Előzetes letartóztatásba helyezte szerdán az Ukrenerho ukrán állami energiaszolgáltató vállalat korrupcióval vádolt volt vezetőjét, Volodimir Kudrickijt a kijevi Pecserszkij kerületi bíróság, ugyanakkor lehetővé tette számára óvadék megfizetését több mint 13,7 millió hrivnya összegben – írja az MTI.
„Kudrickij esetében elrendelem a 60 napos előzetes letartóztatást. Alternatív megelőző intézkedésként az óvadék összegét 13 730 810,40 hrivnya értében határozom meg”
– mondta az ítélet kihirdetésekor Krisztyina Konsztantyinova bírónő.
Amennyiben Kudrickij óvadékot fizet, több kötelezettség is vonatkozik majd rá, például le kell adnia útlevelét és elektronikus nyomkövetőt kell viselnie.
A bíró az ügyészség kérelmét hagyta jóvá azzal, hogy óvadék ellenében elrendelte a volt vállalatvezető előzetes letartóztatásba helyezését, a védelem ezzel szemben azt kérte a bíróságtól, hogy ne rendeljék el az őrizetbe vételt.
A tárgyaláson több parlamenti képviselő – köztük Makszim Hlapuk, Jaroszlav Zseleznyak és Inna Szovszun – is jelezte, hogy kész kezességet vállalni az Ukrenerho volt vezetőjéért. Kudrickij a bíróságon kijelentette, hogy az ellene felhozott vádakat megalapozatlannak tartja.
Október 21-én az Állami Nyomozóiroda (DBR) házkutatást tartott Kudrickij lakhelyén. Hatáskörrel való visszaélés és az állami vállalat pénzeszközeinek elsikkasztása ügyében indítottak ellene vizsgálatot. Október 28-án a hatóságok megerősítették, hogy Kudrickijt Lviv megyében őrizetbe vették, és gyanúsítottként kihallgatták.A nyomozati dokumentumok szerint 2018-ban, az Ukrenerho alvállalkozási pályázatai során, amelyeket a dél- és nyugat-ukrajnai energiarendszerek alállomásainak kerítésfelújítási munkáira írt ki a vállalat, Kudrickij – aki akkor az Ukrenerho beruházási igazgatóhelyettese volt – összejátszott egy magáncég képviselőivel. Az Ukrenerho két szerződést kötött a magéncéggel összesen több mint 68 millió hrivnya értékben, amelyek után az állami vállalat 13,7 millió hrivnya előleget fizetett ki a kivitelezőnek.
A DBR tájékoztatása szerint a gyanúsítottak az előlegeket elsikkasztották, és nem állt szándékukban a szerződések teljesítése. A nyomozás során hamisított dokumentumokat is feltártak, amelyeket a bűncselekményben érintett magánvállalat regisztrációjához használtak. A hatóságok szerint az érintettek később különböző pénzügyi tranzakciókkal próbálták törvényes eredetűnek feltüntetni a megszerzett összegeket.
Forrás: MTI
The post Előzetes letartóztatásba helyezték az Ukrenerho volt vezetőjét appeared first on Kárpátalja.ma.
Ukrajna bezárja kubai nagykövetségét, és részben megszakítja diplomáciai kapcsolatait a karibi országgal. Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter szerint erre azért van szükség, mert Kuba támogatja Oroszországot az Ukajna ellen vívott háborúban, és kormányuk tétlenül szemléli, hogy a kubai állampolgárok tömegesen csatlakoznak az orosz hadsereghez.
Mint a külügyminiszter hozzátette, Ukrajna emellett leszavazta a Kuba elleni amerikai embargó megszüntetését célzó indítványt az ENSZ Közgyűlésében.
A kubai elnök korábban sok sikert kívánt Vlagyimir Putyinnak az Ukrajna elleni háborúhoz, a kormány pedig nem hajlandó lépni állampolgáraik zsoldostevékenysége ügyében.
„Ezrek írtak alá szerződést, hogy az ukrán földön harcoló orosz egységek soraiba kerüljenek”
– fogalmazott Szibiha.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a döntés nem a kubai nép ellen irányul. Havanna tétlenségét ugyanakkor bűnrészességnek tekinti Ukrajna, amit a leghatározottabban elítél.
Forrás: X/Andrij Szibiha
Nyitókép: Facebook/Andrij Sybiha
The post Bezár Ukrajna kubai nagykövetsége appeared first on Kárpátalja.ma.
könnyelmű pára lassú völgy
tovaiszkoló pillanat
sírni kezd a magányos tölgy
s a rakoncátlan kis patak
csillag könyököl a hegyre
reggeltől fél az éjszaka
szél költözik a nevedbe
nem tudod kihez mész haza
a földön szétszórt lábnyomok
égen a dagadt képű hold
olyan szép ez hogy fájni fog
súgja hang ne várj ennyi volt
Forrás: Az év versei 2021 antológia (Magyar Napló, Bp.)
The post Fecske Csaba: Ennyi volt appeared first on Kárpátalja.ma.
Elon Musk és mesterségesintelligencia-fejlesztő cége, az xAI hétfőn elindította a Grokipediát, amelyet a Wikipédia online enciklopédia MI-alapú versenytársának tartanak – írja a hirado.hu.
Az xAI fejlesztésében készült V0.1-es béta verzió hétfőn estére már több mint 885 ezer címszót tartalmazott.
„Az 1.0-s verzió tízszer jobb lesz” – ígérte Musk az X közösségi platformon. „Még ez a nagyon korai verzió is átlagosan jobb, mint a Wikipédia, véleményem szerint” – írta a közelmúltban ugyancsak az X-en a béta változatról.
A milliárdos szeptemberben hozta nyilvánosságra az X-en, hogy az xAI csapata a Grokipedián dolgozik, ami „jelentős javulást jelent majd a Wikipédiához képest”. „Őszintén szólva, ez egy szükséges lépés az xAI célja, az univerzum megértése felé”– írta a bejegyzésében.
A jobboldali nézeteket valló Elon Musk évek óta rendszeresen bírálja a Wikipédiát, amelyet baloldali politikai elfogultsággal vádol.
„Grok és (Grokipedia) célja az igazság, a teljes igazság, és csakis az igazság” – hangsúlyozta a világ leggazdagabb embere, hozzátéve, hogy enciklopédiáját bárki ingyenesen használhatja.
A 2001-ben létrehozott Wikipédia – amelyen jelenleg több mint hétmillió angol nyelvű címszó található – önkéntesek által működtetett, nagyrészt adományokból finanszírozott enciklopédia, amelynek oldalait az internethasználók írhatják vagy módosíthatják, és amely tartalmát „semleges nézőpontúnak” nevezi.
A Grokipedia tartalmát mesterséges intelligencia (MI) és a Grok chatbot generálja minden oldalon több forrást is megjelölve. Musk megfogalmazása szerint a Grok egy „igazságkereső” és „politikailag semleges” mesterségesintelligencia-rendszer.A chatbot azonban az elmúlt hónapokban vitát váltott ki bizonyos antiszemita tartalmakkal, amelyeket az xAI programozási hibának tulajdonított.
A Grokipedia cikkeiben feltüntetik, hogy a tényeket a Grok ellenőrizte, de az nem világos, hogy ez a folyamat hogyan működik, és hogy a mesterséges intelligencia milyen forrásokra támaszkodik.
A The Verge technológiai weboldal rámutatott, hogy a Grokipedia Apple MacBook Airről szóló bejegyzésében a Wikipédiáról „adaptált” információ is szerepel.
„Még mindig dolgozunk rajta, hogy megértsük a Grokipedia működését” – közölte a Wikipédiát üzemeltető Wikimedia Alapítvány a The Verge kérdésére, és hozzáfűzte, hogy sok MI-vállalat támaszkodik olyan, emberek által írt forrásokra, mint a Wikipédia.
Forrás: hirado.hu
The post Elindult a Wikipédia MI-alapú riválisa, a Grokipedia appeared first on Kárpátalja.ma.
2025 eleje óta már több mint 96 000 ember kapott agyvérzést Ukrajnában – közölte az Ukrán Egészségügyi Minisztérium.
A szakemberek emlékeztetnek: a betegség első jeleinek felismerése és a gyors reagálás az első három órában döntő lehet a beteg életminőségének megőrzésében és a teljes felépülés esélyében.
A szakemberek különösen fontosnak tartják, hogy a stroke világnapján, október 29-én felhívják erre a figyelmet.
Ma kezdődött a stroke hete UkrajnábanA stroke legjellemzőbb tünetei könnyen megjegyezhetők:
Az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint 2024-ben 128 075 embernél diagnosztizáltak stroke-ot, míg 2025 első tíz hónapjában már 96 455 esetet regisztráltak.
A hatékony ellátás érdekében az idén minden régióban frissítették a sürgősségi ellátás útvonalait, így a gyanús eseteket kizárólag olyan kórházakba szállítják, ahol biztosított a magas szintű, térítésmentes ellátás. Jelenleg 191 egészségügyi intézmény szerződött az akut stroke-ellátási csomag keretében.
Az állami ellenőrzések célja a minőségi ellátás fenntartása: 2025-ben öt szakértői munkacsoport ellenőrizte 66 szerződött kórház munkáját.
Az Elérhető gyógyszerek elnevezésű program révén idén több mint 9,4 millió receptet váltottak ki, ami az összes visszatérített recept több mint 70%-a. A programban 290 gyógyszerkészítmény érhető el 26 hatóanyag alapján, főként a szív- és érrendszeri betegségek folyamatos kezelésére.
A stroke-on átesett betegeknek mindössze 13%-a fordult korábban háziorvoshoz, ami a megelőzés hiányosságaira utal. Ennek javítása érdekében 2026. január 1-jén elindul az országos egészségügyi szűrőprogram, amely ingyenes éves kivizsgálást biztosít 40 év feletti személyek számára a szív- és érrendszeri kockázatok korai felismerésére.
Nyitókép: weborvos.hu
The post Több mint 96 ezer ember szenvedett stroke-ot idén Ukrajnában appeared first on Kárpátalja.ma.
Az Ungvári Városi Többprofilú Klinikai Kórház vezetősége hivatalos közleményben tájékoztatja a lakosságot a közelgő változásokról, amelyek a háziorvosi ellátást érintik.
A Miniszteri Kabinet 2024. december 24-én elfogadott, 1503. számú határozata értelmében 2026. január 1-jétől a kórház nem tudja megújítani szerződését az Országos Egészségügyi Szolgálattal az „Alapellátás” elnevezésű egészségbiztosítási csomag keretében.
Ez azt jelenti, hogy az intézményhez tartozó háziorvosokkal korábban megkötött nyilatkozatok (deklarációk) a betegek részéről automatikusan felbontásra kerülnek.
A kórház tájékoztatása szerint a háziorvosok egyénileg értesítik pácienseiket a változásról, és segítséget nyújtanak a további lépésekben:
A betegek önállóan is kapcsolatba léphetnek háziorvosukkal, hogy részletesebb tájékoztatást és útmutatást kapjanak a teendőkről.
Az Ungvári Városi Többprofilú Klinikai Kórház vezetősége köszönetét fejezi ki a páciensek megértéséért és együttműködéséért ebben az átmeneti időszakban.
Forrás: Facebook/Ungvári Városi Klinikai Kórház
The post Változások az ungvári városi kórház háziorvosi ellátásában appeared first on Kárpátalja.ma.
A mentőszolgálat munkatársai értesítették a rendőrséget október 29-én hajnalban, nem sokkal 6 óra előtt, hogy egy férfit holtan találtak egy családi ház kerítése mellett Maszárfalván (Nehrovo).
A helyszínre kiérkező orvosok vérnyomokat és több szúrt sérülést találtak a férfi testén.
A rendőrség azonnal a helyszínre vonult: bűnügyi helyszínelők, nyomozók és a kutyás egység bevonásával megkezdték a vizsgálatot. A holttestet egy 51 éves helyi férfiként azonosították, akinek testén több szúrt és vágott sebet találtak.
A nyomozás első szakaszában a rendőrök megállapították a történtek körülményeit és az elkövető személyét. A gyanúsított az áldozat 20 éves unokaöccse, aki az éjszaka folyamán együtt italozott a férfival. Az italos állapotban vita alakult ki közöttük, melynek során a fiatal férfi késsel többször megszúrta nagybátyját a mellkasán, arcán és nyakán.
A sebesült férfi megpróbált kimenekülni a házból és segítséget kérni, de a kapu közelében összeesett és életét vesztette. A holttestet egy szomszéd találta meg, aki értesítette a mentőket.
A gyanúsítottat a rendőrség rövid időn belül elfogta, nála megtalálták és lefoglalták a gyilkossághoz használt kést. A férfit az ukrán büntetőeljárási törvény 208. cikkelye alapján előállították és ideiglenes őrizetbe vették.
A bűncselekményért a gyanúsítottra 7–15 év szabadságvesztés várhat.
A nyomozás jelenleg is tart.
Forrás: Facebook/Kárpátaljai Megyei Nemzeti Rendőrség
The post Leszúrta nagybátyját egy fiatal férfi a Munkácsi járásban appeared first on Kárpátalja.ma.
A mai napon, kijevi idő szerint 16.15-kor halálos kimenetelű közúti baleset történt az ungvári járási Nevicke községben.
A rendőrség tájékoztatása szerint a szerencsétlenségben több jármű is érintett, egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközésekor a motoros életét vesztette.
A rendőrök a helyszínen tartózkodnak, a forgalmat lezárták.
Forrás: Facebook/Kárpátaljai Megyei Nemzeti Rendőrség
Nyitókép: Novini Zakarpattya
The post Halálos közúti baleset Nevickén appeared first on Kárpátalja.ma.
Nem csak a pillepalackokat lehetne majd újrahasznosítani, hanem más termékeket is egy új törvényjavaslat értelmében. A javaslatot Mircea Fechet volt környezetvédelmi miniszter nyújtotta be, és ez kiterjesztené a garancia-visszaváltási rendszert (SGR) több termékkategóriára. Amennyiben elfogadják, a jövőben nemcsak az italos palackokra, hanem a ciberés, ecet, desztillált víz, kávé és kávéalapú termékek csomagolásaira is vonatkozna a […]
Articolul A befőttesüvegek is bekerülhetnek a visszaváltó rendszerbe apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Többezer ember tüntetett ma Bukarestben a kormány megszorító intézkedései ellen. A tüntetést négy nagy szakszervezeti szövetség, az Alfa Kartell, a CNSLR-Frăția, a CSDR és a Meridian hirdette meg. A szakszervezetek a minimálbér és a nyugdíjak növelését, a munkavállalók törvényes és szerződéses jogainak tiszteletben tartását, a méltányos adózást, a kizárólag a lakosságot érintő megszorító intézkedések megszüntetését, […]
Articolul „Volt, aki óhajtott, volt, aki követelt” apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
A kolozsvári önkormányzat 5 millió eurós beruházással új menedékközpontot épít a családon belüli erőszak áldozatainak. A projekt két év alatt valósul meg. A központ két részből áll majd: egy adminisztratív épületből és egy lakóegységből 14 apartmannal. A beruházás célja a 2019-ben létrehozott áldozatsegítő központ tevékenységének bővítése, ahol ingyenes szociális, jogi és pszichológiai támogatást nyújtanak. Mennyire […]
Articolul Új menedékközpontot építenek Kolozsváron a családon belüli erőszak áldozatainak apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Nem tudom, mi lesz a télen! Hogy fogjuk kifizetni a számlákat!? – hallom a sóhajtást innen is, onnan is, jobbról is balról is. Minden drágult, de a villany a legtöbbet. Egy év alatt szinte 70 százalékot, a hőenergia pedig majdnem 14 százalékot. Már két éve, hogy télen hidegebb van a lakásban, 21, 22 fokról 19 […]
Articolul Kis életünk nagy igazsága: spórolni vagy fizetni – ez itt a kérdés! apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Csökkenti az Amerikai Egyesült Államok a Romániában állomásozó katonáinak a számát – közölte ma a védelmi minisztérium. Eszerint az intézkedést Washington a külföldön állomásoztatott amerikai haderő helyzetének felülvizsgálatával indokolta, és érinti a Mihail Kogălniceanu támaszponton rotációval tartózkodó katonákat is. A közlemény szerint a döntés nem érte váratlanul az amerikai stratégiai partnerével folyamatos kapcsolatban álló Romániát. […]
Articolul Kelemen Hunor: nem aggasztó az amerikai katonák kivonása apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról nyújtottak be törvényjavaslatot a parlamentben. Az új megközelítés szerint az elkobzott ingatlanokat annak az egyháznak kell visszaadni, amelyik tételesen szerepel az elkobzást elrendelő iratban, tehát amelyiktől elvették. Ezek az iratok lennének a tulajdonjog teljes értékű bizonyítékai. A javaslat szerint mellékessé válna, hogy történetiségében hogyan alakult az adott épület tulajdonjoga, ahogyan az […]
Articolul Egyszerűsítené a restitúciót Markó Attila törvényjavaslata apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.