You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Több mint tízezer migráns fulladt a Földközi-tengerbe 2014 óta

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 08/06/2016 - 17:30

Több mint tízezer migráns fulladt 2014 óta a Földközi-tengerbe, miközben megpróbálta a veszélyes tengeri úton elérni Európát – közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik szóvivője.

A szavai szerint “rettenetes” adatokról szólva a szóvivő kifejtette: tavalyelőtt 3500-an, tavaly 3771-en, míg 2016 kezdete óta 2814-en haltak meg Európa felé tartva.

A statisztikák szerint az elmúlt hónapokban látványosan emelkedett azon menekültek száma, akik életüket vesztették a Földközi-tengeren.

A világszervezettől függetlenül működő Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) arról számolt be, hogy az év eleje óta 2809-en fulladtak a tengerbe, s ez a szám csaknem ezerrel több, mint a 2015 első felében mért adat.

Megosztott az Európai Parlament a Juncker-terv eddigi eredményeit illetően

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 17:28

A Juncker-tervnek is nevezett európai beruházási program eddigi eredményeit értékelő vitát tartott szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Strasbourgban, a képviselők egy része pozitívan, más része negatívan értékelte a programot.

Lazíthatnak a dohányzást betiltó törvényen

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 17:21

Máris lazíthatnak a dohányzást zárt, nyilvános terekben betiltó törvényen, a szenátus ugyanis kedden elfogadott egy módosító javaslatot, amely szerint zárt helyeken is lehetne cigarettázni a külön erre kijelölt helyiségekben. 
Kategória: Erdélyi hírek

Újabb jogosítványbotrány Kovászna megyében?

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 17:10

Tizenegy helyszínen tartott házkutatást szerdán az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Kovászna és Neamţ megyében – derül ki a DNA közleményéből. 
Kategória: Erdélyi hírek

Ukrajna az orosz gázszállítás felújítását kéri

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 17:08

Az ukrán Nafrogaz levélben kérte az orosz Gazpromtól a földgázszállítás felújítását – jelentette be Alekszej Miller, az orosz gázipari holding vezérigazgatója kedden Moszkvában újságíróknak.

– Az ukrán Naftogaz vezérigazgatójától hivatalos levelet kaptunk, amely kérést tartalmaz a földgázszállítás felújítására. Kilenc hónapról van szó, 2016 második feléről és 2017 első negyedéről. Vagyis az egész télről és az arra való felkészülési időszakról – mondta Miller. Hozzátette: az ukrán vállalat hangulatváltása érthető. A napi fordított gázszállítás Európából júniusban májushoz képest mintegy hatodára, áprilishoz képest tizenhetedére esett vissza.

Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter két hónappal ezelőtt közölte, hogy április 1-jén lejárt az Ukrajnának szállítandó gázra vonatkozó árkedvezmény, és hogy az ár onnantól kezdve teljes mértékben megegyezik majd azzal, amit a Gazprom és a Naftogaz között érvényben lévő szerződés magában foglal. Szavai szerint ez a második negyedévben nem éri el az ezer köbméterenkénti 180 dollárt. A TASZSZ megjegyezte: Kijev több ukrán szakértő szerint is drágábban veszi a gázt az EU-tól, mint amennyibe kerülne az orosz import.

Kolozs megyei választási siker aggasztó jelekkel

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 17:03

Meg kívánja őrizni a Kolozs megyei közgyűlés alelnöki és a kolozsvári alpolgármesteri székét az RMDSZ, azonban egyelőre nem tárgyaltak együttműködésről a román pártokkal – közölték a szövetség megyei vezetői.
Kategória: Erdélyi hírek

Alpolgármester maradhat Bognár Levente Aradon

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 16:47

Megtarthatja alpolgármesteri tisztségét Bognár Levente Aradon, miután Gheorghe Falcă újraválasztott elöljáró úgy nyilatkozott, hogy az egyik alpolgármesteri tisztség a magyarságot illeti meg. 
Kategória: Erdélyi hírek

Ada: Tűz ütött ki a lóversenypálya lelátóján

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 16:42
Tegnap éjszaka tűz ütött ki az adai lóversenypálya lelátóján, amelynek a felső, fából készült része károsodott meg.

Kemény háború kezdetét jósolja Szavcsenko

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 08/06/2016 - 16:34

A kelet-ukrajnai válság kiéleződésének és új fegyveres konfliktus kirobbanásának veszélyére figyelmeztetett Nagyija Szavcsenko, a nemrég orosz fogságból szabadult ukrán pilótanő és parlamenti képviselő szerdán Kijevben azután, hogy látogatást tett a harcok sújtotta Donyec-medencében.

A katonából lett politikus sajtótájékoztatóján elmondta, hogy képviselőtársával, a szélsőségesen nacionalista Jobboldali Szektor vezetőjével, Dmitro Jarossal együtt látogatott az ország keleti részébe, ahol járt az Azovi-tenger partján fekvő Mariupolban, az onnan nem messze, a frontvonalnál található elnéptelenedett Sirokine településen, valamint a Donyeck megye északi részén lévő Szlovjanszkban és Kramatorszkban. Utóbbi városokat az ukrán fegyveres erők még 2014 nyarán foglalták vissza a Moszkva által támogatott szakadároktól.

Szavai szerint már nincs annyi helybeli szakadár – milicista, ahogy magukat nevezik -, mint korábban. “Ők állnak az első tűzvonalban, mögöttük viszont a második és a harmadik vonalban orosz csapatok. Ez Oroszország agressziója Ukrajna ellen, ami egy nagyon kemény háború kezdetévé válhat” – fogalmazott a katonából lett parlamenti képviselőnő.

Szavcsenko előrebocsátotta, hogy a kijevi törvényhozásban számos kérdést fog feltenni, elsősorban a kelet-ukrajnai térség ukrán ellenőrzésű részén megválasztott képviselőtársainak munkájáról. “Az ott élő emberek lényegében nem tudják, ki a parlamenti képviselőjük, mert azok nem látogatnak el hozzájuk” – jelentette ki.

Kifejtette: azt szeretné, ha az ukránok egymás között az “ellenség beavatkozása nélkül” párbeszédet kezdenének, és ha “vége lenne a háborúnak, megbocsátanának egymásnak”. Szavcsenko előző nap jelentette ki, hogy kész közvetlenül tárgyalni a szakadárok vezetőivel, ha erre hivatalos felhatalmazást kap. Ezzel arra utalt hogy Oroszország képviselőjét kihagynák a rendezési folyamatból.

Egy korábbi sajtóértekezletén bírálta a minszki békefolyamatot, nem eléggé hatékonynak nevezve a fegyveres konfliktus rendezését célzó egyezségeket, amelyek a fehérorosz fővárosban születtek. Az úgynevezett Minszk-2 megállapodást tavaly februárban az ukrán, az orosz és a francia elnök, valamint a német kancellár bábáskodása alatt írta alá a Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló úgynevezett összekötő csoport a szakadár területek tárgyalóival. Kijev nem hajlandó közvetlenül tárgyalni az általa terroristáknak minősített szakadár vezetőkkel, mert ezzel elismerné törvényesnek az önkényesen kikiáltott donyecki és luhanszki “népköztársaságokat”, illetve az ott rendezett választások eredményét.

Semmitmondó választ küldött az uniós biztos Tőkés levelére

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 16:33

Semmitmondó választ kapott Tőkés László az Európai Bizottságtól arra a levelére, melyben az EP-képviselő a marosvásárhelyi magyar közösséget sújtó hátrányos megkülönböztetés ellen emelte fel a szavát. 
Kategória: Erdélyi hírek

Rendeződhet a gyergyószárhegyi kastély sorsa

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 16:20

Két hét múlva találkoznak a Lázár-kastély tulajdonosai, és vélhetőleg döntés is születik a műemlék ingatlan további rendeltetéséről. 
Kategória: Erdélyi hírek

Futópálya épül az Erdőtelepítők Parkjában

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 16:07

Legkésőbb 2017 márciusáig, de a remények szerint még az idén megépül egy profi futópálya az óbecsei Erdőtelepítők Parkjában. A futópályát az óbecsei Ifjúsági Iroda álmodta meg. Az iroda pályázata elnyerte az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatását, ahonnan 1,3 millió dinárt kap a megvalósítására, míg az óbecsei önkormányzat csaknem 1,2 millió dinár értékű támogatással állt az ügy mellé.

Belvita a PNL-ben a csúfos bukaresti leszereplés miatt

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 16:05

Belvitákhoz vezetett a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) az a tény, hogy a párt csúfosan leszerepelt Bukarestben a vasárnapi önkormányzati választáson.
Kategória: Belföld

Kötelesek előnyben részesíteni a belföldi termékeket a szupermarketek

Krónika (Románia/Erdély) - Wed, 08/06/2016 - 16:03

Egyhangúlag megszavazta szerdán a bukaresti alsóház azt a törvénytervezetet, amely arra kötelezi a romániai áruházláncokat, hogy legalább 51 százalékban belföldi termékeket forgalmazzanak.
Kategória: Agrárvilág

Irkutszkban bemutatták az MSz-21-es új orosz utasszállító repülőgépet

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 15:57

Bemutatták szerdán Irkutszkban az MSz-21-300-as új orosz utasszállító repülőgépet, amely az eseményen  részt vevő Dmitrij Medvegyev kormányfő szerint annak a jele, hogy Oroszország nem fog eltűnni a világ repülőgépgyártásának felső ligájából.

Felavatták Nagybégány játszóterét és emlékparkját

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 08/06/2016 - 15:53

A nemzeti összetartozás ünnepén, június 4-én avatták fel a Nagybégány központjában kialakított játszóteret és emlékparkot.

A község lakói három évvel ezelőtt kezdtek hozzá a közösségi tér kialakításához. Az ehhez szükséges telket egy helyi vállalkozó, Horváth Attila ajánlotta fel. Miután letisztították, feltöltötték homokkal és elkerítették a területet, elhelyezték azon azokat a fa játszótéri elemeket, amelyek a nagybégányi asztalosok munkáját dicsérik. A mesterek társadalmi munkában, fizetség nélkül vállalták el a mászókák, csúszdák, faházikók és hinták elkészítését. A gyerekek kedvéért egy magas drótkerítéssel elválasztott, füvesített futballpálya is helyet kapott a téren. A teljes kényelmet szolgálják továbbá a fapadok, az illemhelyiség és a vizes csap.

A tér másik felében a nemzeti összetartozás jegyében emlékparkot alakítottak ki a nagybégányiak. A park központi eleme egy magyar motívumokkal gazdagon díszített, faragott székelykapu, amely mellett egy-egy magyar és ukrán nyelvű táblán olvashatjuk el Nagybégány történetét.

A közösségi teret a helyiek és a településre ellátogató turisták az első játékok megjelenése óta használják, azonban az ünnepélyes átadót most tartották meg.

A park felavatására egybegyűltek először Nagy Anikó operaénekes előadását hallgathatták meg, majd Hanka Dezső, Nagybégány polgármestere mondott köszöntőt. Beszédében megemlítette mindazokat, akik anyagi és egyéb támogatásukkal hozzájárultak a közösségi tér létrehozásához. Többek között köszönetet mondott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, Horváth Attila vállalkozónak, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint a helyi mestereknek. A hála jeléül egy-egy oklevelet is átadtak a támogatóknak.

A továbbiakban Faragó László, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja szólt a jelenlévőkhöz, majd Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke és Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Beregszászi Járási Középszintű Szervezetének elnöke mondott ünnepi beszédet. A helyi görögkatolikusok és római katolikusok képviseletében Marosi István és Losák István méltatta a park létrehozását.

Ezt követően leleplezték a székelykaput és a Pocsai Vince református lelkész által faragott kopjafát, amelyen Verecke honfoglalási emlékművének motívuma is megtalálható.

A nagybégányiak bíznak benne, hogy még sok éven át szolgálja majd a park a helyiek és a településre ellátogató családok kényelmét és pihenését.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Emlékplakett Kirs Miklósnak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 15:13

A hétvégi Bajsa–Pannónia örökrangadón nem csak a két rivális csapat küzdött meg egymással: két gesztusértékű esemény tette még rangosabbá sporteseményt. Egyrészt Kirs Miklós, lapunk bajsai sporttudósítója, a bajsai csapat korábbi játékosa és edzője díszplakettet kapott eddigi sportmunkásságáért. Az elismerést Zsemberi János, a klub elnöke és Palágyi Szabolcs, a klub igazgatója adták át a mérkőzés félidejében. A másik megható momentum a klub veterán, 60 év feletti játékosainak találkozója volt. Zsemberi arról számolt be lapunknak, hogy Bajsán először szerveztek ilyet.

A bajsai labdarúgóklub idén 85 éves, és eldöntöttük, hogy figyelmet kellene szentelni a klub idős játékosainak. Topolyán már szerveztünk ilyen találkozót a klub 100. évfordulójára, de itt, Bajsán első alkalommal tartjuk meg. A 60 évnél idősebb játékosokat hívtuk meg a mai mérkőzésre, utána pedig vacsora és társalgás következik, ahol az első csapat játékosaival fognak együtt lenni. Emellett ajándékot adtunk át Kirs Miklósnak, aki futballozott is Bajsán, és edző is volt – mondta Zsemberi.

Az öregfiúk-találkozón elbeszélgettünk két egykori játékossal is: Kecskés Sándorral és Kotman Jánossal. Kecskés 1970-ben lett bejegyzett labdarúgó, és 8 éven át rúgta a bőrt a csapatban. Elmondása szerint minden pozícióban játszott, volt védő, középhátvéd és csatár is. Az aktív játékot egy baleset miatta hagyta abba, egy edzésen ráléptek a térdére. Kecskés 17 évesen került be a bajsai csapatba, amely akkor a Szabadkai Ligában játszott. Sajnos, kevés időt tölthetett ebben a ligában, mert a csapat hamarosan kiesett. Sándor úgy látja, hogy nagyon nagy különbség van az akkori és a mostani foci között. Meglátása szerint most jobbára a pénzért játszanak, az ő idejében pedig a faluért tették. Nem kaptak mást, csak egy citromot félidőkben, és a bajnokság végén megvendégelték őket.

Kotman János bácsi az 1950-es évek második felében kezdett játszani, és 1970-ig volt a csapatban. Saját bevallása szerint kicsit lassú volt, de nagyon jó volt a labdakezelése, és sokat bírt szaladni. A csapatot azért hagyta ott, mert összeveszett az edzővel, aki túl sokat várt el tőle. A csapat 1963-ban fölényesen megnyerte a topolyai ligát, és bekerült a szabadkaiba, emlékezett vissza János bácsi. Az első évben kicsit kapaszkodniuk kellett, mert újoncok voltak, és mert az edzőjük gyakran konfliktusba került a bírókkal. Szidta őket, azok meg ellenük fújtak, de végül a csapat megtalálta a helyét. János bácsit hívták más csapatokhoz is, de Bajsán maradt, mert ő is úgy érezte, mint Sándor, hogy a faluért játszik. Akkor még a feltételek sem voltak olyanok, mint manapság, de ez nem érdekelte az akkori játékosokat. János bácsi egy darabig olyan futballcipőben játszott, amelyből kilógott a nagyujja, de ez sem zavarta. Meglátása szerint akkor egy nagyon jó csapatot kovácsoltak össze, amely lelkesedéből játszott. Ez kellene ma is, véli az idős játékos.  

Pedikűrös-manikűrös tanszak első ízben magyarul

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Wed, 08/06/2016 - 15:09

Június 3-án a 128. évfolyam, 85 végzős búcsúzott az inasiskola jelleggel 1888-ban alapított Sinkovics József középiskolából.

Átadták az Ady Endre-ösztöndíjakat

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Wed, 08/06/2016 - 14:43

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2016. június 4-én rendezte meg hagyományos évzáró ünnepségét, az V. Kárpátaljai Tehetségnapot a Rákóczi-főiskola átriumában. A hagyományos zárás során kívánta az alapítvány kifejezni elismerését az iskolásoknak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tehetségpontjaiban kifejtett aktivitásuk és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin való sikeres szereplésért, illetve felkészítő tanáraiknak, akik nagyban hozzájárultak az elért eredményekhez.
A tehetségnapon került átadásra az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Nemzeti Tehetség Program támogatásával 2015 őszén meghirdetett Ady Endre-ösztöndíj (Pályázat kódja: NTP-ADY-M-15). A pályázat célja pénzügyi segítség nyújtása a határon túli magyar nyelvű közoktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges 6–11. osztályos, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók számára. A pályázatot a kárpátaljai magyar nyelvű oktatásban részt vevő, magyar nemzetiségű, közép- vagy általános iskolában tanulók adhatták be. Kárpátalján a pályázatot 51 tanuló nyújtotta be. A pályázatokat szakmai bizottság értékelte, pontozta, melynek eredményeként 23 tanuló részesülhetett 100.000 Ft összegű támogatásban a 2015/2016-os tanévben.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

Pages