A kormány módosította a 2014–2020 közötti uniós költségvetési időszak támogatásának felhasználási szabályait: 100 %-ra emelte meg az uniós támogatási előleg mértékét. A pályázati keretek több mint felét kihirdették már az idén, ezért a változást szélesebb kört érint.
Az egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztésére nyílik lehetőség 7,3 milliárd forintos keretösszegig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A pályázaton 200 millió és 1,5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Várhatóan meghirdetésre kerül a „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás hatékonyságának támogatása” című pályázati konstrukció. A maximaálisan igényelhető támogatás 200 millió forint, a támogatási intenzitás 50%. A támogatási kérelmek benyújtására a 2016. szeptember 12. napjától van lehetőség. Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni!
Gyakornokok foglalkoztatására igényelhető támogatási kérelmek augusztus 1-től nyújthatóak be. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 1 900 000 Ft maximum 30 000 000 Ft. A maximális támogatási intenzitás az összes elszámolható költség 100%-a. Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével tud regisztrálni!
Két új pályázati felhívás jelent meg a Vidékfejlesztési programban 4,5 milliárd forint értékben, a pénzből elsősorban az éghajlatváltozással összefüggő problémák kezelését, a belföldi vizek mennyiségi és minőségi védelmét, valamint a biodiverzitás megőrzését támogatják - közölte a Miniszterelnökség.
Várhatóan ősszel átcsoportosítják a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Tolna megyei, 27,5 milliárd forintos keretén belüli forrásokat a gazdaságfejlesztési projektek javára - mondta a Tolna megyei közgyűlés elnöke hétfőn Tamásiban.
A Kormány 1312/2016. (VI. 13.) Korm. határozata szerint a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt álló Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2017. január 1-től megszűnik. A kormány határozata szerint az MVH feladatait a Miniszterelnökségnek, a Földművelésügyi Minisztériumnak, az államkincstárnak, és a kormányhivataloknak kell átvenniük 2017. január elsejéig. Az átalakítás hosszú hónapokat is igénybe vehet, ami veszélyeztetheti a támogatások zökkenőmentes kifizetését.
Akár már egy hónapon belül várható a GINOP programon belül a KKV szektornak szóló kombinált pályázati lehetőség megjelenése, ahol a 30% vissza nem térítendő támogatás mellett, 60%-os nulla százalékos hitelhez lehet majd jutni. A pályázat benyújtásához 10% önerőre lesz szükség, a maximálisan igénybe vehető vissza nem térítendő támogatás mértéke 75 millió Ft, a hitel maximálisan 150 millió Ft, az önerő 25 millió Ft, így a maximális teljes netto beruházáési összeg 250 millió Ft lesz várhatóan. Pályázni lehet majd turizmusfejlesztése és más szolgáltásfejlesztésre is, az eddig tapasztalt feldolgozóipari preferenciai nem várható. (A közúti teher- és áruszállítás ágazat továbbra is a nem támogatott listán lesz.)
Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.
Országos Vízügyi Főigazgatóság
Beruházási Iroda Pénzügyi Osztály
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
projekt pénzügyi referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 2017.12.31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1012 , Márvány utca 1/d.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Végrehajtja az OVF Beruházási Iroda feladatkörébe tartozó projektekhez kapcsolódó pénzügyi feladatokat. Ennek keretében: elvégzi a szerződések rögzítését, a beérkező számlák iktatását, számviteli nyilvántartásba vételét a Forrás KGR rendszerben; elvégzi az átutalások indításához kapcsolódó feladatokat; elkészíti a projekttel kapcsolatos pénzügyi jelentéseket; naprakészen vezeti a projektekhez kapcsolódó nyilvántartásokat; határidőre elkészíti a projektekhez kapcsolódó kifizetési kérelmeket; elkészíti a menedzsment szervezetek költségeinek elszámolásait; kapcsolatot tart a Közreműködő Szervezettel; aktívan részt vesz a projektekhez kapcsolódó ellenőrzéseken.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 30.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Máthéné Kis Márta osztályvezető asszony nyújt, a 06-1/225-4400/10282 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
Az előírt feltételeknek megfelelő, a benyújtott részletes szakmai önéletrajz és motivációs levél alapján alkalmasnak ítélt pályázókkal történt elbeszélgetést követő munkáltatói döntés.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. július 10.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.ovf.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. június 14.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Magyar Államkincstár
Fejér Megyei Igazgatóság
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázatkezelési referens
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Fejér megye, 8000 Székesfehérvár, Ősz utca 11-13.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
3.melléklet 35. pontja szerinti európai uniós feladatkör
Ellátandó feladatok:
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Lásd részletesen az ellátandó feladatoknál
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 30.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Pereces Ágnes irodavezető nyújt, a +3622/584-953 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
FONTOS! Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy minden mellékletet egy e-mailben csatolva kérünk benyújtani. A pályázati anyag pótlására, kiegészítésére semmilyen formában nincs lehetőség, ezért csak hiánytalan pályázati anyagot tekintünk érvényesnek. A pályázati anyag benyújtásával egyidejűleg a Pályázó hozzájárul adatainak kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy a pályázati anyagát a kiválasztási eljárásban résztvevők megismerhetik.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. július 15.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Az illetmény és az egyéb juttatások meghatározása a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011.évi CXCIX. törvény és a Magyar Államkincstár belső szabályzatai alapján történik. A pályázat benyújtásakor kérjük az e-mail tárgyában a FEJ-IG/78/2016. iktatószám, valamint a munkakör pontos megjelölését: “pályázatkezelési referens”. A pályázati felhívás közétételre kerül a Magyar Államkincstár honlapján is. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, a Magyar Államkincstár honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.allamkincstar.gov.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. június 16.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerülete
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Győr-Moson-Sopron megye, 9024 Győr, Nádor tér 4.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
3. sz. melléklet 68. pontja alapján: Közbeszerzési koordinációs feladatkör.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A Győri Megyeközponti tankerületi – 2016.07.01-től Győri Tankerületi Központ – közbeszerzési eljárások lefolytatása az előkészítéstől a szerződéskötésig. Éves közbeszerzési terv elkészítése. Közbeszerzési eljárásokhoz szükséges tervek, statisztikák összeállítása a helyi és uniós irányelveknek megfelelően. Adatbázisok és kapcsolódó iratok naprakész karbantartása. Szerződések előkészítése, az eljárásokkal összefüggő adminisztratív és technikai feladatok ellátása. A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos dokumentálási, engedélyeztetési és adatszolgáltatási kötelezettség elvégzése.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. június 28.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kovácsné Vágó Andrea pénzügyi vezető nyújt, a 06-96/795-219 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A kiválasztási eljárást és felterjesztést követően a Tankerületi igazgató javaslatára a Munkáltató dönt a kinevezésről.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. július 1.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. június 13.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
A Széchenyi 2020 „Mikro, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése” című konstrukciója keretében 251,6 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a JAVIPA Kft.
A békéscsabai vállalkozás az 503,2 millió forint összköltségű projektje során ofszet nyomógép beszerzésével termelési kapacitását bővítette.
A JAVIPA Nyomdaipari Kft. főtevékenysége kis és közepes példányszámú csomagolóeszközök nyomdai kivitelezése, faltkarton dobozok, címkék, tekercses kivitelű csomagolóanyagok előállítása. A cég a nyomdai csomagolóeszköz gyártás teljes palettájával áll megbízói rendelkezésére azzal a céllal, hogy a legmodernebb technológiák alkalmazásának köszönhetően a kiváló minőségben gyártott csomagolóanyagokkal hozzájáruljanak ügyfeleik versenyképességének fokozásához a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt.
A nyomtatás területén szükségessé vált egy olyan gép beszerzése, mely a kapacitásbővítés mellett a minőségi gyártást is garantálja, biztonságossá teszi a színtartást, illetve csökkenti a beállítási ívek mennyiségét. A projekt keretében Heidelberg Speedmaster XL 75-7+L Anicolor hétszínes ofszet nyomógép beszerzése történt meg.
Az Anicolor technológia segítségével a beállítási ívek száma egyharmadára csökken, így jelentős anyagköltség megtakarítás, másrészt műszakonként akár 1-1,5 óra időmegtakarítás érhető el a beállítási idő lerövidítésével. A nyomógép nagy előnye abban rejlik, hogy egyidejűleg 7 szín használata lehetséges, a korábbi 5, 6 szín helyett. Az Anicolor festékezés világviszonylatban is újdonságnak számító technológia, mellyel eddig Magyarországon senki sem rendelkezett, így hiánypótló a beruházás.
A növekvő megrendelés-állomány révén több alapanyagot és készárut kell mozgatnia a cégnek, ezért 2 db targonca is beszerzésre került. A vállalkozás létszáma dinamikusan növekszik és a jelen fejlesztés eredményeként további bővítés vált szükségessé.
A GINOP-1.2.1-15 számú pályázati kiíráson 251 602 712 forintos támogatást elnyert, 503 205 424 forint összköltségvetésű fejlesztés 2015. augusztus 14-én indult és 2016. május 25-én zárult.