Agrégateur de flux

L’image de havre de paix dans une région en proie aux conflits dont bénéficiait le Cameroun a volé en éclats depuis l’irruption de Boko Haram en 2013 au nord du pays. Ce mouvement, devenu l’Etat islamique en Afrique de l’Ouest en mars 2015, revendique son affiliation à Daech. Néanmoins, l’apparition brutale et sanglante de ce djihadisme africain est moins liée à l’essor de Daech en Irak et en Syrie qu’aux bouleversements du paysage religieux de l’Afrique en général et du Cameroun en particulier.

Question for oral answer O-000103/2015
to the Council
Rule 128
Elena Valenciano, on behalf of the Committee on Foreign Affairs

Source : © European Union, 2015 - EP

Date: Vendredi 18 Septembre 2015Résumé: Bertrand Martinot sera dans l’émission d’Emmanuel Lechypre à 23h pour présenter son nouvel ouvrage : Pour en finir avec le chômage.(Ed. Fayard).

The Council of the European Union,

1.           UNDERLINES the critical importance of the 2015 Paris Conference as a historic milestone for enhancing global collective action and accelerating the global transformation to a low-carbon and climate-resilient society. 

Urgency and need for global action

2.           NOTES with concern the findings contained in the Fifth Assessment Report of the Intergovernmental Panel on Climate Change (IPCC); UNDERLINES that global warming is unequivocal and that it is extremely likely that human influence has been the dominant cause of the observed warming since the mid-20th century. 

3.           STRESSES that, consistent with recent IPCC findings, in order to stay below 2°C, global greenhouse gas emissions need to peak by 2020 at the latest, be reduced by at least 50% by 2050 compared to 1990[1] and be near zero or below by 2100; in this context, WELCOMES the Leaders' declaration at the G7 Summit in June 2015 and EMPHASISES that all Parties should pursue transformative pathways towards a long-term vision of global and sustainable climate neutrality and climate resilience in the second half of this century; RECALLS the EU objective, in the context of necessary reductions according to the IPCC by developed countries as a group, to reduce emissions by 80-95% by 2050 compared to 1990.

Paris outcome

4.           EMPHASISES the importance of agreeing at the Paris Conference: i) an ambitious and durable legally-binding agreement under the UNFCCC ("the Paris Agreement") applicable to all Parties and addressing in a balanced and cost-effective manner mitigation, adaptation, finance, technology development and transfer, capacity building and transparency of action and support and containing ambitious nationally determined mitigation commitments; ii) a comprehensive package of decisions to enable the implementation of the Paris Agreement and to outline interim arrangements before its entry into force; and iii) a decision on enhancing global pre-2020 mitigation ambition, supported by the Lima Paris Action Agenda. 

5.           UNDERLINES that the Paris outcome should send a strong signal on finance in order to support poor and vulnerable countries and enable the transition to resilient, low greenhouse gas economies.  

Further process in 2015

6.           NOTES the considerable amount of work still ahead in order to reach the Paris outcome; CONCERNED about the lack of substantial progress on the negotiating text up to now; ENCOURAGES the co-Chairs of the Ad hoc Working Group on the Durban Platform for Enhanced Action (ADP) to prepare a revised and concise negotiating text containing the main options, on the basis of the views expressed by Parties, with a view to a fruitful early ministerial engagement before the Paris Conference. 

Intended Nationally Determined Contributions (INDCs)

7.           WELCOMES the submission of INDCs so far; UNDERLINES that the EU and its Member States have submitted their INDC on 6 March 2015, which is a binding target of an at least 40% domestic reduction in greenhouse gas emissions by 2030 compared to 1990; URGES all Parties which have not yet done so to come forward with fair and ambitious INDCs as soon as possible in the coming few weeks; in this context, WELCOMES opportunities for facilitative exchanges of views on the level of the aggregate effort towards the below 2°C objective, including through the forthcoming UNFCCC synthesis report and the INDC Forum in Rabat, Morocco, on 12-13 October 2015. 

Paris Agreement

8.           NOTES the Commission communication “The Paris Protocol - a blueprint for tackling global climate change beyond 2020” as a contribution for articulating a vision by the EU and its Member States in view of the Paris Conference. 

9.           PROPOSES that the internationally legally-binding Paris Agreement: 

-        provide a long-term vision of the needed transformation towards low-emission and climate-resilient economies over the course of this century; 

-        enable the participation of all Parties and engagement of non-state actors; 

-        be in the form of a protocol in order to enshrine the strongest expression of political will and provide predictability and durability; 

-   enter into force after ratification by a significant number of Parties representing a significant level of emissions so as to ensure that the Paris Agreement is truly global and effective.         

Mitigation

10.        PROPOSES that the Paris Agreement: 

-   set out a long-term global mitigation goal in line with the below 2°C objective; 

-   contain fair, ambitious and quantifiable mitigation commitments by all Parties, consistent with the UNFCCC's principles applied in light of different national circumstances and evolving economic realities and capabilities; 

-   provide that all Parties must have, maintain and implement such a mitigation commitment; 

-   contain a dynamic five-yearly mitigation ambition mechanism in which all Parties should be required to either submit new or updated commitments, without falling behind previous levels of commitment, or resubmit the existing ones; 

-   contain simplified procedures for the renewal and upward adjustment of mitigation commitments; 

-   include a compliance regime which promotes timely and effective implementation; 

-   provide flexibility for those countries with least capabilities. 

            Adaptation

11.        PROPOSES that adaptation must be a central part of a balanced Paris Agreement that: 

-        commits all Parties to plan, prepare for and respond to the adverse impacts of climate change, to integrate adaptation into national development processes and to communicate experiences in order to achieve climate-resilient sustainable development; 

-      calls on all Parties to strengthen monitoring, reporting, information-sharing and cooperation in order to increase effectiveness of adaptation actions; 

-      contains an iterative and dynamic approach to continuously enhance the effectiveness of adaptation measures and their implementation; 

-   contributes to assisting all countries, especially the poorest and particularly vulnerable ones, to achieve climate-resilient sustainable development; 

-   underlines that both ambitious action on mitigation and adaptation, including efficient disaster risk reduction, are essential to manage and reduce the risk of adverse impacts of climate change, including addressing the risk of loss and damage.   

12.        RECALLS the submission by the EU and its Member States on "European Union undertakings in adaptation planning". 

Use of markets

13.        STRESSES that the Paris Agreement should allow for the international use of markets, subject to the application of robust common accounting rules which ensure that the environmental integrity and the integrity of the mitigation commitments are maintained and double counting is avoided; and provide for market mechanisms which promote scaled-up and cost-effective mitigation action entailing a net contribution to global mitigation efforts and contributing to sustainable development. 

            Finance

14.        REAFFIRMS that the EU and its Member States have and remain committed to scaling up the mobilisation of climate finance in the context of meaningful mitigation actions and transparency of implementation, in order to contribute their share of the developed countries' goal to jointly mobilise USD 100 billion per year by 2020 from a wide variety of sources public and private, bilateral and multilateral, including alternative sources of finance; in this context, RECALLS its conclusions on climate finance of 7 November 2014; REITERATES its strong support for the Green Climate Fund and LOOKS FORWARD to early allocation of initial funding; UNDERLINES that the Paris Agreement's provisions on climate finance need to be dynamic and able to adapt to changing realities and needs by reflecting Parties' evolving capabilities and responsibilities; furthermore, REFERS to its forthcoming conclusions on climate finance.            

Transparency and accountability

15.        UNDERLINES that the Paris Agreement must provide for a robust common rules-based regime, including transparency and accountability rules applicable to all Parties, while recognising that their application will differ according to commitment types which reflect Parties' capabilities and national circumstances; STRESSES that this regime should provide for the use of common metrics, respect the most recent IPCC guidelines and build on experience gained under the UNFCCC. 

16.        HIGHLIGHTS that the Paris Agreement should provide for a transparent accounting and reporting framework for emissions and removals for the land-use sector for all Parties, which promote sustainable land management, building on existing relevant decisions under the UNFCCC. 

            Joint fulfilment

17.        CONFIRMS that the EU and its Member States intend to fulfil their commitments jointly under the Paris Agreement; WELCOMES Norway's and Iceland's intention to participate in this joint fulfilment.  

            Other issues

18.        STRESSES the importance of human rights, gender equality, a gender-sensitive approach, a just transition of the work force, decent jobs, education and awareness raising as well as ensuring food security in the context of climate action. 

Implementation of the Paris Agreement

19.        PROPOSES the adoption of a comprehensive package of substantive decisions, in addition to a technical work programme, at the Paris Conference to further develop rules, modalities and procedures on inter alia transparency and accountability of mitigation commitments, including for the land-use sector, and on the international use of markets, to be completed by 2017, in order to enable the implementation of the Paris Agreement. 

Enhancing global pre-2020 ambition

20.        REITERATES that the EU and its Member States are already applying the Doha amendment to the Kyoto Protocol; STRESSES the determination of the EU and its Member States to complete the process of ratification of the Doha amendment in the third quarter of 2015; and INVITES other Parties to do likewise in order to ensure its prompt entry into force; in this context, UNDERLINES the need for adopting at the Paris Conference the implementation rules for the second commitment period of the Kyoto Protocol as agreed in Warsaw and Lima. 

21.        STRESSES that all Parties need to act in order to close the pre-2020 mitigation gap; RECALLS the progress made under the ADP in identifying opportunities to enhance pre‑2020 mitigation ambition in areas of high mitigation potential, in particular energy efficiency, renewable energy, REDD+, short-lived climate pollutants, upstream methane emissions, HFCs, export credits and fossil fuel subsidy reform; UNDERLINES the importance of multilateral cooperation, in particular through the Lima Paris Action Agenda, aimed at identifying and accelerating actions in these areas; in this context, STRESSES the importance of involvement of and cooperation with non-State actors; UNDERLINES the importance to continue and intensify work on enhancing pre-2020 mitigation ambition beyond the Paris Conference, and to ensure continuity in the political attention for high mitigation potential options by linking the technical examination of mitigation options with regular high-level events building on the Lima Paris Action Agenda.  

22.        EMPHASISES that the examination of opportunities with high mitigation potential continues to be relevant beyond 2020 and can serve as an input to the process to raise global ambition under the Paris Agreement over time. 

23.        RECOGNISES the need to foster the continuing implementation of existing decisions under the UNFCCC; in this context, WELCOMES the completion of the REDD+ negotiations.  

Other processes

24.        While noting that the Paris Agreement should address emissions across all sectors subject to regular review and that emissions accounting and reporting should remain under the UNFCCC, UNDERLINES that IMO, ICAO, and the Montreal Protocol should regulate as soon as possible in an effective manner and in line with the below 2°C objective greenhouse gas emissions from international shipping and aviation and the production and consumption of HFCs respectively. 

25.        WELCOMES the outcome of the Addis Ababa Conference that strengthens the framework to finance sustainable development and the means of implementation for the universal 2030 agenda for sustainable development; LOOKS FORWARD to the upcoming UN Summit that will adopt the agenda “Transforming our world: The 2030 agenda for sustainable development” in order to address the universal challenge of poverty eradication and sustainable development and that confirms the importance of tackling climate change as a key element in confronting that challenge.

 

[1]           See for example 14790/09 (paragraph 7) and 14747/14 (paragraph 2).

 

 

 

Der Rat der Europäischen Union –

1.           BETONT, welch entscheidende Bedeutung der Pariser Konferenz 2015 als historischem Meilenstein im Hinblick auf die Verstärkung der globalen kollektiven Maßnahmen und den rascheren globalen Übergang zu einer Gesellschaft, die geringe CO2-Emissionen verursacht und klimaresilient ist, zukommt; 

Dringlichkeit und Notwendigkeit von globalen Maßnahmen

2.           NIMMT mit Besorgnis die Erkenntnisse des fünften Sachstandsberichts des Weltklimarates (IPCC) ZUR KENNTNIS; UNTERSTREICHT, dass die globale Erwärmung eine feststehende Tatsache ist und dass mit höchster Wahrscheinlichkeit der Einfluss des Menschen die Hauptursache für die seit Mitte des 20. Jahrhunderts beobachtete Erwärmung ist; 

3.           BETONT, dass gemäß den jüngsten Erkenntnissen des IPCC die weltweiten Treibhausgasemissionen spätestens 2020 ihren Höchststand erreicht haben müssen und dass sie dann bis 2050 gegenüber 1990 um mindestens 50 % verringert werden und im Jahre 2100 nahe Null oder darunter liegen müssen, um den Temperaturanstieg auf unter 2°C zu begrenzen; BEGRÜSST in diesem Zusammenhang die Erklärung der Staats- und Regierungschefs des G7-Gipfels vom Juni 2015 und BETONT, dass alle Parteien transformative Wege einschlagen sollten in Richtung einer langfristigen Vision einer weltumfassenden und nachhaltigen Klimaneutralität und Widerstandsfähigkeit gegenüber dem Klimawandel in der zweiten Hälfte dieses Jahrhunderts; ERINNERT an das Ziel der EU, im Rahmen der nach Ansicht der IPCC erforderlichen Reduzierungen durch die Gruppe der Industrieländer die Emissionen bis 2050 um 80 % bis 95 % im Vergleich zu 1990 zu verringern;

Ergebnisse der Pariser Konferenz

4.           BETONT, wie wichtig es ist, auf der Pariser Konferenz über Folgendes Einvernehmen zu erzielen: i) eine ehrgeizige und dauerhafte rechtsverbindliche, für alle Vertragsparteien geltende Übereinkunft im Rahmen des UNFCCC ("Pariser Übereinkommen"), die die Aspekte Klimaschutz, Anpassung, Finanzierung, Technologieentwicklung und -transfer, Kapazitätsaufbau, Transparenz der Maßnahmen und Unterstützung in ausgewogener Weise sowie kostenwirksam berücksichtigt und ehrgeizige national festgelegte Klimaschutzverpflichtungen enthält, ii) ein umfassendes Paket von Beschlüssen, das die Umsetzung des Pariser Übereinkommens ermöglicht und mit dem Übergangsvereinbarungen für die Zeit vor dessen Inkrafttreten umrissen werden, und iii) einen Beschluss über die Verstärkung der globalen Klimaschutzziele für den Zeitraum bis 2020, was auch in der Lima-Paris-Aktionsagenda unterstützt wird; 

5.           UNTERSTREICHT, dass mit den Ergebnissen der Pariser Konferenz ein deutliches Zeichen zur Finanzierung gesetzt werden sollte, um arme und gefährdete Länder zu unterstützen und den Übergang zu einer gegen den Klimawandel gewappneten, treibhausgasarmen Wirtschaft zu ermöglichen;  

Weiteres Vorgehen im Jahr 2015

6.           STELLT FEST, dass noch eine beträchtliche Menge Arbeit erforderlich ist, damit in Paris das entsprechende Ergebnis erreicht wird; IST BESORGT über den bisherigen Mangel an substanziellen Fortschritten bezüglich des Verhandlungstextes; ERMUTIGT die Ko-Vorsitzenden der Ad-hoc-Arbeitsgruppe zur Durban-Plattform für verstärktes Handeln, einen überarbeiteten, prägnanten Verhandlungstext auszuarbeiten, der die wichtigsten, auf die Meinungen der Parteien gestützten Optionen enthält, damit die Minister rechtzeitig vor der Pariser Konferenz positive Zusagen machen können; 

Beabsichtigte national festgelegte Beiträge (INDC)

7.           BEGRÜSST die bisher vorgelegten INDC; UNTERSTREICHT, dass die EU und ihre Mitgliedstaaten ihre INDC am 6. März 2015 vorgelegt haben, die dem verbindlichen Ziel entsprechen, die EU-internen Treibhausgasemissionen bis 2030 um mindestens 40 % im Vergleich zu 1990 zu reduzieren; FORDERT alle Parteien, die dies noch nicht getan haben, AUF, möglichst bald in den nächsten Wochen faire und ehrgeizige INDC zu übermitteln; BEGRÜSST in diesem Zusammenhang Möglichkeiten für einen leichteren Gedankenaustausch über den Umfang der Gesamtmaßnahmen, um die Klimaerwärmung auf weniger als 2°C zu beschränken, unter anderem im Rahmen des anstehenden UNFCCC-Syntheseberichts und des INDC-Forums am 12./13. Oktober 2015 in Rabat, Marokko; 

Pariser Übereinkommen

8.           NIMMT die Mitteilung der Kommission "Das Paris-Protokoll – Ein Blueprint zur Bekämpfung des globalen Klimawandels nach 2020" als einen Beitrag zur Formulierung einer Vision der EU und ihrer Mitgliedstaaten im Hinblick auf die Pariser Konferenz zur Kenntnis; 

9.           SCHLÄGT VOR, dass das internationale rechtsverbindliche Pariser Übereinkommen 

-        eine langfristige Vision des notwendigen Wandels hin zu emissionsarmen und klimaresistenten Volkswirtschaften im Laufe dieses Jahrhunderts bietet; 

-        die Teilnahme aller Parteien und das Engagement nichtstaatlicher Akteure ermöglicht; 

-        in Form eines Protokolls geschlossen wird, damit der politische Wille in der stärkstmöglichen Form festgeschrieben wird und Berechenbarkeit und Dauerhaftigkeit gegeben sind; 

-   nach der Ratifizierung durch eine erhebliche Zahl von Parteien, die für ein erhebliches Emissionsniveau stehen, in Kraft tritt, damit gewährleistet ist, dass das Pariser Übereinkommen tatsächlich ein weltweites und wirksames Übereinkommen ist;         

Klimaschutz

10.        SCHLÄGT VOR, dass das Pariser Übereinkommen 

-   ein langfristiges globales Klimaschutzziel festlegt, das mit dem "Unter-2°C-Ziel" in Einklang steht; 

-   faire, ehrgeizige und quantifizierbare Klimaschutzverpflichtungen aller Parteien enthält, die mit den Grundsätzen des VN-Klimaübereinkommens (UNFCCC), die angesichts der unterschiedlichen nationalen Gegebenheiten und im Wandel begriffenen wirtschaftlichen Realitäten und Kapazitäten angewendet werden, vereinbar sind; 

-   vorsehen sollte, dass alle Parteien eine Klimaschutzverpflichtung eingehen, aufrechterhalten und umsetzen müssen; 

-   einen dynamischen fünfjährlichen Klimaschutzmechanismus umfasst, nach dem alle Parteien verpflichtet werden sollen, entweder neue oder aktualisierte Verpflichtungen vorzulegen - ohne dabei unter das Niveau der bisherigen Verpflichtungen zurückzufallen - oder bestehende wieder vorzulegen; 

-   vereinfachte Verfahren für die Erneuerung und Anpassung von Klimaschutzverpflichtungen nach oben umfasst; 

-   ein System der Erfüllungskontrolle enthält, das die frühzeitige und wirksame Umsetzung fördert; 

-   Flexibilität für die Länder mit den geringsten Fähigkeiten bietet; 

            Anpassung

11.        SCHLÄGT VOR, die Anpassung zu einem zentralen Element eines ausgewogenen Pariser Übereinkommens zu machen, das 

-        alle Parteien dazu verpflichtet, Maßnahmen gegen die schädlichen Folgen des Klimawandels zu planen, sich darauf vorzubereiten und darauf zu reagieren, die Anpassung in die nationalen Entwicklungsprozesse zu integrieren und Erfahrungen mitzuteilen, um zu einer klimaresistenten nachhaltigen Entwicklung zu gelangen; 

-      alle Parteien dazu auffordert, die Überwachung, die Berichterstattung, den Informationsaustausch und die Zusammenarbeit zu verstärken und auf diese Weise die Wirksamkeit von Anpassungsmaßnahmen zu erhöhen; 

-      einen iterativen und dynamischen Ansatz zur kontinuierlichen Verbesserung der Wirksamkeit der Anpassungsmaßnahmen und ihrer Umsetzung umfasst; 

-   zur Unterstützung aller Länder, insbesondere der ärmsten und der besonders gefährdeten Länder, auf dem Weg zu einer klimaresistenten nachhaltigen Entwicklung beiträgt; 

-   unterstreicht, dass sowohl ehrgeizige Klimaschutzmaßnahmen als auch ehrgeizige Anpassungsmaßnahmen, einschließlich einer wirksamen Katastrophenvorsorge, für die Steuerung und Verringerung des von den schädlichen Auswirkungen des Klimawandels ausgehenden Risikos von wesentlicher Bedeutung sind; dazu gehören auch Vorkehrungen gegen drohende Verluste und Schäden;   

12.        ERINNERT daran, dass die EU und ihre Mitgliedstaaten die "Verpflichtungen der Europäischen Union im Rahmen der Anpassungsplanung" vorgelegt haben; 

Nutzung der Märkte

13.        BETONT, dass das Pariser Übereinkommen die internationale Nutzung der Märkte – vorbehaltlich der Anwendung robuster gemeinsamer Anrechnungsvorschriften, die sicherstellen, dass die Umweltwirksamkeit und die Klimaschutzverpflichtungen in vollem Umfang bestehen bleiben und dass Doppelanrechnungen vermieden werden – ermöglichen und Marktmechanismen vorsehen sollte, die verstärkte und kostenwirksame Klimaschutzmaßnahmen fördern, mit denen ein Nettobeitrag zu den globalen Klimaschutzanstrengungen geleistet und zu einer nachhaltigen Entwicklung beigetragen wird; 

            Finanzierung

14.        BEKRÄFTIGT, dass die EU und ihre Mitgliedstaaten sich nach wie vor verpflichten, die Mobilisierung von Mitteln für die Klimaschutzfinanzierung im Zusammenhang mit sinnvollen Klimaschutzmaßnahmen und transparenter Umsetzung zu intensivieren, um so ihren Beitrag zur Verwirklichung des Ziels der Industrieländer zu leisten, bis 2020 gemeinsam jährlich 100 Mrd. USD aus verschiedensten Quellen (öffentlich und privat, bilateral und multilateral sowie alternative Finanzierungsquellen) zu mobilisieren; VERWEIST in diesem Zusammenhang auf seine Schlussfolgerungen zur Finanzierung des Klimaschutzes vom 7. November 2014; BEKRÄFTIGT ERNEUT seine nachdrückliche Unterstützung für den globalen Klimaschutzfonds und SIEHT einer frühzeitigen Zuweisung der ersten Finanzierung MIT INTERESSE ENTGEGEN; BETONT, dass die Bestimmungen des Pariser Übereinkommens über die Finanzierung des Klimaschutzes dynamisch und so gestaltet sein müssen, dass sie an veränderte Gegebenheiten und Bedürfnisse angepasst werden können, indem sie den sich entwickelnden Fähigkeiten und Verantwortlichkeiten der Parteien Rechnung tragen; VERWEIST ferner auf die anstehenden Schlussfolgerungen zur Finanzierung des Klimaschutzes;            

Transparenz und Anrechenbarkeit

15.        UNTERSTREICHT, dass das Pariser Übereinkommen ein solides, auf gemeinsamen Regeln basierendes System mit für alle Parteien geltenden Regeln zu Transparenz und Anrechenbarkeit vorsehen muss, wobei eingeräumt wird, dass die Anwendung dieser Regeln unterschiedlich sein wird, je nach Art der Verpflichtungen, die den Fähigkeiten der Parteien und den nationalen Gegebenheiten Rechnung tragen; BETONT, dass dieses System die Verwendung gemeinsamer Parameter vorsehen, die jüngsten IPCC-Leitlinien beachten und auf den im Rahmen des UNFCCC gewonnenen Erfahrungen aufbauen sollte; 

16.        HEBT HERVOR, dass das Pariser Übereinkommen für alle Parteien, die eine nachhaltige Land- und Bodenbewirtschaftung fördern, einen transparenten Anrechnungs- und Berichterstattungsrahmen für die Emission und den Abbau von Treibhausgasen für den Sektor Landnutzung auf der Grundlage der bestehenden einschlägigen Beschlüsse im Rahmen des UNFCCC vorsehen sollte; 

            Gemeinsame Erfüllung

17.        BESTÄTIGT, dass die EU und ihre Mitgliedstaaten die Absicht haben, ihre Verpflichtungen aus dem Pariser Übereinkommen gemeinsam zu erfüllen; BEGRÜSST die Absicht Norwegens und Islands, sich an dieser gemeinsamen Erfüllung zu beteiligen;  

            Sonstige Punkte

18.        HEBT die Bedeutung der Menschenrechte, der Gleichstellung der Geschlechter, eines gleichstellungsdifferenzierten Ansatzes, eines gerechten Wandels des Arbeitskräftepotenzials, von menschenwürdiger Arbeit, von Bildung und Sensibilisierung sowie der Gewährleistung von Ernährungssicherheit im Kontext der Klimapolitik HERVOR; 

Umsetzung des Pariser Übereinkommens

19.        SCHLÄGT VOR, auf der Pariser Konferenz neben einem technischen Arbeitsprogramm ein umfassendes Paket inhaltlicher Beschlüsse anzunehmen, mit denen die Regeln, Modalitäten und Verfahren unter anderem für Transparenz und Anrechenbarkeit von Klimaschutzverpflichtungen – auch für den Sektor Landnutzung – und für die internationale Nutzung der Märkte weiterentwickelt und 2017 zum Abschluss gebracht werden, damit das Pariser Übereinkommen umgesetzt werden kann; 

Verstärkung der globalen Ziele für den Zeitraum bis 2020

20.        WEIST ERNEUT DARAUF HIN, dass die EU und ihre Mitgliedstaaten die in Doha vereinbarte Änderung des Kyoto-Protokolls bereits umsetzen; UNTERSTREICHT die Entschlossenheit der EU und ihrer Mitgliedstaaten, den Prozess der Ratifizierung der Doha-Änderung im dritten Quartal 2015 abzuschließen; und FORDERT die anderen Parteien AUF, dies ebenfalls zu tun, um ein rasches Inkrafttreten zu gewährleisten; BETONT in diesem Zusammenhang, dass auf der Pariser Konferenz die Durchführungsbestimmungen für den zweiten Verpflichtungszeitraum des Kyoto-Protokolls, wie in Warschau und Lima vereinbart, angenommen werden müssen; 

21.        BETONT, dass alle Parteien handeln müssen, um die Klimaschutzlücke für den Zeitraum bis 2020 zu schließen; WEIST auf die Fortschritte HIN, die im Rahmen der Ad-hoc-Arbeitsgruppe zur Durban-Plattform für verstärktes Handeln bei der Auslotung von Möglichkeiten erzielt wurden, wie für den Zeitraum bis 2020 in Bereichen mit hohem Klimaschutzpotenzial, insbesondere Energieeffizienz, erneuerbare Energien, REDD+, kurzlebige Klimaschadstoffe, vorgelagerte Emissionen von Methan, Fluorkohlenwasserstoffe, Exportkredite und Reform der Subventionsregelung für fossile Brennstoffe, ehrgeizigere globale Klimaschutzziele angestrebt werden können; UNTERSTREICHT die Bedeutung der multilateralen Zusammenarbeit, insbesondere durch die Lima-Paris-Aktionsagenda, in deren Rahmen Maßnahmen in diesen Bereichen ermittelt und beschleunigt werden sollen; UNTERSTREICHT in diesem Zusammenhang die Einbeziehung von und die Zusammenarbeit mit nichtstaatlichen Akteuren; HEBT HERVOR, wie wichtig es ist, das Streben nach ehrgeizigeren Klimaschutzzielen für den Zeitraum bis 2020 auch über die Pariser Konferenz hinaus fortzusetzen und zu intensivieren und sicherzustellen, dass Optionen mit hohem Klimaschutzpotenzial kontinuierlich große politische Aufmerksamkeit zuteil wird, indem die technische Prüfung solcher Optionen – aufbauend auf der Lima-Paris-Aktionsagenda – mit regelmäßigen Veranstaltungen auf hoher Ebene verknüpft wird;  

22.        BETONT, dass die Prüfung von Möglichkeiten für Maßnahmen mit hohem Klimaschutzpotenzial auch über 2020 hinaus weiterhin von Bedeutung ist und als Beitrag zu dem Prozess, die globalen Klimaschutzziele im Rahmen des Pariser Übereinkommens im Laufe der Zeit anzuheben, dienen kann; 

23.        IST SICH BEWUSST, dass die kontinuierliche Umsetzung bestehender Beschlüsse im Rahmen des UNFCCC gefördert werden muss; BEGRÜSST in diesem Zusammenhang den Abschluss der REDD+-Verhandlungen;  

Sonstige Prozesse

24.        nimmt zur Kenntnis, dass das Pariser Übereinkommen Emissionen in allen Sektoren, die einer regelmäßigen Überprüfung unterliegen, erfassen sollte, während die Anrechnung von Emissionen und die Emissionsberichterstattung weiterhin im Rahmen des UNFCCC erfolgen sollten, BETONT allerdings, dass Vorschriften für Treibhausgasemissionen aus dem internationalen See- und Luftverkehr bzw. aus Herstellung und Verbrauch von Fluorkohlenwasserstoffen so bald wie möglich auf effiziente Weise und im Einklang mit dem "Unter-2°C-Ziel" durch die IMO, die ICAO und das Montrealer Protokoll erlassen werden sollten; 

25.        BEGRÜSST das Ergebnis der Konferenz von Addis Abeba, das den Rahmen zur Finanzierung nachhaltiger Entwicklung und die Mittel zur Umsetzung der universellen Agenda 2030 für nachhaltige Entwicklung verstärkt; SIEHT mit großen Interesse dem bevorstehenden VN-Gipfel ENTGEGEN, auf dem die Agenda 2030 für nachhaltige Entwicklung ("Transforming our world: The 2030 agenda for sustainable development") angenommen wird, mit der der universellen Herausforderung der Armutsbekämpfung und der nachhaltigen Entwicklung begegnet werden soll und die Bedeutung der Bekämpfung des Klimawandels als Schlüsselelement zur Bewältigung dieser Herausforderung bestätigt wird.

 

[1]           Vgl. beispielsweise 14790/09 (Nummer 7) und 14747/14 (Nummer 2).

 

 

 

Az Európai Unió Tanácsa,

1.           HANGSÚLYOZZA a 2015. évi párizsi konferencia rendkívüli jelentőségét, mivel az történelmi mérföldkő a globális kollektív fellépés kiterjesztése és a karbonszegény, az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes társadalom felé való globális átmenet felgyorsítása szempontjából. 

Sürgősen globális intézkedésekre van szükség

2.           Aggodalommal VESZI TUDOMÁSUL az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik értékelő jelentésében foglalt megállapításokat; HANGSÚLYOZZA, hogy a globális felmelegedés kétségtelen tény, és nagyon valószínű, hogy a XX. század közepe óta tapasztalt felmelegedést elsősorban az emberi befolyás okozza. 

3.           HANGSÚLYOZZA, hogy – az IPCC legutóbbi megállapításaival összhangban – az üvegházhatású gázok globális kibocsátásainak legkésőbb 2020-ig el kell érniük a legmagasabb szintjüket, majd 2050-re az 1990-es szinthez képest legalább 50 %-kal kell csökkenniük[1], és 2100-ra nulla körüli vagy az alatti értéket kell elérniük ahhoz, hogy a 2 °C-os célérték tartható maradjon; ezzel összefüggésben ÜDVÖZLI a G7-csoport vezetőinek 2015 júniusában tett nyilatkozatát, továbbá HANGSÚLYOZZA, hogy valamennyi félnek olyan átalakulást célzó irányvonalat kell követnie, amelynek révén az évszázad második felében hosszú távú elképzelésként megvalósul a globális és fenntartható éghajlat-semlegesség és az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség. EMLÉKEZTET az Unió azon céljára, hogy – a fejlett országok csoportja által az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) megítélése szerint szükséges kibocsátáscsökkentés keretében – 2050-ig az 1990-es szintekhez képest 80–95%-os kibocsátáscsökkentést valósítson meg.

A párizsi konferencia eredményei

4.           HANGSÚLYOZZA annak fontosságát, hogy a párizsi konferencián megállapodás jöjjön létre a következőkről: i. ambiciózus, tartós és jogilag kötelező érvényű megállapodás az UNFCCC égisze alatt („Párizsi Megállapodás”), amely valamennyi félre alkalmazandó és amely kiegyensúlyozott és költséghatékony módon kezeli az éghajlatváltozás mérséklésének és az ahhoz való alkalmazkodásnak, a finanszírozásnak, a technológiafejlesztésnek és -transzfernek, a kapacitásépítésnek, valamint a fellépések és a támogatások átláthatóságának a kérdését, és amely az éghajlatváltozás mérséklését célzó ambiciózus nemzeti kötelezettségvállalásokat tartalmaz; ii. a Párizsi Megállapodás végrehajtását célzó és a hatálybalépése előtt érvényes átmeneti megállapodások részleteit tartalmazó átfogó határozatcsomag; iii. a 2020-ig tartó időszakra szóló globális mérséklési törekvések fokozására vonatkozó határozat, a Lima–Párizs cselekvési programban foglaltaknak megfelelően. 

5.           HANGSÚLYOZZA, hogy a párizsi konferencián olyan eredményeket kell elérni, amelyek határozott jelzést küldenek a finanszírozást illetően, hogy a szegény és kiszolgáltatott országok támogatásban részesüljenek, valamint hogy lehetővé váljon az ellenállóképes, alacsony üvegházhatású gázkibocsátással működő gazdaságokra való áttérés.  

A 2015. évi további lépések

6.           MEGÁLLAPÍTJA, hogy a párizsi konferencia kívánt eredményeinek elérését célzó munka oroszlánrésze még előttünk áll; AGGODALMÁT FEJEZI KI azzal kapcsolatban, hogy a tárgyalási szöveg vonatkozásában ez idáig nem mutatható fel számottevő eredmény; arra ÖSZTÖNZI a fokozott fellépést célzó Durban Platformmal foglalkozó ad hoc munkacsoport társelnökeit, hogy a felek véleménye alapján készítsék el a módosított és tömör tárgyalási szöveget és foglalják bele a főbb opciókat, hogy a párizsi konferenciát megelőzően miniszteri szinten mielőbb érdemi kötelezettségvállalások szülessenek. 

Tervezett nemzeti hozzájárulások

7.           ÜDVÖZLI az eddigi tervezett nemzeti hozzájárulások benyújtását; HANGSÚLYOZZA, hogy az EU és tagállamai 2015. március 6-án benyújtották a tervezett nemzeti hozzájárulásukat, amelyek értelmében a kötelező cél az, hogy 2030-ra az 1990-es szinthez képest legalább 40%-kal csökkenjen az üvegházhatású gázok kibocsátása az Unióban; SÜRGETI azokat a feleket, amelyek ezt még nem tették meg, hogy az elkövetkező hetekben a lehető legrövidebb időn belül terjesszék elő a tisztességes és ambiciózus tervezett nemzeti hozzájárulásukat; ezzel összefüggésben ÜDVÖZLI a 2 ºC-os célkitűzés elérésére irányuló összesített erőfeszítés mértékéről szóló konstruktív véleménycserére szolgáló lehetőségeket, ideértve a küszöbön álló UNFCCC-összefoglaló jelentést és a tervezett nemzeti hozzájárulásokkal foglalkozó, 2015. október 12–13-án Rabatban (Marokkó) megrendezendő fórumot. 

A Párizsi Megállapodás

8.           NYUGTÁZZA „A Párizsi Jegyzőkönyv – Terv a globális éghajlatváltozás 2020 utáni kezelésére” című bizottsági közleményt, mint hozzájárulást az EU és tagállamai által a párizsi konferenciára kialakítandó elképzeléshez. 

9.           Azt JAVASOLJA, hogy a nemzetközi, jogilag kötelező erejű Párizsi Megállapodás: 

–        tartalmazzon hosszú távú elképzelést arra vonatkozóan, hogy miként lehet alacsony széndioxid-kibocsátású és az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes gazdaságokat kialakítani e század folyamán; 

–        tegye lehetővé az összes fél részvételét és a nem állami szereplők bevonását; 

–        megkötésére jegyzőkönyv formájában kerüljön sor, hogy biztosítsa a politikai szándék legmarkánsabb kifejezését, a kiszámíthatóságot és a tartósságot; 

–   valóban globális voltának és hatékonyságának szavatolása érdekében azt követően lépjen hatályba, hogy a jelentős mértékű kibocsátásért felelős felek nagy része azt megerősítette.         

Az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése

10.        Azt JAVASOLJA, hogy a Párizsi Megállapodás: 

–   tűzzön ki a 2 ºC-os célértékkel összhangban lévő hosszú távú globális mérséklési célt; 

–   tartalmazzon valamennyi fél részéről tisztességes, ambiciózus és mérhető mérséklési kötelezettségvállalásokat, amelyek összhangban állnak a különböző nemzeti körülmények, valamint a változó gazdasági helyzet és kapacitások figyelembevételével alkalmazott UNFCCC-alapelvekkel; 

–   rendelkezzen arról, hogy valamennyi félnek meg kell tennie, fenn kell tartania és végre kell hajtania mérséklési kötelezettségvállalását; 

–   állapítson meg a mérséklési törekvésekre vonatkozó olyan ötévenkénti dinamikus mechanizmust, amelynek keretében valamennyi félnek a korábbi kötelezettségvállalások szintjétől nem elmaradó, új vagy frissített kötelezettségvállalásokat kell benyújtania, vagy ismételten be kell nyújtania a már meglévő kötelezettségvállalásait; 

–   tartalmazzon egyszerűsített eljárásokat a mérséklési kötelezettségvállalások megújítására és felfelé történő kiigazítására; 

–   foglaljon magában egy olyan megfelelési rendszert, amely elősegíti az időben történő és hatékony végrehajtást; 

–   biztosítson rugalmasságot a legkevesebb kapacitással rendelkező országok számára. 

            Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás

11.        JAVASOLJA, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás képezze központi részét a kiegyensúlyozott Párizsi Megállapodásnak, amely: 

–        minden felet arra kötelez, hogy az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében egyrészt készítsen terveket az éghajlatváltozás káros hatásaira vonatkozóan, továbbá készüljön fel és reagáljon e hatásokra, másrészt építse be az alkalmazkodást a nemzeti fejlesztési folyamatokba, harmadrészt pedig ossza meg tapasztalatait; 

–      felszólít minden felet, hogy erősítse meg a nyomon követést, a jelentéstételt, az információmegosztást és az együttműködést, hogy ezzel is növelje az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló intézkedések hatékonyságát; 

–      olyan iránymutató és dinamikus megközelítést tartalmaz, amelynek segítségével folyamatosan növelhető az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló intézkedéseknek és végrehajtásuknak a hatékonysága; 

–   hozzájárul ahhoz, hogy minden ország, főként a legszegényebb és leginkább kiszolgáltatott országok, segítséget kapjanak az éghajlatváltozás hatásaival szemben ellenállóképes fenntartható fejlődéshez; 

–   kiemeli, hogy mind az éghajlatváltozás mérséklésére, mind az ahhoz való alkalmazkodásra irányuló ambiciózus fellépés – ideértve a hatékony katasztrófakockázat-csökkentést is – alapvetően fontos az éghajlatváltozás káros hatásainak kezeléséhez és csökkentéséhez, így például a veszteség és a károk kockázatának kezeléséhez.   

12.        EMLÉKEZTET az EU és annak tagállamai által benyújtott dokumentumra, amely az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos tervezés keretében az Európai Unió által vállalt kötelezettségekről szól. 

A piacok használata

13.        HANGSÚLYOZZA, hogy a Párizsi Megállapodásban engedélyezni kell a nemzetközi kereskedést, feltéve hogy szigorú elszámolási szabályok vonatkoznak rá, amelyek biztosítják a mérséklési kötelezettségvállalások környezeti integritását és maradéktalan betartását és a kettős beszámítás kivédését, és abban olyan piaci mechanizmusokról kell rendelkezni, amelyek előmozdítják a nagyobb szabású és költséghatékony mérséklési intézkedéseket, és magukkal vonják a globális mérséklési erőfeszítésekhez való nettó hozzájárulást, valamint a fenntartható fejlődéshez való hozzájárulást. 

            Pénzügyek

14.        ÚJÓLAG MEGERŐSÍTI, hogy az EU és annak tagállamai kötelezettséget vállaltak és továbbra is vállalnak arra, hogy ésszerű mérséklési intézkedések és a végrehajtás átláthatósága összefüggésében fokozzák az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására szolgáló összegek mozgósítását, hogy kivegyék részüket a fejlett országok által kitűzött azon cél megvalósításából, hogy 2020-ig évente együttesen 100 milliárd USD-t mozgósítsanak a magán- és közforrások széles körének bevonásával, kétoldalú és többoldalú szinten, beleértve az alternatív finanszírozási forrásokat is; ezzel összefüggésben EMLÉKEZTET az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásáról szóló, 2014. november 7-i következtetéseire; ÚJÓLAG HANGSÚLYOZZA, hogy határozottan támogatja az Éghajlat-változási Alapot, és VÁRAKOZÁSSAL TEKINT a kezdeti finanszírozás mielőbbi elosztása elé; HANGSÚLYOZZA, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozására vonatkozó rendelkezéseket a Párizsi Megállapodásban úgy kell megfogalmazni, hogy azok dinamikusak legyenek és képesek legyenek igazodni a változó realitásokhoz, illetve szükségletekhez azáltal, hogy tükrözik a felek képességeinek és felelősségének alakulását; továbbá UTAL az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásáról szóló, küszöbön álló következtetéseire.            

Átláthatóság és elszámoltathatóság

15.        HANGSÚLYOZZA, hogy a Párizsi Megállapodásnak egy minden részes félre alkalmazandó, szigorú – átláthatósági és elszámoltathatósági szabályokat is tartalmazó – közös szabályokon alapuló rendszert kell előírnia, elismerve ugyanakkor, hogy e szabályok alkalmazása eltérő lesz a kötelezettségvállalás típusától függően, amely a részes felek képességeit és a nemzeti körülményeket tükrözi; HANGSÚLYOZZA, hogy a rendszerben közös paramétereket kell meghatározni, be kell tartani az IPCC legújabb iránymutatásait, és építeni kell az UNFCCC keretében szerzett tapasztalatokra. 

16.        KIEMELI, hogy a Párizsi Megállapodásnak olyan, minden részes félre kiterjedő átlátható elszámolási és jelentéstételi keretről kell rendelkeznie a földhasználati ágazatot érintő kibocsátásokra és elnyelésekre vonatkozóan, amelyek előmozdítják a fenntartható területrendezést, és építenek az UNFCCC meglévő vonatkozó határozataira. 

            Együttes teljesítés

17.        MEGERŐSÍTI, hogy az EU és annak tagállamai együttesen kívánják teljesíteni a Párizsi Megállapodás szerinti kötelezettségvállalásaikat; ÜDVÖZLI Norvégia és Izland azon szándékát, hogy részt vegyen ebben az együttes végrehajtásban.  

            Egyéb kérdések

18.        HANGSÚLYOZZA, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem összefüggésében nagy jelentősége van az emberi jogoknak, a nemek közötti egyenlőségnek, a nemek kérdését érvényesítő megközelítésnek, a zöld munkaerőre való igazságos átállásnak, a tisztességes foglalkoztatásnak, az oktatásnak, valamint a figyelemfelkeltésnek és az élelmiszerbiztonságnak. 

A Párizsi Megállapodás végrehajtása

19.        Azt JAVASOLJA, hogy a párizsi konferencián a szakmai munkaprogram mellett fogadjanak el lényegi határozatokat tartalmazó, átfogó, 2017-ig végrehajtandó csomagot, hogy továbbfejlesszékegyebek mellett a mérséklési kötelezettségvállalások átláthatóságára és elszámoltathatóságára vonatkozó szabályokat, feltételrendszereket és eljárásokat többek között a földhasználati ágazatban és a piacok nemzetközi használata tekintetében, hogy így lehetővé váljon a Párizsi Megállapodás végrehajtása. 

A 2020-ig tartó időszakra szóló globális törekvések fokozása

20.        ÚJÓLAG HANGSÚLYOZZA, hogy az EU és annak tagállamai már megkezdték a Kiotói Jegyzőkönyv dohai módosító jegyzőkönyvének alkalmazását; HANGSÚLYOZZA, hogy az EU és annak tagállamai elszántan törekednek arra, hogy 2015 harmadik negyedévében lezáruljon a dohai módosító jegyzőkönyv megerősítési folyamata; FELKÉRI a többi felet, hogy tegyenek hasonlóképpen annak érdekében, hogy biztosítható legyen a módosító jegyzőkönyv gyors hatálybalépése; ezzel összefüggésben KIEMELI, hogy a párizsi konferencián el kell fogadni a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakára vonatkozó végrehajtási szabályokat, ahogyan arról Varsóban és Limában megállapodás született. 

21.        NYOMATÉKOSÍTJA, hogy minden félnek ki kell vennie a részét a 2020-ig tartó időszakra szóló mérséklési törekvések szintjében fennálló szakadék megszüntetéséből; EMLÉKEZTET a fokozott fellépést célzó Durban Platformmal foglalkozó ad hoc munkacsoport keretében elért eredményekre, amelyek a 2020-ig tartó időszakra szóló mérséklési törekvések bővítését szolgáló lehetőségek meghatározásában születtek azokon a területeken, ahol a mérséklésre komoly lehetőség mutatkozik, így például az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások, a REDD+, a rövid távú éghajlat-befolyásolók, a termelésoldali metánkibocsátás, a fluorozott szénhidrogének, az exporthitelek és a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának reformja terén; KIEMELI a különösen a Lima–Párizs cselekvési program révén történő többoldalú együttműködés fontosságát, amely program arra hivatott, hogy azonosítsa és felgyorsítsa az e területeken végrehajtott cselekvéseket; ezzel összefüggésben HANGSÚLYOZZA a nem állami szereplők bevonásának és a velük történő együttműködésnek a jelentőségét; HANGSÚLYOZZA, hogy a párizsi konferenciát követően folytatni kell, sőt intenzívebbé is kell tenni a 2020-ig tartó időszakra szóló mérséklési törekvések fokozásával kapcsolatos munkát, és gondoskodni kell arról, hogy a nagy mérséklési potenciált képviselő intézkedések folyamatosan a politikai figyelem középpontjában maradjanak, ezt pedig úgy lehet elérni, hogy a mérséklésre kínálkozó lehetőségek technikai vizsgálata mellett a felek rendszeres magas szintű találkozókat tartanak a Lima–Párizs cselekvési programra építve.  

22.        RÁMUTAT ARRA, hogy a nagy mérséklési potenciált képviselő lehetőségek vizsgálata 2020 után is fontos marad, és elősegítheti azt a folyamatot, amelynek célja, hogy a Párizsi Megállapodás keretében idővel növeljék a globális törekvések szintjét. 

23.        ELISMERI, hogy elő kell mozdítani az UNFCCC keretében hozott meglévő határozatok további végrehajtását; ezzel összefüggésben ÜDVÖZLI a REDD+ tárgyalások lezárását.  

Egyéb folyamatok

24.        Megállapítja, hogy a Párizsi Megállapodásnak rendszeres felülvizsgálat mellett ki kell terjednie a valamennyi ágazatból eredő kibocsátásokra, és hogy a kibocsátások elszámolása és bejelentése továbbra is az UNFCCC hatálya alá tartozik, ugyanakkor HANGSÚLYOZZA, hogy az IMO, az ICAO és a Montreali Jegyzőkönyv keretében a lehető legrövidebb időn belül, a 2 ºC-os célértékkel összhangban hatékony módon szabályozni kell a nemzetközi hajózásból és légi közlekedésből, illetőleg a fluortartalmú gázok gyártásából és felhasználásából eredő üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat. 

25.        ÜDVÖZLI az addisz-abebai konferencián elért eredményeket, amelyek megerősítik a fenntartható fejlesztés finanszírozásának keretét és a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó egyetemes fenntartható fejlesztési menetrend végrehajtási eszközeit; VÁRAKOZÁSSAL TEKINT a küszöbön álló ENSZ-csúcstalálkozóra, amelyen a felek „Alakítsuk át világunkat: a fenntartható fejlődésre vonatkozó program a 2030-ig tartó időszakban” címmel menetrendet fogadnak el, amely arra hivatott, hogy segítsen választ adni az olyan egyetemes kihívásokra mint a szegénység felszámolása és a fenntartható fejlődés, és amely megerősíti, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet az e kihívások megválaszolására szolgáló egyik legfontosabb eszközként kell kezelni.

 

[1]           Lásd például: 14790/09 (7. pont) és 14747/14 (2. pont).

 

 

 

Az adai Aranykapu Művelődési Egyesület holnap, szombaton 11 órától rendezi meg a Mesterségek napját Adán, a tájházban (Svetozar Miletić utca 90.). A rendezvényen hagyományos mesterségeket mutatnak be szakemberek az érdeklődőknek, akik maguk is kipróbálhatják a mesterségeket. A rendezvény ünnepélyes megnyitója 11 órakor lesz, amely után kézműves-foglalkozások következnek. Az ebéd 13 órakor kezdődik, közben mesemondás is várja a gyerekeket. Az érdeklődők 14 órától szabadon választott kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, megtekinthetik a kenyérdagasztás folyamatát, és íjászbemutatót is tartanak a számukra. A szervezők 16 órától kemencében sütött lepénnyel vendégelik meg a résztvevőket, akiket ezután néptánc és népzene vár 18 óráig, a kapuzárásig.

A rendezvényre ingyenes a belépés a Tartományi Művelődési Titkárságtól nyert pályázati támogatásnak köszönhetően.

A pályázat célja, hogy a pályázók saját, önállóan, - laikus által is - könnyen, tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális színvonalú és felszereltségű weboldallal jelenhessenek meg az interneten.

Mercredi 16 septembre 2015, le général Serge Soulet, commandant les forces aériennes, a reçu le général Philippe Adam, major général de l’armée de l’air (MGAA), sur la base aérienne 106 de Bordeaux-Mérignac.

Merőben más kép fogadta a horgosi határátkelőhelyre érkező szemlélődőt tegnap, mint egy nappal korábban. Szerdán a magyar rendőrökkel történt összecsapást követően még érezhető volt a menekülteknél a kitartás, hogy nem mennek innen sehova, tegnap viszont már a nagy többség csomagolt, és elindult a horvát határ felé. Egyetlen félelmük az volt, hogyan tudnak tovább menni, olyan híreket hallottak ugyanis, hogy a szlovén határ zárva van. Volt egy kisebb ülősztrájk is.

Le 10 septembre 2015, l’escadron d’hélicoptères (EH) 1/44 «Solenzara» a soutenu le bataillon de marins-pompiers de Marseille lors d’un exercice.

(BRUXELLES2) Certains principes résonnent régulièrement dans les couloirs européens : « l’approche globale », assurer la sécurité dans les pays d’origine des migrations », « former et équiper les armées africaines » (Train & Equip), « faciliter l’appropriation par les forces locales », etc. Dans la réalité, cependant, cela reste de bons mots. L’application des procédures de la façon la plus étroite possible reste de rigueur. . « Ce n’est pas chez moi ».

Une formation non opérationnelle

Le général Laugel, qui commande l’opération EUMAM Rca (Centrafrique), a pu le constater récemment, d’après les informations que B2 a recueillies auprès d’autres sources. La « partie Conseil » de cette mission en bonne voie. Et ses responsables prévoyaient de monter une petite « formation non opérationnelle » pour certains membres des FACA, les forces armées centrafricaines. C’est-à-dire une formation non liée au combat mais davantage à la structure de l’armée, au droit internationale humanitaire… Car — comme nous l’avions déjà raconté — les FACA manquent de tout équipement de formation, voire d’équipements tout courts. Il n’y a pas de chaises, de tables, de tableau. Et, pour bien faire, il faudrait une petite cantine pour nourrir les futurs stagiaires.

La pratique de la défausse

Un projet a donc été mis au point. Budget : 250.000 euros (deux cent cinquante mille ! pas 250 millions…). Résultat : rien pour l’instant ! Tous les dispositifs européens consultés se défaussent… sur le voisin. A chaque fois pour d’excellentes raisons procédurales ou de principe. Lors d’une discussion au sein du mécanisme Athena — le dispositif qui finance les missions de la PSDC – la discussion a ainsi tourné court. Plusieurs Etats membres estimant — à juste titre d’ailleurs — que ce n’était pas le rôle de ce dispositif destiné à financer uniquement certaines dépenses communes d’une opération militaire. A l’instrument de stabilité de l’UE (*), qui est normalement le dispositif financier prévu pour ce type d’action, le résultat est identique : pas de financement possible. L’argumentation différente. Les gestionnaires de l’Instrument arguent de l’article 41.2 du Traité qui interdit de financer des actions militaires.

Commentaire : Cette vision peut être discutée, même juridiquement à l’heure du Traité de Lisbonne (voir encadré), et est surtout très contestable au plan politique. Le principe développé par certains responsables européens est de ne pas financer d’action militaire. La peur d’être impliqué dans des actions de type coup d’Etat (comme au Burkina-Faso) ou de dérapages sur le plan des droits de l’Homme est présente. Sous des dehors de générosité, cette politique est d’une rare hypocrisie. Le budget européen pourrait financer des forces de police, de sécurité, de gardes-frontières, des actions anti-terroristes, le renforcement des frontières… mais pas l’armée. C’est oublier que l’armée est (souvent) garante d’une certaine stabilité de l’Etat dans les pays d’Afrique. Et que la police peut tout autant, sinon plus, que l’armée, à l’origine de cas de violences (cf. Burundi). C’est oublier que l’UE paie l’engagement des militaires des armées africaines ou somalienne dans des combats en Somalie au titre de l’Union africaine (et de l’ONU) mais ne peut pas payer du matériel nécessaire à la formation d’une autre armée. C’est plutôt contradictoire.

Il serait temps d’enlever des oeillères absurdes et de mettre au point une politique lisible et claire. Si on veut une certaine stabilité, éviter des Etats faillis, cela passe par une police et une armée démocratiques qui doivent recevoir un soutien, y compris financier. Il serait temps également de mettre fin à la politique de « silos » — dénoncée d’ailleurs par plusieurs hauts responsables européens (de la Commission comme du Parlement européen) — et de mettre les actes en phase avec les grandes orientations politiques définis par les « 28 ».

(Nicolas Gros-Verheyde)

L’interdiction du financement communautaire

L’article 41.2 du traité prévoit que « Les dépenses opérationnelles entraînées par la mise en œuvre du présent chapitre sont également à la charge du budget de l’Union, à l’exception des dépenses afférentes à des opérations ayant des implications militaires ou dans le domaine de la défense et des cas où le Conseil en décide autrement à l’unanimité. » Comme son nom l’indique, cette interdiction de financement communautaire ne concerne d’une part que les « opérations militaires ou de défense » et d’autre part que  le chapitre 2 du titre V du Traité sur l’Union européenne, concernant la « Politique étrangère et de sécurité commune ». Ce n’est plus une exclusion générale du fait de la fusion opérée par le Traité de Lisbonne entre les différents piliers. Elle ne s’applique donc pas, par exemple, aux articles 209 et 212 sur lequel se base l’instrument de stabilité.

(1) Cet outil, dépendant de la Commission européenne est géré par le service des instruments extérieurs (FPI) et mis à disposition du Service européen d’action extérieure. Il est normalement placé sous l’autorité de Federica Mogherini mais dans sa casquette de vice-président de la Commission européenne plutôt que de Haut représentant.

Fin octobre 2014, le mouvement conduit par la jeunesse burkinabée avaient abouti au départ du « président à vie » Blaise Compaoré. À Ouagadougou, la population s’était fortement mobilisée, et l’on estimait que près de 500 000 personnes étaient descendues dans les rues de la capitale. Cette détermination avait fait plier le pouvoir, entraînant l’annulation du projet de modification de la constitution, ainsi que l’incendie du Parlement et de plusieurs bâtiments officiels dont la mairie et le siège du parti dominant à Bobo Dioulasso. Mis sous pression, le président Compaoré, au pouvoir depuis 1987, avait été obligé de démissionner.

Le 16 septembre, soit près d’un an plus tard, le régiment de sécurité présidentielle (RSP) a conduit un véritable coup de force en prenant en otage le président de transition, Michel Kafando, et le Premier ministre Isaac Zida. Dès le lendemain, le coup d’Etat était officialisé avec la dissolution des institutions et la prise du pouvoir par l’ancien chef d’Etat-major du président déchu, Gabriel Diendere. Dans la foulée, les manifestants étaient dispersés par des tirs de sommation et des affrontements qui avaient fait morts et blessés. Alors que la communauté internationale a condamné ce putsch, le couvre-feu a été instauré et les frontières du pays ont été fermées.

Mise en perspective historique

La Haute Volta, devenue Burkina Faso en 1984, avait connu, depuis l’indépendance, une alternance d’élections présidentielles et de coups d’Etat. Blaise Compaoré, jeune capitaine, avait accédé au pouvoir en 1987 après l’assassinat de Thomas Sankara. Avec ce dernier, il avait été à l’origine de la révolution de 1983. Une fois aux affaires, il instaura un régime semi-autoritaire à la tête duquel il conduit deux mandats de sept ans, puis deux de quatre ans. Pour le soutenir dans l’exercice du pouvoir et exécuter les basses besognes, il avait pu compter sur le soutien du RSP (régiment de sécurité présidentielle), une troupe d’élite constituant un véritable « Etat dans l’Etat ».
Depuis1987, la situation semblait toutefois s’être stabilisée, le Burkina Faso, « pays des hommes intègres », étant perçu comme politiquement stable et géré de manière satisfaisante du point de vue économique. Ce pays enclavé, un des plus pauvres de la planète malgré des ressources importantes en or (80% des exportations et 20% du budget) et l’exploitation du coton, présentait une croissance économique de l’ordre de 7% par an et affichait une faible inflation, ainsi qu’un déficit budgétaire et une dette extérieure réduits.

Puissance diplomatique régionale, ce petit pays avait diversifié ses partenaires et établi des liens particuliers avec Taïwan. Il jouait un rôle diplomatique majeur dans la région : il était devenu récemment une pièce importante du dispositif militaire français Barkhane et de la coopération régionale face au djihadisme. Le Burkina Faso avait fait montre jusqu’à présent d’une maturité politique par des actions citoyennes et un jeu politique qui n’était ni ethnicisé, ni lié aux référents religieux. Le régime de Blaise Compaoré s’appuyait sur un parti largement dominant, une armée républicaine (même si en 2011 avait eu lieu une mutinerie de la base contre la hiérarchie) et le rôle des anciens (les bérets rouges, des notables qui donnaient les consignes de vote). Ainsi, pouvait-on observé une combinaison de pouvoirs « traditionnels » – notamment du Mogho Naba, « roi » des Mossis -, de pouvoir militaire occulte du Régiment de sécurité présidentielle (RSP) et de pouvoir légitimé par les urnes.

L’image positive véhiculée par le Burkina Faso cachait évidemment des aspects moins présentables qui restaient présents dans les mémoires : entre autres, citons l’assassinat de Thomas Sankara en 1987, les liens de Blaise Compaoré avec Charles Taylor au Libéria et l’Unita en Angola, le contrôle du trafic d’armes et de diamant, son rôle dans la rébellion du nord de la Côte d’Ivoire, ses relations avec le leader libyen Mouammar Kadhafi ou encore la disparition du journaliste Norbert Zongho.

Blaise Compaoré était à double-face, à la fois pyromane allumant des incendies et incontournable médiateur pour les éteindre. Le « président à vie » excellait à attiser les conflits régionaux et se positionner comme acteur de leur résolution. S’il était, à l’époque de la « France-Afrique », un interlocuteur majeur de fait pour la France, il savait aussi jouer des appuis des Etats-Unis et de Taïwan. Ainsi, dans le système néo-patrimonialiste transnational de Compaoré, les ressources mobilisées dans les alliances et le contrôle de trafics divers avec les acteurs régionaux pouvaient financer le jeu politique interne.

Finalement, Blaise Compaoré avait chuté après avoir voulu modifier la constitution lui permettant de briguer un énième mandat. Il se considérait comme irremplaçable et l’oligarchie politique et les affairistes qui bénéficiaient de son pouvoir risquaient de perdre leurs prébendes [1]. Toutefois, la mobilisation de la rue et des leaders de l’opposition avaient balayé ce projet, laissant place à des affrontements violents entre manifestants et forces de l’ordre qui tiraient à balle réelles. L’annulation du vote n’avait pas pour autant arrêté les mouvements de colère.

Suite à la chute de Compaoré, un gouvernement de transition fut mis en place sous la responsabilité du président par interim Michel Kafando. Isaac Zida, un des chefs du RSP, devenait pour sa part premier ministre. Avec des élections législatives et présidentielles prévues pour le 11 octobre, la transition démocratique semblait bien engagée. Deux mesures, prises récemment ou programmées, ont cependant mis le feu aux poudres : l’impossibilité des membres du CDP ayant accepté le « coup d’Etat constitutionnel » de se présenter aux élections présidentielles et le projet de dissolution du RSP.

Le 17 septembre, le général Diendéré a finalement pris le pouvoir et les manifestations ont fait au moins 1 mort et 60 blessés. Un conseil de transition dénommé Conseil National pour la Démocratie a été mis en place. Aujourd’hui, de nombreuses incertitudes demeurent. Quelle est la position des divers corps d’armée, quelle sera la détermination des manifestants, y aura-t-il négociation ou durcissement du tout nouveau régime ?

Les enjeux du coup d’Etat

Depuis un an, le Burkina Faso était devenu un modèle de transition démocratique et de volonté populaire. Ce coup d’Etat est regardé de manière attentive par tous les pays africains où des manipulations constitutionnelles sont en cours. L’enjeu concerne la lutte entre la jeunesse africaine d’une part, bombe à retardement désireuse de changement qui veut avoir sa place dans le champ politique, social et économique, et les satrapes ou hommes en uniforme d’autre part, en connivence avec l’affairisme politique. Cette jeunesse burkinabée, qui se réfère à des héros tels que Thomas Sankara, est informée par les réseaux de communication et souhaite être un exemple vis-à-vis des « présidents à vie » africains. Elle prouve qu’en Afrique, le jeu politique et économique est devenu largement une lutte des classes d’âge.

En parallèle, le coup d’Etat du Burkina Faso est révélateur du rôle des armées dans la politique nationale. Ainsi, le général Gabriel Dienderé jouait à l’époque de Compaoré un rôle central : si le RSP a assuré les basses besognes du régime en participant à l’assassinat de Zongo ou de Sankara, il ne faut pas oublier qu’il a également été un régiment d’élite aux côtés de l’opération Serval au Mali. Les forces armées burkinabées sont donc divisées entre des unités paupérisées et des régiments d’élite suréquipés et entraînés dont le rôle est d’assurer l’ossature du pouvoir et de garantir les prérogatives des politiques. Le cœur des militaires balance donc entre le Régiment de Sécurité Présidentielle, fort de 1300 hommes bien équipés et rémunérés dont faisait partie le Premier ministre de transition, le lieutenant-colonel Zida, mais aussi les hauts gradés et la base.

A l’époque de Compaoré, l’opposition officielle restait quant à elle divisée entre les leaders de quelques 74 partis. Le Congrès du Parti pour la Démocratie et le Progrès (CDP) ainsi que ses alliés représentaient alors environ ¾ des parlementaires. Les principaux opposants qui l’avaient quitté en début d’année (Christian Kaboré, Diallo, Compaoré) avaient fondé le Mouvement du Peuple pour le Progrès (MPP). Les autres principaux opposants étaient Sankara, du parti sankariste, et Zephirin Diabré, candidat de l’Union du peuple pour le progrès (UPC). Après le départ de l’ancien président, l’armée, sous pression, avait alors facilité le retour à l’ordre institutionnel, autorisant un organe de transition dirigé par un civil dans un cadre constitutionnel et la mise en œuvre dans un délai d’un an d’élections présidentielles et parlementaires.

Pour le premier tour des présidentielles du 11 octobre, quatorze candidats étaient ainsi en lice, avec deux favoris : Zephirin Diabre et Christian Kabaré. En revanche, le CDP dénonçait les fraudes électorales, avec de fausses cartes d’électeurs et l’élimination de ses candidats. Point d’orgue de leur frustration, Eddie Kambaïga, président du CDP, avait vu sa candidature invalidée par le Conseil Constitutionnel. Ce sont ces fraudes et exclusions de la compétition qui ont été présentées par les putschistes comme les raisons de leur coup d’Etat.

A la suite des événements originaux, ce sont les rapports de force, internes au Burkina Faso mais également internationaux, qui ont changé. En octobre 2014, les instances africaines de l’Union africaine (UA) ou de la Communauté Economique des Etats d’Afrique de l’Ouest (CEDEAO) avaient menacé de sanctions le pouvoir militaire s’il ne remettait pas le pouvoir aux civils dans les 15 jours. De la même façon, ils ont aussitôt condamné le coup d’Etat de septembre 2015. Par ailleurs, des moyens de pression existent de la part des bailleurs de fonds vis-à-vis d’un pays où l’aide représente plus de 10% du PIB. Barack Obama s’était prononcé en octobre 2014 pour que les nouvelles générations puissent accéder aux responsabilités quelles que soient les qualités des dirigeants actuellement aux commandes. Dans le même esprit, l’Union européenne avait affirmé à l’époque « son attachement au respect des dispositions constitutionnelles en vigueur ainsi qu’aux principes définis par l’UA et la CEDEAO sur les changements constitutionnels ». En toute logique, elle a immédiatement condamné le putsch du général Dienderé. Si la France, par la voix de François Hollande, avait demandé le 7 octobre 2014 à Blaise Compaoré de respecter les règles constitutionnelles, elle a tout de même participé à son exfiltration en Côte d’Ivoire. Comme ses homologues européens, le président français a ferment condamné le récent coup d’Etat. La Chine, pour sa part, reste silencieuse mais attend la rupture avec Taïwan.

Le Burkina Faso est devenu un enjeu stratégique du fait des frontières qu’il partage avec le Nord-Mali, ainsi que par la présence de forces spéciales américaines et françaises. Ouagadougou est le lieu névralgique du renseignement (opération Sabre, DGSE, renseignement militaire) dans le dispositif Barkhane. Jusqu’ici, pourtant, ce pays était resté stable et sécurisé dans un environnement menaçant. Les chancelleries et diplomates ont toujours des difficultés à anticiper les révolutions, et ont une préférence pour les hommes forts connus de leurs services, qui assurent la stabilité à court terme. Comment peuvent-ils s’adapter au nouveau contexte, concilier les objectifs de la real politik et les droits de l’homme, dans un monde hyperconnecté où les représentations et les évènements s’accélèrent avec effets de contagion transnationale ?

Le devenir du Burkina Faso est incertain. Le général Diendéré a déclaré le 17 septembre qu’il libérerait les responsables politiques « otages », qu’il mettrait en œuvre des élections inclusives et qu’il remettrait le pouvoir à des civils. Il existe des marges de manœuvre permettant des négociations avec le RSP et le CDP concernant un élargissement de la liste électorale lors d’élections retardées et une reconversion du RSP dans des activités militaires notamment de lutte contre le terrorisme.

A peine installé, le gouvernement putschiste peut difficilement tenir à défaut de financements extérieurs et de soutien auprès de la population. S’accrocher au pouvoir ne peut se terminer que par des affrontements violents dont on ne peut prévoir quel sera l’engrenage. Le printemps africain que représentait il y a un an le Burkina Faso risque de devenir un septembre noir.

 

[1] Sur le plan juridique, la révision de l’article 37 de la constitution, limitant à deux le nombre de mandat, était possible de deux manières. La première était un vote majoritaire de ¾ (soit 96 voix favorables) au Parlement. La seconde était un référendum. Blaise Compaoré avait discrètement organisé le vote du parlement. Arithmétiquement, son parti le Congrès pour la Démocratie et le Progrès (CDP) disposait de 70 voix sur 127 voix des parlementaires. Il était lié à des petits partis représentant 11 voix. Il avait besoin de 15 voix supplémentaires qu’il avait marchandées avec l’Alliance pour la Démocratie et la Fédération (ADF) et le Rassemblement Démocratique Africain (RDA). Le Président avait ainsi obtenu les 96 voix nécessaires.

Szerdán este Litvánia hosszabbítás után győzte le Olaszországot, és bejutott a Lille-ben zajló Európa-bajnokság elődöntőjébe, amelyben ma 21 órakor Szerbiával vív meg, nemcsak a döntőért, hanem a jövő évi riói olimpiai vízumért is.

Litvánia a II. világháború előtt kosárlabda-nagyhatalomnak számított, az akkori három Európa-bajnokságból ennek megfelelően kettőt meg is nyert. A háború után legjobbjaik a szovjet válogatottat erősítették, az önállósulás után pedig újra a legjobbak közé verekedték fel magukat, és az Eb-ken egy arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyertek. Történelmükben külön helyet kaptak a Szerbia elleni meccsek, a legelső pedig örökre emlékezetes maradt, hisz a nemzetközi zárlat után Szerbia, akkor még Jugoszlávia néven, 1995-ben Athénban indult először, a döntőben pedig a mai kapitány, Aleksandar Đordević tüneményes játékával 96:90-re nyert a nagyon erős litvánok ellen. A két válogatott az utóbbi hat évben egy vb- és három Eb-meccset vívott, s ezeken a mérleg 2:2-re áll. 2009-ben az Eb-n Szerbia nyert 89:79-re, 2010-ben a vb bronzmeccsén Litvánia 99:88-cal vágott vissza. Egy évre rá az Eb-n a litvánok 100:90-re győztek, 2013-ban pedig a később bronzot nyert szerb csapat a csoportmeccsen 63:56-ra bizonyult jobbnak.

Szerbia nagyobbára látványos és könnyed módon jutott el az idei elődöntőig, a litvánok azonban végigszenvedték a csoportot, azután csak szerencsével verték a grúzokat, végül a negyeddöntőben hosszabbításra kényszerültek az olaszokkal. Legjobbjaik az utóbbi meccsen a két Jonas, Valančiūnas és Mačiulis voltak. Előbbi 26 ponttal és 15 lepattanóval, utóbbi 19 ponttal és 10 lepattanóval tűnt ki, míg játékmesterük, Mantas Kalnietis 14 ponttal és 11 gólpasszal zárt. Erősek a védelemben, magas szinten tripláznak, magabiztosak a büntetővonalon, de játékuk, a szerbekkel ellentétben, inkább az egyéni teljesítményen, mintsem a csapatmunkán alapul, mégis képesek arra, hogy a döntő pillanatokban hozzák ki magukból a legtöbbet. Miután megnyerte a cseh Tomáš Satoranský elleni párbajt, és a passzolók listájának élére állt, Miloš Teodosićra ismét egy külön csata vár, hisz Kalnietis most a lista harmadik helyélt foglalja el a szerb és a cseh mögött.

Nagy rangadó lesz tehát a meccs, s ennek megfelelő lesz a győztes jutalma is, hisz nemcsak minimum ezüstéremmel utazik majd el az Eb-ről, hanem már kiváltja az ötkarikás belépőjét is, amivel mentesül a jövő évi selejtező buktatóitól.

A szerb–litván elődöntőn kívül ma még a 7. helyért játszanak a Csehország–Olaszország és Lettország–Görögország találkozók vesztesei, s a nyertes jutalma az olimpiai selejtező joga lesz. 

De nombreuses bases aériennes ouvrent les portes de leur patrimoine culturel à l’occasion des Journées européennes du patrimoine 2015, les 19 et 20 septembre prochains. Le thème retenu cette année est "Le patrimoine du XXIe siècle, une histoire d’avenir".

Nem a semmiből jött és egyelőre leküzdhetetlen, sokszínű, leleményes ellenségnek számít. A levegőből lehetetlen megsemmisíteni, a szárazföldön pedig igazán senki nem akar szembeszállni vele.

Hiába tesz meg mindent hadserege gyors és látványos fejlesztéséért Kína, még sokáig nem éri utol az Egyesült Államok haderejét. A hadi rendszer komplexitásában Amerikának akár több évtizednyi előnye van – mondta Matura Tamás Kína-szakértő a honvedelem.hu-nak.

Váratlanul érte és sokkolta a világot 2001. szeptember 11-én az al-Kaida összehangolt öngyilkos merényletsorozata. A terrortámadás máig tartó hatásairól dr. Tálas Péterrel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának vezetőjével beszélgettünk.

Pusztán katonai erővel nem lehet megfékezni a főként Nigériában működő Boko Haram nevű terrorszervezetet. Amíg nem csökken a korrupció és a szegénység az afrikai országban, az egyébként nem túl erős szervezet végtelen utánpótlással rendelkezik – mondta lapunknak Marsai Viktor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója.

Néhány hónapja egyre szaporodnak azok a beszámolók, amelyek az orosz katonai jelenlét komoly növekedéséről adnak hírt a szíriai fronton. Az általunk megkérdezett szakértő szerint Oroszország sosem titkolta, hogy Szíria stratégiailag fontos számára, az Aszad-rezsim pedig mind inkább rászorul a külső segítségre.