A miniszterelnökségi közlemény szerint megnyílt a lehetőség arra, hogy a falusi kisboltok támogatása iránt érdeklődő potenciális kedvezményezettek egy előjegyzési űrlap kitöltésével jelezzék előzetes igényüket a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (www.bgazrt.hu).
A magyar kormány által létrehozott Népi Építészeti Program, 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában, évi 1,5 milliárd forintos keretből zajlik és célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson népi építészeti értéket képviselő védett épületek tulajdonosainak.
A Magyar Falu Programban megjelent pályázat lehetőséget biztosít az 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú településeken működő történelmi egyházak számára már meglévő 100%-os egyházi tulajdonú épületek vagy épületrészek felújítására, bővítésére.
Megjelent az idei első egyházi felhívás a Magyar Falu Program keretében. A program lehetőséget biztosít az 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú településeken működő történelmi egyházak számára nemzeti és helyi identitástudat erősítésére. Ennek keretében, a felhívás alapján támogatás igényelhető az egyházi közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzésre és egyházi közösségszervező személy foglalkoztatására.
{youtube}JGh89UCc44k{/youtube}
Megjelent a Magyar Falu Program keretében az "Út, híd, kerékpárforgalmi létesítmény építése/felújítása" című alprogram, amely keretében a kistelepülésről ingázók és a kistelepülésen kikapcsolódni vágyók körülményeit kívánják önkormányzati támogatással javítani 20 milliárd forintos keretösszegből.
Március 1. hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez.
A GINOP-4.1.4-19 "Megújuló energia használatát, energiahatékonyság növelését célzó épületenergetikai fejlesztések támogatása" című felhívásra március 23.-ától újra pályázhatnak mikro- kis- és középvállalkozások. A pályázat keretében minimum 1,6 millió Ft, maximum 100 millió Ft vissza nem térítendő támogatást lehet igényelni 55%-os támogatási intenzitással, akár 50% előleg igényléssel.
A sertés-és baromfitartók számára 2021. április 26-tól ismételten megnyílik az állattartó telepek járványvédelmi korszerűsítésére kiírt pályázat a Vidékfejlesztési Program keretében.
Megjelent társadalmi egyeztetésre a kis-, közép- és mikrovállalkozásoknak szánt 10 millió Ft-os hitelprogram, amely keretében készletbeszerzésre, működési költségre, bér és járulékaira lehet hitelt igényelni.
Újra megnyílt a közép-magyarországi régió, azaz Budapest és Pest megye lakosai számára a másfél éve felfüggesztett EU-pályázat, amely 0%-os kamat mellett kínál akár 20 évre hitelt a természetes személyek ingatlanjain energiahatékonysági, vagy megújuló energiás beruházásokra, így például napelem telepítésére, szigetelésre, vagy nyílászáró cseréjére.
Indul a 2021-es év első nagy keretű mezőgazdasági pályázata: hamarosan megjelenik a VP2-4.1.1.9-21 kódszámú "Állattartó telepek megújításának támogatása" című pályázati felhívás, melynek keretében mezőgazdasági termelők tudnak támogatási kérelmet benyújtani állattartó telpeiknek a technológiai fejlesztésre és állattenyésztéshez kapcsolódó eszközkök beszerzésére. Regisztráció előminősítésre és bővebb információ alább!
A folyamatosan bővülő piaci igények kielégítéséhez elengedhetetlen a korszerű termesztéstechnológiák alkalmazása, a fajtaválaszték korszerűsítése, a termésátlagok és a minőség javítása, valamint az öntözött ültetvények területének növelése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázati felhívást tesz közzé, már megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes terápiás vagy vizsgálati kutatások tevékenységének támogatására, melynek első köre nyílt jellegű, míg a második fordulója meghívásos és pénzdíjazott.
"Közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása" címmel jelent meg az idei év második pályázati felhívása a Magyar Falu Program keretében. Támogatási kérelmet önkormányzatok nyújthatnak be eszközbeszerzésre és bértámogatásra a közösségszervező vonatkozásában.
Megjelent a Magyar Falu Program keretében az "Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése" című pályázati kiírás, melynek keretében az önkormányzatok faluházak fejlesztésére, szolgálati lakások felújítására és kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek korszerűsítésére, illetve építésére, továbbá közösségi intézmények építésére és felújítására kaphatnak támogatást.
Hétfőtől elérhetőek a Magyar Falu program 2021-es pályázati kiírásai önkormányzati ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra.
Pályázatot indít februárban az Agrárminisztérium az alföldi tanyás térségek fenntartható, a komplex vidékfejlesztéshez illeszkedő fejlődésének elősegítése érdekében. Cél a tanyán élők támogatása: tanyagazdaság indítás, kiépítés esetén, valamint a már meglévő tanyai gazdaságok támogatása, gazdálkodási feltételeik megerősítésére.
Megjelent a falusi kisboltok támogatásának részletszabályait tartalmazó rendelet a Magyar Közlönyben. A kormány célja a kistelepülések népességmegtartó erejének növelése, a falvakban élők életszínvonalának emelése és a helyi gazdaság élénkítése.
Áprilisban jelenik meg az eddigi legnagyobb keretösszegű, 95,5 milliárd eurós Horizont Európa program, amely már az idei évtől kezdődően nyújt támogatást a hazai kutatásoknak és innovációknak.
A TINTA Könyvkiadó, mint a magyar egynyelvű szótárak legnagyobb kiadója, pályázatot ír ki, hogy a magyar közoktatásban széles körben elérhetőek legyenek elérhetőek a magyar nyelv mai állapotát leíró új szótárak.