Vous êtes ici

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság)

S'abonner à flux Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság)
Magyar Szó online, vajdasági magyar nyelvű napilap
Mis à jour : il y a 2 mois 1 semaine

„Szerbia nem hallgathat a fasizmus rehabilitálásakor”

mar, 09/08/2016 - 11:28

Mégha Európa hallgat is, Szerbia nem hallgathat akkor, amikor a fasizmust és az usztasa Független Horvát Államot (NDH) rehabilitálják – jelentette ki Ivica Dačić ügyvezető kormányfő-helyettes és külügyminiszter. 

Jobb minőségű vizet iszunk

mar, 09/08/2016 - 11:28

A legújabb eredmények szerint, amelyek a Közegészségügyi Intézet vizsgálatait követően születtek, jobb minőségű vizet iszunk az észak-bácskai körzetben, mint tavaly ilyenkor. Az átlageredményt az év első hat hónapjában végzett vizsgálatok alapján kapta meg az intézet, s mint azt dr. Zorica Mamužić Kukić a Subotičke novine hetilapnak adott interjújában hangsúlyozta, a mikrobiológiai eredmények 5 százaléknál kisebb értékeket mutatnak, míg a fizikai-kémiai adatok továbbra is fejtörést okoznak, hiszen a vizsgált vizeknél az esetek mintegy negyven százalékában meghaladják a megengedett értékeket az észak-bácskai körzetben.

Elor Emina brillírozott Koštana szerepében

mar, 09/08/2016 - 11:05

Óriási volt az érdeklődés a Kokan Mladenović által rendezett Koštana pénteki bemutatója iránt Tivatban. Mint ismeretes, miután az előadás főszereplője, Božo Vrećo egészségügyi okokra hirtelen távozott a produkcióból, a címszerepet, Koštana alakjának megformálását Elor Emina vette át, aki egyébként szintén részese volt a szereplőgárdának, Stanát alakította volna.

Fejfájást okozó ausztrálok

mar, 09/08/2016 - 10:58

VÍZILABDA

Riadó!

Szerbiában két biztos riói aranyéremben reménykedtek az emberek: az egyiket Novak Đokovićnak kellett volna kiharcolnia, de mivel a világelső teniszező vasárnapról hétfőre virradó éjjel kikapott Juan Martín del Potrótól, a figyelem a „delfinek” felé fordult, mert senki sem gondolta komolyan, hogy a világ legjobb vízilabdacsapata (az utóbbi kilenc nagy versenyből nyolcat megnyert) igazi arcát mutatta a nyitányon, Magyarország ellen, amely rangadón négygólos hátrányból kellett felállnia. Nos, hogy még messze sincs minden rendben Dejan Savić csapatával, azt a tegnapi, Görögország elleni mérkőzés is megmutatta, hiszen ez az összecsapás kísértetiesen hasonlított a magyarok elleni meccsre, ugyanis a szerbeknek ismét négy gólt kellett ledolgozniuk 1:5 után. Ez a második félidőben sikerült is, sőt a hajrában 9.8-ra vezettek, de az előnyt nem tudták megtartani, s végül újabb döntetlent könyveltek el, ezúttal 9:9-et. Feltűnő, hogy a szerb kapusok ezen a meccsen is pocsékul védtek, és a játékosok a meccs elején azt gondolták, magától jön majd a győzelem. Az viszont nem mentség, hogy az azeri–amerikai játékvezetői páros furcsa ítéletekkel sújtotta őket. Ez a szerb gárda klasszissal jobb a többieknél, ám ezt a vízben is be kell bizonyítani, mert ez az olimpia, egészen más „műfaj”, mint minden más verseny.

A két döntetlen még semmit sem jelent, mert a szerbek biztosan továbbjutnak, de a szövetségi kapitánynak riadót kell fújnia, mert ilyen játékkal nem lehet eljutni a legfényesebb medálig.

A meccsen egyébként a görög Funtulisz volt a legjobb, aki összesen 4 gólt lőtt, s az utolsó találatot is ő érte el.

Mintha csak nagy hátrány kellene ahhoz, hogy a játékosaim elkezdjenek játszani. Az igazi arcunkat az utolsó két negyedben mutattuk meg, amikor sokkal agresszívebben játszottunk, volt éle a játéknak. Világos azonban, hogy az olimpián a megszokottnál még többet kell mutatnunk egy-egy győzelemért. Szavaim, remélem, érthetőek mindenkinek – nyilatkozta Savić kapitány.

A szerb–görög mérkőzés végeredményének tudatában a magyarok a csoportelsőségért szálltak vízbe az ausztrálok ellen, de nem volt szabad túl nagy mellényt húzni, mert az aussie-kat Pekingben és Londonban is csak 1-1 góllal sikerült legyőzniük, s a tavalyelőtti világligában kikaptak tőlük. A meccs viszont jól indult magyar szempontból, s egészen a harmadik negyed végéig úgy tűnt, Benedek Tibor legényei begyűjtik a két pontot, ekkor azonban az ausztrálok zsinórban három gólt dobtak, s 8:7-re átvették a vezetést. A zárónegyedben ismét két magyar gól következett, s amikor már úgy látszott, tényleg megvan az áhított győzelem, Cotterill gólt szerzett, és 9:9 lett a vége.

Ezzel azt lehet mondani, hogy a szerbek és a magyarok egy húron pendülnek, a brazilok meg röhöghettek a markukba, mert a tegnap éjjeli, Japán elleni meccs után átvehették a vezetést a csoportban.

KOSÁRLABDA

Két fájó vereség

Szerbia mindkét kosárlabda-válogatottja vereséget szenvedett a második fordulóban, így a folytatásban nagy harc következik a negyeddöntőért. A legutóbbi vb-n ezüstérmes szerb kosárlabda-válogatott nem nyújtotta legjobbját a kemény játékot szorgalmazó Ausztrália ellen, kétszer is csaknem 10 pontos hátrányba került, de az ellenfél ezt nem használta ki, és félidőben már a védelemben feljavult Szerbia vezetett 3 ponttal. A továbbiakban egyenrangú csata folyt, az utolsó öt percben azonban az ausztrálok nagy sorozattal vívták ki a fölényes, 95:80-as győzelmet.

A szerb női válogatott gyorsan 8 pontos hátrányba került Kanada ellen a 2. forduló meccsén, félidőig azonban fordult a kocka, eredményes játékkal már Szerbia vezetett 8 ponttal. Szünet után az előny rövid időre 15 pontosra (52:37) nőtt, amiből az utolsó negyedre 12 maradt. Öt perc alatt ez mind elfogyott, és izgalmas hajrában a kevesebbet hibázó kanadaiak nyertek.

Szerbia férfiválogatottja holnap Franciaországgal játszik, a győzelem pedig biztos negyeddöntőt jelent, míg a női válogatott holnapi ellenfele a címvédő és a tornán fölényesen legerősebb USA lesz.

Rangadónak indult, mégsem volt az a litvánok és a brazilok meccse a férfitorna B csoportjának első fordulójában. A litvánok 20 ponttal is vezettek, majd a hajrában megengedték a szépítést. A másik mérkőzésen Horvátország 14 pontos hátrányt (36:50) dolgozott le az esélyesnek számító spanyolok ellen. Az ibériaiak a második félidőben gyöngén dobtak, a másik oldalon a 23 pontig jutott Bojan Bogdanović tömte a kosarukat, az utolsó másodpercekben pedig Dario Šarić a meccs tragikus alakjától annak hőséig emelkedett. Az őszre már az NBA ligában szereplő šibeniki játékos előbb büntetődobást rontott, így kétpontos hátrányban a spanyolok támadhattak. Pau Gasol dobott is jó helyzetből, ám Šarić jó ütemben érkezve blokkolta a híres veteránt. A női tornán az A csoportban Franciaország és Ausztrália a második győzelmüket ünnepelték, és már negyeddöntősnek számítanak.

ÚSZÁS

Kapás magyar csúccsal negyedik

Három világcsúcs és két jó magyar eredmény született az olimpiai úszóversenyek második napjának esti műsorában, míg Velimir Stjepanović a második számában is a 10. pozíció alatt zárt, 200 gyorson ugyanis 13. lett.

Ami a magyarokat illeti, a már olimpiai bajnok Hosszú Katinka 100 háton is jól halad. A világ egyik legkiemelkedőbb úszónője a második eredménnyel jutott a döntőbe, ami biztató jel. Igaz, senki sem úszta a legjobbját, s lehetséges, hogy Katinkának egyéni csúcsra lesz szüksége, hogy Rióban másodszor is dobogós legyen. Kapás Boglárka a már ismert taktikájával versenyzett a 400 gyorson. Az első 100-on hatodik volt, 200-on már feljött az 5. helyre, az utolsó 150 méteren pedig a bronzpozíción tempózó amerikai Leah Smitht veszélyeztette. A magyar Európa-bajnok végül 45 századdal maradt le a dobogóról, vigasza lehet, hogy új magyar csúcsot jegyzett, és jó hangulatban készülhet az erősebb számára, a 800 gyorsra.

Velimir Stjepanović ismét túl erősen kezdett, majd fokozatosan lemaradt, és ugyanúgy nem lett döntős, mint a magyar Kozma Dominik sem, aki a 15. helyet szerezte meg.

A csúcsok sorozatát a svéd Sarah Sjöström kezdte meg, aki magabiztosan győzött az ifi világcsúcstartó kanadai Oleksiak és a címvédő amerikai veterán Dana Vollmer előtt. A brit Adam Peaty Rióban másodszor módosította a 100 mell legjobbját, és másfél másodpercet vert rá a fő riválisnak tartott dél-afrikai címvédőre, Cameron van der Burghra. A harmadik rekord az amerikai csodaúszó Katie Ledeckyé lett. Az amerikai ugyanolyan stílusban nyerte az aranyat 400 gyorson, mint Hosszú a 400 vegyesen: nagy világcsúccsal és 4,77 másodperces előnnyel. Világcsúcs csak a 4 × 100-as férfi gyorsváltóban nem született, ez a döntő viszont az amerikai Michael Phelps 19. olimpiai aranyérméről marad emlékezetes.

A harmadik versenynap selejtezőiben Hosszú Katinka 2:07,45-os olimpiai csúccsal az első helyen jutott tovább, Jakabos Zsuzsa a 9. idővel elődöntős 200 méter vegyesen, Anja Crevar pedig, aki a leggyöngébb idővel rajtolt a 40-es mezőnyben, a 27. helyet szerezte meg. Cseh Lászlót a 200 pillangó selejtezőjében csak Kenderesi Tamás győzte le, aki 1,55 percen belül teljesített, a címvédő dél-afrikai Chad le Clos a 3., a világcsúcstartó Michael Phelps pedig az 5. idővel jutott tovább. A női 200 gyorson Késely Ajna 25., Verrasztó Evelyn 28., Katarina Simonović pedig 30. lett.

LÖVÉSZET

Sidi Péter ötödik

Sidi Péter a légfegyveresek utolsó olimpiai számában a magyar lövők eddigi legjobb eredményét jegyezte a légpuskában szerzett ötödik helyével, viszont azt is tudni kell, hogy a tapasztalt magyar lövő valójában dobogót mulasztott. Sidi ugyanis jó versenyzéssel jutott a döntőbe, ahol öt lövés után az élen állt, a hatodik után pedig a második helyen. Következő két lövésének összege csak 18,8 volt, amivel lecsúszott a 7. helyre, s hiába hajrázott ismét pompásan, a dobogóra már nem tudott visszakapaszkodni. Ha viszont a 7. és 8. lövésben 20 köre lett volna, senki sem vehette volna el tőle az érmet. Érdekes, hogy éppen Sidi két gyöngébb lövése tartotta versenyben az olasz Niccolo Camprianit, aki azután lekörözte a mezőnyt.

Milutin Stefanović és Peni István jól tartották magukat, a verseny fele után a 11. és a 19. pozíció között ingáztak, végig csak néhány kitűnő lövés kellett volna, és a riválisok egy-két gyönge eredménye, hogy akár mindketten döntősök legyenek. Ez nem következett be teljes mértékben, így a szerbiai végül 1,2, a magyar pedig 1,5 körrel maradt le az éremcsatáról. A felénél Milenko Sebić is a 20-ban volt, ő azonban rontott, s a 33. helyen fejezte be a küzdelmet.

CSELGÁNCS

Ungvári éremközelben

A magyar cselgáncsozók hétfőn a nők 57 kilós és a férfiak 73 kilós versenyében voltak érdekeltek, de sem Karakas Hedvig, sem Ungvári Miklós nem jutott be az elődöntőbe.

A 2012-es olimpián még a 66 kilósok között ezüstérmes Ungvári első riói meccsén a portugál Nuno Saraivát győzte le, a legjobb nyolc közé egy hat másodperccel a párharc vége előtt elért ipponnal jutott a holland Dex Elmond ellen. A negyeddöntőben aztán az azeri Rusztam Orujov az elején vazaarit hajtott végre, majd hiába volt passzív a meccs végéig, Ungvári nem talált rajta fogást, és kikapott. A vigaszágon az amerikai Nicholas Delpopolo ellen folytathatta szereplését, akit legyőzött, s lapzárta után a bronzéremért harcolhatott.

Karakas első meccsén gyors diadalt aratott, 53 másodperc után ipponnal legyőzte a türkmén Ruszana Nurjavovát, a 16 között viszont ellenfeléhez hasonlóan akció nélkül zárt, de egy intésnek köszönhetően nyert a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard ellen. A nyolcaddöntőben sajnos ismét nem sikerült akciót végrehajtania, a hazai közönség előtt szereplő Rafaela Silva egy vazaarival bejutott az elődöntőbe, a magyar cselgáncsozó a vigaszágon a tajvani Csen Ling Lien ellen lépett tatamira, s mivel kikapott, így hetedik lett.

TENISZ

Đoković kiesett, Janković feladta!

Szerbia a legkomolyabbnak hitt éremesélyes nélkül maradt a riói olimpián. Hétfőn hajnalban ugyanis a világelső Novak Đoković két maratoni játszmában vereséget szenvedett az 1. forduló rangadóján az argentin Juan Martín del Potrótól, akivel legutóbbi olimpiai meccsét is vívta a londoni bronzcsatában, amikor szintén alulmaradt.

Egészében nézve jó meccs volt, Đoković jobban játszott, mint általában a tornák elején szokott, ami azonban ezúttal kevésnek bizonyult. Đoković 8 ászt ütött, de hét breaklehetőséget is nyújtott az argentinnak, aki egyet sem használt ki, a másik oldalon Novaknak egyetlen alkalma sem volt elnyerni Del Potro adogatását. Đoković a leggyöngébb a rájátszásokban volt, hisz az elsőt 7:4-re, a másodikat pedig 7:2-re veszítette el.

Ez életem és a pályafutásom egyik legfájóbb veresége. A sebek még frissek, s nagyon fájnak. Azért fáj, mert sokan bíztak bennem. Bocsánatot kérek azoktól, akik most csalódtak bennem. Nagyon szomorú és kiábrándult vagyok. Delpo jobb volt, megérdemelten nyert. A legfontosabb pillanatokban kiválóan játszott, csak gratulálni tudok neki. Örülök, hogy egy jó barátom győzött le, aki hosszú ideje sérülésekkel bajlódik. Amit eddig elértem a pályafutásom alatt, az hihetetlen. Az olimpiát már nagyon vártam, de nem tudtam a legjobb játékomat nyújtani. Nem keresek kifogásokat, de ez van. Szomorú, hogy így ért véget az egyéni verseny számomra” – mondta a vereség után Đoković.

Nyert a rajton a több mint két hónap után visszatérő Rafael Nadal, aki csak az első játékokban bajlódott a másik argentinnal, Federico Delbonisszal.

Szerbia így egyesben már az első forduló után képviselő nélkül maradt. Novakhoz és az előzőleg elbukott Ana Ivanovićhoz, Aleksandra Krunićhoz és Viktor Troickihoz Jelena Janković játék nélkül csatlakozott. A veterán ugyanis megsérült, és visszalépésre kényszerült. Férfi párosban Đoković és Nenad Zimonjić az éjjel a brazil Melo, Soares kettőssel játszottak, csütörtökön pedig a vegyes párosban Zimonjić a Jelena helyett beugró Ana Ivanovićtyal az oldalán rajtol.

Meglepetés született a férfi párosban is, hisz a Bellucci, Sa brazil kettős két rövidítésben a brit Murray fivéreket búcsúztatta. Az elsőben 8:6, a másodikban 18:16 volt az eredmény.

ASZTALITENISZ

Póta is kiesett

Nem maradt versenyző játékban a riói olimpia asztalitenisz-tornáján: Póta Georgina a harmadik fordulóban a 32 között a 2014-es ifjúsági olimpia ezüstérmese, a hongkongi Tu Hoj-kem (22.) ellen veszített 4:2-re. Póta remekül kezdett, az első és a második játszmát is megnyerte, a harmadikban pedig kétszer is szettlabdája volt, de a hongkongi 14:12-vel szépített. Ez szárnyakat adott neki, s a következő három játszmában sokkal jobban és pontosabban játszott, s a szerencse is pártfogásába vette, így végül 4:2-re megnyerte a mérkőzést.

Sajnálom ezt a meccset, mert nyerhető volt. Ha a harmadik szettet is hozom, akkor biztos másképp alakul a vége. Jó lett volna a 16 közé jutni, bár ott a világbajnok kínai Ting Ning ellen esélytelen lettem volna. Ha ott kikapok, úgy jegyeznek, mint kilencediket” – nyilatkozott Póta Georgina.

Egész országra kiterjedő áramszünet okozott zavarokat Kenyában

sam, 06/08/2016 - 23:43

Egész országra kiterjedő áramszünet okozott zavarokat szombaton Kenyában.

Falunapi program

sam, 06/08/2016 - 23:40

A gunarasi falunapi programsorozat idén augusztus 13-án, szombat délelőtt kezdődik. 9 órától falunapi gyermeksakktorna lesz a Fehér Szarvas vendéglőben és ugyancsak 9 órától szántóverseny kezdődik a Mackósoron. Este 20 órától kártyaversenyt szerveznek a Fehér Szarvasban...

Nyolcvan hajó vonult fel az amszterdami csatornák vizein a Meleg Büszkeség Napján

sam, 06/08/2016 - 22:41

A másság iránti tolerancia szellemében rendeztek a holland fővárosban szombaton a Meleg Büszkeség Napja keretében népes felvonulást, az amszterdami csatornák vizein nyolcvan hajó - ezek egyike az Európai Bizottság védnöksége alatt - vett részt az eseményen.

Krumplifesztivál a tájházban

sam, 06/08/2016 - 22:37

Az augusztus 13-án, szombaton tartandó V. Krumplifesztivál a topolyai tájházban elnevezésű rendezvényen népszerű eledelünk, a krumpli kerül reflektorfénybe főzőverseny, játékos vetélkedők főszereplőjeként. Az érdeklődők augusztus 10-éig jelezhetik részvételi szándékukat személyesen a topolyai Művelődési Házban, a 713-515-ös telefonszámon vagy a kultura@stcable.net e-mail-címen. 

Clinton állítja, nem hazudott az email-botrány ügyében

sam, 06/08/2016 - 22:19

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje helyi idő szerint pénteken egy washingtoni sajtótájékoztatón azt mondta, nem hazudott a nyilvánosság előtt az email-botrány ügyében. A volt külügyminiszter ugyanakkor elismerte, nem volt helyes magánszerverről lebonyolítani a hivatalos külügyi levelezését.

Elhunyt az Omega és az LGT egykori alapítója

sam, 06/08/2016 - 21:31

Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál - erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

Megbibirtyölöm

sam, 06/08/2016 - 21:27

Az Anna-napok keretén belül a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Rizgetős tánccsoportja és a Fokos zenekar Megbibirtyölöm, avagy űjjé babám a hasamra címen táncszínházi előadást mutattak be. A csoportnak ez volt a második ilyen jellegű próbálkozása, és elmondható, hogy most értek el átütő sikert.

A legnagyobb paraszt mellé a legügyesebb parasztmenyecske

sam, 06/08/2016 - 20:22

A Topolyán megrendezésre kerülő Vajdasági Parasztolimpia az elmúlt öt év alatt környékünk egyik legnagyobb, legtöbb látogatót vonzó eseményévé nőtte ki magát, amelyre a tavalyi évben mintegy 4000-en látogattak ki. A rendezvényt az idén is megrendezik augusztus huszonegyedikén...

Négy fal közé zárt korhangulat

sam, 06/08/2016 - 20:19

Hajdu Szabolcs legújabb filmjét, az Ernelláék Farkaséknál című alkotást megelőzték az elkészüléséről és a külföldi fogadtatásáról érkező hírek. Nem is lenne ebben semmi rendkívüli, hiszen napjaink egyik legjelentősebb magyar filmrendezőjéről, a Fehér tenyér, a Bibliothéque Pascal és a Délibáb – hogy csak a legismertebb műveit említsem – rendezőjéről van szó, új filmjének keletkezéstörténete azonban van annyira különleges, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Az Ernelláék Farkaséknál ugyanis „baráti projektumként” készült – minimális eszközökből.

Késsel támadtak egy kiskorúra, ellopták a telefonját

sam, 06/08/2016 - 20:13

Két ismeretlen fiú késsel támadott meg egy 15 éves kiskorú fiút Belgrádban, az Isidora Sekulić Általános Iskola udvarában, a késsel a hátát sebesítették meg, vágási sérüléseket okozva. 

Két újvidéki lány egyforma álma

sam, 06/08/2016 - 19:47

Milorad Dokmanac tartományi sportsegédtitkár ezzel várt a vajdasági sportolók egy csoportja tiszteletére rendezett keddi fogadáson:

– Neked is szólok, Ivana és edzője ma nem szeretnének nyilatkozni a sajtónak, ez a kérésük.

Kicsit kellemetlen, hisz ez volt az utolsó alkalom az olimpiai játékok előtt, mert azután amúgy is elzárkóznak a nyilvánosságtól. Az üdvözlést viszont illedelmesen fogadták, megköszönték a gratulációt az Eb-aranyért, majd amikor megkérdeztem, hogy mi az oka a titokzatosságnak, Goran Obradović csak ennyit mondott: Van rá okunk.

Mégis, mikor utaztok?

– Ez nem titok, 13-án megyünk, a három nap elegendő lesz az alkalmazkodásra.

Addig Újvidéken lesztek?

– Végig itt maradunk, jók a feltételeink.

Felkészültetek a hét méterre?

– Semmit a méterekről. Légy szíves, elégedj meg annyival, hogy nagyon jól felkészültünk.

A széles mosoly azért ennél többet árult el. Azt, hogy nem ígérünk semmit, de éremért megyünk.

– Kösz, legyen, ahogyan elterveztétek. Felkereslek majd, amikor visszajöttök – mondtam búcsúzóul.

Milica Starović viszont, akit sokkal régebb óta ismerek, mint Ivana Španovićot, ezúttal is örömmel nyilatkozott. Az újvidéki kajakozónőnek, az utóbbi hónapokban történtek alapján, volt is miről szólnia.

Hosszú munka áll mögötted. Elégedett vagy az előkészületekkel?

– Teljes mértékben. Ami megtehető volt, megtettük. A lehető legnagyobb támogatást kaptuk, ugyanolyat, mint a riválisok, hisz ugyanott edzhettünk, ahol ők is. Más kérdés, hogy itthon is lehetnének ilyen feltételek, egyelőre azonban csak álmodozhatunk arról, hogy lesz egy minden igényt kielégítő regattaközpontunk. Egyszer talán támogatást kapunk rá.

Mikor utaztok?

– Még egy egyhetes portugáliai edzés áll előttünk, Rióba pedig a tervek szerint 11-én, négy nappal a versenyünk kezdete előtt érkezünk meg.

A télen meséltél az olimpiai pályáról, és nem voltál elragadtatva. Változott valami?

– Nem tudom, de ha csináltak bármit is, az csak jó lehet. Majd meglátjuk a helyszínen.

Egy csónakban kezdted az előkészületeket, végül más partnerrel lépsz fel. Nagy gond?

– Az utóbbi másfél hónapban játszódott le minden. Két jó kettesünk van, és válogatót vívtunk, amelyen Dalmával izgalmas csatában egy hajszállal, pontosan 47 századdal maradtunk le a Moldovan nővérek mögött, bebizonyosodott, hogy hasonlók a képességek. Itt említeném, hogy minket ilyen esetekben senki sem kérdez, a kapitány dönt, mi csak edzünk, hogy minél felkészültebbek legyünk. Végül eldőlt, hogy a négyes minden tagja még egy-egy futamban indul, így kerültem egy hajóba Nikolina Moldovannal, Dalma pedig egyesben lép fel 500 méteren.

Máris sikerült összeszokni?

– A négyesből már volt közös tapasztalatunk, így nem volt nehéz. Mindketten bízunk egymásban, az erőnkben és a lelkesedésünkben.

A kajakozás az olimpia második hetén, a záró napokban van, amikor már sokan befejezték a versenyt, s ürül a falu. Kedvező körülmény, vagy mégsem?

– Nem lesz teljes a társaság, de nem figyelünk ilyesmire. Mi a saját dolgunkra összpontosítunk, csakis a kettes 15-ei rajtja érdekel bennünket. Azután két szabadnapunk lesz a négyes fellépése előtt.

Tervben van más sportok versenyeinek megtekintése?

– Valóban szeretnék minél többet látni, de csak a helyszínen derül ki, hogy mi a kivitelezhető. Egy biztos, a női távolugrás döntője egy nappal a kettes fellépése után van, és szívesen szurkolnék Ivanának a stadionban. Tudom, hogy ő is jönne a döntőmre, persze, ha bejutunk, de neki aznap van a selejtezője. Boldog leszek, ha eljutok még valamelyik szerbiai sportoló vagy csapat meccsére. A birkózók épp az előbb hívtak, de nehéz lesz, mert egybeesnek a versenynapjaink, ezért ha lesz miért, majd a faluban együtt ünnepelünk.

 

Elfogták a horgosi gyilkosság gyanúsítottját

sam, 06/08/2016 - 19:12

A magyarkanizsai rendőrség dolgozói ma reggel kézre kerítették a csütörtök délután Horgoson elkövetett  gyilkosság gyanúsítottját.

Jelentős győzelmet arattak az Iszlám Állam felett

sam, 06/08/2016 - 19:01

Szinte teljesen megtisztították a dzsihadistáktól Manbidzs városát, ami azért jelentős győzelem, mert ez volt az utolsó olyan város a szíriai-török határ térségében, amely még a dzsihadisták kezén volt.

Gépjármű és autóbusz ütközött Újvidék mellett

sam, 06/08/2016 - 18:48

Szerencsétlenség történt ma délelőtt az Újvidékhez közeli Rimski Šančevinél, amikor egy autóbusz és egy gépjármű ütközött össze egymással. Súlyos sérüléseket szenvedett az 30 és 40 év közötti férfi...

Kártérítés jár a török puccs sebesültjeinek és a halottak családjainak

sam, 06/08/2016 - 17:21

Törökország kártérítést fizet azoknak a családoknak, akiknek a hozzátartozója szolgálat teljesítése közben meghalt vagy megsérült a török puccs során.

Pages