Életének 77. évében Újvidéken elhunyt Bányai János nyugalmazott egyetemi tanár, író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja, a a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagja.
Mézes reggeli elnevezéssel indított rendhagyó akciót a szabadkai Méhecske Méhészegyesület, amelynek keretében a város összes általános iskolájába ellátogatnak és az alsós diákokat mézkészítéssel, a méhek életével és az egészséges táplálkozás fontosságával ismertetik meg.
Újvidék a Best Destination (legjobb turisztikai célpont) 2016 címre jelölt városok közül Európában az előkelő hetedik helyet szerezte meg, olyan városokat utasított maga mögé, mint Brüsszel, Milánó és Prága.
Fogadok, amibe akarnak, hogy az olvasók közül esetleg egy a tízből tudja, hogy mi a fene is ez a pöndöl-valami, amit a címben emlegetek! Jómagam is szinte elfelejtettem, hogy létezik, amit bizony nemcsak rühellek, hanem szégyellek is, hisz mindennap nem is egyszer kivetem azt jómagam is! Hogy mi elevenítette fel bennem ezt a pöndölséget? Az én bal lábam, azon is a nagyujj! Egyrészt megsüvegelem azt a testrészemet, mert nem „hódolt be” a köszvénynek, plusz van egy meglehetősen komoly szerepe a mindennapi öltözködésemben.
A bal forgóm, mármint egy nagyon fontos része annak a legnagyobb csontnak, amely az ember lábát valahogy odaköti a torzóhoz, fogta magát, és alattomosan elkezdett „szökni”, mégpedig a csúszós fejének a zománca, aminek a következménye, hogy bizony „csikorog”… De hang helyett fájdalmakat küld ebbe a nagy kobakomba, és ezzel együtt azt a zenét, amit káromkodásnak nevez az ember. De mi köze ennek a zoknihoz, hát még a pöndöl-valamihez? Hát, kérem szépen, a következő: ha az ember ezekben a napokban cipőt húz, akkor a zoknival kezdi az öltözködést, nemde? Na de én a fentiek miatt nem vagyok képes eléggé felhúzni a térdem a mellem felé, s ebből kifolyólag képtelen vagyok a zokniba dugni a lábamat, mégpedig azt a balt… Nos, mi akkor a lehetősége egy harisnyának, hogy betöltse hivatását? Sok mindent megpróbáltam, s a végén akaratlanul is adódott a pöndölháló-megoldás. Az pedig pontosan olyan: pöndörítés… Nos, itt egy kicsit bajban vagyok, mert ha valaki sosem látott pöndölhálós halászást, akkor nagyon nehéz neki megérteni, hogy az óriási tányérra hasonlító háló, szélén minden arasznyira ólomdarabokkal, hogyan fog halat. Nos, az én kezemben a zokni – minden ólom nélkül –, megjátssza a pöndölködést – vagyis meghosszabbítja a kezemet –, és én kaján mosollyal húzom a zoknit a térdemig.
Én nem ilyen megoldást javasoltam!
Környezetem, mármint azok, akikkel szinte mindennap érintkezem, és akikkel kertelés nélkül pucérra vetkőztetünk mindenkit, a napokban azzal „traktáltak”, hogy immár ismét melléfogtam jóslataimmal. Mégpedig Ana Ivanovićtyal kapcsolatban! Ugyanis nem jött be a jóslatom, jobban mondva a „megoldásom” vele kapcsolatban – hogy minden rendbe jöhet, ha keresnek neki egy férjet! Nos, talált ő magának, nem kellett az én beavatkozásom! Sajnos nem az általam elképzelt férjet fogadta életébe, hanem… Én azt javasoltam, hogy legyen egy férfi a „mindennapjaiban”! Remélem, nem kell hangsúlyoznom a „mindennapot”. Egy olyan valaki, akivel megoszthatja a kellemetlen pillanatokat, sőt aki magába szippantja azokat, aki önbizalmat kreál körülötte, megvédi a kellemetlenségektől, szeretetével felvértezi a következő párbajra… Ott van mindig, amikor kell, és nincs ott, amikor nem kell, hogy ott legyen… Mindebből kifolyólag szóba sem jöhet olyan férj, mint egy profi labdarúgó!
Ebben a viszonyban ebben a pillanatban csak az a jó, hogy egyik sem mondhatja, hogy a másik pénze érdekli! Minden más mindkettőnek a kárára van! Szinte soha nem lehetnek egymás segítségére akkor, amikor a legfontosabb. Szinte csak véletlen vannak a földkerekség ugyanazon az oldalán ugyanabban a pillanatban. Egy sportvilágnagyságnak más profilú férj, feleség kell, kellene. Punktum!
Đoković példája elkerülte volna Anát?!
E rovat olvasói nagyon jól tudják, hogy mi a véleményem Đokovićról: ismerik a jót, a legjobbat és ennek az ellenkezőjét is. Jobb, ha az utóbbit mondom, mert abból sokkal kevesebb baj van. Nem itthon fizet adót! Punktum! Igaz, hogy nem is egy olyan szervezetet alapított, támogat, amely segíti a rászorulókat… De nem is ez a témája ennek az írásnak. Fent feszegetem Ana Ivanović kapcsán a sport és az élet másik oldalának problémáját. Đoković, mint sok más teniszező és sportoló, egész fiatalon kezdte magával vinni mindenhová szíve választottját. Így normális életet élhetett, és szerintem ez is egyike azoknak az oszlopoknak, amelyek tartják a Đoković-sportpalotát. Az, hogy a végén „legalizálták” az egybetartozást, még mielőtt gyermekük született, mutatja, hogy valóban egymáshoz tartoznak. A napokban hallották először az „asszonyt” beszélni, és el vagyok ragadtatva az angoljától és attól, amit mondott és ahogy azt angolul tette. Őszintén meg lettem volna rökönyödve, ha egy fruskát ismertem volna meg benne, mindazok után, amit az ember tud Đokovićról. Nos, Anának nem kellett messze mennie egy jó példáért, sajnos a környezete, talán a szülei is meg a tanácsadói vagy nem voltak elég közel hozzá, vagy maga a hölgy nem eléggé „felnőtt”, hogy helyesen kormányozza egy élsportoló komplikált életét. Kár, mert szerintem sokkal több van benne… Hiányzik azonban egy kis paprika, bors, méreg… Lehet, hogy egy igazi férfi, aki szereti minden nap minden pillanatában, ezt is ki tudta volna belőle csavarni. Sajnos ez soha nem fog megtörténni, mert ma már nem egészen gyerek ez a túlságosan nőies szép hölgy!
Az amerikai külügyminiszter bejelentette vasárnap, hogy orosz kollégájával ideiglenesen megállapodtak a szíriai tűzszünet feltételeiről, de a konfliktust illetően továbbra is vannak megoldatlan ügyek.
Az első hírek szerint heten meghaltak és hárman megsérültek.
Feltehetőleg egy ámokfutó lelőtt legalább hét embert szombat este Michigan amerikai államban különböző médiumok jelentése szerint. Egy helyi médium, a WWMT szerint a feltételezett tettest elfogták.
Az NBC tévé úgy tudja, hogy a halálos áldozatokon túl sebesültek is vannak a Kalamazoo megyei esetben.
Paul Matyas megyei seriffhelyettes azt mondta: a legrosszabb, amivel számolhatnak, hogy a tettes autóval ide-oda megy, és vaktában kiválasztva áldozatait, lő.
Egy helyi médium szerint öt embert lőttek le egy Texas Township-i étteremnél, két továbbit pedig egy autókereskedésnél. Az egyik egy nyolcéves kisfiú.
A rendőrséget először egy társasházhoz hívták ki, mert ott egy nőt több lövéssel meglőttek, majd az autókereskedéshez, ahol két embert lelőttek, egy harmadikat pedig megsebesítettek. Végül az étteremhez riasztották a rendőröket, mert ott a fegyveres egy rövid szóváltás után tüzet nyitott autójukban ülő emberekre, és megölt négyet, egyet pedig megsebesített.
A seriffhelyettes szerint úgy tűnik, nincs közös az áldozatokban, a tettes viszont ugyanaz lehet, egy ötvenes éveiben járó férfi egy sötétkék, platós kisteherautóval. Egyelőre sejtésük sincs a hatóságoknak, hogy mi lehet a gyilkos indítéka. Nagy erőkkel üldözik – mondta.
Nem sokkal később a WWMT helyi tévé közölte a honlapján, hogy a rendőrségtől származó információja szerint elfogtak valakit, aki “megalapozottan gyanúsítható” azzal, hogy ő az ámokfutó.
Az új oktatási törvénytervezet szerint tizenkét éves iskolai oktatást terveznek Ukrajnában – adta hírül a mukachevo.net hírportál február 19-én Inna Szovszunnak, az oktatási miniszter első helyettesének tájékoztatására hivatkozva.
A miniszterhelyettes elmondása szerint a tizenkét éves középiskolai oktatás ötlete sok vitát váltott ki. Ennek ellenére a minisztérium biztos abban, hogy az új törvényjavaslat jóváhagyásával közelebb kerülnek az európai normákhoz.
Kárpátalja.ma
A déli félteke egyik leghevesebb, ötös erősségű ciklonja pusztított szombaton a melanéziai Fidzsi-szigeteken, legalább öt halálos áldozatot követelt, és tetemes anyagi kárt okozott, noha a 330 szigetből álló és 900 ezer lakosú ország legtávolabbi pontjairól még vasárnap sem érkezett meg a katasztrófajelentés.
„Az Ér nagy, álmos, furcsa árok,/ Pocsolyás víz, sás, káka lakják./ De Kraszna, Szamos, Tisza, Duna/ Oceánig hordják a habját./ S ha rám dől a szittya magasság,/ Ha száz átok fogja a vérem,/ Ha gátat túr föl ezer vakond,/ Az Oceánt akkor is elérem./ Akarom, mert ez bús merészség,/ Akarom, mert világ csodája:/ Valaki az Értől indul el/ S befut a szent, nagy Oceánba.” Egyik legnagyobb költőnk vetette papírra e sorokat Az Értől az Oceánig c. versében. Egy poéta, aki a múlt század elején megindította költészetünk soron következő megújulását, s a Partiumban csordogáló Ér mellékén fekvő szülőfalujából, Érmindszentről elindulva – egyfelől a meg nem értések árja, másfelől a felé irányuló rokonszenv megannyi megnyilvánulása közepette – valóban eljutott a világirodalom hatalmas óceánjába. Ő volt Ady Endre…
A leendő költő 1877. november 22-én érkezett meg apja, a hétszilvafás nemesként kicsiny birtokán gazdálkodó Ady Lőrinc és hitvese, a református lelkész és tanító felmenőkkel rendelkező Pásztor Mária családjába. Alapfokú tanulmányait szülőfaluja református elemi iskolájában kezdte meg, de az ugyancsak helybeli katolikus népiskolában fejezte be. Ezt követően szülei beíratták a Nagykárolyi Piarista Gimnáziumba, ám az 5. osztálytól kezdve már a Zilahi Wesselényi Miklós Református Kollégiumba járt, és itt is érettségizett le. Édesapja úgy remélte elérni elszegényedett családja újra-felemelkedését, hogy jogászt faragtat idősebbik fiából, Endréből, aki apja unszolására 1896-ban a Debreceni Jogakadémia hallgatója lett. A paragrafusok világánál viszont sokkal jobban érdekelte az újságírás, így három év múltán – még diákként – az 1848 szellemiségét őrző, függetlenségi párti (tehát az Ausztriától való elszakadást igenlő) Debreczen c. folyóirat munkatársa lett, majd be sem fejezve egyetemi tanulmányait, végleg az újságírás és az irodalom mellett kötelezte el magát. A zsurnalisztai munkán kívül – 1899-ben – első verseskötetét is megjelentette Versek címmel, ám ekkor még nem találta meg saját, egyéni hangját, és költeményeivel nem aratott sikert.
Debrecent sem szerette meg, sem joghallgatóként, sem újságíróként, így 1900-ban a pezsgőbb kulturális életű Nagyvárad legtekintélyesebb lapjához, a kormánypárti Szabadsághoz szegődött. Ám mivel az ugyancsak nagyváradi Friss Újságban – Egy kis séta címmel – kritikus hangvételű cikket jelentetett meg a társadalmi igazságtalanságokról és a munkások szegénységéről, helyzete tarthatatlanná vált a kormánypárti lapnál, így hamarosan átlépett az ellenzéki Nagyváradi Napló kötelékébe. Itt ismerkedett meg a polgári radikalizmussal, melynek céljai közé tartozott a munkásság és a parasztság műveltségbeli és gazdasági felemelése, valamint szociális helyzetük javítása. Ady is magáévá tette e célokat, látó és értő szemű, kitűnő újságíróvá vált, aki tollával akarta közelebb igazítani hazáját a fejlettebb Nyugathoz. Költészete viszont még mindig nem ért be, amit Még egyszer c. második verseskötetének a sikertelensége is jelzett.
Poézisa fejlődésében kiemelkedő szerepet játszott Diósyné Brüll Adéllal való megismerkedése. A férjével rossz házasságban élő, Párizsban lakó, de nagyváradi születésű asszony egy hazalátogatása során találkozott Adyval, akivel szerelmi kapcsolatba került, majd Párizsba is meghívta a fiatal újságírót, aki Franciaországban felfedezte a kor új költészeti irányzatát, a jelképek nyelvén beszélő szimbolizmust, melyhez ő is csatlakozott, így 1906-ban megjelentetett újabb verseskötetében, az Új versekben már merőben új és itthon szokatlan költői nyelven szólalt meg. Magyarországon az idő tájt még a nép-nemzeti költészet uralkodott, mely Petőfi, Arany és Tompa idejében még líránk és epikánk forradalmi megújulását hozta magával, ám a XX. század elejére már kiüresedett, s akárcsak bő fél évszázaddal korábban, Petőfi színrelépésekor, úgy a múlt század elején is szükségessé vált, hogy új szelek, friss költői nyelvezet törjenek be a magyar költészetbe. És pontosan ez a friss költői nyelvezet jelent meg az Új versekben, majd az igazi sikert elhozó Vér és arany c. kötetben. Persze, mint minden forradalmi változásnak, úgy Ady költészeti forradalmának is szép számban akadtak meg nem értő ellenzői is, az újra nyitott, költészetünk megújulását felismerő támogatók mellett.
De mi is volt új Ady költészetében? Egyrészt nagyon gyakran használta a szimbolizmus stíluselemeit: a jelképes szóhasználatot, a látomásosságot, a meghatározhatatlanságot, a színek (piros, fehér, fekete) jelentős szereppel való felruházását. Emellett költészetére jellemzők voltak a szokatlan képzettársítások is, például a konkrét és az elvont dolgok összekapcsolása. Lírájában külön csoportokat alkotnak az Isten-keresés versei, a kuruc tematika, a magyarság létharca, sorsa, a pénz motívuma, a szerelem, a polgári fejlődést betetőző forradalom témája. Igazi egyéniség volt, aki sajátosan gondolkodott az életről és a halálról, a szerelemről, a pénzről, és különös kettősséggel viszonyult hazájához: egyrészt őszintén szerette, másrészt keményen kritizálta a fejlettebb nyugati országoktól való viszonylagos elmaradottsága miatt. Mindemellett ugyancsak jellemző volt lírájára, hogy Messiás-sorsnak érezte a magyar költő életét, aki – ha valamilyen magasztos célt akar érni – kétszer annyit kell szenvednie hazájában, mint máshol.
1914-ig évente jelentek meg kötetei, egyre nagyobb népszerűséget és sikert hozva számára. Közben 1908-ban megalapították a XX. század első felének legszínvonalasabb magyar irodalmi folyóiratát, a Nyugatot, melynek már az első számában esszéket és verseket jelentetett meg, s hamarosan a lap munkatársa, sőt 1912-től az egyik szerkesztője lett. Ám a kimondottan irodalmi lapban nem jelenhettek meg politikai cikkek, így Ady más újságokban (többek között a Népszavában vagy éppen a Világban) jelentette meg politikai írásait, melyekben éppúgy bírálta a vezető pártok nacionalizmusát, mint a szociáldemokraták antinacionalizmusát.
Közben 1912-ben szakított Brüll Adéllal, aki eleinte múzsája volt (hozzá írt verseiben Lédának nevezte), ám kapcsolatuk lassan kihűlt, s fenntarthatatlanná vált. Ez idő tájt, 1911 óta már levelezést folytatott egy irodalom iránt érdeklődő fiatal nemes lánnyal, Boncza Bertával, levelezésük egyre meghittebbé vált, 1914-től kezdődően már személyes találkozásaikra is sor került, és szerelem bontakozott ki közöttük. Új múzsáját – verseiben – Csinszkának nevezte el, akit 1915-ben feleségül is vett. Ekkor azonban már zajlott az I. világháború, melyet Ady nemzeti tragédiának tartott, s egészen 1918-ig nem is publikált írásokat. Csak 1918-ban jelent meg következő (s mint kiderült: utolsó) verseskötete, A halottak élén.
Az 1918. október 31-én kitört őszirózsás forradalom után hatalomra került népköztársasági vezetés – forradalmi versei miatt – igyekezett kisajátítani, amitől Ady igyekezett elhatárolni magát. Nemsokára szélütést kapott, és élete utolsó heteit súlyosan betegen élte le, tüdőgyulladást is kapott, és 1919. január 27-én elhunyt. A Nemzeti Múzeum előcsarnokában ravatalozták fel, s temetésén, január 29-én a nemzet halottjaként vettek tőle búcsút.
Lajos Mihály