest Ipsos Mori poll in Italy shows that 60% of Italians want the same, with 48% saying they would vote to leave the Union.

Free trade and globalisation more broadly will be other casualties of the upcoming illiberal era. Trade is a technical matter that requires experts to arrive at deals that are not understood by those of us who do not dedicate our lives to such matters. Again, if trust in elites is not there, we are bound to see simplistic messages take hold and suspicion of free trade grow. The prospects of the Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP) and the Transpacific Partnership (TPP) being signed and ratified look slimmer by the day. Ultimately, anti-capitalist and, perhaps, anti-democratic movements will emerge. We know, for example, that many of Europe’s far-left parties have in the past questioned capitalism as a system, or that far-right parties bring with them strong anti-democratic tendencies. Immigration and multiculturalism in general will also be questioned, and already are in Europe and America. Minorities and others are normally victims of populist movements because they are seen as bearers of problems, as stealing people’s jobs or as security threats.

“From the 1970s to today, we have gained productivity without increasing wages, which means labour income has ceased to function”

Why is this happening? And why now? Some have said it is a consequence of globalisation, free trade and immigration. These factors surely play a role but I would like to suggest that the lion in the grass, or the hidden threat, is rapid technological development and its impact on labour markets and wealth distribution. Middle-class workers are today competing not just with cheap labour in the developing world but also with machines and algorithms that are ever cheaper and ever better. This structural process is producing large amounts of material prosperity, but it is undermining the middle class in the process through the destruction of jobs. We have never been wealthier in terms of total output of goods and services, but the US and Europe have seen a steady rise in inequality over the past two decades. We know that from the 1970s to today, productivity and labour income have decoupled; we have gained productivity without increasing wages, which means that our most important redistribution tool, labour income, has ceased to function. Wealth concentration in the US has now reached dramatic levels. And people are losing faith in a system that produces aggregate wealth but fails to distribute it.

Now, the barbarians are at the gates. Populists come to break the system and in the process destroy a great deal of wealth. Hopefully it is only wealth that is lost in this convulsion. The liberal cosmopolitan elites of the world need to diagnose this problem quickly and effectively, and start thinking about the new equilibrium after the upheaval. How do we build an inclusive economic system in which entrepreneurship, innovation and private enterprise are still driving growth but do not produce politically-unstable levels of inequality? What is to be the future role of governments and corporations in an environment of high productivity but lower employment? These questions will need to be answered in the next decades if we want to arrive at a politically-sustainable arrangement. The current model built by our elites is not. And we shall all pay the price for it.

IMAGE CREDIT: CC / FLICKR – diamond geezer

The post Brexit and the Anti-Elite Era appeared first on Europe’s World.

Nations have long relied on one another to balance the supply and demand of energy. This is particularly true for Europe. Italy and Malta, for example, rely on imports for over 75% of their energy needs, while Denmark produces enough energy to be a net exporter.

The stable output from fossil fuel and nuclear power stations previously dominated the trade of energy across Europe. This made managing supply relatively straightforward regardless of differences between national energy policies. But the continued growth in renewable generation and move away from fossil fuels is changing this picture. European countries are now becoming more reliant on each other for a more balanced supply of electricity and the need for shared energy policies across Europe is increasing in importance.

Europe has for decades had common policies on a huge range of areas including agriculture, defence and border controls. But the first comprehensive Europe-wide energy strategy – formally called the ‘Energy Union Strategy’ – was only launched early last year, by which time it had become clear that establishing more secure, competitive and cleaner energy across Europe was no longer optional.

“After a decade without progress, member states have realised that resistance to shared policies doesn’t work”

The motivation behind the Energy Union Strategy’s approval was not much of a secret. Europe is highly dependent on Russian energy, importing over a third of its crude oil and nearly 40% of its total gas from the country in 2013. Uncertainty over Russian energy contracts following Russia’s annexation of Crimea in early 2014 and the subsequent risk of disruption to gas supplies from Russia highlighted the fragility of Europe’s energy infrastructure.

Not a lot can change in the short term. Every year until the mid-2020s, Europe is contractually obliged to buy the equivalent of around 75% of the gas it imported from Russia in 2013. Despite this, Europe recognises the need to work together to ensure it has tangible alternatives to Russian imports in the medium to longer term. Renewables aren’t the only option; others include increasing investment for liquefied natural gas (LNG) infrastructure and decreasing demand for energy by improving efficiency measures. With geopolitical events acting as a catalyst, EU member states suddenly found themselves able to put the finishing touches to a common strategy for energy that had been without any real traction for years.

Thankfully, there is also a positive reason why European countries are working together. The EU’s leadership in climate change mitigation means a shared commitment to reduce emissions by 40% by 2030 from a 1990 baseline. This led to a shared target of generating 20% of energy from renewable sources by 2020. Having common targets for both emissions reductions and renewable generation lends much greater force to collaborative efforts.

Agreeing a common energy strategy is one thing, but successfully implementing it is another challenge altogether. Fortunately, European research is already highly collaborative among member states, with much pooling of resources to increase efficiency and to avoid duplication of efforts. Joint work on energy innovation has been happening for decades, and now provides the underpinnings that will enable the common strategy to succeed.

Just one example can be found in collaborative projects on the electricity grid. Interconnectivity of grid systems is of course critical to efficiently balance energy across borders and a headline target of the Energy Union is for all countries to achieve 10% of electricity interconnection by 2020. For some, this is already being achieved. When high winds mean Danish wind turbines alone produce more energy than meets the country’s electricity needs, the excess power can be shared with neighbouring countries for use or, in the case of Norway, stored for later use.

A recent collaborative research project involving 18 member states made significant advances in helping Europe to become more connected by a ‘smart grid’ – a dynamic system in which electricity can flow to meet localised changes in supply and demand. Several months of real-world observations tested the impact of renewables on power quality across different weather conditions and seasonal load changes. The collaboration has provided significant insights into the effect of renewables on power quality and led to the development of cost-effective methods to ensure fair trading of energy between countries.

“Having common targets for both emissions reductions and renewable generation lends much greater force to collaborative efforts”

For others, the target is more challenging. Some states like Cyprus or Malta have little to no interconnectivity capacity, and being an island makes plugging into the European grid much more expensive. Proposals like the ‘EuroAsia Interconnector’ propose linking Greek, Cypriot and Israeli grids, but will cost upwards of €1.5bn and won’t be fully implemented until at least 2022. Clearly, a successful energy union needs to recognise that there is no ‘one-size-fits-all’ solution and consider differing regional challenges.

As well as collaborative research, other joint programmes have built on existing Europe-wide standards to create a level playing field for new innovations. One example is the EU’s Environmental Technology Verification (ETV) scheme, which provides independent testing to verify performance claims so that SMEs can prove their technology to customers and investors. Being able to complete a single verification that is then valid across the whole of Europe reduces the costs to innovative European SMEs and accelerates the commercialisation of their products.

After a decade without progress on a common European energy policy, member states have realised that resistance to shared policies doesn’t work in the new environment. The need to tackle climate change, create a healthy and competitive market and ensure security of supply rely on collaboration beyond the sharing of ideas and occasional peeks over the garden fence.

But as well as adjusting to a shifting geopolitical landscape and climate concerns, energy union provides an opportunity for Europe. Collaborative research has already shown that innovation and efficiency is cultivated by cross-border research. By working together strategically, Europe can ensure that the whole becomes much more than the sum of its parts.

The post At long last, a common energy policy is in sight appeared first on Europe’s World.

Le baptême de la promotion 2015 de l’école des sous-officiers de l’armée de l’air (EFSOAA) de Rochefort s’est déroulé ce mercredi 22 juin 2016.

Ha csak az Európai Tanács egyhangú döntéssel nem hosszabbítja meg a határidőt, a kilépésről szóló hivatalos brit bejelentés napjától számított két év múlva megállapodás nélkül is megszűnik Nagy-Britannia EU-tagsága. A válási procedúra a foghíjas jogi szabályozás miatt széles teret ad a politikai megfontolásoknak.

Général : Le Président Schulz, le Président Tusk et le Premier ministre Rutte se sont réunis ce matin à Bruxelles à l'invitation du Président de la Commission européenne Juncker. Ils ont discuté du résultat du référendum au Royaume-Uni et fait la déclaration conjointe suivante:

Source : © Union européenne, 2016 - PE

Date: Vendredi 24 Juin 2016

Date: Vendredi 24 Juin 2016

Allgemeines : Präsident Schulz, Präsident Tusk und Premierminister Rutte sind heute auf Einladung des Präsidenten der Europäischen Kommission Juncker in Brüssel zusammengekommen. Sie berieten das Ergebnis des Referendums im Vereinigten Königreich und gaben folgende gemeinsame Erklärung ab:

Quelle : © Europäische Union, 2016 - EP

Csak riasztófegyverek és játékgránátok voltak annál a 19 éves férfinál, aki túszokat ejtett és elbarikádozta magát csütörtökön a nyugat-németországi Viernheim kisváros mozijában, majd a rendőrség agyonlőtte – jelentette be az ügyészség pénteken.
Kategória: Külföld

Amis Anglais et Gallois, merci, du fond du cœur. Vous avez su résister à tous les arguments, des plus rationnels aux plus apocalyptiques, de ceux qui militaient pour le remain. Vous avez choisi d’ignorer les risques d’explosion de votre glorieux pays, les Écossais et les Irlandais du nord, deux des quatre nations de ce qui reste de votre Empire, ayant massivement -et honteusement- voté en faveur de l’Union. Vous avez pris le risque de diviser pour longtemps votre société entre, d’une part, jeunes, diplômés et urbains, massivement «remain», et, d’autre part, vieux, peu diplômés et ruraux, massivement «leave», une fracture sociale pour longtemps béante. Un vote d’un courage inouï puisqu’il a politiquement dévasté et va économiquement affaiblir votre pays, ce dont l’Europe ne peut que vous être reconnaissante.

Car il manifeste votre sens du sacrifice dont le continent a bénéficié à plusieurs reprises, lorsque vous l’avez sauvé des griffes de Napoléon, puis de l’hégémonisme allemand (à deux reprises). Vous avez enfin compris que la place de votre île n’était pas au sein de l’Union. Bien que vous ayez un grand pied en dehors (budget, euro, Schengen, politique de sécurité et d’immigration, union bancaire, etc.), votre seule présence suffit à bloquer toute tentative d’intégration supplémentaire, non seulement par peur de vous déplaire, mais parce qu’il fallait à chaque fois imaginer une usine à gaz supplémentaire pour que vous conserviez votre « statut spécial ». Résultat : les réformes de l’Union ont toujours abouti, à cause de vous, à la rendre de plus en plus illisible aux yeux des citoyens et donc à les en éloigner. En dépit de tous nos efforts, vous continuiez à trouver cette Europe ultra-réglementaire et dirigiste, alors que la majorité des Européens la trouvent bien trop libérale : nous n’avons pas eu la chance de connaître Margaret Thatcher et nous sommes restés, globalement, attachés à l’État providence, à l’interventionnisme étatique, au marché régulé, toutes choses qui vous font horreur. Aussi, nous avons du accepter d’affadir le projet des pères fondateurs et pratiquer une politique du moyen terme qui, au final, déplait à tout le monde: l’Europe a réussi l’exploit d’inventer l’ultralibéralisme réglementaire !

Vous avez assisté aux chocs qui ont secoué l’Union depuis 2008 et vous avez compris que l’Union risquait de mourir sous le poids de ses contradictions, de ses paralysies, de ses compromis et de la médiocrité de ses dirigeants nationaux qui alimentent un scepticisme de plus en plus fort à l’égard d’un projet européen rendu responsable de toutes les difficultés nationales. Vous avez donc décidé de nous donner un grand coup de pied au derrière : si le choc du départ de l’un des quatre grands pays de l’Union ne nous réveille pas, si nous ne mobilisons pas pour relancer une construction qui a assuré la paix sur le continent depuis 70 ans, c’est que vraiment nous méritons de disparaître. Votre sursaut churchillien restera dans l’histoire ! Car vous savez ce qui vous attend : après la Seconde Guerre mondiale, vous vous êtes enfoncé dans la dépression économique au point que le FMI a dû voler à votre secours, comme une vulgaire Grèce. Votre PIB, lors de votre adhésion en 1973, était l’un des plus bas de la CEE, et c’est pour cela que vous avez rejoint un projet qui vous répugnait. Si Churchill était pour les États-Unis d’Europe, c’était évidemment avec un Royaume-Uni qui en serait la puissance tutélaire et non un simple membre, pas plus important que la France !

Je suis impressionné, comme toujours, par votre sens du sacrifice et de l’intérêt collectif. Quand je pense à ce qui vous attend, tant pour couper les liens entre vous et nous (200 accords commerciaux signés en votre nom par l’Union que vous allez devoir renégocier, 80000 pages de lois communautaires qu’il va falloir trier pour éviter les vides juridiques, les opérations en euros qui vont partir pour le vieux continent) que pour essayer de conserver un accès au marché unique, notamment pour vos banques et vos services financiers, je ne peux que saluer votre courage ! Ce sont des années d’incertitudes, de tourmentes, de déchirements qui vous attendent. Chapeau bas, messieurs les Anglais ! Espérons que nous saurons nous montrer dignes de votre sacrifice. En tous les cas, good luck pour votre aventure solitaire.