Az április 24-i választásokon a 8-as sorszám alatt a Muamer Zukorlić – Szandzsáki Bosnyák Demokratikus Közösség nevű lista, a 9-es sorszám alatt az Egyetértésben Szerbiáért – Népi Szövetség – Glišić Parović lista, a 10-es alatt pedig az SZDA Szandzsák – Dr. Sulejman Ugljanin lista fog szerepelni. A Szandzsáki Demokratikus Akciópárt kisebbségi pártként indul a választásokon. Listavezetőjük Sulejman Ugljanin, őt pedig Enis Imamović és Minela Kalender követik
Az amerikai védelmi miniszter, Ashton Carter pénteken egy védelmi kérdésekkel foglalkozó rendezvényen bejelentette, hogy Lori Robinson vezérezredest jelöli az Északi Parancsnokság élére, s ezzel az amerikai történelemben először női katonát akarnak harci főparancsnokság élére helyezni.
A magyar diplomácia elérte céljait – így értékelte az Európai Unió és Törökország között létrejött megállapodást Orbán Viktor miniszterelnök péntek délutáni brüsszeli sajtóértekezletén.
Igaz, a tartományi parlamenti választások kiírását Pásztor István, a képviselőház elnöke március 22-ére ígérte, így még nem állítható százszázalékos bizonyossággal, hogy minden hatalmi szinten április 24-én tartják meg a választásokat Szerbiában, az ennek ellentmondó vélemények mégis inkább csupán az elmélkedések közé sorolhatók. Mint ismeretes, Szerbia polgárainak ezen a napon három hatalmi szinten is dönteniük kell...
Magyarország számára Szerbia az első számú gazdasági, kereskedelmi partner a nyugat-balkáni térségben, tavaly a magyar–szerb kereskedelmi forgalom 4 százalékkal bővült, elérve az 1,8 milliárd eurót – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a magyar–szerb gazdasági vegyes bizottság budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.
Menekülő ukrán cigarettacsempészeket tartóztattak fel a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, autójukban mintegy 24 millió forint értékű dohányáru volt – közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
Fedor Rita százados elmondta, hogy a külföldiek gépkocsiját csütörtökön késő este Kölcse belterületén akarták megállítani ellenőrzésre, de a jármű sofőrje továbbhajtott.
A rendőrök követték a kocsit és közel 30 kilométer megtétele után, a Mátészalka melletti Nagydoboson útzár alkalmazásával megállásra kényszerítették annak vezetőjét.
A sofőr ekkor kiszállt az autójából, megpróbált elmenekülni, de a rendőrök az utasával együtt elfogták.
A személygépkocsiban 23 ezer doboz ismeretlen eredetű cigaretta volt, melynek értéke megközelítette a 24 millió forintot. A jármű vezetőjét, egy 36 éves, valamint utasát, egy 34 éves ukrán állampolgárt előállították, majd a gépkocsival és a cigarettaszállítmánnyal együtt átadták a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, amely büntetőeljárást indít.
Hústermékek, sonkák, sajtok és édességek csalogatják Szabadka központjába az érdeklődőket, hiszen péntek óta látogatható a 8. Csülöknapok és húsvéti vásár
Magyarország nem szereti, ezért nem támogatja a kettős mércét senkivel, így Lengyelországgal szemben sem – jelentette ki külföldi újságírók kérdésére Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, az Európai Unió állam-, illetve kormányfők brüsszeli csúcstalálkozójának második napján.
Példa nélküli politikai válságba süllyedt Brazília, ahol a lakosság egyre hangosabban követeli az államfő távozását. A feszült helyzethez a gazdasági teljesítmény visszaesése és a Petrobras állami olajvállalat körüli korrupciós botrány vezetett.
Úgy tűnt, végre rendet tesz a román Alkotmánybíróság és megakadályozza, hogy az állampolgárokat törvénytelenül lehallgathassa a titkosszolgálat, aztán minden a visszájára fordult. Van, aki a kommunizmus hírhedt Szekuritátéjának a feltámasztásáról beszél.
A Flydubai légitársaság járata mintegy 250 méterrel a leszállópálya előtt csapódott a földnek.
Az orosz polgári, vészhelyzeti és katasztrófavédelmi minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a lezuhant Flydubai Boeing-737-800 gép fedélzetén 61 ember tartózkodott. A katasztrófában valamennyien életüket vesztették.
A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján a pilóta hibázhatott, vagy a gép meghibásodása vezethetett a katasztrófához. A hatóságok még folytatják a kutatást.
A tragédiát biztonsági kamera rögzítette. Az RT orosz tévében bemutatott felvételen látszik, hogy a heves szélben a második leszállási kísérletet tévő gép még a leszállópálya előtt a földnek csapódik, majd lángok és szikrák csapnak a magasba.
A repülőteret várhatóan huszonnégy órán keresztül zárva tartják.
A TASZSZ jelentése szerint három gép is volt, amely a rossz időjárási körülmények miatt nem landolt ezen a repülőtéren. A moszkvai Seremetyevo repülőtérről induló Aeroflot-gépet és a cseh légitársaság Prágában felszállt gépét Kranoszdar repülőterére irányították, a török légitársaság gépe pedig visszafordult felszállási helyszínére, Isztambulba.
Megerősítették japán szakemberek, hogy Tutanhamon egyiptomi fáraó sírjának falai mögött létezik két, eddig feltáratlan kamra, amelyek egyike Nicholas Reeves brit régész szerint a gyönyörű mellszobráról híres Nofertiti királynő maradványait rejtheti.
Az egyiptomi műemlékvédelmi miniszter csütörtökön Kairóban tartott sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy a novemberben végzett radarvizsgálatok négy hónapig tartó alapos elemzése fém és/vagy szerves anyag jelenlétét is kimutatták a falak mögött. Mamdúh ed-Damáti azonban nem bocsátkozott találgatásokba arról, hogy a szerves anyag vajon egy múmia-e, mint ahogy arról sem, hogy valóban az egyedülálló szépségéről és nagy hatalmáról ismert Nofertiti maradványai lehetnek-e a rejtett kamrák egyikében. A miniszter mindazonáltal számol az “évszázad felfedezésének” lehetőségével – mint mondta, felkészültek egy ilyen lehetőségre -, bár valószínűbbnek nevezte, hogy ha találnak is sírt, az inkább Tutanhamon egy másik (nő)rokonáé lehet, nem pedig az óegyiptomi királynőé.
Nofertitiről DNS-vizsgálatok eredménye alapján egyes tudósok feltételezik, hogy ő volt Tutanhamon anyja. Más elméletek szerint viszont mostohaanyja volt. Az bizonyos, hogy Nofertiti volt Tutanhamon apjának, Ehnatonnak a főfelesége. Mamdúh ed-Damáti közölte, hogy a vizsgálatok március végén folytatódnak, az elsődleges eredményekről április 1-jén tartanak sajtótájékoztatót.
Nicholas Reeves 2015 nyarán rukkolt elő azzal, hogy Tutanhamon 1922-ben a Királyok völgyében felfedezett sírkamrájának falait nagy felbontású digitális képalkotási eljárással megvizsgálva talált két befalazott és mindeddig észrevétlenül maradt átjárót, amelyek egyike mögött egy raktárhelyiség, a másik mögött viszont szerinte Nofertiti sírja rejtőzhet. A Vatanabe Hirokacu japán szakértő által csütörtökön bemutatott radarfelvételeken világosan látszik a két helyiség és az egyelőre azonosításra váró anyagok, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy pontosan mekkora a két kamra.
A visegrádi csoport (V4) jelentős mértékben segítette, hogy Európa, az EU mára kijózanodjon, és több, a migrációs válsággal kapcsolatos megállapítás mindenkinek evidencia legyen – mondta pénteken Áder János köztársasági elnök, miután lengyel kollégájával egyeztetett a budapesti Sándor-palotában.
Adán az egészségházban ünnepélyesen átadták azoknak egészségügyi eszközöknek egy részét, amelyet dr. Erzsébet Fessl de Alemany a németországi Csilla von Boeselager Alapítvány által juttatott el Vajdaságba.