You are here

Az Európai Unió ARTEMIS elnevezésű hadművelete a Kongói Demokratikus Köztársaságban

Türke András István
Új Honvédségi Szemle LIX. évf. 2005/2, pp. 56-73.
Megjegyzés : Az Új Honvédségi Szemle a Magyar Honvédség központi folyóirata volt 1991-2007 között. Honlapja és internetes repertóriuma azóta sajnálatos és érthetelen módon megszűnt. A kiadvány folytatása a Honvédségi Szemle.

I. Bevezetés

A Kongói Demokratikus Köztársaságban (KDK) 2003-ban lezajlott ARTEMIS-t az Európai Unió első katonai akciójaként tartják számon. De milyen mértékben is maradt ténylegesen az Unió keretei között? Melyek azok az ezen akció során szerzett tapasztalatok, melyeket az EU hasznosítani tud a jövőben? Vajon az EU végig megfelelően töltötte be szerepét? Az ENSZ-el való együttműködés problématikusnak vagy tökéletesnek tekinthető? Az EU haderő esetleg hatékonyabban tud olyan jellegű feladatokat ellátni mint a kéksisakosok? Hogyan értékelhető az EU haderő és a kéksisakosok közötti együttműködés?
Tekinthet-e úgy a jövőben az ENSZ az unió speciális egységeire mint saját „második hadtestjére” mely haderő feletti civil kontroll teljes mértékben tiszteletben tartja az ENSZ BT határozatait?
Található-e párhuzam az ARTEMIS misszió és a közelmúltbeli afganisztáni vagy iraki hadművelet között például a stratégiai tervezés terén vagy a hadieszközök szállítása megszervezésének a területén?
Ha pedig a hadművelet sikeresnek minősíthető, akkor melyek azok az új elemek, amelyeknek e siker betudható, szemben például a ’90-es évek első balkáni kríziseinek szerény sikerű európai uniós kezelésével? Miben járul(t) hozzá az ARTEMIS a z EU világpolitikai súlyának növekedéséhez?
Van-e kapcsolat az ilyesfajta akciók és az európai államok gyarmatosító múltja között? Az EU-15-ök közül 9 közvetlenül érintett az ilyesfajta akciókban. Feltételezhető-e ezen akció kapcsán a francia kolonialista szándékok új formában való megjelenése? Jól tudjuk ugyanis, hogy az iraki krízis alatt új politikai fejezet kezdődött Chirac elnök látogatásaival az egykori gyarmati országok felé. Vajon ezen operációk mennyire készítik elő, illetve erősítik az EU gazdaságpolitikai expanziós törekvéseit? Az Amerikai Egyesült Államok, mely saját magát gyakran szereti úgy feltüntetni, mint a béke és a jog élharcosát, miért utasította vissza az ENSZ felkérését egy újabb genocídium megakadályozására és hagyta, hogy az akciót az európaiak folytassák le?
Ilyen és ehhez hasonló alapvető kérdések merülhetnek fel a hadművelet értékelése kapcsán. Az ARTEMIS misszió kétségtelenül globális méretű elkötelezettséget jelent a nemzetközi biztonsági rendszeren belül egy olyan szituációban, amiről az Amerikai Egyesült Államok volt külügyi államtitkára, Madelaine Albright úgy beszélt, mint az „első afrikai világháborúról.” Miért fontos azonban mindez az európai biztonsági rendszer szempontjából? Vajon ezen akció valóban ne lett volna semmi több, mint egy hadgyakorlat mely kétségtelenül fontos ahhoz, hogy az EU felépíthesse saját válságkezelési mechanizmusát?

II. A közép-afrikai válság geopolitikai keretei

Közép-Afrika

Közép-Afrika igencsak gazdag ásványkincsekben, főleg aranyban és gyémántban, de uránium-, réz-, palladium-, kóbalt- és koltánkészlete is említésre méltó. Itt (azaz főleg a KDK területén) található a XXI. század egyik legfontosabb ásványi anyaga, a tantánium leggazdagabb lelőhelye. Ezt a fémet a mobiltelefonok és a számítógépek gyártásánál használják. Számos helyi háború tört már ki a kulcsfontosságú lelőhelyek biztosításáért és a nyersanyagkereskedelem ellenőrzéséért. A környék különösképpen ellenséges vidék, nagy a létbizonytalanság, melyet az etnikai törzsek közötti állandó több ezer halálos áldozatot követelő konfliktusok okoznak.

Észak-Amerika és az ENSZ

A fentiekhez még hozzá kell tennünk, hogy a közép-afrikai vidékek olaj és fakészlete sem kevés. A Canadian Heritage Oil Company például a Kabila-kormány meghatalmazásával folytatott sikeres fúrásokat Kongóban és a készleteket több billió hordóra becsülte.
Hosszú ideig e területen mindössze 65 ENSZ (főként uruguayi) megfigyelő állomásozott, konkrét mandátum nélkül, de a helyzet elmérgesedése miatt egyre fontosabbá vált e megfigyelők katonai védelme.
Az Egyesült Államok is idejében felismerte a terület stratégiai fontosságát. Az amerikaiak nem csak semleges kívülállóként avatkoztak be az eseményekbe, hanem titkos pénzügyi segítséget nyújtottak a különböző irányzatoknak. Az amerikai akciók azonban végig bizonytalan talajon álltak gyakran fenyegette őket a „shut off the tap” veszélye.

Európa

Európa részéről az érintettség nem lehet kérdéses, a KDK Belgium gyarmata volt Belga-Kongó néven, majd a függetlenség kivívása után sokáig Zairének hívták. 32 évig, azaz 1997-ig Zairét Mobutu Sese Seko tábornok irányította. A Mobutu rezsim – egy amerikai elemzés szerint a világ egyik legkorruptabb rezsimje – túlélését nagyban köszönhette a (filantróp szándékok álarca mögé burkolt) francia befolyásnak, mely ezen időszakban folyamatosan erősödött. Mobutu halála, a rezsim bukása után Franciaország a régióban szinte összes befolyását elvesztette és a terület amerikai érdekek dominanciája alá került.
A fenti tények ellenére Javier Solana az EU külügyi megbízottja cáfolta a francia érdekeltségek meglétét a régióban: « ... it is the Belgians and not the French who have left their trace here...” (Mindez azonban kiváló érv az ARTEMIS-ben való magas szintű belga részvétel mellett.)
Azt tehát leszögezhetjük, hogy a régiót az amerikai és európai érdekek versengése jellemzi. Véleményem szerint más nemzetközi helyzetben az Egyesült Államok nem utasította volna vissza a beavatkozás lehetőségét. De Kofi Annan felhívása idején, 2003 nyarának elején az iraki háború még igencsak közelinek számított és ekkor kezdődtek a közvéleményre negatív hatást gyakorló véres merényletek az amerikai csapatok ellen Irakban. Talán ezek miatt sem kockáztatta meg az amerikai vezetés ezt az akciót szemben saját közvéleménye akaratával.
Sajnos igen kevéssé ismert – merthogy az erre vonatkozó jelentések titkosítottak és egyéb hírforrások erről kevésbé tudósítanak – hogy az európai beruházások helyzetét a térségben mennyire erősítette meg ezen akció. Mert ezek előtérbe helyezése – legalábbis az amerikai stratégiai tervezés mintáiból kiindulva – az ilyesfajta operációk tekintetében elkerülhetetlen.
Az európai jelenlét megfelelően stabilizálta-e a térséget, akár a mandátum ideje alatt, akár hosszabb távon? Egyáltalán ez volt-e a feladata? Feltételezhetően nem, mert a pontos mandátumú akció utolsó napján az utolsó EU-misszióban résztvevő katonát is kivonták a térségből. (Lesz arra a lentebbiekben utalás, hogyan is szabadultak el újra az indulatok az akció után.)
De akkor tulajdonképpen mi értelme volt az ARTEMIS-nek? – merülhet fel a kérdés. Csakugyan csupán egy filantróp misszió volt, mely (ideig-óráig) többé-kevésbé garantálta az emberi jogokat a helyszínen, mint ahogy ez az EU és az ENSZ hivatalos dokumentumainak célmegjelölésében áll?
Legelősször is le kell szögezni, hogy az ARTEMIS misszió az ENSZ békefenntartó missziójába volt beágyazva. A posztbipoláris világban elvileg csak az ENSZ-nek van jogosultsága a nemzetközi krízishelyzetek megfelelő kezelésére. Jóllehet az EU több állama aláírta azt a bizonyos levelet, mely az Egyesült Államokat biztosította segítségéről az iraki krízis idején, az EU igyekszik elismerni az ENSZ stabilizáló szerepét a nemzetközi kapcsolatok területén. Optimális körülmények között egyetlen ország vagy szövetség katonai akciója sem valósulhatna meg ENSZ felhatalmazás nélkül. Az ARTEMIS sem volt több, mint egy speciális ENSZ felhatalmazással bíró akció a stabilizálási feladat ellátására önhibáján kívül képtelennek bizonyuló ENSZ misszió, a MONUC megsegítésre.

III. Az afrikai politikai keretek és a MONUC (1999.11.30, – 2004.04.30.)

A Kongói Demokratikus Köztársaság helyzete 1997-1999 között

Mindenekelőtt idézzük fel a kialakult helyzet történelmi előzményeit, hasznos: 1997-ben Mobutu Sese Seko tábornok rezsimjét megdöntötték a Kongó Felszabadításáért Küzdő Demokratikus Erők (AFDL). Laurent Désiré Kabila lett az elnök. A krízis 1998 augusztus 2-án tetőzött, amikor az új elnök ellen az ország keleti részéből volt AFDL-es harcostársai szítottak lázadást. Néhány hónapon belül a válság az észak-keleti frontra is kiterjedt.
De a belső harcok nem maradtak elszigeteltek, Zimbabwe, Csád és Namíbia is katonákat küldött a KDK-ba hogy a lojalista hadsereget megerősítse. Eközben Uganda, Ruanda és Burundi a különféle lázadó egységeket támogatta: a krízis nemzetköziedésével immár a nemzetközi jog is sérült.
A különféle lázadó alakulatok (az RCD - Kongói Tömörülés a Demokráciáért és az MLC – Mozgalom Kongó Felszabadításáért) úgy tűnt, végül is megdöntik a Kabila rezsimet, ezért az ENSZ BT nagyfokú nyugtalanságának adott hangot a KDK beli eseményekkel kapcsolatban: A felszültésgek regionalizálódása veszélyezteti a nagy tavak vidékének stabilitását és békéjét. A BT újra megerősítette felhívásában annak fontosságát, hogy minden állam tartózkodjon egy másik állam belügyébe történő beavatkozástól és rögtöni tűzszünetre valamint az idegen csapatok azonnali kivonására szólított fel. Továbbá a BT javasolta a konfliktusok nemzeti szintű békés konszolidációját, mely tiszteletben kell hogy tartsa a különféle etnikai csoportok közötti harmóniát és egyenlőséget, valamint hangsúlyt fektetett a demokratikus választásokra. 1999 áprilisában az ENSZ főtitkára a KDK-n belüli békefolyamat irányítására Mustafa Niasse szenegáli tábornokot nevezte ki speciális küldöttnek.

A lusakai fegyverszünet (1999.07.10)

Az ENSZ felhívását akceptálva 1999 július 7-én a KDK, Angola, Namíbia, Ruanda, Uganda és Zimbabwe valamint az MLC a zambiai Lusakában aláírták a fegyverszüneti megállapodást, míg Burundi, Csád és az RCD távolmaradtak.
A szerződés magába foglalja a KDK határainál kialakult helyzet normalizálását és a következő feladatokra helyezte a legfőbb hangsúlyt:
- illegális fegyverkereskedelem ellenőrzése
- fegyveres csoportok beszivárgásának ellenőrzése
- nemzeti párbeszéd megnyitása
- közbiztonság megteremtése
- a milíciák és fegyveres csoportok lefegyverzése
A szerződés ugyanakkor felállított egy katonai bizottságot is mely mindegyik fél 2-2 képviselőjéből állt össze, egy semleges mediátor irányítása alatt, akit az Afrikai Egység Szervezete (OUA) delegált. Hogy a felépített rendszert biztosítsák, a szerződés ENSZ-csapatok telepítését írta elő az OUA együttműködése mellett.

A MONUC elindítása

A KDK beli erőszakos cselekmények azzal fenyegettek, hogy a szomszédos ruanda beli 1994-es népírtás megismétlődik. Az ENSZ elégedettséggel tekintett a lusakai megegyezésre és felszólította az RCD-t hogy csatlakozzon az aláírókhoz és elfogadva a szerződés javaslatát a BT 1258-as határozata 90 fős katonai és civil állomány kiküldését tette lehetővé a vegyes katonai bizottságba.
1999 november elsején a főtitkár döntött a MONUC (= ENSZ KDK-MISSZIÓ) felállításáról és 500 katonai megfigyelő kiküldéséről. A MONUC-ot mandátuma nem hatalmazta fel arra, hogy katonai eszközöket felhasználva tegyen rendet a térségben. Az események alakulása folyamán az ENSZ 2004 nyaráig 8 alkalommal hosszabbította meg a misszió mandátumát, szinte folyamatosan emelve a résztvevők létszámát.
• (1258-as számú BT határozat 1999 augusztus 6-án – 90 fő)
• 1273-as számú BT határozat 1999 november 5-én: 2000 január 15-ig (500 megfigyelő)
• 1291-es számú BT határozat 2000 február 24-én: 2000 augusztus 31-ig (max. 5537 katona)
• 1316-os számú BT határozat 2000 augusztus 23-án: 2000 október 15-ig
• 1323-as számú BT határozat 2000 október 13-án: 2000 december 15-ig
• 1332-es számú BT határozat 2000 december 14-én: 2001 június 15-ig
• 1355-ös számú BT határozat 2001 június 15-én: 2002 június 15-ig
• 1417-es számú BT határozat 2002 június 14-én: 2003 június 30-ig (max. 8700 fős állomány)
• 1493-as számú BT határozat 2003 július 28-án: 2004 július 30-ig (max. 10.800 fős állomány)
Ami a MONUC állományának összességét illeti annyi már most előrebocsátható, hogy létszámában az ARTEMIS misszió hétszerese, nem számolva a minőségi különbséggel, bár mindkét akció tartalmazott civil és katonai elemeket.
A missziót mandátuma civil feladatok elvégzésére jogosította fel, azaz az emberi jogok felügyeletére, a humanitárius segélyek kezelésére, információszerzésre, a gyermekek védelmének ellátására, a politikai helyzet kezelésére, orvosi segítség biztosítására.

A 2000-2003 közötti politikai helyzet

2000 márciusában Kofi Annan a szenegáli Mountaga Diallo tábornokot nevezte ki a MONUC parancsnokává. 2001-ben az erőszak újra fellángolt Laurent Désiré Kabila elnök meggyilkolásával. Utódja fia, a 29 éves Joseph Kabila lett.
Az ENSZ BT 1376-os határozata ezért elindította a MONUC 3. fázisát, melynek feladata az idegen fegyveres erők tekintetében az ún. DDRRR (Lefegyverzés, Demobilizáció, Hazatelepítés, Reszocializáció és Visszahelyezés) feladatok ellátása. Február 25-én Sun City-ben, Dél-Afrikában, megindultak az interkongói tárgyalások, melyeket egy időre félbeszakította az az esemény, hogy az RCD-Goma hadserege visszafoglalta Moliro városát.
2002 október 5-én egy bizonyos „détente” vette kezdetét a ruandai csapatok kivonásával a KDK területéről. A MONUC végig figyelemmel kísérte e folyamatot és 21.941 katona 21 helyről történő evakuálását állapította meg. December 30-án aláírták a gbadolite-i fegyverszüneti megállapodást az MLC, az RCD-N és az RCD-K/ML között, mindezt a MONUC égisze alatt.
Mindezek ellenére 2003 első hónapjaiban a helyzet ismét kiélezetté vált. A MONUC megfigyelői Mambasa régióban az emberi jogok súlyos sérelméről adtak tudósítást és kis idő múlva csapatmozgásokról értesültek a KDK keleti és észak-keleti határainál is. Az RCD/G Kanyabayonga, A Kongói Fegyveres Erők 4 zászlóalja Beni felé, a ruandai csapatok Ituriban, az ugandaiak a Bunia északi részén fekvő Mahagi felé, és ruandai egyenruhás katonák pedig Kivuban vonultak fel.
Február 10-én Uganda és a KDK külügyminiszterei Tanzániában aláírták a Dar-es-Salaam-i egyezményt, mely pontosította az Iturit Pacifikáló Bizottság felállításának és az ugandai csapatok Buniából való kivonásának ütemtervét. A hónap végén egy súlyos incidens miatt a MONUC felfüggesztette a Bunia felé tartó légi járatokat: életveszélyesen rálőttek Mountaga Diallo tábornok helikopterére Bunia fölött.
A helyzet Bunia körül különösképpen elmérgesedett. A MONUC katonai erők telepítésébe kezdett a térségben (411 majd 600 fő) de úgy tűnt a misszió egyre inkább kezdi elveszteni az ellenőrzést az események felett: május 7. és 16. között heves harcok bontakoztak ki Buniában a Hema és Lendu felfegyverzett etnikai csoportok között. A MONUC szervezte humanitárius segélyakcióban 10 ezer tonna élelmet osztottak szét és 15 ezer ember számára nyújtottak védelmet. Ezidő alatt a misszió két katonai megfigyelőjét különös kegyetlenséggel meggyilkolták Bunia közelében, és súlyos harcok bontakoztak ki a MONUC és az UPC (Kongói Patrióta Unió) főparancsnoksága körül, mely 14 civil halottat és 100 sebesültet követelt.
Ez volt az a pillanat amikor az ENSZ főtitkára, Kofi Annan a nemzetek közösségének segítségét kérte, de az Egyesült Államok az EU-val ellentétben visszautasította e segítséget, mint erről már fentebb szó esett. Az ARTEMIS misszió ekkor vette kezdetét...

IV. Az ARTEMIS hadművelet

A hadművelet elindítása és jogi keretei

Az Európai Unió a fentebb említett okok miatt katonai hadművelet mellett határozta el magát Bunia (a KDK észak-keleti városa) térségére koncentrálva, az ENSZ BT 1484-es felhívására reagálva és a 2003 június 5-én elfogadott Közös Akciótervnek megfelelően. A hadműveletnek hivatalosan 2003 szeptember 1-én kellett befejeződnie.
Mit mond ki a közös kül- és biztonságpolitika Közös Akcióterve (2003/423/PESC)? A hadműveletnek az EU szerződések adta jogi keretek között kell lezajlania, azaz a 17. cikk 2. bekezdése és a 25. cikk alapján. Az Európai Unió Ituri térségében egy ideigenes stabilizáló erő felállítására határozta el magát az 1484-es határozat felhatalmazásának megfelelően. A dokumentum 3. bekezdése kimondja: „A Tanács felhatalmazza a COPS-ot (Politikai és Biztonsági Tanács) hogy meghozza azokat a szükséges határozatokat melyek az akció politikai kontrollját és stratégiai irányatását illetik.” A következő bekezdés Dánia távolmaradási szándékát deklarálja a közös akciótól. Az első és második cikk megerősíti az akciótervhez és a felhatalmazáshoz való hozzájárulását.
A katonai hadművelet hivatalosan (a határozat aláírásának napján) 2003 június 12-én kezdődött el. Ami a főparancsnokságot illeti, a 4. cikk elrendeli, azonnali hatállyal arra van felhatalmazva, hogy meghatározza a parancsnoksági transzfert, a mozgósítás menetét (ACTORD) a csapattelepítést illetően, és megkezdje a misszió végrehajtását.
Néhány nappal később a 2003 június 19-20-ai tesszaloniki EU-elnökségi záródokumentum újra megerősíti az akciót a VIII. Címben. Sőt ezenkívül az SG/HR Javier Solana ajánlásai is üdvözlésre kerülnek egy közös stratégia kialakítására vonatkozólag. A PESD/ESDP területén az 58. cikk kimondja, hogy „az EU hadműveleti kapacitása megerősödött a PESD/ESDP 3 operációjának beindításával, az EUPM-el Bosznia-Hercegovinában, a CONCORDIA-val a FYROM (Macedónia) és az ARTEMIS-szel a KDK területén.”Az EUPM és az ARTEMIS szoros együttműködésre van kötelezve az ENSZ-szel. (59. cikk)
Az európai fegyveres erő tehát szoros együttműködésben cselekedhetett csak a MONUC-kal. E kooperáció két legfőbb célja a biztonsági körülmények stabilizálása és a buniai humanitárius helyzet javítása volt. De ezentúl az ideiglenes buniai nemzetközi erő ugyanilyen fontos, kapcsolódó feladatokkal is el volt látva egy limitált zónán – Bunia városán és repterén – belül:
- Ez az erő felelős a reptér és a buniai campusra kihelyezett személyek biztonságáért,
- és ha a helyzet megköveteli akkor a civil lakosság, az ENSZ állománya és a különböző Buniában jelen lévő humanitárius szervezetek biztonságának biztosításáért is.
A dokumentumok szerint 1800 katona vesz részt a buniai nemzetközi ideiglenes gyorsreagálású haderőben, melynek összfegyvernemi hatáskörrel felruházott bázisa (BSVIA) Entebbe-ben található.
Mindezek tudhatóak meg az akcióról az unió hivatalos dokumentációjának átolvasása után. Mégis mi ezen hadművelet specialitása, mely első pillantásra rejtve marad ezen dokumentumokban? Hogy erre a kérdésre a legprecízebb választ tudjuk adni, a Francia Köztársaságban elhangzott szenátusi vitát érdemes idéznünk az ARTEMIS pénzügyi hátterét illetően. Ebben alighanem az elsők között történt meg ezen akció specialitásának kiemelése a korábbiakéval szemben: „Kétségtelen, hogy az EU első katonai akciója nem ez, hanem a macedóniai CONCORDIA, mely a NATO támogatását élvezte, de ez az első hadművelet NATO hadi eszközöket és kapacitásokat használt. Ráadásul ez a hadművelet európai területen zajlott.”
Az ARTEMIS kettős újdonsága tehát az, hogy az európai kontinenstől távol zajlott és nélkülözte a NATO eszközeit és gyámságát. Mindezek mellett ezen hadművelet irányítása törekedett arra, hogy a legnagyobb transzparenciát biztosítsa az EU és a NATO között.
Franciaország játszotta a „keretnemzet” szerepét az akcióban, mely fogalom bevezetése a WEU Miniszteri Tanácsának 1999 november 22-23-ai luxemburgi deklarációjához köthető. Neveux altábornagyot nevezték ki az akció párizsi székhelyű parancsnokságának élére. Thonier dandártábornokot pedig a haderő parancsnokának nevezték ki.
A számtalan kitüntetéssel rendelkező Neveux tábornok megelőzőleg (2002-ben) az összfegyvernemi erők és kiképzés vezérkarának főparancsnok-helyettese volt, majd a CENTCOM melletti francia misszió vezetője az „Enduring Freedom” hadműveletben. 2003-ban az EMIA-FE parancsnokhelyetteseként azon többnemzetiségű hadgyakorlatok koncepcióját és vezetését biztosította, melyben Franciaország is részt vett, főleg Afrikában.
Thonier tábornok számos francia hadműveletben vett részt Libanon, Irak és a volt Yugoszlávia területén. Ő volt a főnöke (1992-1994 között) az Új-Kaledóniai Fegyveres Erők Főparancsnoksága 3. osztályának és a dzsibuti szárazföldi erők parancsnoka az 1999-2001 közötti időszakban. 2002-2003-ban az 1. sz. haderő vezérkari tábornokának helyettesi tisztségét töltötte be.

A hadművelet parancsnoksága

A fentiekből is következik a főparancsnokságra jellemző egyfajta dualitás a francia és az EU szervek között. Mindez a jövőre nézve is számos konklúziót adhat. Két kérdést kell mindenek előtt megválaszolni: Vajon ez az akció „valódi” EU-akciónak tekinthető, melyet francia parancsnokság („gyámság”) alá helyeztek, vagy inkább egy francia akcióról beszélhetünk, mely rendkívül ügyesen használta fel (mintegy álarcként) a rendelkezésére álló uniós kereteket?
Kevésbé közismert, hogy az ARTEMIS akciónak létezett egy francia kódneve is „MAMBA,” , más források szerint az ARTEMIS-t előkészítő francia speciális alakulatok 2003 júniusában lezajlott előkészítő akcióját hívták „MAMBA NOIR”(Fekete Mamba)-nak, melynek feladata a technikai-biztonsági feltételek megteremtése volt a konvencionális ARTEMIS erők számára. A MAMBA NOIR tehát autonóm akciónak számít, mely hadműveleti parancsnoksága a COS (Speciális Erők Főparancsnoksága – Franciaország) alá volt rendelve. Ezt az akciót a dzsibuti Artából érkező tengeri kommandósok hajtották végre.
Hogy a fenti kérdésekre pontos választ tudjunk adni a hadművelet parancsnokságát kell alapos gorcső alá vennünk.
Az akció 4 szintjét különíthetjük el:
1. politikai-katonai szint
2. stratégiai szint
3. operatív szint
4. taktikai szint

/1. A politikai-katonai szint
A politikai-katonai szint az Európai Unió brüsszeli központjában található, mely az egész akció fejét képezi. A COPS gyakorolja a politikai kontrollt és a stratégiai irányítást az akció felett a Tanács felelőssége árnyékában. A Tanács hagyta jóvá a hadművelet tervét (OPLAN) és határozott a hadművelet elindításáról. Ő hatalmazta fel a COPS-ot az EUSZ 25. cikkelye alapján. Ez a felhatalmazás kiterjed az OPLAN módosítására, a parancsnoki hálózatra és a szabályok alkalmazására. A döntéshozói funkció jogkörét gyakorolva a COPS-nak együtt kell működnie az SG/HR-el.
A COPS továbbá kötelezve van arra, hogy szabályos időközönként tájékoztassa a Tanácsot, fogadja az EU-vezérkar (EMUE) jelentéseit mely elnökli az EU Katonai Bizottságát (CMUE). A COPS szabályos időközönként közös gyűlésre hívta meg a hadművelet parancsnokát.
A CMUE kontrollálta a hadművelet végrehajtását, és megkapta az EU vezérkar jelentéseit, valamint szabályos időközönként közös gyűlésre hívta meg a hadművelet parancsnokát. A CMUE az a szerv, amely a legfontosabb kapcsolatot tartja fenn az EMUE-vel.
Neveux tábornok feladatkörét tehát a COPS nagyköveteinek politikai kontrollja alatt gyakorolta. Egy európai diplomata szerint „A COPS az a szerv, amely a hadművelet politikai kontrollját és stratégiai irányítását biztosítja” és e bizottságnak nem kell állandóan a Tanácshoz folyamodnia, hogy önálló döntéseket hozhasson meg.

/ 2. A stratégiai szint

A stratégiai szint Párizsban található és úgy tűnik, hogy a hadművelet valódi központja itt volt. A Francia Védelmi Minisztérium vonatkozó dokumentuma e szempontból árulkodó, mert egyszerűen mellőzi az általunk megvizsgált legfelső szintre való legkisebb utalást is és rögtön a szaknyelven OHQ-nak (Operation Headquarters – Opération du quartier général) nevezett szint bemutatásával indít. A hadművelet parancsnoka (COPER) Bruno Neveux altábornagy, akinek az egész OHQ alá van rendelve és aki az egész akciót a parányi Saint-Germain szigetéről irányította. Az OHQ kb. 80 katonai személyzetből áll, mely 3 hadseregből érkezett, 60%-át a keretnemzet 40%-át a többi résztvevő uniós állam adta. Az OHQ-nak az EU Tanácsa Titkárságának tagjait is magába kellett foglalnia.

-- ábra --
(Forrás : http://www.defense.gouv.fr/ema/artemis.htm)

Az OHQ a következő szervekkel rendelkezett: COPER; a hadműveletek igazgatója és segédje; az OHQ-EMUE és az EMUE-OHQ kapcsolatot biztosító hivatalnokok; az ún. külünleges vezérkar; valamint politikai, jogi és kommunikációs tanácsadók. A multinacionális vezérkar hagyományos módon a speciális területeket érintő osztályokba szerveződött (J1-től J9-ig) melyek közül 4 parancsnok nem a keretnemzetből származott:
- (C)J1 Állományi Osztály - magyar parancsnokság (Tomolya János)
- (C)J2 Információs Osztály
- (C)J3 Hadműveleti Osztály (Ops)
- (C)J4 Logisztikai Osztály
- (C)J5 Tervosztály - angol parancsnokság
- (C)J6 SIC (Információs és Kommunikációs Rendszer) Osztály
- (C)J7 Felkészítési Osztály – olasz parancsnokság
- (C)J8 Büdzsé/Pénzügyek Osztálya
- (C)J9 ACM („Civil-katonai” Akciók: humanitárius segélyek, kisebbségek védelme, lakosságsegélyezés, infrastruktúrahelyreállítás) Osztály - svéd parancsnokság

(Megjegyzés: A CONCORDIA-nál a NATO szervezetében a SHAPE alá rendelt OHQ parancsnoka Rainer Feist német admirális ő volt az ún. DSACEUR /Deputy Supreme Allied Commander Europe/

/ 3. Az operatív szint

A hadműveletek szinterére, Entebbe-be (Uganda – e helyszínt a franciák választották ki) telepítették az FHQ (Force Headquarters – Force du quartier général) részlegét. Parancsnoka, Thonier tábornok, innen irányította a multinacionális erőket (COMANFOR). Ez a többnemzetiségű FHQ, Buniába előretolt részlegével a szárazföldi- és légierő kb. 100 katonájából állt.
A katonai hatóságok arra a döntésre jutottak, hogy ugyanazt a stratégiát alkalmazzák, mint Afganisztánban, ahol is a szomszédos Tádzsikisztán fővárosa, Dusambe lett kiszemelve a légierő támogató bázisául. Mint Kabul esetében nem volt lehetséges közvetlen légi hidat kiépíteni Buniaval a helyi infrastruktúra rendkívül szegényes volta miatt.

/ 4. A taktikai szint

A bevetett erőket (BSVIA, GTO, GTIAM, CAS-Reco) közvetlenül Entebbe-be (Uganda) telepítették és Buniába (KDK) valamitn N’Dzsamenába (Csád):
- A BSVIA (Összfegyvernemi Hatáskörrel Felruházott Bázis) 400 katonáját – akik felett a francia Koehl ezredes gyakorolta a parancsnokságot – az Entebbe-i repülőtérhez telepítették.
- A GTO (Hadműveleti Szállítócsoport) számos Hercules C-130-as és Transall C-160-as taktikai légi szállítóeszközzel rendelkezett (az EU e típusokból összesen 140+150 darabbal rendelkezik) és feladata a Buniába telepített erők felé kiépített légi híd biztosítása volt.
- GTIAM (Nemzetközi Összfegyvernemi Taktikai Csoport) 1200 fője (tüzérségi egységek, könnyű páncélos egységek, segéderők és a hadmérnökség) pedig Buniába lett telepítve.
Jóllehet a résztvevők számát 1800 főben határozták meg – és ezt a létszámot egyik hivatalos dokumentum sem cáfolja későbbiekben – az akcióról író tudósítók folyamatosan 1200-1800 fő közti állományról cikkeznek. Való igaz, hogy az EU-nak pénzügyi okok miatt csökkentenie kellett a létszámot. Ez a személyzeti keret mindamellett jóval ambíciózusabb a CONCORDIA 350 katonából álló kereténél, de még mindig csak közel 1/7-e a MONUC személyi állományának.
Az EU haderő (FUE – Force de l’UE) és személyi állományára ugyanúgy kötelező érvényű az EU és a KDK közötti, valamint az EU és Uganda közötti szerződés – az EU irányítása alatt lévő kihelyezett erők státuszára vonatkozólag – mint a végrehajtási utasítások.
Az ARTEMIS eszköztárához a Francia Nemzeti Haditengerészet egy kommandóegységgel, a 21F számú Atlanti Flotilla személyzetével és technikusi csapatával, melyet a 23F parancsnoka irányít, az entebbe-i repülőtérre kihelyezett ALT2 tengeri repülőrajjal („békegalambok”) a 3. RIMA egységgel, ejtőernyős kommandókkal és a légierő csapástmérő egységeivel járult hozzá. A francia résztvevő állomány összlétszáma 900 fő volt.
Ami a német kontingenst illeti, 350 főből állt. Németország főleg a szállítás területén (5 szállítórepülő küldése, mely a sebesültek kimenekítésére is használható) logisztikai támogatással, és katonai mentőrepülőgépekkel akart hozzájárulni az akcióhoz, melyeket azonban nem a KDK hanem Uganda területén állomásoztattak. Peter Struck német védelmi miniszter leszögezte, hogy a német részvétel nem jelentheti katonai egységek bevetését is. A Zöldek, közülük is főleg a külügyminiszter Joschka Fischer igen hevesen az akció mellett érveltek, mely Németországnak 10 millió eurojába került. ,
A belgák 2003 május 23-án, tehát még az ARTEMIS elindítása és az 1484-es BT határozata előtt döntöttek arról, hogy részt fognak venni egy Ituri környéki hadműveletben. Belgium többek között egy Airbus A-310-es szállítógéppel és két Hercules C-130 katonai szállítógéppel vett részt az akcióban melyek egy katonaorvosi egységet szállítottak Buniába. 2003 június 16-án egy Antonov-124 típusú szállítógép 3 könnyű szállítójárművet és két Pandur típusú páncélozott mentőjárművet továbbá elektromos zavaróberendezéseket és 3 utánfutót szállított a helyszínre.
Dánia – mint már említésre került – deklarálta távolmaradását, nem kívánva részt venni sem a vonatkozó döntések meghozatalában, sem alkalmazásában, sem az akció finanszírozásában. Véleményem szerint egy hadművelet igen nehezen fogadható el egy „közösségi” külpolitika részének tekinthető „közösségi” akciónak, ha az adott entitás bármely tagja saját kénye-kedve szerint dönthet arról, hogy résztvesz-e benne. A második pillér ezáltal igencsak kormányközi, konföderatív szinezetű marad. A helyzet pozitívuma azonban, hogy így egyik tagállam sincs arra kényszerítve, hogy részt vegyen olyasmiben, ami érdekeivel ütközik és ezáltal a döntéshozatali folyamat is egyszerűsödik. (Hasonló külpolitikai mechanizmusra alkotmányos szinten először a ’60-as évek elején elvetett Fouchet-tervek tettek javaslatot.)

Az alkalmazott szállítási kapacitások

A stratégiai transzport két részle oszlott: Az EU (Franciaország)-Entebbe közti 6200 km-es útszakaszra az EU-nak nagy hatótávolságú eszközökre volt szüksége.
Több stratégiai analízis aláhúzza, hogy az EU hadműveleteinek akciórádiusza igen homályos (mindez attól függ, hogy az EU egy akcióban regionális vagy globális aktorként kíván-e résztvenni.) A 2000. november 20-án Brüsszelben megfogalamzott Deklaráció a katonai erők alkalmazásáról egy Brüsszeltől számított 4000 km-es sugarú kört jelöl meg. E zóna határterületeit Közép- és Kelet-Európa, Észak-Afrika és a Közelkelet jelentik. Oroszország és a kaukázusi térség szintén beleszámít. Ennek ellenére számos olyan terület marad, ahol már bevetettek európai erőket és mégsem tartozik bele a fenti körbe: az Öböl térsége, Kelet-Timor, Sierra Leone, Ruanda, valamint Afganisztán! Hogyan kell tehát ezt a 4000 km-es kört érteni? Ez az a hatósugár, amelyen belül az EU-nak az Egyesült Államok támogatása nélkül is képesnek kell lennie különböző feladatokat végrehajtani.
Hogy az ARTEMIS akció véghezvihető legyen, Franciaország nehézszállítógépeket bérelt, Antonovokat, DC-8-asokat és Boeing C-5 Galaxy típusúakat (melyből 4 darabot Nagy-Britannia bérel az USA-tól) a légierő számára, hogy az állományt ezekkel tudják Entebbe-be eljuttatni. A 900 francia katonán kívül ezek a páncélosokat, a Sagaie típusú páncélozott járműveket, az aknavetőket a hadianyagot és a műszaki egységet juttaták célba. Mindez Franciaország vagy a francia bázisok és Entebbe között a szállítógépeknek mintegy negyven fordulót jelentett.
Másodsorban a középtávú szállításról kellett gondoskodni az Entebbe-Bunia közti 300 km-es szakaszon. Itt a Transall C-160-as taktikai szállítógépekre (melynek hatósugara 16 tonna összterheléssel 1800 km ) volt szükség, olyan környezetben, ahol „a leszállóhely olyan rossz állapotban volt, hogy minden leszállás után helyre kellett állítani és mindez a hadmérnökség által elvégzett helyreállítási munkák előtt csupán háromra redukálta az Entebbe-Bunia szakaszon megtehető napi fordulók számát.” Bunia kb. 45 perc repülési időt jelent Entebbtől és minden szállítás kizárólag csak légi úton valósítható meg.

(Forrás : http://www.defense.gouv.fr/ema/artemis.htm)
A francia csapatok célbajuttatása előtt a MAMBA NOIR speciális alakulatai már beszivárogtak a területre hogy összegyűjtsék mindazon szükséges információt, ami amely a csapatok telepítéséhez szükséges. Ezen speciális alakulatok alapos elemzéseket küldtek az esetleges légicsapásokat megkönnyítendő. Franciaország 5 darab Mirage 2000-D repülőgéppel rendelkezett Afrikában, melyek feladata a szárazföldi erők légi biztosítása volt, és készenlétben voltak KC-135 típusú repülőgépek is a légi utántöltés biztosítására. A francia haditengerészeti légierő ALT2-ei szoros együttműködésben dolgoztak a szárazföld feletti támogatást biztosító és a légi felderítés végző Mirage F1 CR pilótáival, és a hadműveleti területet biztosító RESCO különítményekkel.

Ciprus példája – az újonnan csatlakozók részvételének szabályozása a hadműveletben

Az EU tagállamok résztvevőin kívül (Franciaország, Nagy-Britannia, Svédország, Németország és Belgium, e két utóbbi kizárólag nemkatonai különítményekkel) néhány csatlakozó (azóta EU-tag) ország, Ciprus, a Cseh Köztársaság, Észtország, Magyarország, Lettország, Litvánia, Málta, Lengyelország és Szlovákia is a részvétel mellett határozta el magát. Sőt, az európai kontinensen kívülről is érkeztek csapatok Brazíliából, Dél-Afrikából és Kanadából, a misszió támogatására.
A csatlakozó államokkal való szabályozott kapcsolat felvázolásához legkézenfekvőbb az Európai Unió és a Ciprusi Köztársaság közötti megállapodás tanulmányozása. Ciprus elfogadta a közös akció diszpozícióit, azaz a 2003/423/PESC számú dokumentumot. A megállapodás 4. cikkének első és negyedik paragrafusa szerint – ámbár egy az Európai Unió vezette hadműveletről van szó – a FUE (EU-haderő) részét alkotó erők összessége – legyenek azok a csatlakozók, vagy az unió erői a parancsnoki láncban – szigorúan saját nemzeti hatóságaik parancsnoksága és bírói jogköre alá esnek. (Különös, hogy ez a motívum is rejtve marad a hadművelet hivatalos /és nyilvános/ dokumentációs anyagában. Mellesleg ez egy újabb bizonyíték az akció konföderatív, kormányközi jellege mellett, szinte már úgy tűnik, hogy nem is az EU, hanem egyfajta coalition of the willings közös hadműveletéről lenne szó.)
A fentiek ellenére le kell szögezni, hogy a nemzeti hatóságok az EU-ra ruházták át a hadműveleti ellenőrzést és az akció irányítását. A fenti megállapodás 3. bekezdése továbbá kimondja, hogy a Ciprusi Köztársaságot ugyanazok a jogok illetik meg és ugyanazon kötelezettségek terhelik, mint a tagállamokat, de az EU hadműveleti parancsnoksága bármikor kérheti a ciprusi erők kivonását. (4. bek.)
Sőt „a Ciprusi Köztársaság egy magas rangú katonai képviselőt (HRM) delegál, hogy ez képviselje a nemzeti kontingenset a FUE keretén belül. A HRM konzultál az EU-erők parancsnokával minden olyan kérdésben, mely az ARTEMIS hadműveletet érinti és ő felel a kontingens mindennapi fegyelméért.” (5. bek.)
Ami az akció pénzügyi hátterét illeti Ciprus viseli részvételi költségeinek egészét, kivéve azon költségeket, melyek közös finanszírozás tárgyát képezik. (6. cikk.) Az esetleges felemrülő problémákat diplomáciai úton kell rendezni és a feleknek jogukban áll a megállapodást felmondani egy hónapos határidőn belül.

Az ARTEMIS hadművelet rövid ismertetése

Powerpoint
Négy nappal a Tanács 2003 június 9-ei határozata után Nimes-ből Dakaron és N’Djamena-n keresztül 24 órás út után már megérkeztek az első francia katonák (tengerészek) az Entebbe-i repülőtérre. Elkezdődött a készletek és az emberek berakodása. De mi lehet a magyarázata e hosszú útvonalnak? Feltételezhetően az EU számára nem tűnt lehetségesnek engedélyt szerezni Algéria és Líbia feletti átrepüléshez, bár ez az útvonal jóval rövidebb lett volna.
Sajtóhírek alapján június 13-ig 400 katona érkezett Buniába és ehhez az egységhez még egy 1200 fős kontingensnek kellett majd csatlakoznia. Ekkor már a helyszínen tartózkodtak a belga és a kanadai légierő repülőgépei.
Június 14-én az ARTEMIS egyik őrjárata Bunia délkeleti részén tűzpárbajba keveredett a lázadókkal. Az incidens végén a katonák biztosították a zónát.
Neveux parancsnok Entebbe-be és Buniába látogatott június 21-23 és augusztus 13-15 között az ARTEMIS-erők ellenőrzésére. Megállapította, hogy az európai erők és a MONUC 2. Taktikai Egysége (Task Force 2.) között az átmeneti folyamat jó ütemben halad. Június 22-én a tábornok kijelentette Buniában: „Kétségtelenül egy nehéz misszióról van szó, mely számos kockázati tényezőt hordoz magában” de ugyanakkor „én úgy gondolom, hogy a dolgok aszerint haladnak, ahogyan korábban elképzeltük.”
2003 június 27-én a francia védelmi miniszter és Henri Bentégeat francia vezérkari főnök (CEMA) közös konferencián vettek részt Neveux tábornokkal és az OHQ tagjaival Párizsban. E a napon az Európai Unió elnökségi deklarációja leszögezi, hogy Buniában 2003 június 24. óta nem tudni fegyveres erőkről. Ugyanakkor elítéli az Észak-Kivu térségében történt katonai összecsapásokat, különösképpen az RCD/Goma offenzíváit, melyek a tűzszüneti megállapodás durva megsértését jelentik. Az Európai Unió még június 19-én szólította fel a bujumburai kötelezettségek aláírására az RCD-t, az RCD-Goma-t és az RCD-ML-t: „Az EU ismét kihirdeti sürgős felhívását a KDK, Ruanda és Uganda kormányai felé, hogy tartózkodjanak minden, a destabilizálást növelő cselekménytől Észak-Kivu térségében. Azonnal felkéri az összes érintett felet, hogy skrupulózusan ügyeljenek a lusakai, a luandai és a pretoriai szerződések, valamint a kampalai és hararei csapatkivonási tervek betartására. Az érintett kormányok kötelesek latba vetni befolyásukat a keleti fegyveres csoportok felett, kötelezve őket a szerződések tiszteletben tartására, a MONUC-kal való teljes együttműködésre és a humanitárius szervezetek szabad mozgásának garantálására.”
2003 július 2-án az EU hivatalosan gratulált a KDK Nemzeti Uniója Ideiglenes Kormányának megalakulásához, melyet a KDK-beli békefolyamat alapvető fontosságú fázisaként értékelt. Mindez az interkongói dialógus, a Sun City-i és a pretoriai szerződés megkoronázását is jelenti. Az EU „felkérte az új Átmeneti Kormányt arra, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a 2002. december 17-ei pretoriai szerződésben foglalt alapelvek megvalósítására, nevezetesen kezdje meg a szabad és minden szinten átlátható választások megszervezését, mely az alkotmányos demokratikus rendszer létrejöttéhez vezet. További feladat egy újra struktúrált és integrált nemzeti hadsereg megszervezése.”
Július 10-én a COPS – mely mint a fentiekben már szóbakerült, az EU Tanácsának felelőssége mellett az akció politikai ellenőrzéséért és stratégiai irányításáért felelős – hivatalos látogatást tett az ARTEMIS vezérkaránál (OHQ) Párizsban. A COPS-ot képviselő Javier Solanát az EU Katonai Bizottságának elnöke Gustav Hagglund hadseregparancsnok kísérte el a találkozóra.
Július 31-e és augusztus másodika között a francia és belga védelmi miniszterek látogattak el Entebbe-be. A látogatáshoz a buniai francia hadsereg C-130-as típusú repülőgépeit vették igénybe. A két miniszter szemrevételezte a belga hadsereg orvosi célokat szolgáló antennáját és a MONUC bangladeshi katonai kontingensét. A látogatás végén Michèle Alliot-Marie belga miniszterasszony kijelentette: „Napjainkban demonstráljuk, hogy Macedóniában a NATO-val, de főleg Ituriban, immár autonóm módon, az európai védelmi politika immár létező fogalom.”
Szeptember elsején a mandátum értelmében az ARTEMIS hadművelet befejeződött Buniában. Ekkor Thonier tábornok egy szimbolikus ceremónián átruházta a felelősséget Isberg tábornokra, a MONUC Ituri Csoportjának ideiglenes parancsnokára.
Szeptember 6-án a nemzetközi ideiglenes erők utolsó katonái is elhagyták Buniát és másnap ezen egységek immár nemzeti parancsnokság alá kerültek. E parancsnoksági transzfer az akció végén szintén formális keretek között ment végbe, ez tehát azt is jelentette, hogy a csapatok visszaszállításáért Európába már nem az EU felelős. Az Entebbe-ben állomásozó 800 fős francia személyzet visszaszállítását szeptember 25-ig tervezték lebonyolítani, Neveux tábornok pedig hivatalosan is bejelentette az ARTEMIS hadművelet végét.
A katonai egységek kivonása azonban nem jelentette azt, hogy az EU elkötelezettsége is megszűnt volna a KDK területén. Az Európai Unió továbbra is támogatja a békefolyamatot és részt vesz az ország helyreállításában.

V. Konklúziók és epilógus

Az EU autonóm hadművelete logikusan következő fázisa a Saint-Malo-ban 1998-ban kezdődött folyamatnak, a Helsinki Headline Goal létrehozásán keresztül, a még NATO gyámság alatt zajló CONCORDIA hadművelet után.
Az akció legnagyobb eredménye, hogy az EU valóban képes saját erőkre és parancsnokságra támaszkodva egy ilyen hadművelet véghezvitelére. Mégis összességében azt mondhatjuk, hogy valójában inkább egy francia (vezetésű) akcióról volt szó, mely a lehető legszorosabb együttműködésben állt az EU-szervekkel, ez azonban semmiképpen sem „csorbítja” az uniós hadművelet hitelét vagy eredményességét. Mindez ezen utóbbi szervek képességeinek erőpróbája is volt, még ha erről igen kevés adat is került a nyilvánosság elé.
Nem szabad lebecsülnünk a jövő európai kül- és biztonságpolitika szempontjából az akció eredményességét és jelentőségét, de ugyanolyan hiba lenne túlbecsülni a nemzetközi rendszerben eme válságkezelés eredményességét és jelentőségét.
Ami az akció után történetket illeti – melyek természetesen nem jelentik annak közvetlen következményét – az ARTEMIS után kialakult szituáció nyugtalanságra ad okot: A KDK területén a stabilizáció törékenynek bizonyult. Egy 2003 október 13-ai uniós elnökségi nyilatkozatban az EU elítéli az Ituri területén található Katchele falu környékén történő vérengzéseket. Ezek az események a KDK területén beindult békefolyamat tartósságát igencsak veszélyeztetik a legutóbbi hónapok eredményei ellenére. Az EU kifejezte elszántságát a vérengzések okozóinak megbüntetésére és támogatásáról biztosította a Nemzetközi Büntetőbíróságot az iturii helyzet kivizsgálásában.
Ezen események következményeként az EU Tanácsa 2004 januárjában elfogadott egy határozatot, melynek megerősíti az EU elkötelezettségét az „ARTEMIS utáni” helyzetben az első két bekezdésben foglalt kerete között:
„ (1) Az afrikai kontinensen a megelőzésre, a válságkezelésre és -szabályozásra vonatkozó elsődleges felelősség maguké az afrikaiaké.
(2) Az ENSZ Charta értelmében az ENSZ BT rendelkezik a legfőbb felelősséggel a békefenntartás és a nemzetközi biztonság területén.”
A dokumentum hangsúlyt helyez továbbá az EU és az OUA (Afrikai Egység Szervezete) között folyó dialógus továbbfejlesztésére. (8. cikk.) A 6. cikk foglalkozik a hadművelet konklúziójával, deklarálva, hogy az EU megvizsgálva minden egyes felmerülő esetet a jövőben fog arról dönteni, hogy bevesse-e saját konfliktusmegelőző és válságkezelő hadműveleti eszközeit Afrikában. Mindezt az ARTEMIS keretei között Ituri térségében immár sikeresen alkalmazta.
Ami tehát a nemzetközi aspektust illeti az EU és az ENSZ közötti kapcsolatok megerősödtek ezen akció hatására, és megállapíthatjuk, hogy az EU egyik legfontosabb külpolitikai célja – úgy tűnik – az ENSZ megerősítése. Mindez logikus lépésként fogható fel egy olyan nagyhatalom szemszögéből, mely még képtelen saját intézményei által érdekei megfelelő hatásfokú képviseletére, de (főleg közvetve, tagállamain keresztül) jó pozíciókkal rendelkezik a nemzetközi szervezetekben. Az unió azt sugallja tehát lépéseivel, hogy speciális hadseregével kész az ENSZ „legfőbb végrehajtó szervévé” vállni, és e hadsereg teljes mértékben megfelel a XXI. századi válságkezelés követelményének, ami legfőképpen a multinacionális és demokratikus főparancsnokságban, illetve a nemzetközi jog feltétlen respektjében manifesztálódik. Ugyanakkor az is szembetűnő egyes szakértői kritikák szerint, hogy az EU saját hatáskörét növelő eminensként igyekszik feltűnni az Egyesült Államok kárára.
2003 szeptember 24-én New Yorkban Kofi Annan ENSZ főtitkár és Silvio Berlusconi, olasz miniszterelnök, az EU soros elnöke, aláírtak egy közös deklarációt az ENSZ és az EU együttműködésére vonatkozólag. A dokumentum előszava felidézi a már eddigi sikeres együttműködéseket a Balkánon és Afrikában (KDK). Leszögezi, hogy az ENSZ BT-t illeti az elsődleges felelősség a nemzetközi biztonság tekintetében. A leglényegesebb azonban a 3. cikk, mely kölcsönös indittatású közös konzultációs mechanizmus bevezetésére tesz javaslatot a következő területeken:
- Tervezés (magasabb szintű kapcsolat a tervezőegységek között)
- Képzés (a civil és a katonai állomány tekintetében)
- Kommunikáció (megerősített együttműködés, hivatalossá tett ún. „desk-to-desk” kapcsolat New York és Brüsszel között)
- Gyakorlati működés (az információk és tapasztalatok szisztematikus és szabályozott cseréje)
Nyilvánvaló, ugyanakkor nem túl „őszinte” reakció az amerikai biztonságpolitikai szakértők tollából azt olvasni, hogy a hadművelet legfontosabb aspektusa a politikai aspektus, azaz az Egyesült Államokkal való versenyfutás. Jól ismerve az amerikai külpolitika „ellentmondásait” és néhol a nemzetközi jog megsértését mindhárom öbölháború idejéből némileg hipokritnak tűnik az Egyesült Államok felmagasztalása a következő idézethez hasonló elemzésekben, még akkor is, ha ezen analízisek tartalmazhatnak megfontolásra méltó kritikát is: „Mindenek előtt egy világos: Az EU jelenleg folyó missziója nem a békét garantáló és a lakosság védelmét szolgáló humanitárius akció. Az akcióban résztvevő európai hatalmaknak érdekeltségeik vannak a régióban. Egy igen populista technikát alkalmazva a civil lakosság szenvedését használják fel arra, hogy igazolják ezt a nemzetközi akciót. (...)Egyébként azt akarják jelezni, hogy... az Egyesült Államok nem az egyedüli világhatalom. (...) Az európai kalandor politikának egyetlen eredménye, hogy súlyosbítja a nagyhatalmak között meglévő nézeteltéréseket.”
A hivatalos EU állásfoglalások természetesen másképpen értékelnek, kiemelve a csapatok gyors reagálási képességét egy Európán kívüli területen, előzőleg teljesen ismeretlen hadszíntéren. Mindezt pedig egy időben és térben előre meghatározott akció keretein belül. (Véleményem szerint ezen utóbbi megjegyzés rávilágít az ilyen akciók nem elhanyagolható korlátaira is.) Az ARTEMIS politikai, diplomácai és katonai sikerei feljogosítják az európai partnereket arra, hogy a biztonsági és védelmi politika, sőt a közös kül- és biztonságpolitika területeit Afrikára is kiterjesszék.
Saját véleményem szerint az EU ezen akciója leginkább egy másodrangú nagyhatalom hadműveletére hasonlít. Egy XIX. századi párhuzammal élve a Szárd-Piemonti Királyság folytatott hasonló politikát Cavour irányítása alatt kisszámú csapatokat küldve a harctérre a krími háború idején, hogy megerősítse diplomáciai pozícióit és elnyerje az akkori nagyhatalmi politika egyik fő aktorának, Franciaországnak a szimpátiáját. És e politika eredméyneként megvalósult az olasz egység. Talán az EU külpolitikai tevékenysége is hasonlóan hatásosnak bizonyul a nemzetközi szintéren...

Válogatott bibliográfia

➢ Accord entre l'Union européenne et la République de Chypre relatif à la participation de la République de Chypre à la force de l'Union européenne (FUE) en République démocratique du Congo Journal officiel n° L 253 du 07/10/2003 p. 0023 – 0025 22003A1007(01) http://publications.eu.int/
➢ Adoption by the Council of the Joint Action on the European Union military operation in the Democratic Republic of Congo (DRC)
➢ Brussels, 12 June 2003 EU launches the "Artemis" military operation in the Democratic Republic of Congo (DRC) http://ue.eu.int
➢ Budget Communautaire / Communication de M. Hubert Haenel sur une action commune relative à l'opération militaire de l'Union européenne en République démocratique du Congo www.sénat.fr.
➢ Commission Press Room: http://europa.eu.int/rapid/start/docs : C/03/156 Bruxelles, le 5 juin 2003, 9957/03 (Presse 156), P/03/127 13526/03 (Presse 301)
➢ Council Joint Action 2003/423/CFSP of 5 June 2003 on the European Union military operation in the Democratic Republic of Congo – Official Jornal L 143/50 11.06.2003
➢ Décision 2003/432/PESC DU CONSEILdu 12 juin 2003 concernant le lancement de l'opération militaire de l'Union européenne en République démocratique du Congo
➢ Déclaration de la Présidence au nom de l'Union européenne sur la formation du Gouvernement de Transition en République Démocratique du Congo (2 juillet 2003) P/03/80 11072/03
➢ Détachement Médical Militaire a Bunia http://www.mil.be/medcomp/ops/index.asp?LAN=F&PLACE=2
➢ FACT SHEET Eu-led Military Operation in the Democratic Republic of Congo, Operation „Artemis” july 2003
➢ Fiche Bibiographique Général de division Neveux http://www.defense.gouv.fr/ema/artemis.htm
➢ Fiche Bibiographique Général de division Thonier http://www.defense.gouv.fr/ema/artemis.htm
➢ Germany: Parliament Agrees To Send Small Military Force To Congo By Roland Eggleston Posted on 06/19/2003 http://www.freerepublic.com/
➢ Gustenau, Gustav E.: Die Sicherheitspräsenz der EU in FYROM und im Kongo – die ersten militärischen Operationen der EU, in: Die Union 2/03, Europäische Kommission – Vertretung in Österreich, pp. 85-93.
➢ Les ministres de l’Union européenne entérinent l’accord sur une force commune en R.D.C. http://www.digitalcongo.net/ Kinshasa, 06.06.2003
➢ L’Opération Artémis au Congo in: Les forces terrestres européennes projetables – Réponse au rapport annuel du Conseil (Assemblé de l’UEO) http://www.assembleeueo.org/fr/documents/sessions_ordinaires/rpt/2004/ 1857.html
➢ Ministère de la Défense - Délégation à l'Information et à la Communication de la Défense Bruxelles, le 20 novembre 2000 Déclaration d'engagement de capacités militaires
➢ MONUC – Histoire / Mandat / Presse – http://www.monuc.org/Faits.aspx
➢ Nations Unies S/RES/1484 (2003)
➢ Olivier Duffit - Thomas Séré: Mission Artemis in: Cols bleus – Le magazine de la Marine et de la mer N. 2672 de 13/09/2003 pp. 6-7.
➢ Opération ARTEMIS en République Démocratique du Congo (RDC) http://www.defense.gouv.fr/ema/artemis.htm
➢ Opération militaire de l’Union Européenne en République Démocratique du Congo (RDC) http://ue.eu.int/pesd/congo/index.asp?lang=FR
➢ Position Commune 2004/85/PESC du Conseil du 26 janvier 2004 sur la prévention, la gestion et le rčglement des conflits en Afrique et abrogeant la position commune 2001/374/PESC in: JO 28.01.2004.
➢ Presidency Conclusions – Thessaloniki European Council 19 and 20 june 2003
➢ Press briefing on the EU-led military operation "Artemis" in Bunia, Democratic Republic of Congo Brussels, 17 September 2003
➢ PRESS RELEASE- Adoption by the Council of the Joint Action on the European Union military operation in the Democratic Republic of Congo (DRC) http://ue.eu.int
➢ Reiss, Andreas - European Union sends troops to Congo First independent EU military mission (27 June 2003) http://www.wsws.org/
➢ VLACHOS-DENGLER, KATIA,Getting there: building strategic mobility into ESDP. - Occasional Papers n 38 November 2002, (Institut d’Études de Sécurité)