Az új vidékfejlesztési program az eddiginél több lehetőséget biztosít a gazdák számára - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vidékfejlesztésért felelős alelnöke.
A kormány keddi ülésén döntött arról, hogy 2017. június 30-ig kiírják a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
A Samsonite-Hungária Bőrönd Kft. több mint 2,39 milliárd forint összköltségvetésű projektje során polikarbonát bőröndgyártó kapacitások kiépítése történt új, 4400 négyzetméteres korszerű csarnoképület megépítése mellett.
A szekszárdi cég 2013-ban kezdte el a projekt keretében az üzem építését, melyet az új, napi 800 db-os gépi kapacitások elhelyezése tett szükségessé. A Kft. gyártó kapacitását 28 százalékkal növelő beruházás eredményeként az új technológiával készülő, polikarbonát anyagú bőröndök gyártása idén márciusban elindult. Az új típusú bőrönd bővíti a Társaság termékportfólióját és növeli a termelési volument a piaci fogadtatástól függően.
A Samsonite Hungária Kft. hat év alatt mintegy 17 millió euró értékű fejlesztést hajtott végre Szekszárdon, amelyhez 5 millió euró európai uniós támogatást használt fel.
A jelen projekt keretében kiépített polikarbonát bőröndgyártó kapacitás a Samsonite számára teljesen új, magasabb hozzáadott értéket biztosító technológiát jelent. Az új innovatív, formatervezett polikarbonát bőröndöket a „curv” technológiával készülő korábbi sikeres modellek megtartása mellett – a bőröndpiacon jelentkező valós keresletre válaszul – vezették be, hiszen a különleges eljárással készülő innovatív termékek nagyon keresetté váltak az európai piacon.
A fejlesztés eredményeként a Társaság termékportfóliója diverzifikálódott, termelési kapacitása 28 %-kal bővült, tevékenységi köre új, magas hozzáadott értékű tevékenységgel egészült ki. Mindezek teljesülésével a termelés Magyarországon és ezen belül a dél-dunántúli régióban tartása hosszú távon biztosítottá vált.
A beruházással a Samsonite-Hungária Kft. 50 új munkahelyet is teremtett, javítva ezzel hazánk egyik legalulfejlettebb régiójának foglalkoztatási helyzetét, egyúttal megerősítve a Társaság kiemelkedő foglalkoztatói és gazdasági pozícióját Szekszárdon és a kistérségben.
A GOP 2.1.3-12 „Komplex technológiai fejlesztés és foglalkoztatás támogatása” című pályázati kiíráson 717 214 196 forint uniós támogatást elnyert fejlesztési beruházás 2013. július 8-án indult és 2015. július 30-án zárult.
Több mint 170 millió forinttal támogatja a professzionális színház- és táncművészeti szervezetek, zenekarok, énekkarok kiemelt művészeti céljainak megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ebből a független társulatok vendégjátékaira 10 millió jut - tudatta a tárca kultúráért felelő államtitkársága.
A hazai pályázóknak már kifizették a 2007-2013-as uniós ciklus forrásainak 96 százalékát, az ősszel befejeződhet az uniós keret teljes lehívása - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Akár már néhány hektárral bíró gazdálkodók is eredményesen pályázhatnak a mintegy 1300 milliárd forintos vidékfejlesztési program beruházási támogatásaira - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.
Megjelent a Cseh Tamás Program második évadának újabb pályázati felhívása, amelyben a fővároson kívül működő könnyűzenei klubok és koncerthelyszínek pályázhatnak összesen 80 millió forintos támogatásra.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt javasolja a kormánynak, hogy 2017. június 30-ig írják ki a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklus minden magyar pályázatát. Lázár János sajtótájékoztatón elmondta, a kormány keddi ülésén tesz erre javaslatot. Emlékeztetett arra, hogy ebben az időszakban 12 ezer milliárd forint áll Magyarország rendelkezésére.
Elfogadta a kormány a megyék és a megyei jogú városok által elkészített integrált területi programokat - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
Beruházási és Vagyonkezelési Osztály
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
projekt referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Hajdú-Bihar megye, 4025 Debrecen, Hatvan utca 8-10.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 25.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokról a TIVIZIG igazgatója, mint a kinevezési és munkáltatói jogkör gyakorlója dönt. A pályázók a pályázat eredményéről írásban értesülnek.
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. szeptember 7.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A munkáltatóval kapcsolatos információk elérhetők a www.tivizig.hu honlapon.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.tivizig.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. augusztus 10.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a munkáltató által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Gazdasági Igazgatóság
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján
pályázatot hirdet
pénzügyi pályázati referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1121 Budapest, Zugligeti út 9-25.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Egyetemi pályázatokkal kapcsolatos pénzügyi feladatok ellátása, így különösen:
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 24.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. augusztus 28.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A tárgymegjelölésben kérjük feltüntetni a munkakör megnevezését: “pénzügyi pályázati referens”. Kiíró fenntartja magának a jogot, hogy nem hirdet eredményt, valamint a pályázatot indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítja.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. július 16.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a munkáltató által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XVIII. Tankerülete
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1181 Budapest, Üllői út 453.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
a 3. melléklet 74. pontja szerinti közoktatási és szakképzési igazgatási feladok
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Az Európai Uniós támogatásokból kiírt, illetve egyéb köznevelési pályázati lehetőségek feltárása, pályázatok menedzselése. A Tankerület által fenntartott köznevelési intézmények pályázatírásának támogatása, pályázati anyagainak ellenőrzése, fenntartói jóváhagyásra előkészítése.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. augusztus 22.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2015. szeptember 30.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2015. augusztus 7.
A pályázati kiírás közzétevője a Nemzeti Közigazgatási Intézet (NKI). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az NKI részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.