You are here

Pályázatok

Pályázati felhívás 14-18 éves Diákok részére - Ingyenes Filmes táborban való részvételre

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 14:36
A tábor célja a filmezés iránt érdeklődő tehetséges fiatalok tudásának gyarapítása, szakmai fejlődésük elősegítése.
Categories: Pályázatok

Bántalmazás

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 14:27
Az Élő Irodalom - Élő Könyv Műhely (http://mairodalma.hu/) prózaíró pályázatot ír ki "Bántalmazás" címmel.
Categories: Pályázatok

Safer Internet Program

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 14:21
Idén november 18-20. között rendezik meg Brüsszelben a Safer Internet Forumot, amelyen Magyarország is részt vesz. A magyarországi Safer Internet Program ehhez olyan lelkes, 13-19 év közötti fiatalok jelentkezését várja, akik szívesen képviselnék hazánkat az eseményen. A pályázók közül végül egy fiatal utazhat Brüsszelbe.
Categories: Pályázatok

Esélyt a tanulásra! Díjmentes képzési programok felnőttek számára

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 14:10
A pályázat célja az esélyteremtés a tanulásra. Elsődlegesen kompetenciafejlesztések megvalósítása a felnőttképzési programok segítségével, ezáltal a munkaerő értékek optimalizálása, elsődlegesen a felnőtt lakosság körében. A pályázat kiemelt célja a hátrányos helyzetű pályázók tanulási lehetőségének biztosítása.
Categories: Pályázatok

Arc nélkül

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 13:49
Pályázat nemzetközi csoportos kiállításon való részvételre.
Categories: Pályázatok

Álmaidban Amerika visszainteget?

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 13:30
Egyedülálló rendezvénysorozat lehetőségét kínálja az Egyesült Államok budapesti Nagykövetsége és az Emberi Erőforrások Minisztériuma magyarországi köznevelési intézmények számára.
Categories: Pályázatok

Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj / ÚNKP-18-4

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 13:29
Az Új Nemzeti Kiválóság Program (a továbbiakban: ÚNKP) célja, hogy támogassa a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlást, a tudományos és művészeti pályán való elindulást, majd pályán tartást, valamint a nemzetközi szinten is kiváló tapasztalt kutatók és alkotók kutatómunkáját. A program 2018. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan - alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben részt vevő - hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.
Categories: Pályázatok

Pályázat nagy mennyiségű ingyenes laptopra, táblagépre és nagy mennyiségű weboldal ingyenes elkészítésére 2019

PAFI - Mon, 18/06/2018 - 13:29
A Mitev Technológiai Kutató és Fejlesztő Kft. pályázatot hirdet nagy mennyiségű ingyenes laptop, Tablet Pc eszközökre és nagy mennyiségű weboldal ingyenes elkészítésre.
Categories: Pályázatok

Újra beadható - önkormányzatok energetikai fejlesztéseinek támogatása pályázat

Pályázati Hírek - Mon, 18/06/2018 - 11:32

Új szakaszhatár nyílt megTOP-3.2.1-16 Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásban Baranya, Békés, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, és Bács-kiskun megyék vonatkozásában. Az említett öt megyében idén nyáron újra lehetőség van pályázatokat benyújtani. Bővebben és jelentkezés előminősítésre alább!

Categories: Pályázatok

Kiemelten fontos az uniós és a nyugat-balkáni határvédelem

EU Pályázati Portál - Sat, 16/06/2018 - 07:59
Kiemelt fontosságúnak tartja az Európai Unió külső határainak, illetve a nyugat-balkáni térség határainak védelmét a Salzburg Fórum pénteken zárult bukaresti miniszteri értekezlete, amelyen a közép-kelet-európai országok képviselői megerősítették elkötelezettségüket az illegális migráció és az embercsempészet elleni küzdelem iránt.
Categories: Pályázatok

Tájékoztatás nyertes VP turisztikai pályázatok megvalósításának és működtetésének módjáról

Pályázati Hírek - Fri, 15/06/2018 - 15:46

Az őstermelőként nyertes pályázókat érintheti egy ellentmondásos probléma: nyertes projektjét milyen státuszban valósítsa meg és üzemeltesse? Őstermelőként nem teheti, hiszen az elnyert támogatás nem mezőgazdasági tevékenységet támogat, őstermelőként pedig csak 100% mezőgazdasági tevékenység folytatható. Ezzel kapcsolatban a Magyar Államkincstár állásfoglalása ad útmutatót a VP6-6.4.1-16 Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása című pályázat vonatkozásában.  

Categories: Pályázatok

Visszavonták az önkormányzatoknak kiírt WiFi4EU pályázatot

Pályázati Hírek - Fri, 15/06/2018 - 15:43

Az önkormáynzatok május 15-től nyújthatták be pályázatukat előzetes regisztráció után a WiFi4EU első felhívására, mellyel 15 000 eurós támogatást lehetett nyerni ingyenes wifi hálózatok kiépítésére. Az Európai Bizottság azonban műszaki hibára hivatkozva visszavonta a pályázatot. A pályázók közül ugyanis a jelentkezési sorrend alapján választották volna ki a nyerteseket.

Categories: Pályázatok

Új csarnokot épített a V-CASTING Ecseren

EU pályázat blog - Fri, 15/06/2018 - 13:23

A Nemzetgazdasági Minisztérium „Mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén” című pályázati felhívásán 74,88 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást nyert el a V-CASTING Kft. A cég 136 millió forint összköltségű projektje során 1775 nm nettó alapterületű hidegcsarnok épült.

A V-CASTING Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. magyar magánszemélyek tulajdonában lévő, 2007-ben alapított, ecseri székhelyű, jelenleg 52 főt foglalkoztató vállalkozás, amely sorozatban gyártható alumínium termékeket – például árnyékolástechnikai eszközöket, pneumatikus vezérlőeszközök házait, csatlakozó elemeit, gáznyomás szabályozó szelepek házait, autóipari alkatrészeket – gyárt nyomásos öntési technológiával.

A cég meglévő vevőköre mellé az elmúlt évek során új, elsősorban az autóiparhoz kapcsolódó megrendelők jelentkeztek. A megnövekedett gyártásból származó félkész- késztermékek tárolása a vállalkozás ecseri székhelyén eddig nem volt megoldott, korábban csak a gyár termelőrészlegének terhére történhetett.

Az új megrendelések kiszolgálására a vállalkozás új nagynyomású és új cinköntésre is képes gépeket szerzett be, ami a kapacitások jelentős, minimum 20-25%-os bővülését eredményezi. A gyártás során előálló félkész és kész termékek előírás szerinti elhelyezése mostantól az új csarnokban történik, ahol biztosított a termékek nyomon követése és a logisztikai folyamatoknak leginkább megfelelő be- és kitárolása. A projekt keretében megépült 1775 nm alapterületű hidegcsarnok felszabadította a korábban raktárként használt gyártó területeket, így helyükre a vállalkozás meglévő, de eddig nem üzemelő, illetve újonnan beszerzett gyártógépei kerültek. A raktárfejlesztéssel és az arra épülő további kapacitásbővítéssel egy felsőfokú végzettséget igénylő minőségbiztosítási mérnöki és négy termelő tevékenységet végző öntési, sorjázási, csomagolási munkahely jött létre a vállalkozásnál, ezzel is hozzájárulva a térség további gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.

A projekt kivitelezésében az építési munkálatokat a CSOMIÉP-ENTER Építési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a projektmenedzsment feladatokat a Central European Investment Services Kft. végezte.

A Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatából 74 887 340 forintos állami támogatást elnyert, 136 158 800 forint összköltségvetésű fejlesztés 2017. szeptember 1-én indult és 2018. június 15-én zárult.

EU Pályázati Portál - Fri, 15/06/2018 - 12:07

A projekt kivitelezésében az építési munkálatokat a CSOMIÉP-ENTER Építési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a projektmenedzsment feladatokat a Central European Investment Services Kft. végezte. A Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatából, a Nemzetgazdasági Minisztérium „Mikro-, kis- és középvállalkozások telephelyfeltételeinek javítása Pest megye területén” című pályázati felhívásán 74 887 340 forintos állami támogatást elnyert, 136 158 800 forint összköltségvetésű fejlesztés 2017. szeptember 1-én indult és 2018. június 15-én zárult.

Categories: Pályázatok

Bátrabban netezünk már az uniós országokban

EU Pályázati Portál - Fri, 15/06/2018 - 12:07
A külföldet megjárt magyar mobilhasználók 99 százaléka tud az uniós roamingdíjak tavaly júniusi eltörléséről, és ez különösen a mobilinternetezésben látszik: 2016-ról 2017-re közel másfélszeresére nőtt az adatroamingoló telefonhasználók száma ? derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb felméréséből.
Categories: Pályázatok

Közbeszerzés ellenőrzési referens

EU Pályázati Portál - Fri, 15/06/2018 - 10:02

Magyar Államkincstár
Vas Megyei Igazgatóság

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Közbeszerzés ellenőrzési referens

munkakör betöltésére.

A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Vas megye, 9700 Szombathely, Széll Kálmán utca 20.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

3. melléklet 35. pontja szerinti európai uniós feladatkör

Ellátandó feladatok:

  • a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet, valamint az Irányító Hatóság és a Közreműködő Szervezet között létrejött szerződésben foglaltak szerint közreműködik a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) Közreműködő Szervezeti feladatok ellátásában, különösen a projektek szakmai megvalósulásának nyomon követése tekintetében;
  • munkaköréhez kapcsolódóan ellátott feladatok során keletkezett információk alapján a szabálytalanságkezelésre vonatkozó szabályozás betartása és az észlelt szabálytalansági gyanú bejelentése az eljárásrendnek megfelelően;
  • a feladatok elvégzéséhez kapcsolódó jogszabályok és azok változásainak ismerete, alkalmazása, a belső eljárásrendek megismerése és betartása;
  • pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerekkel kapcsolatos adminisztráció elvégzése, a feladatkörébe tartozóan felelős a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért, a szükséges módosítások aktualizálásáért, végrehajtásáért;
  • nyomon követi a kedvezményezettek közbeszerzési kötelezettségének alakulását;
  • folyamatosan nyomon követi a közbeszerzési eljárásokat, döntéseket;
  • elvégzi a kedvezményezettek közbeszerzési eljárásának ellenőrzését

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , a(z) Magyar Államkincstár belső szabályzatainak rendelkezései az irányadók.                     

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, I. besorolási osztályban előírt Európai Unió szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség; egyetemi szintű jogász, szociológus, politológus, bölcsészettudományi és egyes társadalomtudományi, vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus, nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett szakképzettség, vagy agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség; okleveles kriminológus szakképzettség; közigazgatás-szervező szakképzettség; nemzetközi közszolgálati menedzser szakképzettség; államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség vagy gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment, nemzetközi kommunikáció, külgazdasági, nemzetközi marketing és teljes körű minőségirányítási szakon szerzett közgazdász szakképzettség; egyetemi szintű katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) biztonság- és védelempolitikai szakon, illetve azzal egyenértékű egyetemi szintű szakon szerzett szakképzettség,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • OKJ-s közbeszerzési referens végzettség
  • hivatalos közbeszerzési tanácsadói névjegyzékbe tartozás
  • közbeszerzési menedzsment szakirányú végzettség
  • európai uniós támogatások kezelésében és lebonyolításában szerzett tapasztalat

Elvárt kompetenciák:

  • együttműködési készség, rugalmasság,
  • terhelhetőség, kiváló stressz tűrő képesség,
  • problémamegoldó képesség, kezdeményező készség,
  • pontos, precíz, önálló, felelősségteljes munkavégzés, megbízhatóság,
  • figyelem a feladatok határidőben történő végrehajtására,
  • jó rendszerező képesség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • kizárólag a 45/2012. (III. 20.) Korm. rend. 1. sz. melléklete szerinti önéletrajz (mely a Magyar Államkincstár honlapján megtalálható: http://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allashirdetes_/2854/
  • kizárólag a munkakör betöltéséhez szükséges iskolai végzettséget, szakképzettséget, nyelvvizsgát igazoló okiratok másolata
  • motivációs levél

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban 2018. augusztus 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. július 1.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kajcsosné Kiricsi Erzsébet – osztályvezető nyújt, a 94/314-442 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Magyarné Vadász Irén – igazgató részére a igazgato.szombathely@allamkincstar.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A kinevezés határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével. Az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni a VAS-IG/1-90/2018. iktatószámot, valamint a munkakör pontos megjelölését „közbeszerzés ellenőrzési referens”. Felhívjuk a Tisztelt Pályázók figyelmét, hogy minden mellékletet egy e-mailben csatolva kérünk benyújtani. Szakmai önéletrajzában valamennyi jogviszonyát szíveskedjék taxatíve feltüntetni.

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. július 31.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A meghirdetett munkakör betöltésének a feltétele: A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 42. § (1) és (3) bekezdésének való megfelelést igazoló, 90 napnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet legkésőbb a jogviszony-létesítésekor eredeti példányban be kell nyújtani. Az erkölcsi bizonyítvány igénylésével kapcsolatban további részleteket a Magyar Államkincstár honlapján olvashat: http://www.allamkincstar.gov.hu/files/Álláshirdetések/Útmutató%20hatósági%20erkölcsi%20bizonyítvány%20igényléséhez.pdf A pályázati anyag benyújtásával egyidejűleg a Pályázó hozzájárul adatainak kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy a pályázati anyagát a kiválasztási eljárásban résztvevők megismerhetik. A pályázati felhívás közzétételre kerül a közszféra állásportálján is a (www.kozigallas.hu) oldalon. Amennyiben a pályázati felhívások szövegében eltérés található, a Magyar Államkincstár honlapján közzétett pályázati kiírás szövegét kell irányadónak tekinteni.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. június 14.

A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

Pályázati referens

EU Pályázati Portál - Fri, 15/06/2018 - 09:55

Eötvös Loránd Tudományegyetem
Természettudományi Kar, Gazdasági Hivatal, Pályázati Iroda
 
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján

pályázatot hirdet

pályázati referens

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozott idejű 2022.06.30-ig tartó közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1117 , Pázmány Péter sétány 1/a.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

  • Pályázati felhívások áttekintése, feldolgozása, tanácsadás a pályázat elkészítéséhez.
  • A projektekhez kapcsolódó beszerzésekkel és alkalmazásokkal kapcsolatos projektszintű adminisztrációs feladatok ellátása.
  • A projekt pénzügyi előrehaladásának nyomon követése, projekt nyilvántartások vezetése, módosítások dokumentálása, a projektek támogató által biztosított elektronikus felületeinek kezelése.
  • A projektek időszaki és záró pénzügyi beszámolóinak elkészítése, időszaki és záró beszámolóinak elkészítésében való közreműködés.
  • Együttműködés a Pályázati Központtal, a kari Gazdasági Hivatal munkatársaival, a témavezetőkkel, a támogató szervezetekkel, valamint a kari gazdasági vezető és a pályázati irodavezető munkájának segítése.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                      

Pályázati feltételek:

  • Középiskola/gimnázium, pénzügyi-számviteli, gazdálkodási,
  • Angol nyelv alap szintű nyelvtudás,
  • felhasználói szintű MS Office irodai alkalmazások és levelező rendszer ismerete

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga, tárgyalási szintű nyelvtudás,
  • főiskola, egyetem, pénzügy-számviteli gazdálkodási szakirány
  • SAP pénzügyi moduljának vagy egyéb pénzügyi-számviteli rendszernek ismerete
  • költségvetési intézményben szerzett gazdasági-pénzügyi tapasztalat
  • hazai pályázatok elkészítésében és megvalósításával való jártasság

Elvárt kompetenciák:

  • együttműködés,
  • elemzési képesség,
  • precizitás,
  • problémamegoldó készség.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz
  • iskolai végzettségeket tanúsító bizonyítványok másolata
  • sikeres pályázat esetén 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléshez.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. június 30.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Zsarkó László nyújt, a +36 1 372 2500/6734 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton ELTE TTK Gazdasági Hivatala Zsarkó László részére a laszlo.zsarko@ttk.elte.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:

A közalkalmazotti jogviszony 4 hónap próbaidő kikötésével tölthető be. A pályázat elbírálása a benyújtott dokumentumok értékelése és személyes interjúk alapján történik. A pályázatok elbírálása folyamatos, a beérkezett pályázatok sorrendjében történik.

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. július 15.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • https://www.elte.hu/allaspalyazatok – 2018.06.12

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 18. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a pályázat elbírálásáig kezeli. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársai és vezetői munkaköri feladatuk, illetve vezetői megbízatásuk ellátásával összefüggésben, az ahhoz szükséges mértékben a személyes adataihoz hozzáférhetnek, azokat kezelhetik. A személyes adatok kezelésének, védelmének, valamint az ezzel összefüggő jogorvoslatnak törvényben és egyetemi szabályzatban rögzített szabályairól az ELTE honlapján a Közérdekű információk, közzéteendő adatok, adatkezelés menüpontban (www.elte.hu/kozerdeku) szerepel részletes tájékoztatás

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.elte.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. június 12.

A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a munkáltató által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

Beruházási projektmenedzser

EU Pályázati Portál - Fri, 15/06/2018 - 09:48

Budakeszi Polgármesteri Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

Beruházási projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.    

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Pest megye, 2092 Budakeszi, Fő utca 179.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

1. számú melléklet 20. pont: Gazdasági és üzemeltetési feladatkör

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Építési beruházási munkákhoz kapcsolódó feladatok:

  • engedélyezési eljárások koordinálása, bonyolítása,
  • pályázati és közbeszerzési eljárások műszaki előkészítése,
  • tervezési és vállalkozási szerződések előkészítése,
  • önkormányzati beruházások műszaki előkészítése, lebonyolítása,
  • kapcsolattartás a tervezőkkel, kivitelezőkkel, műszaki ellenőrrel,
  • műszaki átadás-átvételi eljárások előkészítése,
  • Képviselő-testület munkájának segítése, önkormányzati feladatok döntésre történő előkészítése

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.                   

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, egyetem, I. besorolási osztályban: felsőoktatásban szerzett műszaki, közszolgálati, jogi, építész, gazdaságtudományi, szakképzettség,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Főiskola, egyetem; építőmérnöki végzettség ( BSC, MSC) • Kivitelezésben, beruházásban szerzett – legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Önéletrajz a 45/2012. (III. 20) Kormányrendelet 1. számú melléklete szerint
  • Motivációs levél
  • Oklevelek, bizonyítványok másolata
  • Nyilatkozat arról, hogy a pályázó személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. június 30.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Cserhalmi Andrea nyújt, a 0623-535-710/0/118 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Bártfai Zsuzsanna részére a humanpolitika@budakeszi.hu e-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázók – a pályázatok tartalmi és formai szűrését követően – személyes meghallgatáson vesznek részt. Munkáltató fenntartja a pályázat eredménytelenné nyilvánításának a jogát.

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. július 12.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • Budakeszi Hírmondó online – 2018. június 4.
  • Budakeszi város honlapja – 2018. június 4.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Munkáltató 6 hónap próbaidőt köt ki. A közszolgálati jogviszony létesítésének feltétele a tiszta hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a kinevezésig át kell adni a munkáltató számára.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. június 4.

A pályázati kiírás közzétevője a személyügyi központ. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a személyügyi központ részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

Közbeszerzési osztályvezető

EU Pályázati Portál - Fri, 15/06/2018 - 08:51

Nemzeti Kommunikációs Hivatal 

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési osztályvezető

munkakör betöltésére.

A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.     

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1054 Budapest, Garibaldi utca 2.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Közbeszerzési eljárások bonyolításához kapcsolódó osztályvezetői feladatok ellátása ajánlatkérői oldalon, így különösen:

  • Közbeszerzési eljárások teljes körű előkészítése, lefolytatása, belső iratanyagok elkészítése;
  • Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói feladatok ellátása;
  • Az osztályon dolgozó munkatársak feladatainak koordinálása, az általuk elkészített dokumentumok ellenőrzése, részükre szakmai iránymutatás adása;
  • A közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó adat- és információszolgáltatási feladatok végrehajtása;
  • Közbeszerzési kérdésekben vélemények, állásfoglalások előkészítése;
  • Nyilvántartások vezetése, beszámolók, jelentések készítése.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.                     

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Felsőfokú képesítés,
  • Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói névjegyzékben való szereplés – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer ismerete – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • A hatályos közbeszerzési törvény és a kapcsolódó végrehajtási rendeletek alapos ismerete – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Felsőfokú jogi végzettség,
  • Központosított közbeszerzési gyakorlat, illetve költségvetési szervnél szerzett gyakorlat – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,

Elvárt kompetenciák:

  • Pontosság, precizitás, megbízhatóság, teherbírás,
  • Felelősségteljes, önálló munkavégzésre való alkalmasság,
  • Jó szervezőkészség, kapcsolatteremtő készség, tárgyalókészség,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Fényképes, részletes szakmai önéletrajz
  • Motivációs levél
  • Fizetési igény megjelölése
  • Végzettségekről, szakképzettségekről szóló okiratok másolatai
  • Lebonyolított eljárások listája
  • Hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázatot az elbírálásban részt vevő személyek megismerjék
  • Hozzájáruló nyilatkozat arról, hogy a pályázó a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak – a pályázati eljárással összefüggésben szükséges – kezeléséhez hozzájárul.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2018. június 30.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Szepesi Katalin részére a titkarsag@nkoh.gov.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2018. július 5.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2018. május 28.

Pages