Az idén a szerbiai középiskolások is jelentkezhetnek az amerikai Yale Egyetem középiskolás diákoknak szóló nemzetközi programjára (Yale Young Global Scholars Program), amelynek keretében a nyár folyamán kéthetes kurzuson vehetnek részt az USA nagy presztízsű egyetemén.
A programban a világ különböző pontjairól származó tehetséges középiskolás diákok vehetnek részt, akik akadémiai szinten bővíthetik tudásukat, s lehetőséget kapnak arra, hogy belekóstoljanak az amerikai elitegyetem életébe. A Yale programja a középiskolák másodikos és harmadikos diákjait célozza meg. A 2016 nyarán tartandó kurzusokra online lehet jelentkezni február 11-ig, a szerencsés kiválasztottak pedig két hétig amerikai egyetemistának érezhetik magukat.
Kedden este kezdetét vette a Topolyai Téli Esték elnevezésű rendezvénysorozat.
Lázár János a kormány munkáját és álláspontját ismertető szokásos heti sajtótájékoztatóján tegnap Budapesten a pedagógustiltakozással kapcsolatban kijelentette: a kormány a párbeszédben, az együttműködésben és a tárgyalásban hisz, ezért – ezekben az órákban is – a járási tankerületi vezetők meghallgatják az iskolavezetőket. Február 9-én Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével tárgyalóasztalhoz ülnek, a kormány kész jó néhány kérdésben mérlegelni a felvetéseket – mondta, majd hozzáfűzte:
Viktor Troicki az 1. fordulóban erőnyerő volt a szófiai tornán, a második körben pedig magabiztosan múlta felül a német Daniel Brandsot. A 2. helyen kiemelt és a ranglistán jelenleg 25. szerbiai teniszező mindkét játszmában egyszer nyerte el a német kezdőütését, ami bőven elegendő volt a negyeddöntőhöz. A nyolc között Troicki ellenfele ma a német Philipp Kohlschreiber és a bosnyák Damir Džumhur találkozójának továbbjutója lesz.
A Sarm es-Sejkben zajló futures 2. fordulójában győztes Nikola Milojević a naprakész ranglistán Szerbia 5. legjobb teniszezőjévé lépett elő. Ezt a pozíciót Györe Lászlótól vette át, aki újabb 35 pozíciót esett vissza, s hétfőn a 260. helyre csúszik, azaz Miljan Zekić is megelőzi.
A 17-szeres Grand Slam-bajnok Roger Federer könnyebb meniszkuszműtéten esett át, és ezért kihagyja a februári tornákat. Federer nem játszik Rotterdamban és Dubajban, összesen azonban csak 250 pontot veszít, míg a visszatérést az amerikai 1000-es tornákra tervezi.
Amikor Zentán a város több pontján, az önkiszolgálók és áruházak, forgalmas terek és a piac közelében elhelyezték a hulladék szelektív gyűjtésére szolgáló különböző színű nagy méretű műanyag konténereket, sokan fellélegeztünk:
Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató oldal alapítóját 2010 decembere óta lényegében "önkényesen tartja fogva" Nagy-Britannia és Svédország - közölte pénteken az ENSZ egy emberi jogi testülete.
Az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpada február 13-án 10 órakor tagtoborzót tart a színház nagytermében!
Habár tegnap a köztársasági parlament képviselőinek a sporttörvénytervezet módosítási indítványainak a megvitatására kellett volna összpontosítaniuk, már a délelőtti órákban sportos kifejezéseket használtak arra, hogy politikai ellenfeleik ellen szóljanak. Így Vladimir Pavićević, az Új Párt képviselője maratonra invitálta a Szerb Haladó Párt képviselőit, majd hozzátette, ott mutassák meg, mit tudnak, úgy is legyőzné őket.
– Be kell látni, hogy a szíriai válság megoldását célzó nemzetközi erőfeszítések eddig nem vezettek eredményre, ezért nem lehet azzal számolni, hogy az Európára háruló bevándorlási nyomás rövid időn belül enyhül – mondta csütörtökön Londonban Szijjártó Péter.
A vörösiszap-katasztrófa felelőseinek megnevezését sürgette a 2010-es tragédiában leginkább érintett Kolontár polgármestere csütörtökön a Veszprémi Törvényszék előtt a vörösiszapperben hozott elsőfokú bírósági ítélet miatt tartott tüntetésen.
A hét elejétől Ada községben a kutya- és macskatulajdonosok a helyi önkormányzat költségén ingyenesen ivartalaníthatják a házi kedvenceiket a moholi Sivet állatorvosi rendelőben.
A zombori Dr. Radivoj Simonović közkórház sebészeti részlegének előcsarnokában gyülekezve, egyórás figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak az egészségügyi dolgozók azon törvénymódosítások ellen, amelyek csökkentenék a betegszabadság idejére járó illetmény összegét.
Az egészségügyben működő több szakszervezet képviselői szerint a közszférában dolgozók tervezett fizetési rendszere korlátozza az alkalmazottak jogait.
Az amerikai WTI könnyűolaj hordonkénti ára tegnap 31 dollár alá süllyedt, és emiatt még jobban erősödtek a világpiaci eladások. Ezzel a WTI ára 12 éves minimumra csökkent. A kőolaj értékének újabb zuhanása a túltelített piac, az erősödő dollár és az enyhe kereslet következménye.
A kormányfő - három hónappal azután, hogy elvetette az előre hozott választások lehetőségét - bejelentette: pártja vezetőségétől engedélyt kér arra, hogy döntsön az ügyben.
A bulgáriai Standar napilap arról értesült, hogy a következő hetekben Oroszország felújítja a Déli Áramlat gázvezeték építési munkálatait. A hírt Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök is megerősítette.
Az elemzők máris előálltak azzal a magyarázattal, miszerint a török–orosz viszonyok elhidegülése és a Kína felé vezető Szibéria Ereje elnevezésű, 800 kilométer hosszú gázvezeték építésének elhalasztása miatt tértek vissza a Déli Áramlat tervéhez.
Szerbiában tavaly decemberben 0,2 százalékos deflációt mértek, vagyis ennyivel csökkent novemberhez viszonyítva a közfogyasztási cikkek kiskereskedelmi ára és a szolgáltatások díja – áll a Köztársasági Statisztikai Intézet legújabb kimutatásában.
Ugyanezek az árak és szolgáltatásdíjak az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva 1,5 százalékkal növekedtek. Ezek tükrében az évközi infláció 1,9 százalékos szintet mutat.
A múlt év decemberében (a novemberi adatokhoz viszonyítva) csökkentek a szállítási díjak (0,9 százalékkal), csökkent az élelmiszer és az ütítőital (0,8 százalékkal), valamint a bútor a háztartási cikkek és a tisztítószerek (0,8 százalékkal) ára. Ugyancsak csökkentek a telekommunikációs díjak, valamint művelődési és szabadidőprogramok költségei is.
Decemberben 3,2 százalékkal megdrágultak a szeszesitalok és a dohánytermékek, ezenkívül a ruházati cikkek 0,2 százalékkal, akár a rezsiköltségek.
Megváltoztatta korábbi üzletpolitikáját a dán Lego cég: ezentúl nem firtatják, miért rendel valaki nagy mennyiségű játékkockát. Októberben Aj Vejvej kínai művész emlegetett cenzúrát, mert kockamegrendelését azzal tagadták meg, hogy nem adhatnak legót politikai célú alkotásokhoz.
Miután Ljubljana korábban a Horvátországból Szlovéniába továbbszállított migránsok listázását kérte Zágrábtól, most újabb korlátozásokat készül bevezetni, a horvát-szlovén határt átlépő bevándorlók számának csökkentését kérve Horvátországtól - jelentette a horvát sajtó szerdán.
A Szerb Nemzeti Bank igazgatóbizottsága tegnapi ülésén úgy döntött, hogy az irányadó banki alapkamat a továbbiakban is marad a 4,5 százalékos szinten, tekintettel a külföldi eseményekre, és hogy az előrejelzések szerint a következő időszakban is alacsony szinten tartható az infláció.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) egy román panaszos ügyében hozott ítélete szerint nem jogsértő, ha a munkáltató megfigyeli egy alkalmazott munkahelyi levelezését - közölte szerdán az EJEB keddi döntését ismertető Hotnews.ro román hírportál.