A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium.
Január 5-én megnyílt a GINOP Plusz-1.3.1-21 - Zöld Nemzeti Bajnokok pályázat második beadási szakaszának előminősítési időszaka és két hét áll rendelkezésre a projekttervek benyújtására, aminek pozitív elbírálása esetén, február közepétől lehet benyújtani a pályázatokat.
Január 5-től benyújthatók a mikro-, kis és középvállalkozások, kutatóhelyek pályázatai 140 milliárd forint keretösszegben a vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a "GINOP Plusz-2.1.1-21 - Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése" felhívás keretében.
Januártól megindult az Egyházi közösségi terek fejlesztése, valamint az Egyházi közösségszervezéshez kapcsolódó eszközbeszerzés és közösségszervező bértámogatása pályázat a Magyar Falu Program keretein belül.
Megjelent a Magyar Falu Program - Szolgálati lakás és orvosi szolgálati lakás felújítása, fejlesztése című pályázati felhívás, támogatási kérelmet az 5000 fő alatti lélekszámú települések önkormányzatai és azok társulásai nyújthatnak be, támogatás a közfeladatot ellátó személyek vagy a háziorvos szolgálatot ellátó személyek szolgálati lakásának felújítására, fejlesztésére és kialakítására igényelhető, a rendelkezésre álló keretösszeg 3 000 000 000 forint.
A Magyar Falu Program keretében önkormányzatok pályázhatnak utak, hidak, azok környezetében lévő nyílt és zárt vízelvezető rendszerek, illetve kerékpárforgalmi létesítmények fejlesztésének támogatására akár 45 000 000 Ft-ig terjedő értékben.
Az év első munkanapjától lehet pályázni a Magyar Falu Programban az egyik új kategórájára az MFP-ITF/2022 - Iskolaépület felújítására és iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztésére, amelyre 2022. február 12-ig adhatják be a kérelmet az 5000 fős lélekszám alatti települések Területileg Illetékes Tankerületi Központjai akár 175 millió forintos összköltséggel.
Megjelent az idei Magyar Falu Program - Önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok fejlesztése című pályázati felhívás, melynek keretében 5000 fő alatti települések önkormányzatai valamint azok társulásai nyújthatnak be támogatási kérelmet, többek között faluház fejlesztésre, közösségi tér fejlesztésre, óvódák, bölcsődék kialakítására fejlesztésére.
Újabb pályázat indul január 17-én minden olyan vállalatnak, amelynek kára származott a Brexitből - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a közösségi oldalán.
Az ötezer lakosnál alacsonyabb lélekszámú települések már mától pályázhatnak a Magyar Falu Programban meghirdetett támogatásokra - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Februártól újra megnyílik a Magyar Falu Vállalkozás Újraindítási Program. A szabad vállalkozási zónákban vagy az ötezer lakos alatti településeken működő mikrovállalkozások, akár 10 millió forint 70%-os vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak.
{youtube}jZnS3ezoMN8{/youtube}
Megjelent a "GINOP Plusz-1.2.3-21 - A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban" című pályázati felhívás melynek keretében, mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatnak be támogatási kérelmet többek között új eszközök beszerzésére, infrastruktúra fejlesztésre, a támogatás összege, függően az alkalmazotti létszámtól, akár 200 millió Ft is lehet.
A 2021. december 15-én megjelent Magyar Közlöny 2021. évi 229. számában a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet módosítása, mely alapján a Vidékfejlesztési Program egészül ki a költségnövekmény igénylés lehetőségével.
Megjelent társadalmi egyeztetésre a Közös Agrárpolitika (KAP) című stratégiai terv, mely a 2023 és 2027 közötti időszak hazai támogatási intézkedéseit tartalmazza, az Agrárminisztérium és szakmai szervezetek állították össze és várhatóan jövő év második felében lesz hatályos.
December 6-tól van lehetőség támogatási kérelmek benyújtására az "RRF-6.2.1 - Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva" című pályázat keretében.
{youtube}2zqyMmifsSE{/youtube}
14 felhívással 2022. január 3-án megjelennek a Magyar Falu Program pályázati kiírásai és már aznap beadhatók a kérelmek. A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint az eljárási rend tovább egyszerűsödik: rövidebb 30-35 napos lesz a benyújtási idő és gyorsabb lesz a bírálati szakasz is. A korábbi népszerű felhívások mellett új célok megvalósítására is lehet forrást nyerni.
Javában zajlik a 2023 utáni Közös Agrárpolitika stratégiai tervének készítése, amelyet december végéig kell benyújtani az Európai Bizottságnak - írja a Portfolio.hu. Az év elején létrejött Vidékfejlesztési Kormánybizottság tagjainak szakmai meglátásai nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy kormányzati döntés szülessen az uniós támogatások szempontjából létfontosságú stratégiai tervről.
Megjelent a VP6-6.4.1–21 - Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése felhívás, amely keretében vidéki térségekben működő mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak, szálláshely fejlesztésére, akár 100 000 000 forint összegben.
A "GINOP Plusz-1.2.3-21 - A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása" felhívásban a leghátrányosabb helyzetű települések mikro-, kis- és középvállalkozásai igényelhetnek 10 000 000 és 150 500 000 Ft közötti feltételesen visszatérítendő támogatást.
A "Vállalkozások munkaerő támogatása" programban a munkaadók az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási hivatalhoz benyújtott kérelem alapján, 6 hónapon keresztül akár havi 100 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek, ha az állami foglalkoztatási szervnél legalább 1 hónapja regisztrált álláskeresőt, vagy 25 év alatti álláskeresőt foglalkoztatnak munkaviszony keretében.