Az első világháború centenáriuma alkalmából Békéscsaba Megyei Jogú Város
Önkormányzata, a Magyar Olimpiai Akadémia, a Magyar Olimpiai és
Sportmúzeum, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) és a békéscsabai
Munkácsy Mihály Múzeum „Sportemberek a fronton – sport a hátországban”
címmel konferenciát és kiállítást szervezett május 8-án, Békéscsabán a
Csabagyönygye Kulturális Központban.
Két új, innovatív CT-berendezést adtak át május 14-én, Budapesten, az MH
Egészségügyi Központ Honvédkórházában. A készülékek egyedülállóak
Magyarországon, és a beteggondozás széles skáláján segítik majd a
szakemberek munkáját az intézményben.
A Magyar Honvédség az ország egyik legnagyobb munkáltatójaként van jelen
az északkelet-magyarországi régió munkaerőpiacán, kiszámítható, biztos
jövőt jelent az elhivatottaknak. A sereg az idei évben is több száz
munkavállaló jelentkezését várja.
Egy külföldiek látogatta vendégházra támadtak rá fegyveresek az afgán fővárosban. Egy amerikai és két indinai, valamint két másik vendég is meghalt a túszdrámában, aminek végül rendőrök vetettek véget. A robbanómellényt viselő támadók mindegyikét lelőtték a hét órán át zajló tűzpárbajban.
Május 10-én, helyi idő szerint délután hat óra körül Jemen felett lezuhant a marokkói királyi légierő F-16C Block 52 Falcon vadászbombázó repülőgépe. A roncsmezőben megtalált függőleges vezérsík adatai szerint a 08-8008 lajstromszámú gép szenvedett katasztrófát Wadi Nushur térségében Sana'a városától nem messze.
Háborús bűnként el kell ítélni a közel-keleti régészeti emlékek lerombolását és kifosztását, például az olyan cselekedeteket, mint amilyeneket az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet követett el Irakban - jelentette ki május 13-án, szerdán az egyiptomi fővárosban, Kairóban az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) főigazgatója.
A napokban ismét nyitott kapukkal várta az érdeklődőket az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Petőfi Sándor laktanyája, ahova a budaörsi Puzzle Képességfejlesztő Tanoda egy kis csoportja is ellátogatott.
Elégtelennek tartotta a brit hadsereg felszereltségét, és a mezőgazdasági termelők problémáinak ügyében is lobbizott a kormányhoz írt, évtizedes jogi csatározás után szerdán nyilvánosságra hozott leveleiben a brit trónörökös.
Megkezdődött a háromnapos NATO CIMIC Funkcionális Művelettervező Törzsgyakorlat május 13-án szerdán, Budapesten, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.
Elrendelte a határok és a bujumburai repülőtér lezárását a burundi hadsereg egyik tábornoka, aki május 13-án, szerda délelőtt azt állította, hogy eltávolította tisztségéből Pierre Nkurunziza elnököt.
Godefroid Niyombare – akit az elnök februárban menesztett a titkosszolgálatok éléről – az RPA helyi rádióban arra utasította az állampolgárokat és a biztonsági erőket, hogy vonuljanak a bujumburai repülőtérre a létesítmény „biztosítása” érdekében.
A Hadtörténeti Múzeum a napokban Varga Sándor alezredes, vadászrepülő-pilóta különleges kitüntetés-hagyatékával gyarapodott. A tárgycsoportot − amit az 1951 és 1983 között a Magyar Néphadseregben szolgált, közelmúltban elhunyt katonatiszt lánya, Farkas Antalné ajándékozott az intézménynek − Varga Sándor testvére, Varga János nyugállományú ezredes, olimpiai bajnok birkózó és felesége adta át dr. Kovács Vilmos ezredesnek, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának.
Az év végéig 18 hadgyakorlatot tartanak Oroszországban - olvasható május 13-i, szerdai orosz sajtóhírekben.
Bár a második világháború legvégén a szövetségesek közötti nézetkülönbségek már teljesen nyilvánvalóak voltak, az ellentétek mégsem bontották meg a Hitler-ellenes koalíciót. Mindeközben lezajlott az európai hadszíntér utolsó nagy összecsapása, a berlini csata, amely elhozta a Harmadik Birodalom összeomlását.
Nagyobb erőfeszítésekre van szükség Moszkvától az ukrán válság rendezését szolgáló minszki megállapodások végrehajtásához - mondta a német kancellár és az ukrán államfő május 13-án, szerdán Berlinben, a megbeszélésük előtt tett sajtónyilatkozatban.
Éleslövészeten vettek részt május elején az MH 5. Bocskai István
Lövészdandár hódmezővásárhelyi 62. lövészzászlóalj bázisán megalakított Zászlóalj Harccsoport harcjárműirányzói.
A NATO CREVAL-ellenőrzésre készülő zászlóaljharccsoport (ZHCS) tovább
folytatja a beosztott állomány számára előírt kiképzéseket és
felkészítéseket.
A minszki tűzszüneti megállapodás betartására szólította fel Oroszországot és az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárokat Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és John Kerry amerikai külügyminiszter május 13-án, szerdán, az észak-atlanti szövetség külügyminiszteri találkozója előtt a törökországi Antalyában nyilatkozva.
Ezt a sírfeliratot alkalmazza a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya abban az esetben ha ismeretlen katonákról van szó. Ez a felirat kerül majd annak a 17 katonának a sírkövére is, akiket május 13-án, szerdán Miskolcon temettek el, s akiknek nem sikerült megállapítani a kilétüket, valamint a nemzetiségüket.
Egy társát szándékosan agyonlőtte és három másikat megsebesített egy hadgyakorlat során, majd végzett magával egy dél-koreai tartalékos katona.
Aki egy levegőre képes elmondani, hogy mi mindennel is foglalkozik egyszerre az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, feltétlenül jelentkezzen katonai búvárnak! Egy biztos: a háttérben dolgozó, székesfehérvári alakulat Stabil Vezetés 2015 nevű gyakorlása jól tükrözte a „negyvenhármasok” sokrétű, általában láthatatlan, ugyanakkor alapvető fontosságú munkáját.
Románia nyilvánosságra hozta, hogy mely légibázist jelölték ki a várhatóan 2016-tól érkező, Portugáliától megvásárolt F-16-osok otthonául: a választás a Román Légierő 86. számú bázisára, Fetești-re esett, ahol jelenleg a MiG-21LanceR-eket üzemeltető 861. és 862. vadászszázad, illetve az IAR-330 típusú helikoptereket üzemeltető 363. helikopter század települ. A légibázis felújításra szorul, tervek szerint 32 millió euróból újulhat meg, mely összeg nagy részét a NATO fedezi. Az aranyosgyéresi bázist szintén felújítják 2015 második felében.
Pages