Nem érdemes azonban várni, hiszen közel sem biztos, hogy egy újabb szakasz is meghirdetésre fog kerülni, ha ez lezárul.
Amennyiben pályázna, kérje az alábbi cég segítségét! Nem csak a pályázat elkészítésében tudnak segíteni, hanem képző partnereket is ajánlani.
További információ: Goodwill Consulting
A beruházáshoz a Forgút Bt. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívásán 120,73 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
A Forgút Bt. 1998-ban Békéscsabán alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás. Fő tevékenysége a mélyépítéshez kapcsolható gyártás és kivitelezés a forgalomtechnika, valamint az útépítés területén. A cég 20 fő dolgozóval, saját tulajdonú telephellyel és jelentős gépparkkal rendelkezik. A magyarországi fő és alsóbbrendű úthálózat folyamatos fejlesztésével a Forgút Bt. jövőbeli fejlődési lehetőségei között szerepelt, hogy kapacitásait bővíti, eszközállományát tovább szélesíti.
A vállalkozás burkolatjelfestési eszközparkja a projekt keretén belül került bővítésre, fejlesztésre. A beszerzésekkel ezen munkálatok most már saját erőből lesznek elvégezhetők. A projekt megvalósítása során az alábbi eszközbeszerzések és eszköz üzembe helyezések történtek meg: 1 db JCB Vibromax CT 260-120 tandem vibrohenger utak, útburkolatok aszfaltrétegeinek egyengetéséhez, tömörítéséhez, 1 db JCB 3CX TT kotró-rakodógép útburkolatok építésénél kotrási és rakodási műveletekhez, 1 db Graco LineLazer V 3900 és 1 db Graco LineLazer V 5900 kézi útjelfestő berendezések, melyek az útburkolati jelek hosszirányú felfestésére alkalmas gépek, 1 db motoros hajtású Graco LineDriver HD, amely az útjelfestő berendezés meghajtásához szükséges berendezés, valamint 1 db Hofmann RM3D-2 nagyfestőgép nagy kapacitású útjelfestő berendezés.
A fejlesztések során a vállalkozás telephelyén lévő, a gépek elhelyezésére szolgáló, korábban három oldalról nyitott, döngölt föld aljzattal rendelkező szín átépítése is megvalósult. A fejlesztések eredményeként a nyitott szín egy zárható, a gépeket a külső időjárási körülményektől megvédő helyiséggé alakult át. A beépítésre került ipari kapuk a gépek könnyebb ki és bejutását teszik lehetővé.
A vállalkozás a stratégiai és üzleti tervezési szolgáltatás bevonásával felmérte, hogy a dél-alföldi régió autópálya és közút fejlesztései hogyan lennének a legjobban kiaknázhatóak a vállalkozás számára.
A beszerzésre került eszközök megfelelnek a mai kor követelményeinek, használatukkal javul a munkavégzés pontossága és hatékonysága. A békéscsabai telep részleges energia ellátását 10,5 kWp-os napelem rendszer támogatja, míg a vállalkozás 2 fő szellemi alkalmazottjára táv- és csoportmunka feladatokat támogató üzleti felhőszolgáltatás került bevezetésre.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú pályázati kiírásán 120 730 985 forint támogatást elnyert, 172 472 837 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. március 1-én indult és 2024. február 22-én zárult.

A Károlyi és Társa Kft. 1990 óta foglalkozik építőipari kivitelezéssel, középületek, ipari- és lakóépületek építésével.
A fejlesztési beruházás keretében a Mezőberény, Vásártér utca 10. szám alatti üzemcsarnok bővítése valósult meg mintegy 834 m2-el. A csarnoképület utcai végében kiépített új iroda és szociális helyiségek szolgálják a dolgozók megfelelő munkahelyi körülményeit.
A projekt keretében egy 15 kWp teljesítményű napelemrendszer telepítése is megvalósult, melyet az új épületrész tetőzetére helyeztek el.
A vállalkozás a projekt során új termelőeszközöket is beszerzett, melyek a JCB 4CX Pro Stage5 AEC típusú földmunkagép, egy 3 tonna teherbírású dízelüzemű targonca, két db védőgázas Weldi -Míg 4500 W típusú hegesztőberendezés, valamint egy MBS 300 DG PRO típusú fémfűrészgép.
A projekt keretében a Károlyi és Társa Kft. a szervezeti struktúra és tevékenységek optimalizálását segítő szakértői szolgáltatást is igénybe vett, valamint 3 fő angol nyelvi képzése is megvalósult.
A megvalósított fejlesztések a vállalkozás hatékonyabb termelését segítik elő, továbbá a képzés és szervezeti struktúra korszerűsítésére vonatkozó tanácsadás a vállalat irányításában, a munkaerő felkészültségében jelent előrelépést, és hozzájárul a munkahelyek megtartásához is.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú pályázati kiírásán 125 059 300 forint támogatást elnyert, 178 656 143 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. február 28-án indult és 2024. február 29-én zárult.
A beruházást a Titán’94 Kft. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívásán elnyert 259,35 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával valósította meg.
A Titán’94 Kft. egy 1994-ben családi vállalkozásként alapított, alkatrészgyártással, valamint szerszámkészítéssel foglalkozó cég, amely alapvetően belpiacon az autóiparban és az elektronikai iparban beszállítóként szerepel, külpiacra pedig prémium fém szaniter termékeket gyárt.
A mostani projekt egy korábban megvalósított új telephely kialakításának második üteme volt. A szerszámkészítéshez szükséges berendezések egy részének használata eddig csak a budapesti telephelyen vagy külsős partnerek bevonásával volt megoldott, így ezen szerettek volna változtatni a kapacitásbővítéshez szükséges, technológiailag korszerű gépek beszerzésével és a hozzájuk szükséges infrastruktúra kialakításával Lőrinciben.
A már korábban megépített magas belmagasságú csarnokba csak olyan gépeket helyeztek, amelyek esetén az adagolásukhoz daru szükséges. A kisebb gépekkel nem terhelték a csarnok hasznos alapterületét, így ezeket egy korábban raktárnak használt téglaépületbe telepítették, amelyhez ezen épület funkcióváltást célzó átalakítása vált szükségessé.
A kisebb szerszámok elhelyezésére szolgáló helyiségeken túlmenően a fióktelepen dolgozók részére, illetve a további fejlesztési céljaikhoz szükséges helyiségeket alakítottak ki. Az épületet a mai kornak megfelelően szigetelték és gépesítették, hogy időtálló, fenntartható és gazdaságos legyen.
A csarnok egységben a nagy szerszámelemek megmunkálásához és javításához szükséges berendezéseket, a komplex gyártási folyamat támogatása céljából pedig a megfelelő kommunikációt és munkavégzést segítő felhő alapú szoftvereket és szolgáltatásokat szereztek be. A modern szoftverek használatához korszerű új hardver elemeket is üzembe helyeztek, melyekkel a hatékonyság és a versenyképesség tovább növelhető.
Tekintettel arra, hogy a cég erőteljes fejlődés előtt áll, elengedhetetlen, hogy gyártási folyamataik optimális módon legyenek kialakítva a legkorszerűbb automatizálási lehetőségek kiaknázásával. Ennek érdekében nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanácsadók segítségét is igénybe vették.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán elnyert támogatásból 259 352 985 forint felhasználásával megvalósult, 370 504 265 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. január 1-én indult és 2023. november 10-én zárult.
A komplex fejlesztéshez a BENCS-METÁL Kft. a Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázati felhívásán nyert el 69,02 millió forint összegű feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást.
A BENCS-METÁL Kft. 2005 januárjában kezdte meg működését, fő tevékenysége kezdetektől fogva a hulladék-nagykereskedelem, elsősorban fémhulladék nagykereskedelme.
A cég tevékenységét eddig meglehetősen elöregedett, 15-17 éves gépparkkal (emelőfülkés rakodógép, targoncák, stb.) látta el, amelyek esetén igen gyakori volt a meghibásodás, magasak voltak az alkatrész beszerzési és a javítási költségek. Az új eszközök beszerzésével a vállalkozás korábbi gépparkját szerette volna fiatalítani. Tekintettel arra, hogy ezen gépek elég jelentős értékűek, az általuk tervezett projektméret figyelembe vételével összesen 4 darab eszközt kívántak megvásárolni, a következők szerint: 2 darab LOGLIFT F150 Z95 típusú ipari rakodódaru, 1 darab MULTILIFT FUTURA18 teleszkópgémes kétkaros konténeremelő, és 1 darab MULTILIFT Ultima 21Z típusú csúszó-törhető horgos konténeremelő.
Az új eszközök beszerzésével mostantól a BENCS-METÁL Kft. kisebb költséggel, hatékonyabban tud dolgozni, ezáltal bővíteni tudta kapacitásait, illetve szolgáltatási területeit.
A cég telephelyén egy konténer iroda működik, amelynek fűtése árammal működik. A kapcsolódó költségek csökkentése céljából, valamint a rájuk jellemző környezettudatos szemléletmód okán már régóta terveik között szerepelt az elektromos energiaigényük legalább részben megújuló forrásból történő kielégítése, ezért jelen projekt keretében egy 5,1 kW-os Complex hálózati napelemes rendszer beszerzése is megvalósult. A napelemet a telephelyen a konténer iroda tetejére telepítették.
Annak érdekében, hogy tevékenységüket folyamatosan fejlesszék, szolgáltatási területüket bővíthessék, az üzletfejlesztéshez, stratégiai üzleti tervezéshez szakértői szolgáltatást vettek igénybe. Tevékenységük fejlesztése, a további bővülés megkívánta továbbá a cég információs technológiai szempontú korszerűsítését is, ezért ehhez kapcsolódóan a projekt keretében üzleti felhőszolgáltatást is igénybe vettek.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú, „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati kiírásán 69 022 864 forint európai uniós támogatást elnyert, 98 604 092 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. március 31-én indult és 2023. december 31-én zárult.
Elvárt kompetenciák:
A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.

A pályázat célja egyszerű: elősegíteni a tiszta közlekedést. Ezen keresztül lehetőség nyílik tisztán elektromos meghajtású személyautók, kishaszonjárművek és kisbuszok beszerzésére.
A pályázatra gazdasági társaságok és egyéni vállalkozók jelentkezhetnek, akik rendelkeznek…:
Az egész országban elérhető lesz a támogatás, így budapesti vállalkozások is pályázhatnak.
Mit támogat a pályázat?Kizárólag elektromos gépjárművek beszerzése lehetséges – tehát hibrid autó vásárlása nem támogatott! Fontos, hogy a gépjármű megfeleljen a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló rendelet előírásainak.
A támogatás összege minimum 2 800 000 Ft és maximum 64 000 000 Ft között mozoghat. Ez függ attól, hogy az adott vállalkozás milyen típusú, és mekkora akkumulátor kapacitással rendelkező járművet szeretne beszerezni.
Ez egyedülálló lehetőség a vállalkozásoknak, hogy zöld lépéseket tegyenek a közlekedés terén!
Forrás: Goodwill Consulting
Magyarország módosított helyreállítási tervét december 8-án fogadták el az uniós pénzügyminiszterek, így elhárult az akadály a források folyósítása elől. Az átutalt összeget a RePowerEU forrásaiból biztosították.
A beruházások közül kiemelt forrásmennyiség jut a villamosenergia-hálózat korszerűsítésére, kapacitásbővítésére. A zöld gazdaság a gyártókapacitások megteremtésével, tiszta technológiák alkalmazásával, a szakemberek átképzésével járulhat hozzá az energetikai-klímavédelmi törekvések valóra váltásához.
Az első pályázati kiírás februárban élesedhet: a közlekedés zöldítése érdekében vállalkozások igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához. Egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el.
(MTI/kormany.hu)
Adatbázisunk valamennyi aktuális közbeszerzési pályázatot tartalmazza.
Főbb pályázati kategóriák:
A projektet a vállalkozás építési terület előkészítésére alkalmas eszközök megrendelésével kezdte meg, és a pályázatot a felhívásban szereplő, technológiai fejlesztést eredményező új “eszközök” beszerzésével valósította meg.
A projekt kiemelkedően hasznos fontosságú, mert a vállalkozás az eddigi tevékenységét újabb korszerű technológiával rendelkező berendezéssel egészítette ki. A projekt keretén belül beszerzett eszközök: 1 db Bobcat E 19 minikotró, 1 db LIEBHERR L1-32 un. önszerelő toronydaru, 2 db Bobcat E27Z Forgó minikotrógép és 2 db Bobcat T590 gumihevederes kompakt rakodógép.
Az OMS 24 Zrt. a termelési értékláncban fejlődő vállalkozás, a meglévő tevékenységét kapacitás és hatékonyság növelő eszköz beszerzésével egészítette ki.
A vállalkozás az új eszközökkel portfólióját, volumenét és a szolgáltatás hozzáadott értékét bővítette, növelte. Az üzembe állított új eszközök hatékonysága minőségben is mérhető. Ez a minőség biztosítja a cég piacképességét, költséghatékony működését és versenyképességét is garantálja.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú, „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati kiírásán 121 179 450 forint európai uniós támogatást elnyert, 173 113 500 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. március 29-én indult és 2023. december 12-én zárult.
Csaknem 10 millió magyar sikere, hogy a bizottság felszabadította az uniós források egy részét – erről Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter beszélt a döntés után a sajtóban, felvázolva: ez a több mint 10 milliárd eurót érintő döntés közel 4000 milliárd forintról szól.
Minden olyan észrevételt, amely a jogállamisággal, illetve az igazságszolgáltatás tekintetében kapcsolatban felmerült az Európai Bizottság részéről, a magyar kormány kezelni tudott az elmúlt időszakban megtett lépéseivel, értékelt a tárcavezető az InfoRádióban.
Orbán Viktor miniszterelnök pedig a Kossuth rádióban úgy fogalmazott: Magyarország minden feltételt teljesített már jóval korábban. Ez a pénz “jár nekünk”, “lehet halogatni, tologatni, ide tenni (…) újabb feltételeket támasztani, de a végén ide kell adni”.
Amikor a pénz tényleg megérkezik, akkor döntenek arról, mire mennyi menjen belőle, jelezte a kormányfő.
kormany.hu/MTI
A Századvég Alapítvány Európa Projekt kutatása szerint a legfontosabb kérdésekben az európai polgárok véleménye egybecseng a magyar kormány által képviselt véleménnyel – hangzott el a felmérés eredményeit bemutató kerekasztal-beszélgetésen csütörtökön Budapesten.
Ez azt jelenti, hogy Magyarország Európa hangja – mondta a tanácskozáson Hidvégi Áron, a Századvég elnökhelyettese.
Közlése szerint az európaiak 71 százaléka egyetért azzal, hogy mihamarabbi tűzszünet kell Ukrajnában, csaknem valamennyi megkérdezett elutasítja, hogy katonákat küldjön Európa az orosz-ukrán konfliktusba. Norvégia kivételével minden ország közvéleménye úgy gondolja, hogy Európa veszít a szankciókkal, és kétharmaduk utasítja el a keményebb fellépést Kínával szemben.
Tuzson Bence igazságügyi miniszter a kutatásról szólva úgy fogalmazott, hogy az európai elit és a társadalom alapvetően másképpen gondolkodik.
Magyarország szorgalmazza a békét, mert “mi azt éltük meg, hogy a háborúk veszélyeztetik a kultúránkat”.
Úgy vélekedett, hogy az Európai Unió vezetése tudathasadásos állapotban van. Ugyanis még egy Magyarországgal nem éppen barátságos állam igazságügyi minisztere is úgy nyilatkozott kötetlenebb körülmények között, hogy nem tisztázott a jogállamiság definíciója. Vagyis olyan témában indítottak eljárást Magyarországgal szemben, aminek az alapvetése sem világos – mondta Tuzson Bence.
Súlyos problémának nevezte, hogy átrendeződnek a súlypontok az európai hatalmi központok között, és az Európai Bizottság egyre inkább magához vonja az Európai Tanács jogköreit, maga alá gyűri a politikai hatalmat, és kormányként kezd viselkedni. Ez pedig az Európai Unió szétfeszítéséhez vezet – vélekedett.
A miniszter arról is beszélt, hogy nagyon éles határvonalak alakultak ki az Európai Unióról szóló gondolkodásban. Vagy létrejön egyfajta birodalom, vagy a nemzetállamok szoros szövetségeként működik az EU – ismertette.
Ebben a helyzetben a józanság a legfontosabb, és a magyar kormányt csak a nemzeti érdek vezeti. Az ideológiai nyomás viszont annyira erős a tagállamok többségében, hogy elnyomja a nemzeti érdeket – hangoztatta Tuzson Bence.
A kutatás az EU 27 tagállamában, valamint az Egyesült Királyságban, Norvégiában és Svájcban készült, valamennyi országban ezer-ezer ember megkérdezésével.
MTI
Az idei 1300 milliárd forinttal 2023 végéig rekordnagyságú mezőgazdasági agrárkifizetés történik meg Magyarországon – mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Gödöllőn, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Országos Küldöttgyűlésén.
Feldman Zsolt az agrártámogatási rendszer aktualitásairól tartott előadásában a 2024-ben induló agrár- és vidékfejlesztési pályázatokról szólva elmondta: a közvetlen területalapú támogatások esetében hat jogcímen, összesen 194 milliárd forintot fizettek ki 2023-ban előlegként, a kérelmezők több mint 82 százaléka, mintegy 136 ezer termelő részére. Ez az arány megegyezik a tavalyi év hasonló adatával – jegyezte meg.
Az alaptámogatást 135 ezer termelő részére fizették ki 139,6 milliárd forint összegben, az újraelosztó támogatást 41 milliárd forintot összegben pedig 133 ezer gazdálkodó kapta meg – ismertette az államtitkár.
Feldman Zsolt elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében korábban átlagosan 6,7 milliárd forint heti kifizetés történt, míg 2023-ban a heti kifizetés már 13,7 milliárd forintnál tart.
Az államtitkár a 2024-es vidékfejlesztési pályázatokkal kapcsolatban azt mondta, hogy közel 1500 milliárd forintot tervez felhasználni a kormány, ennek 52 százalékát gazdaságfejlesztésre fogják fordítani. A gazdaságfejlesztési intézkedések között szerepel a mezőgazdasági üzemek fejlesztése a forrás 26 százalékáig, az élelmiszerfeldolgozás fejlesztése a forrás 17 százalékáig, vállalkozásfejlesztés és a generációs megújulás támogatása a forrás 7 százalékáig, mezőgazdasági vízgazdálkodás a forrás 2 százalékáig, a kockázatkezelési rendszerrel pedig a forrás 1 százaléka foglalkozik – tájékoztatott.
A pályázatokról azt mondta, hogy a támogatás mértéke maximálisan 15 millió euró lesz projektenként, a kis és nagy projekteket külön felhívásban hirdetik meg. A támogatás intenzitása 50 százalékos lesz, amihez kapcsolódnak még kiegészítő támogatási intenzitások, például a fiatal mezőgazdasági termelők esetében plusz 15 százalék, termelői együttműködés esetében plusz 10 százalék. Új elemként megjelenik a gazdaságátadás plusz 15 százalék, valamint az ökológiai gazdálkodás plusz 10 százalék intenzitásnövelőként.
Feldman Zsolt ismertette: a kezességvállalás költsége öt százalék, a kamatköltség elszámolás irányadóan 10 százalék lehet, összesen legfeljebb 65 százalék intenzitás, nem termelő beruházás esetében pedig legfeljebb 80 százalék intenzitás érhető el. Kitért arra, hogy az előlegigénylés szabályai kedvezőbbek lesznek, az eddigi 50 százalékos mezőgazdasági árbevétel helyett elég lesz a jövőben a 40 százalékos, és eltűnik a bázislétszám tartási kötelezettség is.
MTI
Sok olyan célunk van, amelyek megvalósításához végre hozzáláthatunk – mondta a területfejlesztési miniszter a Facebook-oldalán szerda este arra reagálva, hogy az Európai Bizottság Brüsszelben közölte, Magyarország igazságügyi reformja orvosolta az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságait, ami azt jelenti, a kohéziós politika finanszírozásának egy része feloldható, Magyarország akár 10,2 milliárd euró körüli visszatérítést is igényelhet.
Navracsics Tibor a közösségi oldalára feltöltött videóban emlékeztetett: tavaly ilyentájt annak örülhettek, hogy fél év megfeszített tárgyalássorozata után sikerült aláírni és elfogadtatni minden olyan dokumentumot az Európai Bizottsággal, illetve a Tanáccsal, amelynek eredményeként el lehetett kerülni, hogy Magyarország elveszítse az uniós forrásokat. Az idei év végére – tette hozzá – azzal az eredménnyel büszkélkedhetnek, hogy újabb egy év kemény tárgyalásai után az Európai Bizottság elismerte: Magyarország teljesítette az úgynevezett horizontális feljogosító feltételeket. Ennek köszönhetően mintegy 4000 milliárd forint európai uniós forrás felhasználására nyílik lehetőség.
A területfejlesztési miniszter szerint Magyarország az európai uniós források egyik legeredményesebben felhasználó tagállama. Így volt ez a 2014-2020 közötti időszakban, és – mint mondta – biztos benne, hogy így lesz a 2021-2027-es időszakban is. Sok olyan cél van, amelynek megvalósításához Magyarország végre hozzáláthat – jelentette ki.
Navracsics Tibor hangsúlyozta: az Európai Bizottság döntése azt is eredményezi, hogy a kohéziós pénzek és a helyreállítási alap pénzei a jövőben olyan célok megvalósítását szolgálhatják, amelyek erősebbé teszik a magyar gazdaságot és boldogabbá a magyar embereket.
Köszönetet mondott azoknak, akik támogatták a kormányt a tárgyalások során, és azoknak is, akik bírálták, folyamatosan számonkérték a haladást a tárgyalásokon, hiszen ezáltal – megfogalmazása szerint – egy pillanatra sem lankadhattak.
“Meggyőződésem, hogy együtt mi, közel tízmillióan értük el ezt a sikert” – hangoztatta a területfejlesztési miniszter.
Navracsics Tibor azt mondta: bízik abban, hogy az uniós források valóban meg is érkeznek, és Magyarország és ezáltal az egész Európai Unió boldogulását szolgálják.
MTI
Magyarország igazságügyi reformja orvosolta az igazságszolgáltatás függetlenségének hiányosságait, ami azt jelenti, hogy a kohéziós politikai finanszírozás egy része feloldható, Magyarország akár 10,2 milliárd euró körüli megtérítést is igényelhet – tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán Brüsszelben.
Az uniós végrehajtó testület közölte: Magyarország megtette a vállalt intézkedéseket, emiatt a bizottság úgy ítélte meg, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájában szereplő elővárások teljesülnek a bírói függetlenség tekintetében.
“Magyarország olyan jogszabályokat fogadott el, amelyek jelentősen megerősítik az igazságszolgáltatás függetlenségét az országban. Ez a reform megfelel a Magyarország helyreállítási tervében tett kötelezettségvállalásoknak” – fogalmaztak.
A tagállamoknak a kohéziós politika teljes időtartama alatt biztosítaniuk kell az előfeltételek teljesülését. Ha a testület bármikor úgy ítéli meg, hogy a szükséges előfeltételek már nem teljesülnek, ismét dönthet a finanszírozás blokkolásáról – figyelmeztettek.
Az uniós bizottság közölte: fenntartja a költségvetési feltételességhez kapcsolódó intézkedéseket, Magyarország ugyanis nem foglalkozott a jogállamiság elvei megsértésének kérdésével. Ez azt jelenti, hogy a 6,3 milliárd euró összköltségvetésű három kohéziós politikai program továbbra is felfüggesztve marad.
A koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő forrásokkal kapcsolatban azt írták, hogy Magyarország 27 szupermérföldkő teljesítése mellett kötelezte el magát az unió pénzügyi érdekei védelmének biztosítása és az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítése érdekében. A tervben szerepel az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozó négy szupermérföldkő, amelyek a fentiek alapján megfelelnek a Magyarországtól kért intézkedéseknek, valamint 21 olyan szupermérföldkő, amelyek megfelelnek a költségvetési feltételrendszer mechanizmusa szerinti korrekciós intézkedéseknek. Tekintettel arra azonban, hogy a szupermérföldköveket Magyarország még nem teljesítette maradéktalanul, jelenleg nem lehet jóváhagyni a teljes összegre vonatkozó kifizetési kérelmet.
A Magyarország számára zárolt finanszírozás összesen mintegy 21 milliárd eurót tesz ki – tették hozzá.
Közölték továbbá: annak ellenére, hogy Magyarország előre lépett az igazságszolgáltatás függetlensége terén, továbbra is aggályok merülnek fel az “úgynevezett gyermekvédelmi törvényével, a tudományos élet szabadságát és a menedékjogot fenyegető súlyos kockázatokkal kapcsolatban”. Jogorvoslatra van szükség továbbá az Integritás Hatóság megbízatása, a közvagyon-nyilatkozatok és a közérdekű vagyonkezelők helyzetét érintően is – írták. Amíg ezeket az aggályokat Magyarország nem oszlatja el, a testület több program esetében nem tudja megtéríteni a kapcsolódó kiadásokat, illetve nem tudja javasolni a források zárolásáról szóló intézkedések kiigazítását vagy megszüntetését – tették hozzá.
MTI
A beruházáshoz a Kender Logistic Kft. a Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázati felhívásán nyert el 125,02 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást.
A Kender Logistic Kft. 2012-ben alapított vállalkozás, mely jelenleg 3 telephelyen – Tállya, Balmazújváros, Mesztegnyő – működtet logisztikai szolgáltató központot. A telephelyeken főleg gabonafélék, olajos magvak és műtrágya raktározása folyik, de a raktárépületek kiválóan alkalmasak egyéb, raklapos darabáru tárolására is. A cég főbb szolgáltatásai a raktározás, tárolás, minőség ellenőrzés, közúti be- és kitárolás, vasúti be- és kitárolás, közút-vasút átrakás, vagonberakás, vasúti mérlegelés, gabona árukezelése, áttárolása, valamint forgatása.
A projekt keretében az infrastruktúra fejlesztése a raktárépületet és az iroda-szociális épületet érintette. Az épületek az 1960-as, ’70-es években épültek, felújításuk időszerű volt. Az épületek komplex energetikai felújítása csökkenti az energiaigényt a költségmegtakarítás és a fenntarthatóság jegyében. A megújuló energiaként telepített napelem havonta szintén jelentős költségmegtakarítást jelent a cég számára.
A beruházás során beszerzett eszközök a T-265V típusú mobil vagonürítő szállítószalag, a T-428-2-15 szalag, 2 db JCB 542-70 AGRI XTRA típusú teleszkópos rakodógép, 1 db Automata szemestermény mintavevő – sínen futó kivitelben, Linear Drive kamerarendszerrel, valamint 1 db Infracont XGrain gabonaelemző készülék.
Az új eszközök használatával a telephelyre beszállítandó termény minőségének ellenőrzését, az áruraktárba történő elhelyezését tudták könnyíteni, és gyorsítani a be és kitárolás folyamatát. Az árut magasabban tudják tárolni, így a magasabb tárolás jobb raktár kihasználtságot, mindezen betárolási megoldások pedig költségmegtakarítást jelentenek. Az új gépek továbbá alacsonyabb költséggel üzemeltethetők, megfelelnek a legkorszerűbb környezetvédelmi előírásoknak, és biztonságosabb az üzemeltetésük.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú, „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című kiírásán 125 015 221 forint támogatást elnyert, 178 593 173 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. április 30-án indult és 2023. december 31-én zárul.
A cég a fejlesztéshez a Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program” pályázati felhívásán nyert el 6,43 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást.
A Májer és Neje Kft. célja a vállalkozás tevékenységi körének bővítése volt a projekt keretében konferencia, kereskedelmi bemutató tevékenységgel, rendezvényszervezéssel. A beruházás helyszínén – a 4562 Vaja 2756/12 helyrajzi számon – egy 150 fő befogadására alkalmas rendezvény sátor került felépítésre, mely nagyobb szabású rendezvények megtartására ad lehetőséget. A 10×33 méteres sátor a lakosságot nem zavaró helyen, tóparton helyezkedik el, csendes nyugodt környezetben található.
A Vaján és a környező településeken élő lakosság számára kisebb-nagyobb rendezvények megtartására alkalmas sátorban a vállalkozás a jövőben nyári táborok, lakodalmak, születésnapok, falunapok, ballagások, keresztelők, iskolai és óvodai rendezvények lebonyolításával fog foglalkozni. A rendezvénysátor mellett az iroda konténer saját iroda használatra, illetve a biztonsági személyzet elhelyezésére szolgál.
A projekt keretében a rendezvényszervezéshez szorosan kapcsolódó információs technológiafejlesztés is történt, technológiai fejlesztést eredményező új laptopot is beszereztek, mellyel megvalósul a cég saját weboldalának fejlesztése, hirdetések kezelése, árajánlatok készítése és a folyamatos kapcsolattartás az ügyfelekkel.
A fejlesztés eredményeként a Májer és Neje Kft. 1 fő munkahelyét tudja megőrizni, és további 1 darab új munkahelyet teremt, valamint a tevékenységének fejlesztése révén rendezvények lebonyolítását vállalja, amely a vállalkozás részére a több lábon állást biztosítja.
A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.2-22 számú kiírásán 6 429 439 forint támogatást elnyert, 9 184 913 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. december 14-én indult és 2023. szeptember 19-én zárul.
A projektről bővebb információt a www.vizililiomrendezvenyhaz.hu oldalon olvashatnak.