ZÁGRÁB. Feloszlatta magát július 15-ei hatállyal a horvát parlament, és nagy valószínűséggel már szeptember elején előrehozott parlamenti választásokat tartanak az országban.
KAIRÓ. Első körben 25 ezer dollárnyi kártérítést kapnak a májusban lezuhant egyiptomi repülőgép utasainak hozzátartozói - közölte hétfőn az EgyptAir légitársaság.
VÁC. Két napon belül másodszor telt meg a váci székesegyház, amikor a június 18-i papszentelés után június 19-én, vasárnap a megyéspüspök, Beer Miklós pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját ünnepelte.
POZSONY. A munkaügyi minisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a nyugdíjkorhatár 76 nappal történő emelésére irányuló intézkedés-tervezetét. A korhatár így jövőre már 62 év 76 nap lesz.
NICOSIA. Kiterjedt erdőtűz tombol Cipruson, a lángok falvakat fenyegetnek Szolea régióban a Tróodosz-hegy lábánál - jelentette hétfőn a ciprusi közszolgálati rádió (RIK).
Nagy Imre szegedi építész Múltmentés a jövőnek címet adta annak a fotókiállításának, amely egy hónapig látogatható a marosvásárhelyi Bernády Ház tetőtéri kiállítótermében. Kategória: Aktuális/Marosszék
A Hargita megyében egyre népszerűbb ribizlitermesztésről, illetve az azzal járó tennivalókról, nehézségekről, az értékesítési lehetőségekről beszélgettünk Török Jenővel, miközben körbevezetett borzsovai ribizlisében. Kategória: Aktuális/Csíkszék
Sipos Domokos író 1892-ben született Dicsőszentmártonban. A nagyenyedi gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, majd joghallgató lett. 1913-ban és 1914-ben újságíró Kassán, utána egy ideig a budapesti statisztikai hivatalban kistisztviselő volt. A háborúban behívták katonának, de beteg tüdeje...
A Napsugár az esőben Egyesület hétvégéjéről sokan tudomást szerezhettek, hiszen szombat reggel korán hangos zenével, tornával ébresztették Gyergyószentmiklóst. Kategória: Aktuális/Gyergyószék
Határozott, kicsit talán katonás, és mindig mosolyogva fogadja az utasokat. A napokban vegyipari kombináttól az Ady-negyedbe szállította az utasokat. Marosvásárhelyen egyedüli hölgy, aki autóbuszt vezet: Cozma Meda Mária. Kategória: Aktuális/Marosszék
Gyerekeknek, időseknek, hátrányos helyzetű személyeknek segítettek a Gyulafehérvári Caritas Hagyj nyomot! akciójának részvevői. A program lejárta után, a pénteki záróeseményen díjazták a segítő fiatalokat. Kategória: Aktuális/Csíkszék
118 év után ismét Erdélyben szervezi vándorgyűlését a 150 éve alakult magyarországi Országos Erdészeti Egyesület. A június 22. és 25. között sorra kerülő rendezvény központi helyszíne a háromszéki Sepsikőröspatak. Kategória: Aktuális/Háromszék
Hogyan tükröződhet Alice Csodaországában Ligeti György zenei öröksége? Első hallásra furcsának tűnhet a kérdés. A május végén megrendezett Ligeti-fesztivál azonban fantáziával is “játszadozó” tudományos választ adott a kérdésre. “Miközben osztrák állampolgárságom van, de ma már ...
Nem dőlt meg a júniusi melegrekord, de nem sokon múlott pénteken Csíkszeredában. Mint arról az Agerpres hírügynökség beszámolt, pénteken délután 32 Celsius-fokot mértek Csíkszeredában. Kategória: Aktuális/Csíkszék
A kolozsvári 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon egy nap mindig a magyar filmekről szól. Ez nem azt jelenti, hogy az alkotásokat egyetlen alkalommal vetítik, hanem azt, hogy a szerdai vetítéseken találkozni lehet a művészekkel, este pedig gulyás és Unicum mellett folytatódik a kötetlen beszé...
Az akció tegnap este kezdődött és két napot tart. A leglátogatottabb zöldövezetekben, így a Somostetőn, a parkokban, a várban és a Víkend-telepen kullancsirtót permeteznek szét. A kullancsriasztó szer az emberre és az állatokra nem veszélyes.