Agrégateur de flux

"La France a-t-elle encore une politique arabe ?" "Est-elle passée, au Proche-Orient, d'une approche dite gaullo-mitterrandienne à une tentation néo-conservatrice ?" Que signifie le récent rapprochement avec les Etats du Golfe et notamment l'Arabie Saoudite ? Le débat public ne manque pas d'interrogations récurrentes sur le sujet, avec cependant plusieurs biais ou angles morts.Un débat erronéLe premier d'entre eux consiste à ne plus questionner les termes eux-mêmes, or ceux-ci posent problème. La "politique arabe", vocable datant des années 60, remis brièvement au goût du jour par Jacques Chirac lors d'un discours à l'Université du Caire en 1996, désigne-t-elle une politique par nature pro-arabe (ce dont on a longtemps accusé le Quai d'Orsay), ou bien une tentative pour définir une stratégie au sud et à l'est de la Méditerranée, qui n'exclue d'ailleurs pas la prise en compte de la diversité des situations nationales ? Que signifie encore une approche "gaullo-mitterrandienne", 25 ans après la fin de la guerre froide, outre la volonté louable de maintenir à l'échelle globale une vision française indépendante de l'allié américain (sans pour autant rompre avec lui), vision qui soit toujours universaliste et non réduite à la défense des seules valeurs occidentales ? Qu'appelle-t-on au juste "néo-conservatisme" en France ? Très loin de ses origines intellectuelles américaines, le terme désigne souvent à Paris, parfois un peu vite, un mélange d'atlantisme (qui existe depuis longtemps dans notre pays), d'occidentalisme, et d'interventionnisme militaire appliqué à une vision manichéenne de l'échiquier international, sur lequel  faudrait frapper d'abord les ennemis supposés consacrés, par solidarité avec des alliés supposés naturels.
Un deuxième biais consiste à aborder la politique française au Moyen-Orient comme la traduction d'un tel choix idéologique, plutôt que comme le résultat d'une marge de manœuvre en réalité fort étroite. Car la capacité française d'agir sur la région ne permet pas autre chose que des ajustements subtils, des compromis pragmatiques, des postures prudentes. Ce qui est certes déjà beaucoup. Mais quand bien même un décideur arrêterait-il une diplomatie délibérément idéologique dans un sens ou dans l'autre, la complexité de cette aire géographique le rattraperait rapidement pour le ramener à la réalité. Perte de repèresCette réalité, quelle est-elle ? Traditionnellement, la France entretenait des liens étroits avec le Liban (ancien mandat, et de tradition toujours francophone), ambigus et conflictuels mais teintés de connaissance mutuelle avec la Syrie (ancien mandat elle aussi), des liens de confiance plus personnels avec plusieurs chefs d'Etat arabes (en Egypte, en Arabie Saoudite, au Qatar et dans les Emirats, jadis avec Yasser Arafat...), tandis qu'hors du monde arabe, la relation restait traditionnellement méfiante avec Israël, entachée de contentieux lourds depuis les années 1980 avec l'Iran (guerre Irak-Iran, dossier libanais, attentats en France, litiges financiers...), et pervertie avec la Turquie par la question de l'adhésion à l'Union européenne. Les proximités arabes se sont trouvées bouleversées par la disparition physique ou politique des acteurs connus de longue date (comme Arafat, Hariri ou Moubarak), par les printemps arabes, les déceptions consécutives (avec la Syrie, sous Jacques Chirac puis Nicolas Sarkozy), et l'extrême complexification des enjeux, avec la montée en puissance d'acteurs non étatiques (Hezbollah, Al Qaida, Daech, Hamas...). Soit dit en passant, cet éloignement progressif ou cet estrangement, dirait-on en anglais, vaut aussi pour le Maghreb, où les jeux à multiples facettes de la situation algérienne, la mort de Hassan II au Maroc en 1999, plus récemment le renversement de Ben Ali à Tunis, ont changé la donne pour la diplomatie française. Plus encore, l'intervention militaire de 2011 en Libye, initialement saluée, est aujourd'hui portée au passif de la France (comme de ses alliés britanniques et américains), et sert d'argument à Moscou et Pékin pour s'opposer à tout règlement occidental de la crise syrienne.
Dans le même temps, les relations avec les Etats non arabes ne se sont pas améliorées. En dépit d'une courte lune de miel au début du mandat de Nicolas Sarkozy, la relation franco-israélienne s'est à nouveau dégradée après la crise de Gaza de 2010, pour se heurter ensuite régulièrement à la personnalité de Benjamin Netanyahu. Le dialogue avec l'Iran n'a naturellement pas bénéficié de l'intransigeance de Paris dans les négociations sur le dossier nucléaire, alors que Washington imposait finalement un accord. La question turque enfin, à peine remise de l'hostilité déclarée de Nicolas Sarkozy à l'adhésion d'Ankara à l'UE, s'est trouvée otage par la suite de la nouvelle posture d'Erdogan (devenu président en 2014), autoritariste en interne et ambigüe à l'international.
Que reste-t-il alors ? Un Moyen-Orient dont l'agenda politique est aujourd'hui dominé par l'expansion de l'Etat Islamique à partir de l'Irak et de la Syrie, devenus Etats effondrés (l'Irak l'était déjà depuis 2003) alors même que les abcès de fixations antérieurs ne sont pas réglés (les question palestinienne, la question kurde, la situation libanaise, les inégalités de développement, les conséquences des guerres américaines puis des printemps arabes...). Un Moyen-Orient en quête de stabilité,[1]où les acteurs étatiques régionaux ont perdu la main face aux groupes armés et aux clivages ethniques et religieux, où les Etats-Unis hésitent (on se souvient du recul de l'administration Obama face au choix de frapper le régime de Damas en 2013), où l'Europe reste absente (après les échec successifs du processus de Barcelone en 1995 puis de l'Union Pour la Méditerranéeen 2008), où la Russie, soudain, se rêve à nouveau en puissance globale, poussant son avantage jusqu'à oser l'engagement militaire Syrie. De quoi la politique moyen-orientale de la France est-elle le nom ?Face à cette poudrière, que fait la France, et quelle lecture peut-on avoir de son action? Après la séquence difficile des printemps arabes (commencée par la situation tunisienne, qui a entraîné le changement du ministre français des Affaires étrangères), Paris semble plus proche aujourd'hui des acteurs conservateurs de la région, qui n'avaient pas caché leur opposition aux "printemps". Les nombreuses visites officielles au plus haut niveau dans les Etats du Golfe, des objectifs stratégiques en phase avec ceux de Riyad (sur la destitution de Bachar al-Assad, la méfiance à l'égard de l'accord iranien ou la situation au Yémen), des contrats commerciaux importants passés avec les Etats du Golfe ou financés par eux (l'achat d'avions Rafale par Le Caire - qui constitue par là même un soutien au régime d'Abdel Fattah al-Sissi, une aide militaire de 3 milliards de dollars à l'armée libanaise), semblent attester d'une ligne dont la cohérence est assumée, et qui privilégie la garantie de stabilité au moins à court terme, en dépit des critiques que cela ne manque pas de susciter.
Par ailleurs, la diplomatie française joint le geste à la parole, en assumant une posture interventionniste inverse à celle de Jacques Chirac sur l'Irak en 2003. En militant ouvertement pour des frappes contre le régime syrien en 2013, en engageant des moyens important contre Daech en Irak depuis 2014 (opération Chammal, mobilisation du porte avion Charles de Gaulle), en ouvrant la voie à des frappes sur le territoire syrien à l'automne 2015, Paris fait preuve du même volontarisme politico-militaire qu'en Afrique, au Mali et en Centrafrique, et avec le dispositif Barkhane.
Plusieurs de ces choix, on l'a dit, rencontrent ceux de l'Arabie Saoudite et de ses alliés émiratis ou koweïtiens. D'autres, comme l'intransigeance sur le dossier iranien, rencontrent nécessairement un écho favorable en Israël. D'autres encore, comme l'engagement militaire contre Daech, viennent soulager l'allié américain. Dans le même temps, le lien de la France avec le Qatar reste fort, même si la priorité, par rapport aux années Sarkozy, semble s'être recentrée sur le grand voisin saoudien. Comment interpréter alors cette posture ? 
L'hypothèse d'un alignement sur un axe Washington – Riyad – Tel Aviv ne résiste pas à l'analyse, ne serait-ce que parce que cet axe n'existe pas. On connaît l'état des relations entre Washington et Riyad d'une part, Washington et Tel Aviv de l'autre, toutes deux victimes entre autres de l'accord sur le nucléaire iranien, après des années de méfiance croissante. L'hypothèse plus idéologique d'un rapprochement français non pas "générique" avec les Etats-Unis et Israël, mais "partisan", avec les Faucons de chacun des deux pays, se heurte aux anomalies que constitueraient alors l'excellente relation de la France avec Riyad et Doha, ou encore les votes français à l'ONU en faveur de la Palestine (en 2011 pour l'intégration de cette dernière à l'UNESCO, en novembre 2012 pour son statut d'observateur non membre de l'ONU, en décembre 2014 en faveur de la résolution palestinienne sur le retrait israélien des Territoires occupés avant la fin 2017, en septembre 2015 pour autoriser les Palestiniens à faire flotter leur drapeau au siège de New York). L'hypothèse plus subtile encore d'un retour, par François Hollande, à une politique de type SFIO, beaucoup plus favorable à Israël sans pour autant s'aliéner les pays arabes, est plus crédible car plus nuancée, mais se heurte aux nombreuses recompositions récentes, qui ont fait voler en éclat l'affrontement binaire et simpliste entre d'un côté "les Arabes" et de l'autre Israël. 
La lecture par une Realpolitik mercantiliste, qui voit la France privilégier les acteurs à la fois très solvables et férus de stabilité régionale, paraît plus solide, à condition de ne pas la ramener à une seule affaire de signature de contrats. Certes, la politique étrangère développée par l'actuel exécutif depuis 2012 et exposée régulièrement par Laurent Fabius, ne fait pas mystère de l'importance à accorder à l'économie, considérée comme le nerf de la guerre dans une diplomatie moderne (d'où  le rattachement du commerce extérieur et du tourisme au quai d'Orsay, la création d'une direction des entreprises et de l'économie internationale, etc.). Et dans cette perspective, les contrats signés avec ou grâce au Golfe, importent. Mais c'est la concordance de cet horizon commercial avec l'objectif de stabilité qui fait désormais l'originalité des liens bilatéraux. La priorité donnée à un environnement stratégique plus stable sur son flanc sud  s'accommode par exemple de l'initiative égypto-saoudienne d'une force arabe commune.
Reste que les multiples contradictions régionales demeurent, qui rendent toute politique unidimensionnelle impossible.  Cette complexité n'est naturellement pas ignorée du quai d'Orsay, qui estime depuis plusieurs mois qu'une confrontation Riyad-Téhéran doublée d'une concurrence Riyad-Doha constitue l'une des toiles de fond de nombreuses tensions actuelles. On sait également que la question de savoir qui, du régime de Damas ou de l'Etat Islamique, doit être tenu premier responsable du chaos syrien, est particulièrement délicate pour maintenir les équilibres entre les différentes amitiés proche-orientales. De surcroît, ces amitiés ne doivent pas altérer l'alliance américaine, dont Paris ne veut pas se départir : même si l'épisode des "lignes rouges" syriennes de 2013 (lorsque Washington avait renoncé au dernier moment à frapper la Syrie en dépit de la volonté française) a laissé des traces profondes, on est conscient à Paris qu'aucune politique forte dans la région ne peut s'envisager seul, sans l'appui américain. 
La politique de la France au Moyen-Orient n'est ni aussi erratique ou improvisée qu'on le prétend parfois, ni aussi déterminée idéologiquement qu'on le soupçonne ailleurs. Elle demeure plus simplement contrainte par les paramètres d'une rencontre à haut risque entre une puissance moyenne à vocation globale, et une région en proie à un chaos que nul ne maîtrise, mais que tout le monde subit.
@charillon


[1] F. Charillon, A. Dieckhoff, Afrique du Nord Moyen-Orient : Logiques de chaos, dynamiques d'éclatement, La Documentation Française, Paris, 2015.

À la fin du mois d’octobre 2015, le drone Reaper a battu un nouveau record d’endurance en effectuant un vol de 25 heures et 6 minutes. Depuis janvier 2014, dans le cadre des opérations Serval puis Barkhane, ces drones opèrent au sein du détachement air de Niamey pour renforcer les capacités de surveillance et de renseignement de la force.

A Légirendészeti Szolgálat minden évben július 1-től augusztus 31-ig balatoni szolgálatot lát el. Két helikopterrel a Siófok-Kiliti repülőtérre települnek és vízirendészeti kollégáikkal együttműködve ellenőrzik a Balatont és környékét.

Rendészeti szempontból a négy balatoni megye – Fejér, Somogy, Zala és Veszprém megye - közül minden évben más tölti be a vezető szerepet. Idén nyáron Fejér megye főkapitányának rendészeti helyettese volt a kijelölt rendőri vezető. Naponta két óra repült idő felett rendelkezett. Ezt a repült időt többnyire a víz feletti járőrözéssel töltötték a helikopterszemélyzetek, akiket augusztus elején elkísérhettem egy járőrfeladatra.

*

A Siófok-Kiliti repülőtér a Balaton-parttól mintegy tíz kilométerre fekszik, itt van a Légirendészeti Szolgálat nyári hónapokban használt bázisa. Egy-egy váltás három főt jelent; egy pilótát, egy fedélzeti szolgálattevőt (operátor) és egy műszakit. A háromfős csapat öt napot tölt el a balatoni szolgálatban és az ötödik napon érkezik a váltás. Az idei év eltér az eddigi gyakorlattól, mert a déli határszakaszon zajló migráció miatt két feladatot lát el a balatoni különítmény. Hetente egyszer az egyik géppel áttelepülnek a bácsbokodi bázisra, ahol két napot dolgoznak határrendészeti feladaton. Ezután visszatelepülnek Siófok-Kilitire és folytatják feladataikat a Balaton felett.

A Romeo 503-as légi és földi személyzete: Habuda László rendőr alezredes, pilóta, Zsidó Zsolt műszaki kolléga és Papp László rendőr törzszászlós, operátor.

A két nyári hónapban minden helikopterpilótára havonta legalább egy balatoni szolgálat jut, az operátorokra több is. A napi szolgálati és készenléti időt a feladatokhoz alkalmazkodva osztják be. Naponta nyolc órát vannak szolgálatban, a nap fennmaradó tizenhat órája készenléti időnek számít, hiszen bármikor érkezhet riasztás, amikor azonnal fel kell szállni. Ha a feladat úgy kívánja, akkor a szolgálati időt és a repülésre felhasználható időt is ketté lehet bontani. Így volt ez látogatásomkor is. Habuda László rendőr alezredes, pilóta, Papp László rendőr törzszászlós, operátor és Zsidó Zsolt műszaki kolléga alkotta csapat a kapott feladat alapján délelőtti járőrrepülést majd egy készenléti időszak beiktatásával délutáni repülést tervezett.

*

A Balatonnál többnyire az MD-500-as helikopterrel dolgoznak a légi rendőrök. Az amerikai típus gyorsabb, fürgébb és kisebb területen is könnyebb vele leszállni, mint a helyigényes Mi-2-essel. További előnye, hogy lényegesen kevesebbet fogyaszt, mint a keleti típus. Megbízhatóság tekintetében az oroszosan túlméretezett Mi-2-es sem marad el az amerikai helikopter mögött, bár az is igaz, hogy az MD-500-asok leterheltsége nagyobb, a feladatok nagyjából kétharmadát velük repülik.

A légirendészet hangárjában két MD-500-as helikopter áll, az R 502-es és az R 503-as lajstromjelű gépek. Zsidó Zsolt az 503-as előkészítését kezdi meg. Ő végzi a helikopter napi üzemeltetését, a repülés előtti, az ismételt, és a repülés utáni előkészítéseket és a tankolást. A 25-50-100-250 órás időszakos ellenőrzésekhez már kell egy mérnök is, ahogyan a helikopter átadás-átvételéhez is a váltáskor, mivel nem csak egy légijármű átadás-átvételéről van szó, hanem az addig végzett munkáéról is.

Az előkészítés első mozzanataként a kisméretű, 450 LE tengelyteljesítményű, Allison 250-es hajtóművet ellenőrzi a műszaki, majd a munkát a forgószárny-agynál és az alumínium lapátoknál folytatja. Ezután a helikopter jobb oldalához kerül a létra és az előkészítés fent, egy nagyméretű ajtónál folytatódik. E mögött van a levegőszűrő és a részecske kiválasztó lefúvató szelepe is. Ha a levegőszűrő előtt és mögött elhelyezett nyomásérzékelők szerint a nyomáskülönbség a szűrő eltömődése miatt túllép egy értéket, a pilóta előtt fényjelzés jelzi, hogy ki kell nyitni a megkerülő ajtót, amelyen át szűretlen levegőt kap a hajtómű. Zsidó Zsolt ezen az ajtón át vállig benyúl a helikopterbe és tapintással ellenőrzi a kompresszor-lapátokat.

Ezt követően a pilótafülkébe ülve számos kapcsolót ellenőriz; például az üzemanyag-szivattyúét, a figyelmeztető tablófényekét, a külső helyzetfényekét, a hajtómű-újraindító teszt kapcsolót vagy azt a kapcsolót, amellyel a normál körülmények között 102 százalékon dolgozó hajtóműnek plusz fordulatot lehet adni.

A kabin padlója alatti tartályba és a hátsó ülés alatti póttartályba összesen 360 liter kerozin fér, de tankolásra most nincs szükség, arra már az előző feladat végrehajtása után sor került, hogy a helikopter riasztás esetén azonnal indulhasson. Az MD-500-assal három óra repülési idő tervezhető, figyelembe véve a navigációs tartalékot is.

*

Eközben a szolgálati épületben a hajózók sötétkék overállba öltöztek és a repülés előtti adminisztrációval és a felkészüléssel vannak elfoglalva. Habuda alezredes leadja a repülési tervet, amely szerint másfél órás vízirendészeti és autópálya ellenőrzést fogunk végrehajtani, miközben körberepüljük a Balatont. A repülési tervet a Készenléti Rendőrség központi ügyelete is megkapja. Közben Papp törzszászlóssal együtt ellenőrzik a meteorológiai előrejelzést, ami csak a keleti országrészre jelez felhőzetet. Indulás előtt a pilóta aláírja a gép műszaki átvételét és elindulunk a helikopterhez.

A csúszótalpas MD-500-as földi mozgatása a talpak végére akasztható kerekekkel lehetséges, amelyek egy rúd segítségével a talpak síkja alá fordíthatóak és a helikopter a farokrész lenyomásával máris gurítható.

A két hajózó és a műszaki kigurítja az R 503-ast a hangárból, ahova éjszakára - és nagy hőségben nappal is - kerül és áttolják az egyik leszállóhely betonjára. A talpakról lekerülnek a kerekek és a helikopterre felcsatlakoztatják a földi áramforrást, ami az indításhoz kell. A víz feletti repüléskor kötelező mentőmellény felvétele után Habuda alezredes körbejárva ellenőrzi a gépet, majd helyet foglalunk a fülkében. Az indítás gyorsan lezajlik és a Kiliti toronnyal való rádiózás után pontosan délben, a tervezett időben felszállunk. Hívójelünk a gép R 503-as lajstromjele után Romeo 503 lesz.

Három perc múlva Siófok fölött kirepülünk a Balaton fölé. Bejelentkezünk a vízirendészet frekvenciáján és jelentjük, hogy megkezdtük a munkát, a partszakasz ellenőrzését. A repülés alatt folyamatos rádiókapcsolatban maradunk a vízirendőrökkel.

Az útvonalat úgy repüljük le, hogy azt a távolságot tartsuk a parttól, ahol még szabad fürödni. Ez a déli part esetében egy kilométert jelent, az északi parton ötszáz métert. Elsőfokú viharjelzés esetén (45 villanás/perc a parti jelzőfénnyel) már a déli parttól is csak ötszáz méterre lehet beúszni, másodfokú viharjelzés esetén (90 villanás/perc) pedig mindenkinek ki kell menni, csak a vitorlások maradhatnak bent.

Aki tőlünk balra, vagyis köztünk és a part között van, az betartja ezt a szabályt, aki viszont tőlünk jobbra, a nyílt víz felé lenne, azt kitessékelnénk. Ugyanez az ellenőrzés vonatkozik a gumimatracokra és a vízibiciklikre. Azt is ellenőrizzük, hogy a vízen közlekedők nem sértik-e a hajózási útvonalakat, és nem mászik-e fel valaki azokra a stégnek látszó kutakra, amelyeken nagyteljesítményű szivattyúk dolgoznak.

A kút alatt nagyteljesítményű szivattyú dolgozik, tilos felmászni rá.

A megtett és az előttünk álló útvonal szépen kirajzolódik a mozgótérképes GPS nagyméretű kijelzőjén, a pilóta előtt. Egy-egy kisebb kitérőt teszünk, hogy közelebbről is megnézzük, hogy csak egy csónak vagy egy matracos fürdőző távolodott jobban el a parttól, de csak szabálytisztelő nyaralókkal találkozunk. Ahogy a nyílt víz fölé repülünk és a parti referenciák – épületek, fák – messzebb kerülnek, nehezebb megbecsülni a magasságot. Az egybefüggő vízfelület a színét és csillogását is változtatja, attól függően, hogy melyik irányból süt a nap.

A déli part vége felé járunk, amikor egy bal fordulóval kirepülünk a part fölé, az M7-es autópálya irányába. A négy Balaton-menti megye rendszeresen kéri a nagyobb forgalmú utak ellenőrzését. A légirendészet ilyenkor vagy önállóan ellenőrzi az utakat és tartja a kapcsolatot az adott megye központjával, vagy pedig a helikopter fedélzetre veszi azt a rendőr kollégát, aki kijelöli, hogy hol ellenőrizzenek. Baleset esetén is riaszthatják a légirendészetet, amely a fentről látott átfogó kép alapján segíti a kialakult dugó terelését.

A szántódi kikötő. A kikötők bejáratát és a hajózási útvonalakat szabadon kell hagyni. 

A pályát hosszan átlátni, hétköznap lévén a forgalom gyér, így visszatérünk a víz fölé. Előtte azonban még áthúzunk a balatonkeresztúri repülőtér felett. A reptér csendes, kihalt. Két gép áll a füvön, de repülés nincs, pedig a Balaton környékén a nyári szezonban szinte minden repül: sárkány, kisgép, helikopter. A gépek és pilótáik ellenőrzése is a légirendészet feladata, hogy betartják-e a lakott területek és a víz feletti repülés szabályait, hogy megfelelnek-e például a sétarepülés végrehajtására vonatkozó szabályoknak.

Jobb fordulóval ismét a partot célozzuk meg.

A déli part vége felé gyérül, majd megszűnik a part beépítettsége. Ezen a védett részen a természet az úr, így nincs is kit ellenőrizni, ezért a nádas felett repülve Keszthely felé vesszük az irányt, majd az északi partot célozzuk meg.

Utasokra váró sétarepülő helikopter az északi parton.

Ha egy vihar északról közeleg, a veszély abban rejlik, hogy az erős szél befelé, a déli part irányába viszi a fürdőzőket. Ilyenkor az emberek kiterelése a feladat, amely közben az északi part domborzata miatti erős turbulenciával is meg kell küzdeni a pilótáknak. A vihar elmúltával az eltűnt embereket, felborult csónakokat, vitorlásokat kell keresni. Az emberek esetében sajnos ez többnyire a holttest keresését jelenti, a vízijárművek esetében pedig azokat, amelyek vízzel megtelve éppen csak, hogy a felszínen vannak, és hajóról, motorcsónakból nem látni őket. Arra is lehet számítani, hogy a csónakba, hajóba, emberek kapaszkodnak, akik erejük végén járnak. A megtalált személyhez vagy vízijárműhöz a légirendészek a helyszínre hívják a vízirendészet hajóit.

A pilótafülke jobb ülése az operátoré.

Az északi parton sokkal több vitorlást látni, mint a délin és számuk csak nő, ahogy közeledünk a keleti medencéhez. Még a Tihanyi-félsziget előtt kirepülünk egy ideiglenes helikopter-leszállóhely fölé, ahol letakarva áll egy forgószárnyas. Légiforgalom szempontjából csendes nap van, a Romeo 503-as az egyetlen légijármű a Balaton-part felett. Nekivágunk a hátralévő résznek, a keleti medencének, majd Balatonfőkajár és Balatonvilágos között átrepülünk az M7-es csomóponthoz, és besorolunk az autópálya mellé. A forgalom az elmúlt szűk egy órában sem változott, az MD-500-as árnyéka az autók mellett száguld. Egy nagy ívű bal fordulóval, a balatonfőkajári füves reptér és a mellette épülő versenypálya felett elrepülve visszafordulunk a Balaton fölé. Még néhány röpke perc a víz felett és a siófoki kikötőnél berepülünk a part fölé. Három perc múlva a Siófok-Kiliti repülőtérhez közelítve lassítunk, és lassan behelyezkedünk a töltőhelyhez, ahol leszállunk.

Zsidó Zsolt már várja a helikoptert és a hajtómű leállítása után elvégzi az ismételt előkészítést és a gép tankolását. A rendőrség saját nyolcezer literes kútjából alig 176 liter kerozin folyik át az MD-500-as tartályába. A műszaki ezután a jobb első ülés alatti helyére csatlakoztatja a földi áramforrást. A Romeo 503-as kész a következő feladatra, amelyre a késő délutáni órákban indul majd. A hajózók leadminisztrálják a repülést és megkezdik a készenlétet. A nyolcórás szolgálati időt most megbontják, kétszer négy órára.

*

Nem minden repülés ennyire nyugodt, előfordul, hogy az éppen járőröző helikoptert bűnügy miatt riasztják. Ez lehet rablás, gyilkosság, de lehet egy üldözés is vagy a nádasba menekült fegyveres elkövető keresése. A látogatásomat megelőző napon egy öngyilkosság miatt kellett megszakítani a Balaton feletti járőrözést és a Velencei-tó nádasa fölé repülni.

A vízirendészeti szabályok betartása 2010-ben volt a mélyponton, amikor közel 900 esetben kellett közbelépni a Balaton felett járőröző rendőröknek. Tavaly ez az érték „csak” 453 alkalom volt. Ezekhez a számokhoz minden évben hozzáadódik az a több száz intézkedés, amelyet közlekedésrendészeti, légirendészeti, bűnügyi és kutató-mentő céllal, 110-130 repült óra felhasználásával hajt végre a Légirendészeti Szolgálat a magyar tenger térségében.

 ***

Fotó: Szórád Tamás

Az Aeromagazin 2015. októberi számában megjelent cikkem másodközlése.

Magyarország egymillió eurót ajánlott fel, de 2,2 milliárd még hiányzik. 50 ezer védőmaszkot is küldtek a szerbeknek.

Abkommen werden nicht eingehalten, immer mehr Zäune gebaut, die EU ist weit weg von gemeinsamem...

Húszmilliárd forint fordítható a prototípusfejlesztésre és a forgalomba hozatalra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében rendelkezésre álló forrásból; az erről szóló pályázatot pénteken tették közzé - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a pályázati felhívás megjelenését követően az MTI-vel.

2015. november 3., kedd
15.00 Találkozó Vilmos Sándor holland királlyal (hivatalos sajtófotó-alkalom)

2015. november 4., szerda
Stockholm
13.00 Találkozó Stefan Löfven svéd miniszterelnökkel
14.20 Közös sajtókonferencia

2015. november 8., vasárnap
Berlin
19.00 Találkozó Angela Merkel szövetségi kancellárral, majd munkavacsora

Der Rat hat in den letzten Wochen mit einer Reihe von Beschlüssen auf die derzeitige Migrationskrise reagiert. Das Ausmaß der Migrationsströme hat gezeigt, dass ein stärker koordinierter Informationsaustausch erforderlich ist.

Daher hat der luxemburgische Vorsitz am 30. Oktober 2015 beschlossen, die integrierte Regelung für die politische Reaktion auf Krisen (IPCR) im "Informationsaustausch-Modus" zu aktivieren. Ziel ist die Überwachung der Entwicklung der Migrationsströme, die Unterstützung der Beschlussfassung und die verbesserte Durchführung der vereinbarten Maßnahmen.

Im Rahmen des Informationsaustausch-Modus sind die Mitgliedstaaten der EU sowie die Organe und einschlägigen Ämter und Agenturen der Union gehalten, über eine gemeinsame Internet-Plattform kontinuierlich aktualisierte Informationen über die Lage vor Ort auszutauschen. Die Kommission und der EAD werden regelmäßig integrierte Analysen der übermittelten Informationen bereitstellen, um eine gemeinsame Beschlussfassung der Mitgliedstaaten und eine zwischen ihnen abgestimmte Krisenreaktion zu erleichtern.

Hintergrund

Mit der integrierten EU-Regelung für die politische Reaktion auf Krisen (Integrated Political Crisis Response arrangements/IPCR) wird die Fähigkeit der EU zu raschen Entscheidungen im Fall von schweren Krisen, die politisch auf EU-Ebene bewältigt werden müssen, gestärkt. Die Regelung ist am 25. Juni 2013 vom Rat der Europäischen Union gebilligt worden.

Die IPCR ist flexibel und größenvariabel; sie ermöglicht eine maßgeschneiderte Reaktion der EU auf politischer Ebene und gewährleistet die erforderliche Unterstützung durch die EU-Organe und ‑Dienste im Zusammenhang mit einer Krise und deren Entwicklung. Sie nutzt umfassend die Synergien zwischen den Akteuren und bestehenden Ressourcen, Strukturen und Fähigkeiten.

Die Regelung ist auf das Subsidiaritätsprinzip gestützt und wahrt uneingeschränkt die Zuständigkeiten der Mitgliedstaaten in einer Krisensituation. Sie ersetzt keine der bestehenden sektoriellen Regelungen.

A Tanács az elmúlt hetekben számos döntést hozott a jelenlegi migrációs válságra reagálva. A migrációs áramlatok nagyságrendje világossá tette, hogy koordináltabb információcserére van szükség.

A luxemburgi elnökség ezért 2015. október 30-án úgy döntött, hogy „információcsere” üzemmódban életbe lépteti az uniós politikai szintű integrált válságreagálási intézkedéseket. A cél a migrációs áramlatok alakulásának nyomon követése, a döntéshozatal elősegítése és a jóváhagyott intézkedések jobb végrehajtása.

Információcsere-üzemmódban az uniós tagállamok és intézmények, valamint az érintett ügynökségek egy közös internetes platformon keresztül folyamatosan megosztják egymással az érintett területeken fennálló helyzettel kapcsolatos aktuális információkat. A Bizottság és az EKSZ rendszeresen átfogó elemzést tesz közzé a megosztott információkról, hogy elősegítse a közös döntéshozatalt és a tagállamok közötti koordinált válságreagálást.

Háttér

Az uniós politikai szintű integrált válságreagálási intézkedésekkel az EU gyorsabban képes meghozni a szükséges döntéseket, amikor olyan nagyobb válsághelyzettel kell megküzdenie, amely uniós politikai szintű válaszlépéseket tesz szükségessé. Az integrált válságreagálási intézkedéseket az Európai Unió Tanácsa 2013. június 25-én hagyta jóvá.

Az integrált válságreagálási intézkedések rugalmasak és skálázhatók, az adott helyzetnek megfelelő reagálást tesznek lehetővé az Unió politikai szintjén, és segítségükkel válsághelyzetben az uniós intézmények és szolgálatok folyamatosan biztosítani tudják a szükséges támogatást. Az érdekelt felek, valamint a meglévő erőforrások, struktúrák és képességek közötti szinergiák teljes körű kiaknázásán alapulnak.

Esetükben is alkalmazandó a szubszidiaritás elve, azaz az intézkedések során teljes mértékben tiszteletben kell tartani a tagállami hatásköröket. Az integrált válságreagálási intézkedések nem lépnek az ágazati szintű hatályos intézkedések helyébe.

Billigung des Vorschlags zur Reform des Gerichtssystems des Gerichtshofs der Europäischen Union

Approval of the proposed reform of the judicial framework of the Court of Justice of the European Union

Az Európai Unió Bírósága igazságszolgáltatási szervezetének reformjára vonatkozó javaslat jóváhagyása

Adoption de la proposition de réforme de l’architecture juridictionnelle de la Cour de justice de l’Union européenne

Faced with a once in a generation refugee crisis, and a brewing humanitarian disaster in the western Balkans, Germany has stepped up. . . and pledged 45 extension cords.

Berlin’s donation of a few dozen power cables to Croatia has been revealed as part of an attempt by Brussels to pressure member states by demonstrating the deficit between their pledges of help for Europe’s refugees and their actions – and going into excruciatingly granular detail in the process.

Read more

Die Regierungskoalition der „Nationalen Einheit“ (Unidad Nacional) von Staatspräsident Juan Manuel Santos, welche die politische Mitte des kolumbianischen Parteienspektrums abbildet, ist am 25. Oktober 2015 als Sieger aus den landesweiten Regionalwahlen hervorgegangen.

A migránsok soha nem látott számban érkeznek az Európai Unióba, és ez a megnövekedett beáramlás várhatóan tovább folytatódik majd. Az EU a tagállamokkal együtt számos intézkedést hoz a kihívások kezelése érdekében, valamint arra törekszik, hogy hatékony, humanitárius és biztonságos európai migrációs politikát dolgozzon ki. A migrációs áramlások kezelése közös felelősség és mind a származási, mind a tranzitországokra jelentős hatást gyakorol. 

EU-Afrika együttműködés

Az EU és a harmadik országok közötti, a migráció és a menekültügy területére vonatkozó kapcsolatok általános keretét 2005 óta a migrációval és a mobilitással kapcsolatos általános megközelítés adja meg. E megközelítésnek a legutóbb 2012 májusában naprakésszé tett változata kiegészíti az EU kül- és fejlesztési együttműködési politikáját. A megközelítés alapján több együttműködési eljárás van folyamatban az EU és az afrikai országok között, amelyek az alábbi szinteken valósulnak meg:

• kontinentális szint
• regionális szint (rabati folyamat, kartúmi folyamat)
• kétoldalú szint (mobilitási partnerségek és egyéb eszközök révén)

A migrációról szóló vallettai csúcstalálkozó része az uniós és afrikai országok összefogására irányuló törekvéseknek, melyek célja a partnerség szellemében folyó munka és a kölcsönös kihívások közös megoldása. A csúcstalálkozó célja, hogy az együttműködés érdekében már eddig is folytatott tevékenységekre, valamint az együttműködés már meglévő kereteire építsen, öt kiemelt területre összpontosítva.

A migráció kiváltó okainak kezelése

Számos oka van annak, hogy a migránsok elhagyják országaikat; többek között a konfliktusok, a politikailag és gazdaságilag bizonytalan helyzet, az emberi jogok megsértése, illetve a szegénység elől menekülnek. A migrációs áramlás csökkentése érdekében az EU törekszik arra, hogy segítséget nyújtson a béke, a stabilitás és a gazdasági fejlődés megteremtéséhez.

Dienstag, 3. November 2015
15:00 Treffen mit Seiner Majestät König Willem-Alexander der Niederlande (Fototermin)

Mittwoch, 4. November 2015
Stockholm
13:00 Treffen mit dem schwedischen Ministerpräsidenten Stefan Löfven
14:20 Gemeinsame Pressekonferenz

Sonntag, 8. November 2015
Berlin
19:00 Treffen mit Bundeskanzlerin Angela Merkel und anschließendes Arbeitsessen

A Magyarországi Evangélikus Egyház több, nagy ívű és kimagasló színvonalú, a szakmai munkát hosszú időre fejlődési pályára állító programot valósított meg „Az egyházi fenntartásban lévő szociális szolgáltatók és intézmények alap- és szakellátási feladatainak fejlesztése” című pályázati kiíráson elnyert európai uniós támogatásnak köszönhetően.

A 391,95 millió forint értékű projekt keretében 115 szakember komplex képzése és 10 db intézményesített szolgáltatás-koordinációs intézményközi együttműködés valósult meg.

A programok között fontos szerepet betöltő intenzív, több részterületre kiterjedő szakmai továbbképzés-sorozat, személyre szabott oktatások és szupervízió volt hivatott a szolgálatban dolgozók munkájának minőségét magasabb szintre emelni annak érdekében, hogy – a nyugat-európai partnerszervezetek jó-gyakorlatait is implementálva – az Evangélikus Diakónia a hazai szociális szférában szinte egyedülálló szolgáltatást nyújtson mind az ellátottaknak, mind hozzátartozóiknak.

A projekt célja volt továbbá a teljes intézményhálózat korszerű, minden szakmai, ellenőrzési és biztonsági szempontot figyelembe vevő, a jogszabályi környezetnek teljes mértékben megfelelő igazgatási rendszerének fejlesztése és megvalósítása. A megrendezett konferenciák és kapcsolódó kiadványok az ellátásban részt vevők, valamint a környezetükben élők tájékoztatását szolgálták, egyben a teljes társadalom érzékenyítését a rászorulók problémáival kapcsolatban.

A pályázat során megvalósított programok az idősgondozás, a fogyatékkal élők ellátása területén, valamint a családon belüli erőszak áldozatait, a szociálisan rászorulókat, valamint a lakhatási krízisbe került és migrációra kényszerült embertársainkat támogató szolgálatok esetében is mérhető, példaértékű eredményeket hoztak annak érdekében, hogy még színvonalasabban gondoskodhassanak azon embertársainkról, akik a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben keresik életük terét, biztonságát, nyugvópontját.

A projekt eredményeként nőtt az ellátás hatékonysága, javult a minősége és a munkatársak munkakörülményei, csökkent az adminisztráció mértéke, ezzel párhuzamosan költségcsökkenés érhető el.

„Az evangélikus diakónia fejlesztése” című projekt 2015. május 15-én vette kezdetét és 2015. október 31-én zárul.

Gearing up for the COP 21 via Flickr (user greensefa)

Former Black Panther, Eldridge Cleaver is reported to have said something along the lines of—if you are not part of the solution then you are part of the problem. Well, unbelievable as it may seem, a group of corporations, apparently at President Barack Obama’s behest, have taken upon themselves to be part of the solution to a problem they are widely seen as being very much a part of.  By signing on to the American Business Act of Climate pledge, they are agreeing to variety of green measures designed to slow climate change. Just in time for the Conference of Parties (COP21) in Paris next month.

In the U.S., any discussion involving climate change tends to deteriorate into an argument between two factions—those who feel that climate change is a very real threat to the planet, and those who say it is nothing but a scare tactic. History shows that the former are labeled tree huggers and bleeding heart liberals, and the latter tend to be what’s generically called Big Business. However, both sides do agree on one thing—climate change conferences are, more often than not, a colossal waste of time.

With the announcement of the commitment of American business to fight climate change, the COP21 may just prove to be something more than an exercise in futility—if the participants are serious about this undertaking. So far, governments, keen to avoid a repeat of the disastrous Copenhagen conference, have largely toed the line of pledging to decrease CO2 emissions. Even China and Russia pitched in. On the private sector side however, Exxon Mobil and Chevron , two of the most controversial corporations, were conspicuously absent from the list of companies pledging to act. In fact, 63% of all carbon emissions between 1850 and 2010 were produced by just 90 companies involved in fossil fuels and cement—Exxon has single-handedly emitted 3.2% of historical carbon emissions.

Exxon has stated, in effect, that technology alone can handle the problem. A curious statement from a company that historically has denied that there was a problem of any sort, and worked hard to prove it. Evidently Exxon Mobil has known about the dangers of carbon emissions from the product they were producing since 1977, but has done nothing about it—except to deny, and work in conjunction with tobacco industry warriors in an attempt to cast doubt on the issue. Exxon’s reason for not signing the pledge? According to their CEO, they are not going to take the pledge because they don’t want to “fake it”. He may have a point. If this is to be nothing more than image building, why do it? However, as John Kerry pointed out, the onus rests on the oil and gas sector to encourage governments to adopt carbon limits and voluntarily curb emissions. But why would he single out specifically the O&G sector, when agriculture is just as polluting? Simple, because most economic activity depends on the way electricity is produced. It’s pointless to buy a Tesla if the electricity powering it comes from coal burning.

Consider aluminum production. Ubiquitous aluminum—from beverage containers to the vehicles we drive, it is a large part of our everyday life. Regarded as more eco-friendly than steel, the problem arises when we note that production requires substantially more electricity. However, depending on where in the world it is being produced, this can be a non-issue. According to a recent AluWatch study, producing one ton of aluminum emits 16,5 tons of greenhouse gases. However, those numbers are set to drop if the private and public sector join hands to invest in building renewable energy sources. China, the world’s number one producer of aluminum relies almost entirely on coal to fire up its smelters, while Norway, Iceland and Russia use hydroelectricity, a much greener way of generating power.

Energy companies would do well to study the supply chain behind aluminum production, and develop a similar strategy—in concert with government—working to find a means to shift a good portion of production of oil to the much cleaner natural gas or by  ‘going green’, meaning investing in solar, wind or biomass. Should Obama’s newfound corporate friends start a trend, legislators and consumers could very well compel other companies to follow suit.  Something for COP21 attendees to consider.

Is the pledge the beginning of something of substance? It is far too early to say, but in order to force industry to toe the line it may be necessary to hit them where it hurts – their bottom lines. Carbon taxes and measurable yardsticks with punitive penalties for failure to meet targets should stay on the table. Admittedly, it is difficult to impose anything resembling a punitive financial penalty on a corporation that can easily buy its way out of any problem. Obama’s pledge falls short of this by allowing participants to set their own benchmarks on their own timetable. It is simply a promise to do better in the future. But it is a start.

Or rather, another start – we have witnessed a multitude of efforts in the past – and we would like to think that COP21 will deliver the best possible agreement.

Le 17 octobre 2015, une cérémonie de parrainage s'est déroulée au centre de formation initiale des militaires du rang (CFIM) de Dieuze. L'occasion pour les jeunes recrues de partager un moment fort avec monsieur Jean Gilbert, parrain de cette 7e promotion.