You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Elhalasztják a Fury–Klicsko visszavágót

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 26/06/2016 - 07:54

Bokasérülés miatt őszre halasztják a Fury–Vladimir Klicsko nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzést.

Fury az Instagram-oldalán jelentette be, hogy nem tudja vállalni a július 9-i visszavágót ukrán riválisa ellen.

„Tíz napja éppen futóedzést végeztem, amikor kiment a bokám – mondta Fury. – A vizsgálatok kiderítették, hogy nem tört el, de kificamodott, és ezért hat-hét hetet pihentetni kell. Próbáltam edzeni, de a második orvosi vélemény alátámasztotta az elsőt, így a meccset el kell halasztani.”

„Sajnálom a szurkolókat, de sérülések bármikor előfordulhatnak. Most is ez történt. Elnézést kérek azoktól, akik már lefoglalták vagy megvették a jegyeket. A csatát megrendezik, amilyen hamar lehetséges.”

Falunapok és búcsú Gomboson: Tiszta lélekkel, szeretettel

VajdaságMA (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 26/06/2016 - 07:09
Elfogultság és túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Vajdaságban Gombos volt egyike a legmagyarabb falvaknak, amelyik olyan féltő szeretettel ápolta hagyományait, látványos népviseletét, egyedülálló értékeit, ahogyan erre csak a szelíd, békés, dolgos alföldi emberek képesek.

Portugália-Horvátország 1-0

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 26/06/2016 - 01:40

A portugál válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a horvát csapatot a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombat esti nyolcaddöntőjében.

 

Horvátország-Portugália 0-0, hosszabbítás következik

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 26/06/2016 - 00:58

Nem született gól a Horvátország-Portugália mérkőzés rendes játékidejében a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombat esti nyolcaddöntőjében, ezért hosszabbítás következik.

Soros: az EU szétesése gyakorlatilag visszafordíthatatlanná vált

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 26/06/2016 - 00:55

Az Európai Unió szétesése gyakorlatilag elkerülhetetlenné vált azzal, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unióból való kilépés mellett döntött az erről szóló népszavazáson - írta szombaton Soros György milliárdos befektető a Project Syndicate nevű hírportálon. 

Bye-bye, Britain?

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sun, 26/06/2016 - 00:25

éjszakáján Simon Schama Amerikában tanító brit történész, a szigetország történelmét feldolgozó 15-részes BBC-sorozat népszerű szerzője. „Ha gondjaink vannak, kenjük azokat az Európai Unióra, kenjük rá a bevándorlókra. A bevándorlóellenes gyűlölet a [Brexit] motorja, akárcsak a Trump-kampányé meg a magyarországi politikáé.”

2016. június 26, vasárnap

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sun, 26/06/2016 - 00:00
Névnap János – héber-görög-latin eredetű; jelentése: Isten kegyelme, Isten kegyelmes.

Pál – latin eredetű; jelentése: kicsi, kis termetű férfi. Idézet „Minden kapcsolatban van mindennel, ami létezik, a végtelen űrben rohanó legtávolabbi csillagtól a talpunk alatt megcsikorduló porszem atommiriádjaiig.”

Jack London

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Csengeri Dezső (Palló, 1926. március 20. – Nagydobrony, 1982. június 26.) Tanár, író, 1937 és 1945 között járt gimnáziumba Ungváron, majd Kisvárdán. Két szemesztert végzett a budapesti tudományegyetemen, de családi okok miatt nem folytathatta tanulmányait. Az 1946-47-es tanévben Nagydobronyban, 1947 és 52 között pedig Eszenyben tanított. 1952-ben orosz nyelv és irodalom szakos diplomát szerzett az ungvári egyetem levelező tagozatán. 1952-től 1963-ig a nagydobronyi iskola igazgatója, majd haláláig a tanára volt. Több tankönyvet írt.

Művei: Fellegomlás (novellák), Ungvár, 1959.; Szél zúg a Latorcán (novellák) Ungvár, 1978; A Tiszánál, pirkadatkor (kisregény), Ungvár, 1980.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- Németh Marika operett primadonna (1925), a Fővárosi Operettszínház évtizedeken át kedvelt, csengő hangú művésznője.

- I. Ferenc betiltja a magyarországi olvasóköröket (1798).

- Csernus Tibor festőművész születése (1927).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

MARADNI, AMIKOR MENNI SZERETNÉL (2)

„… hogy rá ne szedjen minket a Sátán.” (2Korinthus 2:10)

Ismerd fel, hogy ki a házasságod igazi ellensége! Azokon a napokon, amikor úgy gondolod, képtelen vagy akárcsak egy percet is eltölteni tovább a kapcsolatban, könnyen megesik, hogy szem elől téveszted az összképet, és csupán a rossz dolgokra összpontosítasz. A házasság Isten ötlete volt. Ő tervezte el, mint földi országának alapját. Ezért aztán a házasság a sátán egyik elsődleges célpontja. Ezért mérgezte meg és zavarta össze az első házaspár gondolkodását. Félrevezette Ádámot, hogy Évát tartsa a probléma fő forrásának, és a bukásért őt hibáztassa (ld. 1Mózes 3:12). Pedig mindkettőjüket a „hazugság atyja” (János 8:44) szedte rá. A sátán tudta, hogy aláaknázhatja Isten tervét azzal, ha éket ver az első emberpár közé; ha ellentétet szít, ha sikerül rávennie őket, hogy egymást hibáztassák és csak az önérdekkel törődjenek. Módszerei azóta sem változtak. Ezért vezetünk magunkban listát a másik gyengeségeiről, ezért tekintjük párunkat a problémának, és ezért nem gyakorlunk iránta kegyelmet. Pál segít megérteni, hogyan győzhetjük le a sátán praktikáit: „Mert amit én megbocsátottam, ha volt mit megbocsátanom, az tiértetek volt Krisztus színe előtt, hogy rá ne szedjen minket a Sátán. Az ő szándékai ugyanis nem ismeretlenek előttünk.” (2Korinthus 2:10-11). További tanácsot is ad: „A szeretet… nem rója fel a rosszat” (1Korinthus 13:4-5), vagyis nem vezet nyilvántartást mások bűneiről. Ez nem jelenti, hogy a szeretet letagadná a bűnt vagy szemet hunyna felette, nem, a szeretet úgy dönt, hogy önmegtagadást gyakorol. Tehát ahelyett, hogy listát vezetnél házastársad rossz tulajdonságairól, keresd inkább benne a legjobbat, és mutasd ki, hogy értékeled őt! Semmi sem szünteti meg úgy a neheztelést és olvasztja el a zordságot, mint ha kifejezzük egymás felé nagyrabecsülésünket.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

 

Alexandriai Szent Ciril püspök és egyháztanító

370-ben született. Szerzetesi életet élt. Pappá szentelése után segítőtársa volt nagybátyjának, Alexandria püspökének, akinek utóda is lett 412-ben. Szenvedélyes, lelkes és céltudatos lelkipásztor-hittudós. Neve összekapcsolódott a 431-es efezusi zsinattal, ahol hősiesen küzdött Nestorius tanítása ellen védve Mária istenanyai mivoltát. Sokat írt a katolikus hit kifejtésére és védelmére. Alexandriában halt meg 444. június 27-én.

bacskaplebania.hu

Új vezetőket választott az MSZP

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 23:59

Molnár Gyula volt újbudai polgármester váltja Tóbiás Józsefet az MSZP elnöki posztján - döntött a szocialista párt szombati tisztújító kongresszusa, amelyen a küldöttek Botka László szegedi polgármester helyett Hiller István korábbi pártelnököt bízták Az MSZP kongresszusi küldöttei zárt ajtók mögött választották meg pártjuk új vezetőit Budapesten.

Megtámadtak egy szállodát a szomáliai fővárosban, halottak

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 23:38

A szomáliai al-Shabaab iszlamista milícia tagjai szombaton megtámadtak egy szállodát a kelet-afrikai ország fővárosában, Mogadishuban, legalább 15 ember meghalt - közölte a rendőrség. 

Békésen telt a belgrádi Pride

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 23:12

A belgrádi Pionir parktól a Köztársaság térig haladt szombaton a szerbiai Pride, vagyis a büszkeség napi felvonulás , ezúttal különösebb hírverés,l feltűnés és rendőri biztosítás nélkül.

Brexitre ébredt Európa

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 22:49

Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, ami hatalmas átalakuláshoz vezethet a 27 országra zsugorodó közösségben és a szigetországban. A tagságról tartott csütörtöki referendumon a választók 52 százaléka támogatta az EU elhagyását, a Brexitet.

Meghaladta a kétmilliót az új népszavazást követelők száma

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 22:39

Meghaladta a kétmilliót szombaton azoknak a száma, akik petícióban követelik újabb népszavazás kiírását Nagy-Britannia EU-tagságáról.

Marko Lazić Kishegyes község polgármestere

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 22:17

Marko Lazić Kishegyes Község új polgármestere. A tegnapi kkt ülésen alpolgármesternek Kerekes Zoltánt választották. A kkt elnökhelyettesét valamit a községi tanács tagjait is megválasztották.

Öngóllal jutott a negyeddöntőbe a walesi válogatott

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 22:05

A walesi válogatott öngóllal 1-0-ra nyert az északír csapat ellen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombat kora esti nyolcaddöntős mérkőzésén.

Öngóllal jutott a negyeddöntőbe a walesi válogatott

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Sat, 25/06/2016 - 21:54

A walesi válogatott öngóllal nyert az északír csapat ellen a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság szombat kora esti nyolcaddöntős mérkőzésén, a párizsi Parc des Princes-ben.

A továbbjutó együttes a Magyarország-Belgium párharc győztesével mérkőzik majd a negyeddöntőben Lille-ben, jövő pénteken.

Az északírek veszélyeztettek először, a 10. percben Dallas lőtt pontosan ballal 16 méterről, Hennessey a jobb kapufa mellől ütötte szögletre a labdát. A folytatásban aztán alig akadt helyzet, jobbára a mezőnyben zajlott a játék. A 19. percben a walesiek ugyan betaláltak az északír kapuba, de les miatt a játékvezető nem adta meg a gólt. Három perccel később a túloldalon Ward próbálkozott lövéssel jobbal 20 méterről, Hennessey azonban a kapu fölé tolta a labdát.

Az első félidőben egyáltalán nem volt érzékelhető, hogy egy csoportelsőként és egy csoportharmadikként továbbjutott csapat mérkőzik. Az északírek ugyan valamivel alulmaradtak labdabirtoklásban (42-58 százalék), ugyanakkor kétszer eltalálták az ellenfél kapuját, míg a walesieknek ez addig nem jött össze.

A második félidőben viszont lendületesebben futballozott a walesi válogatott. Az 53. percben Ramsey ívelte az északír kapu elé jobbról a labdát, a jól érkező Vokes pedig a tizenegyes-ponton felugorva a bal kapufa mellé fejelt. Az 58. percben Bale tekert szépen kapura az ő buktatása miatt megítélt szabadrúgásnál, de McGovern nagy vetődéssel hárított. Ezt követően is aktívabb maradt a walesi csapat, amely bő negyedórával a vége előtt kényszerítette ki a győzelmet érő gólt. Az északír válogatott a második félidőben kevés veszélyt jelentett ellenfele kapujára.

Ír külügyminiszter: az ír egységről szóló népszavazás még nem aktuális

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 21:45

Írország valamikori egyesítése Észak-Írországgal az ország állampolgárainak elsőrendű érdeke, de amíg Nagy-Britannia a Európai Unióból történő kilépésről tárgyal, egy erről szóló referendum csak megosztottságot váltana ki - jelentette ki szombaton Charlie Flanagan ír külügyminiszter.

Már kétmillió brit követel új népszavazást az EU-tagságról

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 25/06/2016 - 21:32

Meghaladta a kétmilliót szombaton azoknak a száma, akik petícióban követelik újabb népszavazás kiírását Nagy-Britannia EU-tagságáról.
Kategória: Külföld

Egy belga diplomata fogja vezetni a kilépési tárgyalásokat Nagy-Britanniával

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 21:29

Didier Seeuws belga diplomatát jelölték ki az Európai Unió részéről arra, hogy vezesse a tárgyalásokat az EU és Nagy-Britannia között a szigetország kiválásáról - közölték szombaton hírügynökségek diplomáciai forrásokra hivatkozva.

Járdajavítás közjóban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Sat, 25/06/2016 - 20:40

Az adai II. helyi közösség már három éve biztosítja a sódert és a cementet a régi járdaszakaszok javításához vagy újjáépítéséhez, amit a lakosok önerőből csinálnak meg a saját házuk előtt. Varga Elfride helyi közösségi titkár szerint jónak bizonyult a kezdeményezés:

Mennyit aludjon a gyerek?

Krónika (Románia/Erdély) - Sat, 25/06/2016 - 20:24

Ajánlásokat fogalmazott meg az amerikai alvásgyógyászati szakértők akadémiája (AASM) a gyermekek alvásidejére vonatkozóan. E szerint a csecsemőknek 12-16, a kamaszoknak 8-10 órát kellene aludniuk naponta. 
Kategória: Életmód

Pages