Agrégateur de flux

Les affrontements qui opposent actuellement anti-balaka et Séléka montrent que la Centrafrique est plus que jamais en perdition. Or, c'est le moment choisi par Paris pour annoncer que d'ici le printemps 2015, l'essentiel du dispositif Sangaris sera retiré. Une décision ahurissante et insolite tout à la fois. En effet :

1) Des élections présidentielles étant "prévues" en 2015, le retrait français va laisser le champ libre à la Sélékaqui occupe déjà le centre, le nord et l'est du pays, ainsi que les zones minières. Dans les territoires qu'elle contrôle, les chrétiens sont persécutés ou islamisés et les élections seront "arrangées".

2) Comme les 8000 hommes du volapükmilitaire baptisé Minusca (Mission des Nations Unies pour la Centrafrique) seront incapables de se faire respecter, le pays va donc être de fait abandonné à la Séléka. L'Opération Sangaris n'aura donc finalement servi à rien.
Dans le dossier de la RCA, François Hollande a constamment tergiversé et accumulé les erreurs :

1) La première date de la fin de l'année 2012 (voir mes communiqués de l’époque) quand, avec peu de moyens, il était possible de « traiter » rapidement et efficacement les coupeurs de route de la Séléka[1]. Mais François Hollande hésita.

2) Au mois de mars 2013, alors que tous les connaisseurs du pays le pressaient d'agir, il laissa la Séléka prendre Bangui. La Centrafrique sombra alors dans le chaos cependant que les chrétiens -95% de la population de souche-, étaient persécutés.

3) Début 2014, face au désastre humanitaire dont ses hésitations étaient la cause, François Hollande décida finalement d’intervenir mais en précisant que l'entrée en scène des forces françaises n'avait pas de but militaire... Nos troupes ne reçurent donc pas d'ordres clairs puisque ni l’ « ami », ni l’ « ennemi » ne furent désignés, Paris demandant simplement à nos soldats de jouer les « bons samaritains ».

4) Le déploiement de notre contingent se fit d'une manière insolite. Alors que l'objectif militaire prioritaire aurait dû être le verrou de Birao dans l'extrême nord du pays[2], il fut au contraire décidé d'enliser les forces françaises à Bangui dans une mission d'interposition relevant de la gendarmerie mobile. L'intérieur de la Centrafrique fut donc laissé à la Séléka qui eut tout le loisir d'y poursuivre ses massacres. L'actuelle situation catastrophique est clairement la conséquence de ce choix incompréhensible par tous ceux qui connaissent la Centrafrique car la prise de Birao aurait forcé la Séléka à se replier au Soudan et donc à abandonner le pays.

5) Dès le début de l’Opération Sangaris, au lieu de leur demander de détruire les bandes de la Séléka, Paris demanda à nos soldats de simplement séparer agresseurs et agressés, bourreaux et victimes. Alors qu’il fallait leur donner les moyens de sidérer l’adversaire et de saturer l’objectif, les chiches moyens alloués à nos troupes ne leur permirent que de lancer des patrouilles, non de quadriller et de tenir le terrain. L’impression d’impuissance fut accentuée par le fait qu’à Bangui, au lieu d’être désarmée, la Séléka voulut bien accepter d’être cantonnée...en conservant ses armes et en gardant ses gains territoriaux à travers le pays.

6) Alors que la solution était d'abord militaire, le Quai d’Orsay ne cessa d'affirmer que la résolution de la crise se ferait par la reconstruction de l’Etat à travers un mirage électoral prévu pour 2015. L’aveuglement des diplomates semble sans limite car le fossé de sang creusé entre nordistes et sudistes interdit toute reconstitution d’un « Etat » centrafricain lequel n'a d'ailleurs jamais existé ; sauf peut-être à l'époque de Bokassa. Quel administrateur sudiste osera en effet s’aventurer dans le Nord pour s’y faire massacrer et quel fonctionnaire nordiste décidera de venir se faire lyncher à Bangui ?
Aujourd’hui, après avoir désolé une grande partie de la RCA, les bandes de la Séléka tiennent plus de la moitié du pays. Les malheureuses populations occupées sont ainsi revenues aux temps des raids à esclaves lancés depuis le Soudan et dont leurs grands-parents avaient été délivrés par la colonisation. Elles avaient naïvement cru que les troupes françaises étaient venues pour les libérer. Leur illusion fut de courte durée car l'Elysée n'avait décidé qu'une gesticulation humanitaire sous habillage militaire.
Pourquoi un tel gâchis ? Pourquoi François Hollande abandonne-t-il au pire moment la Centrafrique à des bandes islamo-mafieuses qui vont être tentées d'en faire une base idéalement située au cœur du continent ? Pourquoi avoir décidé de lancer l'Opération Sangaris si c'était pour lui donner une fin aussi "discutable" ? Ces questions sont sans réponse.
Bernard Lugan

[1] « La Séléka, une nébuleuse criminelle (…) une internationale criminelle organisée et prospère ». Rapport de la fédération internationale des droits de l’homme du mois de septembre 2013 intitulé « RCA : un pays aux mains des criminels de guerre de la Séléka ».[2] Cette position clé avait été évacuée le 30 mars 2010 sur ordre du président Sarkozy.

Russian TT Semi-Automatic Pistol

The school attack in Peshawar has set all eyes on Pakistan. The war between the military forces and the Talibans has evolved into a spiral of violence that is difficult to resolve. Clare Castillejo, senior researcher at FRIDE, analyses the factors behind the attack and the state of the Pakistani talibans.

What are the implications for the country and for the troubled region?

The need to find a suitable alternative to our present carbon-based production pattern is currently the subject of international discussion, not least because economic growth usually goes hand in hand with increased resource consumption. As part of such an alternative, all economic decisions would have to take into account environmental concerns and the value of natural assets. The discussion is mainly focused on different concepts of green growth, now a buzzword. The hope is that we can find a solution to our world's most pressing issues, one that enables us to achieve economic growth while conserving ecosystems, preventing environmental degradation and contributing to the aims of climate stability and poverty reduction.
In addition to the important debate on the different ways of achieving this, it is also essential to discuss how we can effectively map the achievement of green growth. A number of international organisations have proposed sets of indicators for measuring green growth, and initiatives such as the Green Growth Knowledge Platform (GGKP) have been set up to pool existing knowledge, identify gaps in knowledge and provide a platform for discussion.
In this context, finding a standardised way of measuring green growth is far less trivial than it may appear at first glance, as there are at least two sources of heterogeneity that need to be taken into account: the different concepts of green growth that exist and the specific conditions of each country that require different priorities to be set. Differing income levels mean that countries will have varying degrees of scope for action and will set different policy priorities. Furthermore, there are often fundamental structural differences between economies, with implications for environmental impact and the use of natural resources. There must also be a certain degree of political stability for green growth strategies to be planned and implemented properly. Finally, it is necessary when measuring green growth to (be able to) distinguish between cyclical and structural changes in the economy.
This results in several sets of indicators for measuring green growth. However, the goal should not necessarily be to develop one sole set of universally valid indicators.
If we are to clearly delimit the concept of green growth to prevent its arbitrary use, then we need firstly to come up with a comprehensive way of defining it and secondly find overarching key indicators for measuring it that reflect central categories. At the same time, the different baseline conditions in developing countries, emerging economies and industrialised nations mean that green growth strategies must be adapted to individual situations. Accordingly, sets of indicators for measuring green growth need not only to allow a certain degree of flexibility, but also to be capable of reflecting this diversity.

L'année 2014 se termine comme elle avait commencé, sans que les démocraties occidentales aient trouvé un début de réponse aux nombreux défis auxquels elles sont confrontées. Le déballage sur la torture aux Etats-Unis est un écho aux révélations, il y... Pierre Rousselin http://blog.lefigaro.fr/geopolitique/pierre-rousselin.html

ss

ss

Defence IQ’s Military Helicopter Procurement & Requirements Worldwide Map 2014-15 is an abridged and interactive guide to some of the most significant military acquisition programmes around the world today, providing an overview of 69 nations. Click on the image below to expl

Austrian Glock 18 Automatic Pistol

Reducing gender gaps in education, employment and political decision making, among other dimensions, has long been an important development objective. This is confirmed by the international consensus reached over Millennium Development Goal 3 (MDG 3): “Promote Gender Equality and Empower Women”. Ensuring equal access to education, in particular, is a central component of this effort, as reflected in the goal’s target, which is to eliminate gender disparities in education by 2015.
Are countries that have adopted democratic political institutions more successful at reducing the gender gap in education? And can higher levels of political representation of women contribute to achieving this objective?
Democracy advances the cause of women’s education in the absolute, although there is no conclusive evidence on whether it improves women’s situation relative to men’s. When it comes to political representation, the evidence is clear: larger numbers of women in politics and elected office improve overall educational outcomes and reduce the gender gap in education.
What lessons can be learnt regarding the linkages between democratic institutions, women’s political representation and the gender gap in education?

- The fact that democracies have a better track record than autocratic regimes when it comes to education and development provides additional justification for development cooperation policies that support gradual political opening in autocracies as well as the stabilisation and consolidation of democracy in countries that have chosen to go down this path. Moreover, it suggests that the adoption of specific democratic institutions, such as allowing women to run for office, can make a difference, even in countries that are not formally democratic.

- Multiple policy objectives could be reached with one policy tool: women’s political representation. Progress in this dimension improves not only girls’ education but also health and political participation, among other outcomes.

- Policy-makers and international donors should exercise caution in adopting and supporting the implementation of quick fixes to increase women’s political representation, such as gender quotas. In countries with high levels of gender inequality, such as India, quotas alone are likely to have limited effects. Instead, these should be integrated into a larger set of interventions aimed at diminishing gender gaps in employment, assets and decision making.

Overall, these arguments speak directly to the current debate on the post-2015 agenda. The ratio of girls to boys in education and the proportion of seats held by women in national parliament are two indicators for MDG 3. As these topics are also likely to be central in the post-2015 agenda, it is important to consider the studies showing that making progress in the second indicator advances the first one. This, in fact, can help when analysing the feasibility of these objectives and in the planning of the resources required to achieve them. Moreover, these findings point to the importance of including governance in the global develop¬ment agenda.

Mon dernier article mis en ligne cette semaine par la Fondation pour la Recherche Stratégique. Résumé L’annexion de la Crimée par la Russie au mois de mars 2014 a accru sensiblement l’empreinte stratégique russe dans la région de la mer Noire. La Crimée...

The Swedish Defence and Security Export Agency (FXM), which announced it would close in October following negotiations between the Social Democratic Party (SDP) and the Green Party when forming the new government, is to “remain” according to a statement.

As we head into the New Year, Defence IQ has produced an editorial calendar laying out all the key pieces of content we will be producing in 2015 to give you an idea of what’s coming up. It also sets out all the conferences we are organising so you can make a note of the key even

Russian Makarov Semi-Automatic Pistol

– A kiskorúak terhessége Bosznia-Hercegovinában egyre aggasztóbb méreteket ölt, emellett az aktív nemi életet élő 13-15 éves lányok száma is sokkolóan növekszik– nyilatkozta a News Blic portálnak Senad Mehmedbašić szarajevói nőgyógyász. Elmondta, hogy sajnos ez manapság trendinek számít.

[...] Bővebben!

 

Oroszországban az elmúlt hetekben már érezni lehetett a néhány nappal ezelőtt kezdődött őrült zuhanás előszelét. A POSZTINFO.hu több oroszországi és egy magyarországi oroszt is megkérdezett a kialakult helyzetről. A cikket itt tudja kommentálni.

 

Olga (29 éves, Moszkva, egy utazási iroda vezetője): „Senki nem gondol arra, hogy ez Krím miatt lenne. Az irodában már az év eleje óta érezhetően megcsappant a forgalom, mert 10-ből 7 utas szánt szándékkal nem utazik az EU-ba vagy az Egyesült Államokba pihenési vagy szórakozási céllal. Óriási divat lett Krímbe utazni, az alsó középosztálytól az oligarchákig ebben az évben mindenki legalább egyszer elment Krímbe. Nagy divat lett Szocsi és úgy általában véve a Fekete-Tenger és a Távol-Keleti országrész. A leggazdagabbak számára is az itthoni pihenés a trendi. Úgy érezzük a szakmában, hogy a külföldi utazásszervezésnek, néhány kivételtől eltekintve, mint Thaiföld, Törökország vagy Egyiptom most egy ideig nem terem babér, aki utazni akar az belföldön utazik vagy volt szovjet tagállamokba megy, esetleg egy olyan egzotikus útra, amit már nem hagyományos utazási irodákban lehet lekötni. Most pedig, hogy ez történik a fizetőeszközzel, jó ideig biztosan nem fordul meg ez a trend.”

 

Jevgenyij (34 éves, Szentpétervár, újságíró): „A középosztálytól felfelé mindenki megérzi a történteket, már napi szinten is. Rengetegen járnak át Finnországba a saját ismerőseim közül is, szinte mindannyian lefújták a következő kiruccanásokat vagy legalábbis kivárnak. Pánikban lévőket csak a most induló vállalkozások környékén látni, akik már beletették a pénzt és meg kellene venni az üzlet indításához szükséges dolgokat külföldről. Legalább ennyien jártak jól azok, akik dollárban vagy euróban tettek félre lakásra és most hirtelen a dupláját éri a pénzük – és persze még nem látni a végét. Azok, akik valutában gyűjtötték a pénzüket, a rubel válságán óriásit nyerhetnek. Komoly egzisztenciák épülhetnek fel napok alatt.”

 

Artyom (36 éves, Vlagyivosztok, programozó): „Nagyon komoly problémát jelent az itt élők számára ez egész, mivel itt van az ország egyik kapuja és az a cég is, amelyiknek én dolgozom, kínai, japán és más árukat utaztat be az ország belsejébe. Ugyanakkor azok az emberek, akik nem találkoznak a külfölddel napi szinten, szinte semmit nem vesznek észre ebből.”

 

Irina (32 éves, Kazany, anyagbeszerzési felelős egy gépeket gyártó gyárban): „A nagyszüleim kis faluban laknak, az ő számukra a ’98-as csőd se volt érezhető. A nép fele nagyvárosokban él és magas életszínvonalon, ők sínylik meg majd, amikor a külföldről importált, valójában luxuscikkek ára megemelkedik. A lakosság másik fele, az igazi kisember viszont pontosan ugyanolyan életet él majd, mint annak előtte. Amiben lehet, abban önellátó, azokat a dolgokat pedig, amiket a boltban megvásárol, főként itthon gyártják. Ezt az egész cirkuszt majd csak az érzi meg, aki jól él, aki már úgy él, mint egy nyugati. Vagy legalábbis érti azt, hogy én most mire gondolok. Az emberek felét, de talán nagyobb részét viszont ez egyáltalán nem fogja zavarni.”

 

Danyil (38, Budapest, felső vezető): „Az orosz ember mindig a legrosszabbra készül, de legbelül azt reméli, hogy azért csak nem lesz annyira rossz. Ha meg mégis, hát felkészült a legnagyobb trére is. Leningrádban is patkányt ettünk vagy semmit, de nem adtuk fel a várost. Nincs az az isten, hogy az önbecsülésünkből leadjunk. Ez külső szem számára őrültség, ami aztán idővel félelmetessé csap át. Én Magyarországon magyar cégtől kapom a fizetésem, de a feleségem rubelben kapja, az orosz cégtől, aminek a neten keresztül vagy ide-oda utazgatva dolgozik. Ő nagyon ki van bukva. De majd ez is megoldódik valahogy.”