Kitűnő lehetőség a vissza nem térítendő pályázatokból kiszoruló, azon indulni nem tudó vállalkozásoknak a GINOP 8.3.1-16 pályázat, ami gyakorlatilag egy 0%-os hitelkonstrukció. A pályázatra a nagy népszerűség mellett még lehet igényléseket benyújtani, de várhatóan még a tavasszal kimerülhet a kerete. Az igényelhető kölcsön összege minimum 1 millió Ft – maximum 600 millió Ft. A saját forrás minimálisan elvárt mértéke a projekt elszámolható költségének legalább 10%-a – kivéve használt gépjármű beszerzés, ahol min. 20 % -, amelynek felhasználását a kedvezményezettnek legkésőbb az első folyósítás előtt igazolnia szükséges. A hitelfelvevő vállalkozással kapcsolatban semmilyen időkorlátozást nem emel a GINOP pályázat. Kérheti akár induló vállalkozás is az ingyenhitelt, igaz legfeljebb 150 millió forintos keretösszeggel. Ingyenes előminősítésre a cikk alján található űrlap kitöltésével lehet jelentkezni.
Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság
Beruházási és Vagyonkezelési Osztály
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
projekt ügyintéző
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 1 évig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Győr-Moson-Sopron megye, 9021 Győr, Árpád út 28-32.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Részt vesz az igazgatóság projektjeivel kapcsolatosan a pályázatok előkészítésében, benyújtásában, lebonyolításában és utánkövetésben. Ellátja az Igazgatóság EU-s projektjeihez kapcsolódó adminisztrációs feladatokat, jelentéseket, kérelmeket, és egyéb dokumentumokat készít, szükség szerint projekt adminisztrációs rendszerek használatával. Közreműködik a projekt külső szereplőinek (köz)beszerzésében. Kapcsolatot tart a projektben résztvevő külső és belső szereplőkkel, szervezetekkel. A határon túli projekteknél idegen nyelvű levelezést és kommunikációt folytat.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2017. március 20. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. február 28.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. március 10.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a http://www.eduvizig.hu/node/47 honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2017. február 7.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Újszászi Polgármesteri Hivatal
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
településfejlesztési és pályázatírói referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Jász-Nagykun-Szolnok megye, 5052 Újszász, Szabadság tér 1.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
1. sz. melléklet 32. pontja
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A város településrendezési, településfejlesztési, területfejlesztési feladataiban való közreműködés. Pályázatírással kapcsolatos feladatok ellátása. Környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási, önkormányzati beruházási-, felújítási-, üzemeltetési feladatok, továbbá építésügyi, vízügyi, közlekedéssel kapcsolatos feladatok ellátása. Lakossági panaszügyek kezelése.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. február 27.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Udud Róza jegyző nyújt, a 56/552-022 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2017. február 28.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.ujszasz.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2017. február 14.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Összesen 4 milliárd forint keretében pályázhatnak vállalkozások, nonprofit szervezetek és költségvetési szervek munkahelyi bölcsődék létrehozására. Az igényelhető támogatás 8 és 100 millió forint közti összeg lehet, mely a bölcsőde teljes körű kiépítésére fordítható. A támogatási kérelmek benyújtására 2017. március 20-tól van lehetőség.
Jelentkezés előminősítésre és bővebb információ alább!
2017. március 6-ig nyújthatók be a támogatási kérelmek a "Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása" című pályázati felhívásra. A pályázaton mezőgazdasági termelők indulhatnak egyénileg, vagy kollektív beruházás keretében. A támogatásból a kertészeti tevékenységhez kapcsolódó munkagépek beszerzése lehetséges. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege egyéni projekt esetén maximum 10 millió Ft, kollektív projekt esetén maximum 20 millió Ft.
Jelentkezés előminősítésre és bővebb információ alább!
2017 áprilisban nyílik meg a falusi turizmus fejlesztését célzó pályázat, a pályázati felhívás már megjelent. Meglévő szálláshelyek felújítására, bővítésére, és új szálláshelyek létrehozására is lehet pályázni. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg jelentős, 35,94 milliárd forint. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 50.000.000 Ft, a támogatási intenzitás mértéke a fejlesztési helyszíntől függően: 50%, 60%, vagy 70%-os.
A kiemelten kedvező feltételek miatt már most rendkívül nagy a pályázat iránt érdeklődők száma, ezért érdemes mielőbb megkezdeni a pályázat benyújtásához szükséges előkészületeket, melyben nagy segítséget jelenthet szakembereink segítsége és az ingyenes előminősítés, melyre alább jelentkezhetnek.
(A képen a korábbi EMVA pályázatokon támogatott 4 napraforgós falusi szálláshely, a zalacsányi Pálos Vendégház látható -www.palosvendeghaz.hu)