Tíz éve annak, hogy Óbecsén időről időre napirendre kerül egy gyógyfürdő megépítése, amelytől minden hatalom hatalmas gazdasági fejlődést remél.
Hiába terjedt el a magyar műszaki határzár híre, a menekültek áradata nem apad. A tegnapi hírek szerint kedd és szerda reggel között több mint 5 ezer menekült lépte át a görög–macedón határt. Ők mindannyian Szerbia irányába indultak.
Kedden estig Preševóban kétezer személyt vettek nyilvántartásba, tegnap kora délelőtt pedig újabb 500-an érkeztek. A legtöbben megvárják, amíg a szerb hatóságok kiállítják számukra a szükséges dokumentumokat, ezt követően pedig azonnal továbbállnak. A menekültek egyre idegesebbek, értékelte Ahmet Halimi, a helyi Vöröskereszt titkára.
– Az emberek tudják, hogy a horgosi határátkelőhelyet lezárták, így fogalmuk sincsen, hogy merre induljanak, melyik útvonalon juthatnak el Németországba. Sokan vannak közöttük olyanok, akik mindenüket elveszítették, mivel olyan hajókkal jutottak el Európába, amelyek felborultak a tengeren. Nekik még váltásruhájuk sincsen. Igyekszünk segíteni, élelmet mindenki kap tőlünk. Akit nyilvántartásba vesznek, az kenyeret, péksüteményt és két konzervet kap. Adományozóknak köszönhetően a gyerekeknek tejet biztosítunk. Tartalékaink fogytán vannak, minden segítség jól jön – nyilatkozta Halimi.
Az autóbuszok, amelyek eddig Szabadkára, valamint Magyarkanizsára szállították a menekülteket Preševóból, most Šid és Horvátország irányába indulnak. A B92 RTV újságírójának sikerült megtudnia az egyik sofőrtől, hogy a menekülteket szigorú utasítás nyomán szállítják Šidre. Azt, hogy kitől kapták ezt az utasítást, nem volt hajlandó elárulni.
Az is kiderült, hogy a Preševóban regisztráló migránsok az önkéntesektől egy Szerbia térképet kapnak, amelyen megmutatják nekik a Horvátországba vezető utat. A menekültek egy része állítólag már lelkesen skandálja, hogy „Horvátország, Horvátország”.
Šiden közben meg is nyílt az ideiglenes befogadóállomás, amelynek egy valamikori gyermekkórházban adtak helyet. A létesítményben, amelyben 250 személyt tudnak elszállásolni, elsősorban anyák és gyerekek pihenhetnek. A többi esetlegesen szükséges férőhelyet sátrakban tervezik biztosítani.
Két nappal az erre vonatkozó bejelentések után Zomborban már meg is nyílt a pihenőállomás, és megérkeztek az első menekültek. A harminc afganisztáni, iraki és szíriai menekültet a Venac–Kudeljara katonai létesítmény egyik raktárépületében szállásolták el. A munkaügyi és szociálpolitikai minisztérium illetékeseinek korábbi elmondása szerint Zomborban 500 menekült számára tudnak férőhelyet biztosítani.
Lapunk még hétfőn elküldte a befogadó központtal, valamint a menekülthelyzet kezelésével kapcsolatos kérdéseit a zombori polgármesteri hivatalnak, telefonos megkeresésünkre tegnap viszont azt a választ kaptuk, hogy kérdéseinkre nem válaszolnak, a hivatal ugyanis közleményben tájékoztatta a közvéleményt az állomás megnyitásáról, valamint arról, hogy a helyi válságstáb megvitatta a helyzetet.
Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter kedd este látogatott el a Horgos 1 határátkelőhelyre, és személyesen győződött meg a magyar határzár miatt kialakult helyzetről, majd megerősítette a szerb kormány álláspontját, hogy semmiféleképpen nem kívánják feltartóztatni a Magyarországra, illetve Németországba tartó menekülteket. Sőt, Szerbia még segíteni is fogja a menekülteket abban, hogy folytathassák útjukat, jegyezte meg Stefanović, és ígéretet tett arra, hogy az ország élelmet, tisztálkodási lehetőséget biztosít az országban rekedt embereknek. Stefanović megismételte, hogy a problémát Szerbia képtelen egyedül kezelni, az Európai Uniónak kell megoldást javasolnia.
– Ezek az emberek nem kívánnak Szerbiában vagy esetleg Macedóniában maradni. Szerbia azt sem tudja elképzelni, hogy befogadja az összes menekültet, akit Magyarország visszatoloncol. A menekültek szervezett visszatoloncolásáról szó sem lehet – magyarázta a belügyi tárca vezetője, akit a jelen levő menekültek lelkes kiáltásokkal üdvözöltek, Szerbiát méltatva.
A Kishegyes községben működő Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézmény három településen négy épületben működik, amelyekben összesen 338 óvodás van. A helyi önkormányzat szeptember elsejei döntése értelmében a község az idei tanévben az eddigieknél nagyobb mértékben hozzájárul a családok megsegítéséhez, azzal, hogy az óvodai illetékek egy részét átvállalja. A családokra nehezedő anyagi terhek ezzel mintegy ötven százalékkal csökkennek, tudtuk meg Mohácsi Zoltántól, Kishegyes alpolgármesterétől. Mint mondta, a közelmúltban döntöttek a középiskolások utaztatásának támogatásával kapcsolatban, és a családok megsegítése ezzel egy újabb szegmenssel egészül ki.
Ami a pontos összegeket jelenti, az alpolgármestertől megtudtuk, hogy az egész napos ellátás havi szinten 1923 dinárba kerül egy gyermek után a korábbi megközelítőleg 3500 dináros ár helyett, a félnapos ellátásért 961 dinárt, míg az iskolai előkészítő tagozatokon 1154 dinárt kell a szülőknek befizetniük. Ez a díjszabás a következő hónaptól lép életbe. A támogatás a község minden gyermekének jár. Viszont azt meg kell jegyezni, hogy a korábban kialakult különböző kategóriák továbbra is megmaradnak. A szociális segélyben részesülő családok gyermekei részére a továbbiakban is ingyenes az ellátás, csakúgy mint a harmadik és negyedik gyermekek számára.
Mohácsi azt is elmondta, hogy a gyermekek számának tekintetében egyáltalán nem beszélhetünk csökkenésről, sőt talán némi növekedés figyelhető meg, és ezen intézkedések célja, hogy minél több gyermeket kapcsoljanak be az intézményes oktatásba, és arra ösztönözzék a családokat, hogy igenis írassák be gyermekeiket az óvodába, hisz ez elengedhetetlenül fontos a közösségépítés és a gyermekek szocializációja szempontjából is. A támogatás összértékéről annyit sikerült megtudnunk, hogy milliós nagyságrendű összegekről beszélünk.
A szerb kormány által foganatosított reformintézkedések miatt a Világbank dicsérettel illette Szerbiát, illetve megállapította, hogy az ország a régió legerősebb államává fejlődhet, tolmácsolta a hivatalos washingtoni látogatáson tartózkodó Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök Jim Yong Kim, a nemzetközi pénzügyi intézmény elnökének meglátásait.
Ehhez hasonló a véleménye Ellen Goldsteinnek, a Világbank Délkelet-Európáért felelős igazgatójának, aki hiszi, hogy ha Szerbia folytatja a megkezdett reformokat, akkor a térség egyik legbefolyásosabb és legerősebb állama lehet. Szerbiában pozitív gazdasági növekedés észlelhető a tavalyi árvizek után, értékelte Goldstein, mondván, hogy a kivitel és a foglalkoztatás is növekedőben van, és az ország költségvetési helyzete is jobb a vártnál.
Vučić hiszi, hogy a Világbank pozitív értékelése után mind több beruházó érkezik majd Szerbiába, amely biztonságos ország. A Világbanktól kapott dicséret hatalmas elismerés, ez pedig új lendületet ad a kormánynak, hogy kitartson a megkezdett reformok mellett, emelte ki a szerb miniszterelnök, majd elmondta, hogy a beszélgetésen szó esett a vállalkozói szellem és a munkaszokások megváltoztatásáról és erősítéséről, a következő nemzedék képzéséről, valamint a magánszektor fejlesztéséről is.
Joseph Biden, az USA alelnöke a Vučićtyal folytatott beszélgetés után leszögezte: az USA számára rendkívül fontos Szerbia minden sikere, hiszen az ország meghatározó szerepet tölt be a régió stabilitásának szempontjából. Biden értékelése szerint az Európai Unió is csak akkor lesz teljes, ha Szerbia csatlakozik a közösséghez.
A felek megvitatták a két ország közötti bilaterális kapcsolatokat, azok elmélyítésének lehetőségét, valamint szót ejtettek a régió stabilitásáról és a térség országai közötti energetikai együttműködésről. A migránsválság szintén téma tárgya volt. Biden elismerően szólt Szerbia fellépéséről és hozzáállásáról.
Később a nap folyamán Vučićnak John Kerry amerikai külügyminiszterrel is tárgyalnia kellett. A kormányfő sokat várt ettől a találkozástól.
– Meggyőződésem, hogy egyedülálló lehetőségről van szó. Szerbia megváltoztathatja helyzetét. Az utóbbi harminc évben világszinten nem a legkedvezőbb helyet foglaltuk el, az ország nemzetközi megítélését nem nevezhettük pozitívnak. Most kaptunk lehetőséget arra, hogy a következő ötven évre vonatkozólag megváltoztassuk országunk megítélését és nemzetközi pozícióját. Ilyen szempontból a gazdasági reformokkal sokat tehetünk Szerbiáért, ugyanakkor még többet és még keményebben kell dolgoznunk – fogalmazott a találkozót megelőzően Vučić.
Többnapos látogatása során a miniszterelnök kongresszusi képviselőkkel és szenátorokkal is tárgyal, valamint az USA Kereskedelmi Kamarájában több mint húsz olyan amerikai cégvezetővel találkozik, akik érdekeltek szerbiai beruházásokban.
Október 1-jétől 9,3 százalékkal csökken a Srbijagas által forgalmazott földgáz ára – olvasható az földgázforgalmazó közvállalat közleményében.
A jelentés szerint az áresés a negyedévi árösszehangolások eredménye, amely során a dollár árfolyamának időközi alakulását és a kőolajszármazékok árának alakulását vették figyelembe.
Az árcsökkentésről szóló határozat a Köztársasági Energiaügyi Tanács (AERS) jóváhagyása után lép életbe, miután az megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
Szerbiában az idén a földgáz ára immár két ízben csökkent. A Srbijagas jelenleg 42,3 dinárért számolja el a gáz köbméterét.
A várakozásnak megfelelően öt város – Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma – száll harcba a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezéséért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán tette közzé a hivatalos pályázók listáját, a pályázati határidő közép-európai idő szerint kedden éjfélkor járt le.
Korábban Toronto és Baku is érdeklődött a kilenc év múlva esedékes játékok lebonyolítása iránt, de végül nem nyújtott be jelentkezést. Los Angeles, amely Boston visszalépése után került képbe, sikeres pályázat esetén 1932 és 1984 után harmadszor rendezhetne nyári játékokat, akárcsak a 2012-es játékról lemaradó Párizs, amely 1900-ban és 1924-ben volt házigazda. Ugyancsak rendezett már olimpiát Róma, mégpedig 1960-ban. Hamburgra Berlinnel szemben esett a választás Németországban, ugyanakkor novemberben következik majd még egy népszavazás.
Budapest jelentkezése azzal vált realitássá, hogy a NOB tavaly decemberben elfogadta az úgynevezett Agenda 2020 programot, amely gyakorlatilag valós felkérést jelentett két-hárommilliós nagyvárosoknak arra, hogy gondolkodjanak el komolyan az olimpiai pályázatról. A program azt célozza, hogy az eddigieknél fenntarthatóbb, olcsóbb és egyben megtérülő játékokra kerüljön sor.
„Öt nagyszerű várost üdvözöl a NOB ebben az erős versenyben – jelentette ki Thomas Bach, a nemzetközi ötkarikás testület német elnöke sajtótájékoztatón. – Szerdától ezek pályázó városok, amelyek versenyben vannak azért a megtiszteltetésért, illetve kötelezettségért, hogy megrendezhessék a 2024-es játékokat.”
Bach a NOB közleményében emellett úgy fogalmazott, mind az öt város „magasan kvalifikált”, azaz alkalmas a házigazdai szerep elnyerésére.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1,7 milliárd dollárral – készpénzzel és szolgáltatással – támogatja majd a 2024-es játékok szervezőbizottságát. A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki a házigazdát.
Az Új Kép folyóirat 18. alkalommal rendezi meg a Tantárgyháló tanulmányi versenyt.
Célcsoport: általános iskolás felsős és középiskolás diákok, a pályamunkát max. 2 diák írhatja együtt.
A magyar készenléti rendőrök a Horgos 2 határátkelőnél felhúzták a NATO-drótot, és elkezdték építeni az új kerítést a menekültek által szétfeszített kapu helyén. Nem sikerült megoldani egy menekült gyerek ügyét, aki a magyar oldalon maradt a kerítésjavítást követően.
A gstaadi selejtező 1. fordulója óta, amikor a cseh Ivo Klecet győzte le, Györe László másfél hónap alatt zsinórban öt vereséget halmozott fel. A zentai játékos a Banja Luka-i challenger 1. fordulójában három játszmában veszített a román Adrian Ungur ellen.
Az első játszmában a román kétszer nyerte el Györe adogatását, aki a másodikban három breakkel válaszolt. A döntő szettben azonban megint Ungur akarata érvényesült, újra kétszer kerekedett felül Györe adogatásán, és megérdemelten jutott tovább. Kár, hogy a zentai teniszező nem használta ki az alkalmat, hisz legalább az elődöntőig csupa verhető ellenfele lett volna.
Ugyanott Dušan Lajović magabiztos győzelemmel kezdett, és a következő körben a 18 éves és a ranglistán 460. spanyol Jaume Munar lesz a riválisa, míg Peđa Krstin az argentin Horacio Zeballosszal mérkőzik, akitől a múlt héten Genovában Györe kapott ki.
A lengyelországi Szczecinban Filip Krajinović könnyen érvényesítette a papírformát az olasz Giannesivel szemben, s a következő körben újra olasz ellenfele lesz, a 23 éves és a ranglistán 220. Federico Gaio személyében.
Magyarország belgrádi nagykövetsége diplomáciai jegyzékben tájékoztatta a szerb külügyminisztériumot, hogy a migránsválság miatt kialakult helyzet okán a Horgos–Röszke-határátkelő a tegnaptól számított harminc napig zárva marad. A döntés a Horgos 1 és Horgos 2 határátkelőhelyekre egyaránt vonatkozik. A Királyhalom–Ásotthalom-határátkelőt tegnap délelőtt keddhez hasonlóan ismét lezárták, arról viszont nem érkezett jelentés, hogy mikor nyitják meg ismét.
Az északi határvonal legforgalmasabb átkelőinek, illetve Európa egyik legfontosabb közlekedési folyosójának ideiglenes lezárása miatt a forgalom a Kelebia–Tompa-átkelőhelyre tevődik át. Itt tegnap délelőtt négy kilométeres sor alakult ki Magyarország irányába, a délutáni órákban azonban már csak tízperces várakozást jelentettek a szerb határrendészet munkatársai. Állításukat utazók is megerősítették. A határrendészet munkatársai sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudták azokat a híreket, hogy Magyarország hamarosan a tompai határkelőt is lezárhatja.
A Bajmok–Bácsalmás-, a Béreg–Hercegszántó- és a Gyála–Tiszasziget-határátkelőkön szintén a kora délutáni órákban megkeresésünkre elmondták, nincsen torlódás, és szinte semmit nem kell várakozniuk az utazóknak.
KÉZILABDA
19.00, Arena Sport 1: Zagreb–Kiel (férfi-BL, A csoport, 1. forduló).
KOSÁRLABDA
21.00, RTS2, Sport2: Spanyolország–Franciaország (férfi-Eb, elődöntő).
LABDARÚGÁS
Európa-liga, 1. forduló, A csoport: Fenerbahçe–Molde, Ajax–Celtic (Arena Sport 4), B csoport: Bordeaux–Liverpool (Arena Sport 3), Sion–Rubin Kazany, C csoport: Qabala–PAOK, Borussia (D)–Krasznodar (Arena Sport 2 – körkapcsolás, Digi Sport 1), D csoport: Midtjylland–Legia Warszawa, Napoli–Club Brugge (Arena Sport 5, Digi Sport 2), E csoport: Rapid Wien–Villarreal, Viktoria Plzeň–Dinamo Minszk, F csoport: Slovan Liberec–Sporting Braga, Groningen–Marseille (19.00), G csoport: Dnyipro–Lazio, Saint-Étienne–Rosenborg, H csoport: Sporting–Lokomotiv Moszkva, Skënderbeu–Beşiktaş (Arena Sport 4), I csoport: Fiorentina–Basel (Arena Sport 2 – körkapcsolás, Digi Sport 2, HRT2), Lech Poznań–Belenenses (Digi Sport 1), J csoport: Anderlecht–Monaco (Arena Sport 5), Tottenham–Qarabag, K csoport: APOEL–Schalke, Aszterasz Tripolisz–Sparta Praha, L csoport: Partizan–AZ Alkmaar (RTS1), Athletic Bilbao–Augsburg (21.05, Arena Sport 3).
RÖPLABDA
18.30, M4: Dunaferr–Kaposvár (férfi NB I., 1. forduló).
Szerbia válogatottja tegnap este 89:75 (21:21, 24:21, 22:21, 22:12) arányban legyőzte Csehország válogatottját a Lilleben folyó 39. Eb-n, és bejutott az elődöntőbe, amelyben pénteken az Olaszország–Litvánia találkozó győztesével mérkőzik. Aleksandar Đorđević kapitány csapata zsinórban hetedik győzelmét szerezte, s már csak az elődöntőben kell győzni a riói olimpia vízumáért és a biztos éremért.
A meccs elején a csehek találták fel magukat jobban, és a 8. percig 7 ponttal is vezettek. A szerb csapat még ebben a játékrészben fordított, majd a kemény harcban apránként növelte az előnyt, és az utolsó negyedre, habár közben volt 10 pontos (63:53) vezetése is, 4 ponttal indult. Az utolsó 10 percben a szerb csapat uralta a pályát, az előny ekkor már gyorsan nőtt, és a 38. percben elérte a 15 pontot is. A lassúbb kezdet ellenére tehát Szerbia megérdemelten nyert, és a franciákkal együtt az arany legkomolyabb várományosának számít.
Szerbia csapatában Zoran Erceg volt a legeredményesebb 20 ponttal, Miroslav Raduljica 16 ponttal és 5 lepattanóval, Nemanja Bjelica 14 ponttal és 10 lepattanóval, Miloš Teodosić pedig 12 ponttal és 14 lepattanóval segített be. A cseh csapatban Jan Vesely 23 ponttal és 10 lepattanóval, Tomáš Satoransky pedig 20 ponttal tűnt ki.
Zágráb átengedi Horvátországon a migránsokat, és segíteni fog nekik, hogy eljussanak Nyugat-Európába – közölte Zoran Milanović horvát miniszterelnök szerdán.
A 15. Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny, melyet szeptember 20–21. között tartottunk volna meg, halasztásra kerül. A találkozót 2016. január 21–27. között rendezzük meg, a magyar kultúra napja és az Újvidéki Színház születésnapi rendezvénysorozata keretein belül.
Befejező szakaszába jutott az izraeli Aviv Arlon társaság bevásárlóközpontjának építése, amelynek megnyitását október 29-ére jelentették be. A leendő bérlők egy része már hozzáfogott a létesítmény belső berendezéséhez. Nagybecskerek Újvidék felőli bejáratánál mintegy hat hektáron épülő retail-parknak is nevezett bevásárlóközpont építőhelyét munkatársaival meglátogatta Čedomir Janjić polgármester. Mint elhangzott, a késedelem nélküli munkálatokhoz nagyban hozzájárul a beruházó és a helyi önkormányzat közötti jó együttműködés. Az izraeli beruházó tavaly októberben vásárolta meg a telket a magyar Arkadom társaságtól, amely lemondott egy korábban tervezett nagybecskereki befektetéséről.
Az Aviv park üzlethelységei 22.500 négyzetméteren épülnek, és mintegy ötven bérlőjük lesz, köztük sok világhírű cég is képviselteti magát. A beruházás összértéke 30 millió euró, és mintegy négyszáz munkahely nyílik meg. A bérleti szerződéseket már aláírták, az épületek tető alá kerültek, és már megkezdték a létesítmények birtokba vételét. Lesznek azonban olyan bérlők, akik csak jövő tavaszra érkeznek Nagybecskerekre.
Jelenleg az épületek külsején, valamint a járdák, parkolók és zöldövezetek rendezésén dolgoznak. A beruházók már a létesítmény ünnepi megnyitójára invitálják a nagybecskerekieket, amelyen nagy, esetenként 50 százalékos árengedményeket kínálnak majd a vevőknek. Emellett külön szórakoztató műsorokat is készítenek, elsősorban a legkisebbek számára. A bevásárlóközpontnak több mint hétszáz férőhelyes parkolója lesz és négy moziterme.
Az Aviv Arlon három évvel ezelőtt Pancsován nyitotta meg az első ilyen típusú bevásárlóközpontot. A retail-parkok különlegessége elsősorban az, hogy a zárt, mesterséges fénnyel és klímaberendezéssel ellátott létesítmények helyett szabadtéri bevásárlást kínálnak, zöld övezetben és számos kísérő-rendezvénnyel, az egész család részére. Egy szinten épülnek, pince és emeletek nélkül. Könnyen megközelíthetők személygépkocsival, az elárusítóhelyek között pedig zöldövet és kényelmes sétányok vannak.